A Warhammer második kiadású rendszerének bevetése utáni ötödik összejövetelünkön a huszonhatodik történetet kezdtük el, melynek részvevői a következő halálraítélt karakterek voltak (akik sajnos túlélték a kalandot):
Sarat (Mihály) - mocskos zamorai tolvaj
Nokumbah (András) - büdös kushita martalóc
A két rosszarcú bűnöző egy kétes hírű shemita kereskedő, shushani Haramas szolgálatában álltak. Feladatuk egy Vendhyából Zamboulába tartó karaván felügyelete volt, melyet egy kisebb pelishtim zsoldocsapattal együttműködve voltak kénytelenek végezni. A célállomásuktól öt napra a karaván elérte az utolsó turáni helyőrséget, az oázis mellé épült Yammuz erődöt, ahol Haramas a vendhyai naptár bonyolultságának köszönhetően szembesült azzal a ténnyel, hogy elszámolt három-négy napot. Mivel a következő turáni kíséret, a Zamboula-őrjárat kilenc nap múlva érkezne vissza és csak az azt követő napon indulna el újra - turáni fegyveres kíséret nélkül meg őrültség átvágni a Jafari zuagir nomádok területén - a shemita és karavánja hosszú várakozásnak nézett elébe. A erőd vezetője, Malikhum aga, nem volt hajladó fogadni Haramast, a turáni katonák elutasítottak bármilyen kérést. Napnyugtakor megérkezett a második karaván, egy kíséret nélküli vendhyai társulat, két idegennel, akiket meglepő módon azonnal beengedtek az erőd falai mögé. Röviddel utána a turániak megduplázták az őrséget, miközben Haramas, Sarat és Nokumbah az újonnan érkezett karaván vezetőjét, Ahaskar Shamarjana-t faggatták az idegenekről, akikről kiderült, hogy helyiek lehetnek és három napja vették fel őket. Állításuk szerint elpusztult a lovuk.
Reggel a két karaván személyzetét tíz turáni íjász és tíz lándzsás gyülekezője ébresztette, láthatóan a két rejtélyes helybéli sietett és elérte, hogy a vendhyai karaván egy kisebb fegyveres csapat védelme alatt elérje Zamboulát. Haramas, aki mindenképpen oda akart érni Yezdigerd király koronázásának ünnepi évfordulóján tartott hatalmas vásárra, Ishtárnak hálálkodva ragadta meg az alkalmat és gyors táborbontást követően csatlakozott a kísérethez, melyet nem más, mint az erőd alparancsnoka, Kerim bég vezetett (képen). A forró sivatagi utazás során Sarat és Nokumbah, dörzsöltségüket próbára téve megközelítették a két vendéget és megpróbáltak belőlük kiszedni annyi információt, amennyit csak lehetett. A két alak közül inkább a férfi, egy bizonyos Diomedes Azamat tűnt beszédesnek, ő viszont szemrebbenés nélkül a kérdezők képébe hazudott. Állítása szerint sokáig zuagirok között élt, aztán beleszeretett egy kisebb vezető lányába, akivel kénytelenek voltak megszökni, mert kitagadták őket. Menekülés közben azonban a lovuk elpusztult, de az égiek segítségével megmenekültek, mert Ahaskar karavánja pont keresztezte útjukat.
Késő délután néhány zuagir nomád tűnt fel egy közeli dűne mögül, de a kis csapat láthatóan csak megfigyelte a két karavánt és kíséretét. Kerim bég mindenesetre szétkergette a náluk jóval gyorsabb sivatagi lovasokat és némelyikük hátába egy minden nyelven jól érthető üzenetet helyezett, egy-egy turáni nyílvesszővel. Az este és az azt követő nappal eseménytelenül telt, miközben egyre közelebb kerültek Zamboula felé. A második éjszaka viszont különös dolog történt: Sarat és Nokumbah halk suttogásra kelt fel, az egész tábor sötét füstben úszott miközben mindenki mélyen aludt. Émelygésük és szédülésük miatt valamiféle méregre gondoltak. A zamorai gondolkodás nélkül fosztogatni kezdett, Nokumbah pedig kimenekült a hömpölygő füstből, hogy megnézze mi történt az őrökkel. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Haramas, Diomedes Azamat és Jamila nincs a táborban, jól látható lábnyomaik pedig dél-nyugati irányba távolodtak a fekvőhelyüktől. Röviddel ezután a két haramia különleges dolgokat kezdett észlelni, majd görcsös fájdalmak közepette végleg legyűrte őket a méreg. Eszméletvesztésüket követően különös ősi és romos falak között tértek magukhoz, ahol rövid felfedezés után démoni sakálok rontottak rájuk, hogy lakmározzanak a húsukból. Sarat a harc hevében kételkedni kezdett a történések valódiságában, így az örjöngő sakálok közé vetette magát, miközben társa a végsőkig kitartott, de végül ő is elesett.
Az ébredésük a táborban igazolták a zamorai érzéseit és nyilvánvalóvá vált, hogy valamilyen különös álomnak voltak a részesei. Nyomban kiderült, hogy Diomedes Azamatnak is hasonlóan telhetett az éjszakája, amit nem meglepő módon hazugsággal próbált leplezni. További meglepetésként szolgált az indulás előtt felfedezett eltűnt vendhyai szolgálólány és néhány mezítlábas nyom kérdése. A karaván mindenesetre továbbindult a célállomása felé, de csupán a nap első felében tudtak haladni, mert délben egy többszörös túlerőben lévő Jafari zuagir horda rohanta le az utazókat. A meglepetésszerű támadás során a turániakkal, a pelishtim zsoldosokkal és a szolgálók nagyrészével gyorsan végeztek, majd a megmaradt embereket elfogták. Saratot, útban Diomedes Azamat felé tették ártalmatlanná, a tomboló kushitát meg 7 lovas (!) gyűrte le végül. A zuagirok végül tíz foglyot ejtettek: Sarat, Nokumbah, Haramas, Kerim bég, és hat szolgálót. Ezután megjelent a nomád horda vezetője, Muleh Al Jafari sejk, majd néhány, üldözésből sikertelenül visszatért zuagir nyilvánvalóvá tette, hogy Diomedes Azamatnak és a lánynak sikerült elmenekülnie a harc hevében. A sejk nyomban ajánlatot tett a foglyok felé: a saját életükért cserébe visszahozzák Jamilát. Haramast és a hat szolgálót nem vélte használhatónak, ezért őket elengették, persze zuagir szokás szerint, víz nélkül és kivágott szemhéjjal...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése