A múlt heti bemelegítés után elkezdődött az Innerspace kampány, melyhez Zita és én elkészítettük saját karaktereinket, az új beugrónak számító Zsoltezúttal az első játékosok követelményeinek eleget téve előre generált karakterrel játszott. Sajnos sem a parancsnokunkat alakító Máté, sem pedig a szintén Star Trek kezdő Gábor, nem tudott jelen lenni. Három főből álló csapatunk a következőképpen festett:
Zita - V'ako (újonc klingon biztonsági tiszt)
Zsolt - Bernard "Herr" Schiffermann (tapasztalt ember gépész)
Jómagam - Dr. Lydia Van Dyke (újonc fél-vulkán rohamorvos)
Csillagidő 67329.29. (igen, ez 2390.május 1.kedd 04:34:49 GMT, tehát előző kalandunk előtt 4 hónappal játszódott). Egy, a határvidék felé tartó utasszállító hajón fogaltunk helyet. Mi újoncok új beosztásunkat indultunk elfoglalni a U.S.S. Shackleton fedélzetén, míg Herr Schiffermann szintén új posztjára indult, a U.S.S. Hawkinsra. Az apa-fia családi vállalkozásban üzemeltetett hajón még két utas utazott: egy borzasztóan beszédes ferengi üzletember, Krax és a raktérbe zárt meztelen felesége. Hajónk hívást kapott Gonzo admirálistól, aki mentésre adott parancsot: a Cevon csillagködbe küldött U.S.S. Entonnal elvesztették a kapcsolatot, majd a mentésére küldött U.S.S. Cortez is nyom nélkül eltűnt.
A baljóslatú, fekete csillagködben egy neutroncsillag készült összeomlani fekete lyukká, bár viszonylag hamar rábukkantunk a Entonra, a Corteznek nyomát sem láttuk. Nehézségekbe ütközött az áttranszportálás, mivel az Enton belső levegőjében valami interferenca terjengett. Mindössze három túlélőt találtunk, akiket rögvest átszállítottunk a hajónkra, megfelelő orvosi szoba hiányában az utastérben helyeztük el őket. A letöltött adatokból megtudtuk, hogy Steven Pitt kapitányhoz, Vir Shri bólián tudóshoz és Cynthia Wintershez van szerencsénk. Bár alaposan megvizsgáltam, rendellenességet, mindössze pszichés, és enyhébben motorikus állapotukban találtam: összeszedetlenek voltak, mintha nehezükre esett volna a koncentráció. Sajnos a bólián állapota rosszabbodott, végül meg is halt, ám az agyában ezután is mértem kimutatható neurális aktivitást.Miközben útrakeltünk a 747-es csillagbázis felé, együttes erővel próbáltuk meg kikérdezni a túlélőket, meséljék el mi történt velük, mire emlékeznek mióta beléptek a Cevon csillagködbe. Sajnos válaszaik összefüggéstelenek voltak, nem tudtunk meg többet,mint hajónaplóból. Herr Schiffermann és V'ako tanácsosnak látta, hogy egy erőtérrel izoláljuk őket, ám magam teljes felelősséget vállaltam és töretlenül igyekeztem utat találni hozzájuk.
Hatalmas volt a meglepetésem, mikor is sikerült felismernem a tényt, hogy egy első kapcsolatfelvétel részese vagyok. A két túlélő (és halott bólián) testébe ugyanis anyagtalan lények költöztek, akik átvették az agy és a test fontosabb funkciói feletti irányítást. Hosszas próbálkozás után sikerült kommunikálnom velük: elárulták, hogy természetes életterük a neutroncsillag volt, mely összeomlásával fajuk a teljes pusztulás küszöbére került. Egy utolsó kétségbeesett esett lépésként anyagtalan létezésük formájában elhagyták a csillagot és legközelebbi szilárd objektumban - mely történetesen az Enton és annak legénysége volt - kerestek menedéket. Sajnos az útjuk hatalmas veszteségekkel járt, úgy fest mindössze hárman élték túl, ám az Enton legénységéből mindössze ketten maradtak életben az integráció után.
Mivel a Csillagflotta tisztek neurális állapota a szokatlan terhelés miatt fokozatosan degradálódott, megállapítottam, hogy nem érnék el élve a csillagbázist. Ezt közöltem az idegenekkel is, akik felfogták a helyzet súlyosságát, ezért örömmel vették a tervemet. Megkerestük a legközelebbi neutroncsillagot, majd a testből kilépett, és a transzporterrel digitalizált lényeket - a hajónk deflektorát használva - "kilőttük" a Bonnisar 1 felé. A két túlélő magához tért, állapotuk stabilizálódott és végül szerencsésen leszállítottuk őket a Csillagbázisra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése