Voyage of Courage - DL D&D

A föld alatti városban ránktámadt egy árny, aki hosszú időre kivonta a forgalomból Füzikét, többek között azon egyszerű okból is, mert Máté nem tudott jönni játszani. Az elnéptelenedett városkát töviről hegyire átkutattuk, a legújabb relikviáról is megállapítottuk, hogy legalább 15 éves. Feltártunk egy lezárt kaput, majd felderítettük a mögötte meghúzódó bányarendszert. Itt találkoztunk két új utitárssal: az ideges és fajilag felettébb önérzetes törpe nővel, Xileniával (Eszter), valamint egy rendkívül csúnya törpe harcossal, Rurikkal (Gergő). A két zömök figura egy telér nyomában ereszkedtek le a tárnákba, ám az végül rájuk omlott. Szorító terheik alól mi oldottuk fel őket, és nagyjából ekkor ért utol bennünket Tarden (Attila), Artemius fia.

Annyit tudni kell a karakteremről, hogy Ker Vakt földesurának, Vasmarkú Elionnak a lánya, s mint ilyen nemesi születésű fruska. Foglalkozását tekintve Harcos-Nemes, aki előbb-utóbb Kard Lovag szeretne lenni, a mellékelt képen is őt látjuk a dicsőség fényében sütkérezni. Nos Vala Vandar inkább útrakelt Ansalonra, hogy részt vegyen a sötétség erői ellen vívott háborúban, semmint hogy feleségül menjen egy hadnagyhoz. Tardennel együtt gyerekeskedtek, révén ő Ker Vakt őrparancsnokának a fia. A fiatalember állítólag Elion utasítására szegődött a nyomomba, de inkább romantikus hevületet és féltést sejtek. Tarden a fegyverforgatás mellett Mishakal isteni varázslatait is ügyesen alkalmazza.

Sajnos a három új taggal bővült csapatban vannak széthúzások, elsősorban a harcicsákányokat forgató, igencsak nehéz jellemű Xilenia és mogorva varázslónk, Elnær (Dávid) között. A nézeteltérés odáig fajult, hogy egy éjszaka Elnær egy varázslattal szakállt növesztett a a törpe nő arcára.

Harc tekintetében szétszórtunk pár csontvázat, majd egy mély szakadékhoz érve óriás denevéreket kellett aprítanunk. Mivel a mélység felett átvezető kötélhíd leszakadt egy lezárt ajtó irányába indultunk, ami mögött rosszindulatú törpéket találtunk. Békés szóval megkértük őket hogy engedjék meg, hogy akár kísérettel is, de áthaladhassunk a városukon. Ez elől kategórikusan elzárkóztak, majd Xilenia elárulta, hogy ezek a törpék már Takhisisnek dolgoznak. Ennél több már nem is kellett a karakteremnek, ahhoz hogy elszánja magát ellenük. Lett is kemény harc, magam másodikként ájultam el, és nagyjából ekkor kellett elindulnom kansasi haveromhoz hálaadási vacsorára. A karakterem irányítását Dávidra bíztam, így a játékülés hátralévő eseményeit az ő szavaival foglalnám össze:

"A törpés támadást épphogy túléltük. 4725 XP csordogált le a plafonról. Egy "gyors" full day rest után maxközeli HP-n (+ szintlépés) benéztünk egy ajtó mögé aminek eredménye egy hosszú RUN lett (mégtöbb támadó törpe) gyakorlatilag vissza a lepusztult faluba (a tóhoz). Ott csónakokra szállva elmenekültünk a túlsó falig, ahol egy vízszint alatti átjárót szpotolt a szakállas törpe nő. Azon át egy evil templomba jutottunk (hozzáértők szerint Chemosh temploma), ahol néhány termen áthatolva (a két törpe lootingolt 1000el) kijutottunk a szabadba, ahol kb. 100m-es körzetben le volt pusztulva minden (+ férges volt a föld). Az első táborozás éjszakáján egy közeli temetőből kb. 50 "alak" moccant ránk, majd kerített be minket (zombik és wereratok hada) ... Itt lett vége a scenariónak ...
Jaigen, templomból lootolt cuccok 90%-a mágikus... (kb. 4 nap lesz mire identifájolom az összeset...)"

Temple of Takhisis - DL D&D

Folytattuk a 24 órás próbasorozatot, melynek végcélja Sargonnas lesz. Végighenteltük a folyosót, mely szinte a legszebb Diablós időket idézte. Egy ponton egy iszonyú mély aknába kellett leereszkednünk, melynek az oldalán spirálisan lefelé kígyózó járda vastagon úszott a csúszós, de gyúlékony trutyiban. Felgyújtottuk ugyan, de olyan lassan égett le, hogy az időkorlát miatt nem engedhettük meg magunknak a várakozást, így leugrottunk. Ki Repülés-, ki Lebegés italát használt, a többiek Gábriel (Zsolt) jóvoltából szárnyakat növesztettek. Karakterem szabadesést kísérelt meg, a kezébe készített Repülés italával - a becsapódást egy bokaficammal megúszta. Az akna alján ledaráltunk néhány ördögöt, majd egy Mennyei angyallal gyűlt meg a bajunk, aki lelkünket megóvandó Sargonnastól, nem engedett tovább. Itt az eddigiekhez képest komolynak mondható szerepjátszásra került sor, mivel egyesek ki akarták nyírni a makacs angyalt, a karakterem és Gutter (Gábor) viszont elzárkózott ettől. Itt majdnem keletkezett egy a szabálykönyvek által 'Intra-party Conflict' néven azonosított játékszituáció, de végül megoldódott a helyzet, bár Rascan (Dávid) és Gutter között maradt némi szikra. Az angyal kinyiírása után egy gigászi hadszíntérre jutottunk, ahol megpillantottuk Sargonnast 20 láb magas ember formájában, és persze hanyatt-homlok menekültünk is egy portálon keresztül.

Visszajutottunk a Pikkelyes Kutya fogadóba, ahol a tiefling kocsmáros helyett már egy ördög futtatta az üzemegységet. Az új tulaj sajátságos módon bontotta fel a szerződést az ott helységet bérlő aasimar ügynökkel: boltostul befalazta. A fogadóban pihentünk egy kicsit és ott fejeztük be a játékot, hogy készülünk átlépni a kapun, mely Agathionba, a legveszélyesebb, leghidegebb és legszelesebb rétegbe vezet.

A képen Sargonnas látható, aki eredetileg minotaurusz formában szokott garázdálkodni.

Pool of Radiance - FR D&D

Kicsivel korábban Silvara (Eszter) kiderítette, hogy a Kuto-tó szigetén álló piramist egy varázsló lakja, így kifejezetten fontosnak tűnt Cassiopea (Krisztián) előkerítése. A gonosz varázslónő persze szívesen velük tartott, így hét kalandozó (és hét játékos...atyaég) elindult felkutatni és semlegesíteni a folyó szennyeződésének forrását. Óvatosságból kikerültek egy ötfős ködóriás csapatot, akik a Reszkető-erdő szélén táboroztak.

A szigetnél azonban hiába vártak, a varázslónak - nevezzük Yarashnak - esze ágában sem volt kidugni az orrát, inkább egy fürkészővarászlattal méregette vendégeit. A csapat megelégelte a dolgot és egy fából formázott tutajjal, valamint az óriás sassá alakult Silvarával támogatva átkeltek. Meglehetősen nehéznek bizonyult bejutni a piramisba, melynek a tetejéből csak úgy bugyogott fel a szennyes méreg. Az építmény alsó szintjén permanens kétutas teleportok két csapatra bontották őket. Silvara (Eszter), Cassiopea (Krisztián) és Khargul (Dávid) voltak a szerencsések akik azelőtt feljutottak Yarash laboratóriumába mielőtt a varázsló foglyul ejthette volna őket odalenn. Blumbar (Gábor), Khalied (Gergő), Maya (Zsolt), és a múlt szessön óta feltámasztott Dorian (Máté) azonban már nem voltak ilyen szerencsések: Yarash bezárta őket egy rendkívül forró és párás folyosórendszerbe.

Silvara és két társa egy kőfúró tokka megidézésével kivágták magukat egy kelepcéből, majd Yarash utolsó védelmi vonalát is legyőzték. Ez utóbbi egy elátkozott tükör volt, amiből hasonmásaik léptek elő, pontosan olyan felszerelésekkel, varázslatokkal és képességekkel, mint amelyekkel ők rendelkeznek. Alaposan legyengülve, varázslatok nélkül szembesültek Yarash-sal, akin láthatóan három aktív védő mágia, vagy varázslatszerű hatás fut...és rendkívül alpári módon beszél.

Sajnos a kaland utolsó harmadában négy játékos szemlélő státuszba kényszerült, pedig nem sokon múlt, hogy újra egyesüljenek. Bár meglehetősen izgalmas résznél fejeztük be, most egy kicsit pihenőpályára állítom a kapmányt. Erősen látszik már a vége, még két-három játékülést jósolok. Három év után ez lesz az első DnD kampány amit befejezünk és szépen akarom megírni a finálét.

A fenti képen az éppen jó kedvében talált narfelli Khargul látható.