2009. augusztus 10., hétfő

Szatymaz vajon mi?

Ötödik szatymazi táborozásunkat tudhatjuk magunk mögött, mely több szempontból is emlékezetes volt. Először is, az üzemeltetők tavaly óta egy rakás nagyobbacska fát kigyaktak, így az árnyékos helyek száma megcsappant, nem csoda hát hogy sátorpavilonunk a nap közepére fehér vászonkuktává változott. A hőben a tesco ventillátor folytatott kínkeserves küzdelmet az elemekkel, a megváltást azonban mégiscsak a hűvös medence nyújtotta. A táborozók nem voltak túl sokan, talán egy kicsivel többen mint tavaly, viszont egyre szaporodnak a gyerekek. Itt is, ott is feltűnt egy-egy kisebb palánta néhány nap erejéig, a felnőttéválás drámai méreteket kezd ölteni. Alant a jól ismert, enyhén beázós faházak, melyek PinkTsunamii szerint leginkább baromfifarmokra emlékeztetnek, ám az kétségtelen hogy az 50+ decibelnyi horkolást statikailag jól bírják.


A játékmenü elég színesre sikerült: tollamból debütált két új játék (az egyik csekély két éves késéssel), de emellett visszatértünk a Zónába, partot értünk Zabhelában, hasítottuk Breland égboltját, átléptünk egy Csillagkapun, végül a vállalkozó kedvűek visszatértek a jégkorszakba. Conan vasvillás parasztokkal vívott, a Zóna működése tovább finomult, ám Arthur lovagjai ezúttal otthon maradtak erőt gyűjteni, ugyanis legközelebb egy vérfarkassal kell szembeszálljanak.

Ha minden jól megy, jövőre a 20-dik táborban újra találkozunk!

Nincsenek megjegyzések: