2009. június 13., szombat

Age of Worms 25. felvonás - EBERRON D&D

A Sharni Gladiátorjátékok negyedik napjának reggelén nem kis meglepetés érte hőseinket, Celeste, a játékok mágikus védelméért felelő szervezője egy bőrbe tekerve Vízlégzés italokat és Cselekvés Szabadsága tekercseket csempészett Amon kezébe, ekképpen felkészítve őket, hogy szembenézzenek a vízzel teljesen feltöltött arénában az Árnymocsarakból ideszállított Froghemoth-al (képen balra). A harc ádáz volt, de a szörnyetegnek ilyen körülmények között nem volt esélye, a csapat pedig elégedetten konstatálhatta: a viadalok szervezői közül nem mindenki akarja Loris Raknian játékát játszani. Raknian és a páholyát vele megosztó karrn nagykövet nem örült felhőtlenül a dolgok ilyetén alakulásának. A győzelem biztosította, hogy a másnapi döntőben a drow tartalékcsapatot könnyedén térdrekényszerítő Auric Zászlósaival kerüljenek szembe, ennek kapcsán pedig a Bajnok azt javasolta nekik, hogy megadva magukat nekik csalják elő az ulgurshtasa-t és erőiket egyesítve a játékok nézői előtt végezzenek a fenyegetéssel.

Delta színvallásra kényszerítette Celeste-et, akitől megtudta, hogy Bozal Zahol szeretőjeként bele tudott nézni az Apostoli Tekercsekbe, és szerinte a terveiket veszélyeztetve érző Kyuss pap előrébb hozhatja a rituálét, akár az éjszaka során megtámadva Auricot, akár a régi Bajnok, Loris Raknian nem teljesen önként hozott áldozatát felhasználva. Ezen információ hatására hőseink úgy döntöttek, hogy még aznap éjjel pontot tesznek az egész ügy végére. Az utat már ismerték a Kyuss szentélybe, azonban ennek előcsarnokában olyan lényekkel kényszerültek pengét váltani, amelyek képességei erősen meglepték őket: Kyuss Kardjai zöld kitin mellvértben negatív energiakitörésekkel bombázták őket, a Féreghívók papi hatalommal idéztek lángesőt, Kyuss egyik lovagja kétkezes pallossal rontott rájuk, ráadásképp pedig Bozal Zahol mellett feltűnt a szálakat eddig a háttérből mozgató agyszívó, Zyrxog is. A küzdelem forgatagában Deltának sikerült megszereznie a Sztázisba helyezett Apostoli Tekercsek mellől az ide vonatkozó Próféciatöredéket és egy levelet, amelyet Bozalnak írtak.

A csapat támadásainak hevessége meghátrálásra késztette a főpapot, aki kétségbeesésében időnek előtte felébresztette a Második Apostolt (képen jobbra), de ez őt és Zyrxogot már nem menthette meg a biztos haláltól. A felszínre igyekvő Apostolt kisebb sereg várta az arénában, az összecsapáshoz csatlakozott Auric, Khellek, egy agyaggólem, egy vízelementál és egy Maloranna által megidézett tűzelementál is, így a hatalmas féreg hamarost élettelenül terült el a homokban.

Nincsenek megjegyzések: