2006. október 28., szombat

Age of Worms - EBERRON D&D

Krisztián ma debütált mesélőként, a Dragon Magazinban leközölt 12 részes kalandvonal első fejezetéhez írt saját készítésű intrójával. A bemesélés csekély 5-6 órát vett igénybe, a maradék időben a parti összerázódása épphogy elkezdődött.

Tettestársak:
Dávid - Zodear Ovion (ember kinézetű pszionista)
Gábor - Mala Ranna (fél-ork kinézetű harcosnő)
Vili - Abu Nanzo (shifter kinézetű szerzetes)
Jómagam - Delta Tastír (ember kinézetű varázslónő)

A tervek szerint - amint sikerül időt szakítania - Zsolt is szaporítani fogja sorainkat, vélhetően egy isteni varázshasználóval.

Karaktereink a három évvel ezelőtt véget ért Nagy Háború alatt a Hollók Kompániája nevű zsoldoscsapat tagjaiként szolgáltak. Azóta, hogy a háború utolsó napjaiban alakulatunk komoly veszteségek és a vezető Kratos cor Marak részéről gyaníthatóan elkövetett árulás után feloszlott, nemigen hallottunk egymásról.

Egykori harcostársunk, az elf Hakim Szahat kérésére összegyűltünk Diamond Lake-ben, hogy felkeressük a Sírdombok között Zosielnek, a Szél Hercegének kriptáját. Felkérése mögött nem tudjuk miféle okok húzódnak...esetleg Kratos után nyomoz, bizonyítékot keresve bűnösségére, ám az sem kizárt, hogy saját magának kell valami onnan. Akárhogy is, bár mi lesz ott, először a mi kezünkbe fog kerülni.

Diamond Lake bányavároskája meglehetősen összetett közösség több, egymással ütköző érdekcsoporttal. Megérkeztünkor éppen eme érdekektől semleges térképész meggyilkolása volt napirenden, illetve a városban húzodó hatalmi viszonyokat dokumentáló iratok tűz általi megsemmisítése. Ebbe egyelőre nem ártottuk bele magunkat. Ehelyett audienciát kértünk Allustantól, a város bölcsétől (aki történetesen a kormányzó testvére), majd Zodear (Dávid) egyik eltűnt ismerősének nyomába eredetünk.

A bátorságpróba keretében eltűnt fiatalembert nem, de a próba helyszínéül szolgáló elrejtett barlangot már megtaláltuk...és nem volt lakatlan. A kezdeménydobással véget is ért a játékülés.

Krisztián számos háziszabályt használ, melyek legtöbbje igencsak játékosbarát (több szakértelempont, gyakrabban érkező képességek, memorizált varázslatok mitigálása, stb.). Néhány megszorítást alkalmaz mindössze: varázslatok anyagi komponensének használata, tanulás szintlépéskor és összetettebb nyelvismereti rendszer.

Karakterem rendkívül részletesen kidolgozott háttére és a benne foglalt jellemvonások, valamint a Player's Handbook II-ből összeállított személyiségjegyek együttese segíteni fog abban, hogy elkerüljem azt a csapdát, melyet sok más kampány során tapasztaltam: a hosszú szünetekkel tarkított játékülések között a karakter reakciói és jellemvonásai néha nem álltak szinkronban a korábbi viselkedéssel. Most a fentiek mellett a játékban tanusított apró gesztusokat is lejegyeztem, hogy legközelebb ezekhez hűen folytathassam a karakter kijátszását.

Nincsenek megjegyzések: