2008. január 26., szombat

Ne ene hede illi bit fekker fi - TS

Az előző nyomozás kapcsán gyanúba került Natividad hadnagy (Krisztián) hosszú kihallgatásával kezdődött a játékülés. A közel háromórás, szerepjáték-intenzív eszmecsere folyamán világnézeti különbségek ütköztek, hol filozófia magasságok, hol pedig áltudományos hullámvölgyek között. Végül a hadnagy ellen nem indult eljárás, ám az 1-es Részleg belső vizsgálat kérelmével fordult a védelmi albizottság elnökéhez. Az agyszkennelést is kilátásba helyező feltárás során bizony komoly veszélybe kerülhetne a 2-es Részleg, így végül Rouchek-kel egyetértésben úgy döntöttek, felhasználják Hiroshi McLarren befolyását, az előző kalandban tett szívesség kompenzálásaképpen. Így elérték, hogy az agyszkenneléses vizsgálatot végül egyszerű pszichometrikus felmérésre redukálták, melynek folyamán majd egy független szakértőkből álló csoport külön-külön elbeszélget a karakterekkel.

Rouchek más szívességeket is behajtott, így a játékosok szemügyre vehették a FÉG 2000 által fejlesztett Pulikat (felső kép), ezeket a több mint 1 millió euró értékű autonóm mobil-páncélos egységeket. A két, tömeggyártásra sohasem került egység prototípusainak bemutatója nem úgy sült el, ahogy azt szerették volna, a gépek végül nem nyerték el sem Rouchek, sem pedig Svartendal (Dávid) őrnagy tetszését sem, még Natividad is csalódottságának adott hangot. Két héttel később, az olasz partiőrség megfigyelésein elindulva nyomozást kezdtek a Transpol nevű francia tengeri szállítmányozási cég egyik automata teherhajója, az Orcelle után, melyet gyaníthatóan csempészésre használnak. A két nyomozó a kereskedelmi albizottság ügynökeinek kiadva magukat vizsgálatot kezdeményeztek a cég marseillesi depójában, ahová az Orcelle is megérkezni készült Szíriából. Pechükre a hajó 10 kilométerre a kikötő előtt megszabadult egy szállítmányától, így mire kikötött náluk, már semmi terhelőt nem találtak a fedélzetén. A műholdas élőképen látták, hogy a néptelen tengeri lakókomplexumban hagyott konténereknél lövöldözés tör ki, ami kevesebb mint egy perc alatt véget is ért. A kiváltó harci egység a kirakott konténerekben rejtőző személyek likvidálása után egyetlen túlélőt hagyott, aki láthatólag az ő oldalán állt. A harci egység dolga végeztével a tengerbe vetette magát. A túlélőt nemsokára a fedélzetére vette egy négyfős legénységű yacht, ekkor indultak el karaktereink is a sziget felé, ám a tengeri találkozás meghiúsult. Mire visszaértek a kikötőbe a túlélőt szállító hajó már néptelen volt, legénysége és utasuk profi módon eltűnt. Svartendal további nyomozása kiderítette, hogy a francia titkosszolgálat egyik akciójának utolsó fázisait követhették nyomon, melyet ott a szigeten meghiúsított egy harmadik, a karakterek számára nem ismert érdekcsoport. A részleges siker elkönyvelése sem bizonyos, így az ügyben a további nyomozást Rouchek lezárta. Ha valakit érdekel, itt megtekintheti a spoiler-free kampánynaplót, amit magamnak vezetek.

2 megjegyzés:

Santito írta...

Kúl, leggyorsabb post ever... :)
a kampánynapló is tanulságos...

Batboy írta...

köszönöm, így akad ideje a férfiembernek, ha kizárják egy lánybuliból :))