Félbehagyott történetünket a zuagir támadást követő eseményekkel folytattuk.
Muleh Al Jafari (képen) sejkkel folytatott rövid beszélgetés során kiderült, hogy Diomedes ugyanabba az irányban hagyta el a csatát, mint amerre az előző éjjel felfedezett nyomok vezettek a táborból, így Saratnak és Nokumbah-nak már volt némi fogalma arról, hogy a babonás zuagirok miért is kerülik azt a területet. Mivel a megmaradt foglyok tudni akarták miről is van szó valójában, a zugair vezér elmondta nekik, hogy Jamila tulajdonképpen a lánya, aki igen fontos szerepet játszana a szomszédos Hamadiakkal kötendő szövetségben. Ekkor tűnhetett fel Diomedes Azamat, aki különös medáljával elbájolta és elmenekült lányával. Nokumbah által már korábban is felfedezett nyakláncán csüngő ékszert Salima medáljaként emlegetik, ami a legendák szerint Koth első királynőjének volt a birtokában, melynek segítségével a romokban heverő országában, az egymással acsarkodó nemesek mindegyikét maga mellé tudta állítani.
Az indulás előtt még egy fiatal zuagir Efrat Nomar, felülkerekedett félelmén és csatlakozott a hármashoz, akiket szökésüket megakadályozandó, csak minimális vízzel láttak el. Diomedes lovának nyomait követve a sivatagban a csapat estére megtalálta a szökevény elpusztult hátasát, majd egy bizalmi kérdéseket feszegető heves vita pillanataiban egy homokdűne mögül felbukkant négy darfari kannibál, akiket Sarat kivételével mindannyian üldözőbe vettek. Az ágyékkötös emberevőket hamar levágták, majd a személyes problémákat egyenlőre félretéve, sietve folytatták az utat. Kis idő elteltével, már majdnem sötétben megpillantottak egy félig betemetett ősi romot. Sarat és Nokumbah szerint ennek a romnak a falai között lehettek a különös álmukban. Mindannyian belopakodtak a lapos épület belsejébe, ahol egy egész darfari törzset találtak. A rajtaütés nem sikerült, ezért állóharc alakult ki az egyik átjárónál, a távolabbi termek valamelyikéből pedig hátborzongató kántálás vegyült el a csatazajjal. Efrat bátran bevetette magát a harc hevébe, miközben a többiek csak az átjárónál próbálkoztak. Aztán hirtelen megszakadt a már sikoltozáshoz hasonló kántálás és iszonyatos sebességgel szétterjedt az épületben valami különös vérvörös köd, aminek hatására - Saratot kivéve - mindenki örjöngő állat módjára kezdte marcangolni egymást. A szemfüles zamorai kihasználta az adandó alkalmat, ellopta a közelben küzdő Kerim bég vizestömlőjét és kimenekült az épületből. Kint a többiek lovát használhatatlanná téve meglépett a dél-nyugati hegyek felé, próbára téve a Jafariak éberségét...
Bent, Nokumbah-nak a kitartása mentette meg a életét. Hajnalban tért magához, mindenki halott volt körülötte, kivéve egy vérmocskos oltárnál fetrengő sámánt, akit nyomban le is fejezett. Az oltáron megtalálta a félig elfogyasztott Diomedezt és Jamilát. Alaposabb felderítés után talált némi vizet és Salima medálját megragadva Zamboula felé vette az irányt, zamorai társához hasonlóan próbára téve a Jafariak éberségét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése