2007. szeptember 2., vasárnap

Age of Worms - EBERRON D&D

Sikerült negatív személyzeti rekordot felállítanunk, a reguláris ötfős partiból mindössze két játékos (Vili és jómagam) volt jelen. Máté továbbra is velünk tartott, hogy irányítsa az immár csak két fős NPC csapatot. Malo Ranna (Gábor) karakterét átvette Krisztián cimborája, Csiga. Itt jegyezném meg, hogy az ő irányítása alatt a fél-ork leányzó tank harcmodort vett fel és jelentős hatékonyságról tett tanúbizonyságot.

Mivel az egész játékülés két egymást követő harcból állt, szerepjátékra nem nyílt mód, így a játékosok hiánya sem tűnt fel. Az Árny szektájának fanatikus vezetője, a dolgaunt Grallak Kur földelementáljait hamar legyűrtük, az árnyakat pedig Gorin különleges képessége száműzte a csatatérről. Az Erőfal kockába zárt és az alá varázsolt kátyúban fetrengő Grallak Kur, tehetetlenül nézte végig amint leszámolunk csatlósaival, ezalatt mindössze arra nyílt lehetősége, hogy különféle varázslatokkal és italokkal erősítse magát.

Mikor szinte már csak egyedül maradt, egy különlegesen erős pszionikus hatalom vette át az irányítást felette, melynek forrása a tenyerébe ágyazódott kristályból indult ki. Ezen új képessége segítségével kiteleportált börtönéből, ám Kellek azonnal lehántott róla néhány varázslatot, majd én egy varázslattal ráomlasztottam a mennyezetet. Mire kimászott alóla csak arra volt ideje, hogy egy újabb pszionikus képességgel társaim életerejéből némileg felgyógyítsa magát. Ezután javaslatomra Auric egy jól irányzott csapással leválasztotta a kézfejét, melybe az a bizonyos kristály volt ágyazódva. Azonnal erőtlenül esett össze, a kristály pedig Zodeár Ovion torkába fúródott, aki azonnal kómába esett. Ebből nem sikerült magához térítenünk, így amikor kióvakodtunk a központi csarnokhoz, hogy szemrevételezzük a manifesztációs zóna fókuszaként funkcionáló medence tartalmának állapotát, őt kísérőinkkel együtt hátrahagytuk.
Természetesen a medencében alakot öltő Első Apostol csak ránk várt, így a mindent eldöntő harc azonnal kezdetét is vette. A három szektavezető képességeit körönként rendszeresen rotálva használta ellenünk, emellett fagyos aurát árasztott és négy hatalmas karjával sújtott le a körülötte állókra. Mindezek ellenére a szerencsétlen pára kevesebb, mint öt körig állta a csapásokat. A harc végeztével azonnal abbahagytuk a játékot, hogy a kijutásunk megszervezése és a további szerepjátékot igénylő stratégiai döntések meghozatala már teljes (vagy legalább is emelt) játékosi létszámmal vehesse kezdetét.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Érdemes hozzátenni, hogy a Khellek által a csata elején elsütött Haste varázslat jelentősen csökkentette Kyuss Első Apostolának élettartamát és növelte a karakterek túlélési esélyeit, hiszen a csata első körében (amikor is az Apostol még DR 15-el rendelkezett, és épp csak megkarcolni tudták), többen még igencsak aggódtak a karaktereik életéért...

Batboy írta...

Ez botrány! :)) Ha nincs Khellek, nem tudjuk legyőzni! Ismét nyomatékosan kérem a Mesélőt gondolkodjon el azon, hogy a játékosok nem azért visznek magukkal NPC-ket, hogy nélkülük nem legyőzhető kövérségűre dagassza a szörnyeket!

Névtelen írta...

4rc01unk, 4rco1unk? :)
K3v3s3k v0lt4k! ANNYI!
Legközelebb Haste-re sem lesz szükségünk, ezen tessék gondolkodni (TÁPTÁPTÁP) :P

Ultimate Thinker Team

Névtelen írta...

Még mindig nem teljesen értem, hogy miért lenne jó nektek, ha az epikusnak szánt csaták úgy zajlanának le, hogy a magatokkal vitt NPC-k legyaknák két kör alatt az ellenfelet, míg ti végignézitek karba tett kézzel...
de hát én csak egy buta Mesélő vagyok... :)))

Santito írta...

Egyébként te meg még mindig kómában fekszel, úgyhogy csitt...
:)))

(még mindig) a Mesélő

Névtelen írta...

Neaggódj, hétvégén felkelek mint egy 25HD-s fônix :P

"FOGJATOK MÁR LE!" (c) 199X Dán Gábor

"Még mindig nem teljesen értem..."
Hamarosan megérted...