Hylätty - KULT

Dávid indítványozására újra szerveztünk szilveszteri szerepjátékot, ezúttal Eszter vállalta, hogy egy helyre kis Kult mese szeánszának keretében átvezet bennüket az Újévbe. Majdnem sikerült összehoznunk egy minipartis kis Star Wars-ot is délutáni előétel gyanánt, ám ez sajnos váratlanul és végül meghíúsult.

A Kult sztori lényege, hogy a finn és svéd karakterek egy évente megtartandó osztálytalálkozóra - ezúttal szilveszterre - kapnak meghívót, valahová messze Lappföldre.

A tettestársak a következők voltak:
Gábor - Hessu a kiugrott lelkész
Dávid - Marko a Nokia programozója
Gergő - Niklas a lecsúszóban lévő hokisztár
Attila - Jack, Niklas amerikai-ukrán haverja (aki nem is volt az osztálytársunk)
Máté - Kielikki a várandós anyuka
Jómagam - Annalina, fotómodell és médiasztárocska (a képen)

A hat karakter öt autóval érkezett a helyszínre, egy behavazott fenyőerdőben álló házikóhoz. A viszontlátás öröme után hamar realizáltuk, hogy a ház fűtetlen, nincs benne se WC, se fürdőszoba. Amikor úgy döntöttünk, hogy ez nekünk nem megfelelő, elindultunk vissza, de a kocsijaink kerekeit valaki kiszúrta. Kielikki bérelt autóját valamelyest működőképessé varázsoltuk és a karakterem által brahiból hozott motorosszán segítségével elindultunk vissza. Az éjszaka hátrelévő része lidércesen telt: a benzinkút zárva volt, Niklas bekokózott, a férfiak (Hessu kivételével) lerészegedtek, a motelben orosz maffiózok szilvesztereztek így csak a konyhába engedtek be minket. Hessu és Kielikki a távolabb lévő tűzoltóságon töltötték az éjszakát. Reggelre lett autó, bementünk a városba, megszerveztük a visszautat a házikóhoz és odaérve lett is meglepetés: a ház és az autóink eltűntek. Mire kiszaszeroltuk, hogy mégsem mi voltunk a hülyék, és jó helyen járunk, zombik támadtak ránk. Csapatunk két tagja fegyvert rántott, ám mielőtt vérontás lett volna a dologból kiderült, hogy a zombik valójában a többi osztálytársaink, akik frászt akartak hozni ránk...és akiket az iskolában mi állandóan szívattunk. Ők szúrták ki a kerekeket, majd tüntették el az autókat, egy díszletes ex-osztálytársunk segítségével építették fel a házat, amit éjjel le is bontottak.

A közelben található csatornafedél alá azonban egyikünk sem mászott le, pedig ott lett volna a ne mulass!

Éjfél előtt vége is lett a kalandnak, de mindnyájan annyira rápörögtünk a játékra, hogy nem akartunk elkezdeni semmi mást játszani. Folytatást pedig senki nem akart improvizálni - lehet hogy ahhoz már öregek vagyunk?

Ha van a játéktér közelében internet, szinte semmilyen drága sourcebookot nem kell megvenni egy olyan játékhoz, ami napjainkban játszódik. A térképektől kezdve a finnországi taxiárakon át az autók kerékméretéig szinte minden fontos információt megtaláltunk a weben. S bár a mese nem volt igazán félelmetes, talán nem is úgy sült el, ahogy kellett volna, de kiváló hangulat uralkodott, nekem pedig még egy kemény röhögőgörcs is becsúszott.

People of Yolamonga - HYBORIAN ADVENTURES

A Hyborian Adventures Dávid Conan szerepjátéka a Warhammer picit átdolgozott rendszerével. Két évvel ezelőtt játszottunk utoljára, így nagyon örültem, hogy újra nyomjuk. Nekem ez volt a 23-dik kalandom, lehetséges hogy az összes megírt (és le is mesélt) sztorijában játszottam. Első találkozásom a fantasy műfajával is Conanhoz kötődik, s több fantasy szerepjáték kipróbálása (ás aktív használata) után még mindig a Hyborian Adventures a kedvencem. Dávid most is hű maradt Robert E. Howard novellákból adaptált tradíciókhoz, ezúttal a mohóság nevű gyakran előforduló emberi jellemvonásból gyúrhattunk egy picit - s hogy ez a mese pont karácsonyra esett, nem minden iróniától mentes.

A jelenlévő játékosok:
Eszter - Vyndra a vendhyai szuka
Gergő - Angar a büszke kimmériai barbár
Jómagam - Narthus az aquilóniai haramia (a képen)

A történet szerint szedett-vedett társaságunk egy négy részből álló kőtérkép egy-egy darabját birtokolják (a negyedik darab egy Rammaz nevű NPCnél van), és csak a térkép által jelölt sírhelyben lapuló kincs tartott össze minket. Rammaz egy éjjel elárult bennünket, de csak a saját darabjával sikerült elmenekülnie, így bosszútól tajtékozva követtük egészen a stygiai Sukhmetig. Itt egy helyi gazember, Zarallo házában szállt meg, de ez nem rémisztett el bennünket hogy az éj leple alatt rajtaüssünk. S bár őt nem találtuk meg, de vendéglátóját kinyírtuk (legalább is ekkor még ezt hittük) és a negyedik térképdarabbal elindultunk délre Kush és Darfar határvidékére. A térkép egyébként fifikásan csak a hold fényénél mutatta meg az utat és ez sem volt állandó, a hold fázisainak váltakozásával módosult, így olvasása próbára tette suttyó karakterem agyát. A kannibálok lakta dzsungelben aztán hamar elfogtak bennünket a bennszülöttek, akiknek két puszipajtása is volt: Rammaz és Zarallo. Mint kiderült, az utóbbinak csak szolgáját öltük meg, a kövünkről pedig kiderült, hogy csak hamisítvány. Amikor azonban megjelent a törzs főnöke Xollanc, Rammaz és Zarallo is fogoly lett. Mint kiderült a mocsok Rammaz ettől a fickótól szedte el az ő térképdarabkáját, de megesküdött hogy ő megölte a fickót. Úgy látszik csak félmunkát végzett mert Xollanc nagyon is jó bőrben volt. Olyannyira, hogy a közeli romoknál a kő segítségével megidézte Yolamongát, (valami történelem előtti szörnyet, aminek szerencsére csak az egyik csápját láttuk) és feláldozta neki Zarallót. Mi is így jártunk volna, de Vyndra fürgeségének köszönhetően sikerült meglépnünk, Rammazzal együtt. Megtaláltuk az acheroni varázsló, Xithar sírját, aminek szerényebb szarkofágjait ki is fosztottuk, de a főkriptához nem mertünk odamenni. Miután Rammaznak már nem volt sok haszna, Vyndra és Angar kinyírták, ezután hármasban elindultunk vissza Sukhment felé. No ezalatt nem sokat aludtak a karaktereink. A város közelében aztán úgy gondoltuk újra felosztjuk a javakat, ám a tervezett arányok nem egyformán feleltek meg mindenki elképzeléseinek. Néhány ütésváltásból kiderült ki milyen részesedést kap - magam jöttem ki a legrosszabbul, még néhány ujjam is eltörött. Ezután nem csoda, hogy a karakterek három különböző irányba távoztak.

Kiváló hangulatú játék volt, a sok hős után üdítően romlott, amorális karakterekkel és két remek csavarral.

Star*Drive - ALTERNITY

Szeptemberben abbahagyott kalandunk folytatásának elején mindjárt meg is érkeztünk a következő megvizsgálásra váró naprendszerbe, ahol első állomásunk egy a földihez nagyon hasonló légkörrel rendelkező bolygó volt. Orbitális pályáról történő rutinszkennelés során egy magányos hőleadó pontra bukkantunk. Leszállásunk után világossá vált, hogy élnek itt primitív őslakosok, ám ők technikailag nem építhettek ilyen nagy energiával operáló gépezetet. A hőforrást sikerült azonosítanunk egy azték piramishoz hasonló épület mélyéről, ám első behatolási próbálkozásunkat egy vélhetően automatikus védelmi rendszer visszaverte. Jobbnak láttuk ezután a pórul járt behatolókat, Ivanova kapitányt (Gábor), M'Sahht az orvost (Dávid) és Roardot (Gergő) 24 órás karanténba helyezni megfigyelésre. Magam észrevettem egy különös parancslánchoz hasonló kapcsolatot a karanténba zárt társaink között, ám ennek tényleges meglétét nem sikerült bebizonyítani. A karantén lejártával McCormick pilóta (Eszter) épített egy elektromágneses sugárzást kibocsátó bombát, mellyel sikerült neutralizálnunk a védelmi rendszert mely apró robotikus szúnyoghadra emlékeztetett, és erős kábítóméreggel tette hatástalanná a biológiai egységeket.

Sajnos a szessön félbemaradt, további két fontosnak tűnő dologra még nem találtunk magyarázatot: a ránktámadó helyi ragadozók bőre alatt már régóta nem működő mikrochipekre akadtunk, valamint a helyi őslakosok egy része bamba zombiként viselkedett, de legalább nem támadtak ránk.

Voyage of Courage - DL D&D

Hajónk kapitányától, Solorumtól megtudtam, hogy a kikötőtől nem messze a tenger felé horgonyoz egy hadihajó (lásd. kép), amelyet ugyan szeretett volna megvizsgálni a kikötő őrség, de kiküldött csapatuk nyom nélkül eltűnt - később vízihulla állapotban kerültek elő. Elnær (Dávid) körberepülte, de egy minotauruszon és egy karmoskezű csuhás illetőn kívül semmi gyanúsat nem látott, inkább a városban kezdtünk ténykedni, közben Füzike (Máté) is felépült és csatlakozott hozzánk.

Fülünkbe jutott hogy Hyloba várnak menekült elfeket, és felvetődött bennünk, hogy az a hajó rájuk vár, vélhetően nem jó szándékkal. Enyhén paranoiás karakterem szerint azonban csak inkább azt lesi, hogy mi hajózzunk és a nyílt tengeren elsüllyesszen minket. Elméletem mellett persze egy fikarcnyi bizonyíték sem szól. Míg én a fogadóban beszélgettem az öreg Valmorttal, apám volt katonájával, addig a többiek egy meggyilkolt surranóra bukkantak a városban.

Valmort solamniai lovag lett és elmesélte nekem milyen fontos ügyben járt: Sanctionben kémkedett, ahol megfertőződött egy gyógyíthatatlan halálos betegséggel. Sikerült azonban kiderítenie, hogy a Vörös seregek délnyugat felé, a síksági barbárok földjei felé készülnek támadást indítani. Visszatért a hírrel Solanthusba, ám ott úgy értékelték, hogy ez rájuk nem jelent közvetlen veszélyt. Valmort azonban csapatot akart toborozni, hogy útra keljen Abanasszíniába, figyelmeztetni a barbárokat, ám ebben megroggyant egészsége megakadályozta. Rám bízta az ügyet és adott egy ajánlólevelet amiért cserébe majd lovaggá üthetnek - feltéve ha megfelelek. A siker zálogaként rám hagyta felszentelt kardját melynek nem csak naponta egyszer használható Fénysugár varázslata, hanem egyéb tápjai is elhomályosítják a halandók szemét. Miután elvállaltam a megbízást, az öreg ki is lehelte lelkét.

A halott surranó után megindított nyomozásunk a házába vezetett, ahol egy sötétbőrű elf bérgyilkossal és egy Vizyla típusú démonnal futottunk össze. A harc keményebb volt mint hittük, asszem valaki fűbe is harapott, de ez nem biztos. A lényeg, hogy rávettem társaimat tartsanak velem délre, Crossing kikötőjébe.

Voyage of Courage - DL D&D

A szessön mindjárt a patkányemberek és a zombik kontingenséből álló csapatok ránkmozdulásával kezdődött. A likantrópia sajátja, hogy harapás útján fertőz így mindenkinek kellett dobnia néhány Szívósság mentődobást. Kinek nincs meg ilyenkor? Hát persze hogy a gyenge egészségű mágusnak. Beletelt néhány éjszakába és kis híján Xilénia (Eszter) is ráment, míg sikerült felfedeznünk, hogy csapatunk varázslójából patkányember lett. Sajnos Elnær (Dávid) és Xilenia között kialakult feszült viszony csak tovább mérgesedett, mikor a varázsló a famulusán keresztül megpróbált rásütni egy varázslatot a törpe nőre.

Itt egy érdekes és visszatérő szerepjátékos jeleségnek lehettünk tanúi: nincs az a szabályrendszer, mely tökéletesen tudná szimulálni a valóságot, és ennek hiányosságai legfőképp akkor jelentkeznek, amikor két szembenálló játékos szedi ízekre a rendszert, hogy az adott szituációban eldöntsék mi és hogyan lehetséges. A DnD is csak mesélői bírálattal, állta ki a tesztet.

A lényeg, hogy nem halt meg senki és sikerült azonosítanunk a patkányembert - akit Dávid olyan mélységében keltett életre, hogy talán az sem lett volna ellenére, ha az egész kampány végéig vihette volna elpatkányosodott karakterét. A mellékelt képen még humanoid formában látható. Csapatunk megérkezett Hyloba, ahol rögvest meggyógyíttattuk Elnært és leadtuk a templomba a még mindig ájult Füzikét (Máté). Körülszimatoltunk a surranók sajátos városában, beszereztünk pár felszerelési tárgyat, ezenkívül sikerült hajót találnom Portsmithbe.

Mesélőnk legjobb beköpése: "Mire visszajövök eggyel kevesebb player legyen".