Musta Saari - KULT

Tavaly januári kalandunk után karaktereink visszatértek a normális kerékvágásba, mindenki civil életének építgetésével foglalatoskodott. Emlékeztetőül a parti összetétel:

Dávid - Marko a Nokia programozója (a baloldali képen)
Gergő - Niklas a lecsúszóban lévő hokisztár
Máté – Yolanda az osztrák modellfotós (új karakter)
Jómagam - Annalina, fotómodell és médiasztárocska

Karakterem egy kéthetes fotószessönre kapott meghívást a Kanári-szigetekre a Skinnytől, akik tavaly már készítettek vele egy rakás képet, melyek egész Európában láthatók voltak az Europlakátokon. A reptéren megpillantottam Markot, aki már javában nyakalta a Finlandiát és mit tesz Isten, pont arra a gépre szállt, amelyikre én. Eluralkodott rajtam az üldözési mánia és végül csak a Spanyolországi transzferen mertem megszólítani. Kiderült, hogy egy Nokiás adótornyot megy megvizsgálni, paranoiámmal szemben teljesen érzéketlennek tűnt. A reptéren összetalálkoztam Yolandával (Máté) az ügynökség fotósával, aki korábban maga is modellként tevékenykedett. Hamar kiderült, hogy a szigeten tartózkodik Niklas is, aki a viszontlátás örömére rögvest csapott egy görbe estét Markóval. Másnap Yolanda utasítására fodrászhoz mentem és napoznom is kellett. Sajna a sziget sajátos mikroklímájának hála itt éppen hozamosabban beborult, így egy kis géppel egy másik szigetre repültem, a többiek pedig különböző okokból velem tartottak. A viszonylagosan néptelennek nevezhető Musta Saari szigetre. Körbe motorcsónakoztuk a szigetet egy elhagyott, régi parti házig, mely történetesen Marko átjátszóállomása mellett állt. Míg ő dolgozgatott én erős napozásba kezdtem, majd amikor Niklassal fürdeni indultunk egy hatalmas növényi csáp emelkedett ki előttünk a vízből – majd ezt követte egy iszonyatos lény. Sikítva menekültünk a partra, majd Marko áthajtott rajta a motorcsónakkal. Ez meghátrálásra kényszerítette a kreatúrát, amiről megtudtuk, hogy magas koncentrációjú savat képes köpni. Úgy döntöttünk, hogy gyalogszerrel indulunk vissza a kikötőhöz és reptérhez, keresztül a szigeten. Az sűrű növényzetben haladva mozgó varázsgombákra bukkantunk, melyek közül az egyik spórát köpött Markóra, akinek bőre lassan szürkére színeződött. Félúton már annyira rosszul lett, hogy megálltunk, és sziget közepén emelkedő hegy tetejéről Yolanda objektívjával kifürkésztük úti célunk. Megdöbbenve állapítottuk meg, hogy fegyveres szürkebőrű matrózok lézengenek a kikötőnél. Nagyon megijedtünk, így Niklas és én elindultunk vissza az adótoronyhoz, hogy segítséget hívjunk, révén a sziget közepén a térerő cserbenhagyott minket.

Visszaérve felhívtuk pilótánkat Ferrerót, aki meglepetten kérdezte tőlünk, hol a fenében voltunk egy hétig és miért nem voltunk ott a reptéren amikorra megbeszéltük. Hopp! Először rossz tréfára gyanakodtunk, de gyorsan csekkoltuk a neten és valóban, valami megmagyarázhatatlan módon eltelt egy hét. Míg vártuk, hogy értünk jöjjenek Niklas betört a régi ház egyik lezárt szobájába, ahol különös, túlvilági festményekre bukkant valamint egy tablóra közös iskolai tanárainkról. Végül rendben visszatértünk a civilizációba, Marko orvosi ellátásban részesült, ám az egy kiesett hét hatalmas kérdőjel maradt mindegyikünkben.