2006. november 1., szerda

Star*Drive - ALTERNITY

Máté a mai játéküléssel befejezte a tavaly augusztus 20-án elkezdett, Alternity-t bemutató mini-kampányát. Végre megízleltük a csillagközi csatát is, mely a pilótafülkében tevékenykedő három karakter játékosainak bőséges izgalommal szolgált. Az utolsó feltérképezendő naprendszerbe lépésünkor lefolytatott összecsapástól eltekintve minden rutinosan és gördülékenyen zajlott. Nem voltak váratlan események, az első kapcsolat az egyik fagyott bolygó mélyén élő értelmes rovarfajjal szintén simán ment. Rengeteg mintával és rögzített adattal távoztunk.



Amikor visszaléptünk a rendszerbe, Dr. M'Sahh (Dávid) valamiféle zendülést kezdeményzett, mely a Concorde tulajdonában lévő hajó kisajátítását irányozta elő. A szintén csak szerződéses státuszban lévő (és rosszhírű) karakterem még szívesen csatlakozott is volna, ám sajnos sem a kapitány (Gábor), sem lojális weren csatlósa (Gergő) de még a skót pilótanő, McCormick (Eszter) sem tanúsított együttműködést. Így magam sem álltam át. Persze az orvost könnyedén legyűrték, majd megérkezés után az illetékes karhatalmi szervek kezére adták. A kampány fináléját Máté soraival foglalnám össze:

"Ivanova paracsnokra és testőrére már várt egy akta, ezért a vallomások rögzítése után a CSV Bodkin fedélzetén Ivanova hadnaggyal, a werenel, és McCormick-kal a két nappal később megérkező CSV Monitor-ra dokkolva elhagyta a rendszert."

"Ms. Diogen (jómagam) miután írásba adta vallomását és megkapta a fizetségét az expedíciós munkájáért (és részesesését a nem lejelentett loot-ból) azonnal a legközelebbi zenés-táncos mulatozó hely felé vette az irányt, és egy jó darabig senki sem hallott felőle."

"A doktor bíróság előtt felelt zendülés és más, kapcsolódó vádak okán. Az ítélet a szóbeli vallomások hiányában enyhe volt; 8 hónap fegyház, három évre felfüggesztett börtön, a felfüggesztés idejére kitiltást kapott a Concord-űrből és a fennhatósága alá tartozó területekről, valamint abból a rendszerből, ahol az eset történt."

"A sesheyan (Zsolt, rövid cameók erejéig) reggelre (mint ahogy azt Kevin Spacey mutatta a Usual Suspects végén) eltűnt a hajó fedélzetéről. A biztonsági rendszerek nem rögzítettek semmi szokatlant. A lényt többé nem látta senki."

Az egyes játékülések változékony eredményessége ellenére, helyenként kifejezetten izgalmas, gyakori szerepjátékos szituációkkal tarkított kampányt tudhatunk a hátunk mögött. Sajnos folytatásra, vagy más Alternity kalandra egyelőre nincs kilátás, sci-fi ügyben tehát ismét ínséges idők következnek.

Nincsenek megjegyzések: