2010. október 2., szombat

Here Be Dragons - ToC

Bizonyos cimboráimmal épp a John Carpenter filmográfián megyünk végig, melynek egyik fontos állomása a Nagy zűr Kis Kínában. Mivel most úgy esett, hogy ezúttal Zsolt és Dávid ért rá a kampány 7-dik fejezetére, így a kínai orvos és az alvilági gengszter figurái adták magukat egy kis merítkezésre a kínai titkos társaságok, a keleti miszticizmus és a bűnszövetkezetek bugyraiban.

Benny Bartolo - alvilági nehézfiúból lett magándetektív (Dávid)
Charles Loong - bölcs kínai orvos (Zsolt)

Az iroda leégését követően Grady ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, az iroda működését formálisan felfüggesztette és mindenkit elbocsátott. Utolsó találkozásukkor elmagyarázta, hogy egy ideig jobb lesz ha kerülik egymást, hogy a Betolakodók (vagy Rémarcok ha úgy jobban tetszik) lássák, értették a leckét. Az iroda elleni különös támadást követő elmúlt néhány napban sikerült meggyőződniük arról, hogy valóban figyelik őket. Ám ezen megfigyelések módszerei olyan mintát alkottak, mely messze meghaladta a józan ész határait - mintha egész Boston összedolgozott volna azért, hogy ne tévesszék őket szem elől: család, rokonok, barátok, munkatársak, a sarki fűszeres vagy a szemben ülő nénike a buszon. Dr. Loong a testvéréről tudta meg hogy Rémarc, Benny pedig étteremtulajdonos barátjára kezdett gyanakodni.

A legutolsó alkalommal Philip Noyes által demonstrált elmehálózat segítségével azonban tartották egymással a kapcsolatot, így lépett velük kapcsolatba Grady és hívta fel figyelmüket a Boston Globe reggeli számára, melynek címlapja egy érdekes felfedezésről tudósított:

"Levágott emberi fejet találtak a charlestown-i kikötőben

Tegnap a délutáni órákban a charlestown-i 4-es móló elhagyatott szakaszán folytatott lomtalanítás során a munkások levágott emberi fejre bukkantak egy, a mólóra felhúzott, felfordított, korhadófélben lévő csónak alatt. Az előzetes információk szerint a testrész két napja heverhetett ott, a testet viszont sehol nem találták. A fejtől száraz vérnyomok vezettek a móló szélére a vízhez, feltételezések szerint a testet valahol ott dobhatták be. A közelben dolgozó dokkmunkások a fejben felismerni véltek egy közismert alvilági figurát, Benjamin Bartolot, aki többek között csempészet és védelmi pénzek ügyében állt már bíróság előtt. Elképzelhető hogy egy esetleges alvilági leszámolás áll a háttérben, ám a hivatalos rendőrségi nyilatkozat csak ma délelőtt lát napvilágot. Erről esti számunkban tudósítunk.

kr."

A jó doktor és Benny mozgásba is lendültek: elmaszkírozták Bennyt, aki Tony-nak, nem létező bátyjának adta ki magát, és azzal a mesével érkezett Bostonba, hogy előkerítse öccse gyilkosát. A charlestown-i kikötő mólóinál csak szófukar kínai munkásokat találtak, akik a környéket felvásároló Sang Fat Company megbízásából dolgoztak. Mindazonáltal itt találták Kilian Rydert, a Globe tudósítóját, aki a sztorihoz ugyan sokat már nem tudott hozzáfűzni, de meglehetősen felvillanyozódott "Tony" érkezésén, szaftos alvilági bosszúhadjárat szenzációját szimatolva. Kölcsönös információcserében egyeztek meg. Nyomozóink ezután felkeresték az írek által futtatott O'Herlihy Szállítmányozást, hátha tudnak valamit arról mi történhetett, ám az írek raktára körül mindössze sürgölődő kínaikat találtak, akik épp a Sang Fat Company cégért húzták fel. A munkavezetőjük elárulta, hogy a céget megvásárolták az öreg O'Herlihytől.

A Táncos néne nevű ír kocsmában "Tony" találkozott az öreg O'Herlihyvel aki elárulta, hogy a Sing szervezet olyan árat kínált neki amire hülye lett volna nemet mondani. A kínai fickó akivel tárgyalt, egy fiatal férfi volt, név szerint Kim Dong. Ezután Loong vette elő kapcsolatait és felkeresték egy kilensét, Wang Wy kaszinótulajdonost, aki tapintható alvilági összeköttetésekkel rendelkezett. A fehérgalléros gengszter elárulta a doktornak, hogy vértelen hatalomátvétel folyik a kínai alvilágban és hozzá is nemsokára jön a Sing szervezet egyik pénzbeszedője, Szalmaszandálos Shentu Sun. A gyanúsan élesnek és fejezésre is alkalmasnak tűnő kardokkal felfegyverzett singek menetrendszerűen meg is érkeztek, s míg a doktor Shentu Sunnal szocializált, "Tony" odakint ólálkodott és az erőiket mérte fel, készülve hogy majd kövesse a kijövőket. Ezen tevékenységében akadályozta meg őt egy, két üldözője elől menekülő kínai lány.
Az üldözők "Tony" közbelépésnek hála elvesztették a lány nyomát és hanyagságukért kijáró megtorlásról pusmogva távoztak. A kötözés és mértékletes verés nyomait viselő bakfis Miao Yin (fenti kép) néven mutakozott be és elárulta, hogy az a két gazember elrabolta iskolából hazafelé menet és fogságban tartották valakinek. Shentu Sun nevének említése heves bólogatást váltott ki belőle, de kiderült, hogy Sun is dolgozik valakinek: egy fiatal férfinak, aki egyszer meglátogatta őt rabsága alatt. A fiatalember egy pillantással felmérte Miaot és annyit mondott: nem megfelelő. Ezt a férfit a többiek a Tömjénmester Kim Dong néven emlegették.

Bár Shentu Sun nyomát elvesztették, nyomozóink ideiglenesen biztonságba helyezték a lányt az Angyalőr Árvaházban, majd tovább szimatoltak. Kilian Rydertől megtudták, hogy a rendőrség megpróbálja előkeríteni a testet, melyet a vérnyomok alapján a móló mellett dobhattak vízbe. Délután vissza is tértek a mólóhoz, ahol a rendőrök nehézbúvárokkal fel is hoztak egy fejetlen testet, aminek a bokáján egy elvágott drót fityegett. Sajnos ennél közelebb nem kerülhettek.

Az éj leple alatt felkeresték Miao Yin szüleit, megnyugtatták őket hogy a lány életben van, de most nem lenne biztonságos hazatérnie. A Yin ház körül ugyanis most is ott leskelődött a két elrabló, vélhetően abban a reményben hogy elkaphatják az esetleg hazatérő lányt. Az egyiket "Tony" ledurrantotta, a másikból a torokvágás előtt még kiszedtek annyi információt, hogy Shentu Sun bízta meg őket Miao elrablásával, mert annak - a kínaik között ritka módon - zöld szeme volt.

Ezt követően a kihalt éjszakai utcán a doktor egy lassan hulló vaskos hópihére lett figyelmes. Eredete után kutatva felfelé tekintett és még látta ahogy lecsap rá a Ghostwood erdőből ismerős hatalmas, kitárt szárnyú, nekroid rovarra emlékeztető lény. Ádáz küzdelem vette kezdetét: a doktort először az égbe akarta ragadni, majd "Tony" lövéseitől meggyengülve visszazuhant és elvesztett életerejét a doktor vérének kiszívásával próbálta pótolni. A harc hevében nyomozóink még észrevették egy másik ilyen lény kontúrjait a szomszédos épület tetején, ám annak mintha a hátán egy emberi alak ült volna...

Csak a jelentős tűzerő bevetésének köszönhetően sikerült hajszál híján megfutamítaniuk a kreatúrát, mire a tetőn lévő is nyomtalanul eltűnt. Visszavonulót fújtak, Loong ellátta szörnyű sebeit és még ezen az estén mélyebben megismerkedett szomszédjának a nagyapjával, az öreg Tang Lunggal. A két bölcs figura beszélgetése előbb-utóbb a titkos társaságok felé terelődött. Ennek kapcsán Lung elárulta, hogy az a szóbeszéd járja, hogy a Sing szervezet mögött a tizenkét sárkány klán egyike áll. A sárkány klánokról a 600-as évekből, a Sun dinasztia idejéből származnak az első írásos feljegyzések. A legendák szerint a titkos klánok élén egy-egy halhatatlan ember áll, akiket úgy hívnak, hogy a Hegyek Urai. Dr. Loongnak kezdett összeállni a kép a Shentu Sun ruháján látható kék sárkánymotívummal és az elrabolt lánnyal, midőn a Hegyek urai állítólag érintetlen, zöld szemű lányok életének ellopásával hosszabbítják meg a sajátjukat. Bár Tang Lung szerint ez már tényleg nem több mint ostoba, babonás szóbeszéd.

Másnap reggel ismét jelentkezett Killian Ryder, hogy a rendőrök találtak egy borítékot Benny Bartolo "hulláján", melyen még a Darius Grady & Co. Nyomozóiroda szerepelt címzettként. Grady rendőrségi kapcsolatainak bevonásával sikerült kideríteni, hogy mit tartalmazott az ázott boríték: egy falapocskát, rajta kínai felirattal "nálunk van". Nyomozóink egyetértettek abban, hogy Benny doppelgangere bizonyára újabb nyomot akart eljuttatni nekik, ám ebben feje elvesztése megakadályozta. Úgy tűnik a nyom most a kínaiak kezébe került. Némi kérdezősködés után a Sing szervezet - és vélhetően a Kék Sárkány klán - főhadiszállásaként a Paikang Petrol nevű üzemanyaggyárat valószínűsítették. Persze eszük ágában sem volt besétálni az oroszlán barlangjába, ezért olyan tervet eszeltek ki, mely a legszebb Cyberpunk 2020 meséket idézte.

Elhozták Miao Yint az árvaházból, majd Wang Wy bevonásával megszellőztették az alvilágban hogy a szökött lányt a ledurrant Shaulun motelban látták - különös gondot fordítva arra, hogy Miao apja is az elsők között tudja meg. A recepciós orra előtt fel is vitték a lányt, ám egy másik szobában rejtették el, nem a sajátjukban. Ezután zárnyitással megbűvölték a sajátjukkal szemközti szobát, ahol doktor Loong rejtőzött el, jelentős tűzerővel. Ezután "Tony" lement és megvesztegette a recepcióst, hogy az "nem látta itt ezt a lányt". Gondosan annyi pénzt adott neki amennyi arra elég, hogy egy "civilnek" letagadja, de keménykötésű alvilági smasszereknek már ne. Ezt követően Tony visszavonult a szobába és a mordályára támaszkodva várt. Minden úgy zajlott ahogy eltervezték.

Az idősebb Yin érkezett elsőként, de a recepciós az apa minden ágálása ellenére tagadott. Az öreg Yint persze már követték Shantu és emberei, akik számára a szóbeszéd mellett az apa jelenléte már elég garanciát adott arra vonatkozólag, hogy jó helyen járnak. Yin úr távozásával maguk is kezelésbe vették a recepcióst, aki engedett a nyomatéknak és elmondta, hogy a lány odafent van. Természetesen a kardos martalócok rögvest lerohanták a szobát, ahol "Tony" csőre töltve várta őket. Mire felocsúdtak már két tűz között voltak a szemközti szobából kirontó doktorral a hátuk mögött. A véres mészárszék után az együttműködésre lágyult Shantu vállalta, hogy elvisz egy üzenetet - stílusosan egy fatáblán - Kim Dongnak.

Az üzenetben egy meghívó állt egy másnapi hangversenyre a bostoni operaházba. Nyomozóink arra számítottak, hogy a tömegben Kim Dong nem próbálkozik majd semmivel. Amikor megérkeztek az előadásra és beléptek a nézőtérre meglepetten konstatálták, hogy a Kim Dong az ÖSSZES jegyet megvette, a szimfónikusok pedig a majdnem üres teremnek játszanak. Egy rendkívül öreg kínai férfit is találtak a fiatal Kim társaságában. Az úr Lo Pen (bal oldali kép) néven mutatkozott be és nem rejtette véka alá titulusát sem: a Hegyek ura, a Kék Sárkány klán feje. Lo Pen biztosította őket arról, hogy nem áll szándékában akadályozni tevékenységüket, tudomása van a mozgásban lévő erőkről és arról, hogy milyen szerepet játszanak hőseink ezen erők megfékezésében - különös tekintettel a Yog Sothoth vérvonalát hordozó dr. Loongra. Kim Dong elmagyarázta, hogy milyen félreértés okán fejezte le Benny Bartolót a kikötőben, ő nem tudott a dolgok kozmikus összefüggéséről. Mire Kim szemén keresztül Lo Pen betekintést nyert a sajnálatos eseménybe már nem tudták meg nem történtté tenni a kivégzést, a borítékon található címről Lo Pen tudta hogy leégett, hogy dolgozói inkognitóba vonultak. Legegyszerűbb megoldásnak az tűnt, hogy maguknál biztonságba helyezik a nyomot és egy vízhatlan módon üzenetet hagynak hátra az illetékeseknek, ami senki más számára nem bír jelentőséggel. Még annyit kellett tenniük, hogy gondoskodnak róla, hogy a hullát idejekorán "felfedezzék" és személyazonossága megfelelő nyilvánosságot kapjon. Lo Pen ezután átadott nekik egy megszárított fényképet, amin kétféle kézírással és kétféle tintával megjegyzések is sorjáztak (alábbi kép).
Még aznap felkeresték a salemi címet, ám a lezárt raktárházat már láthatólag két-három nappal korábban sebtében kiürítették. Két fontos felfedezést azonban így is tettek. A raktárépületben egy nagyobb, ismeretlen rendeltetésű gépezetet üzemeltettek, melyet az elektromos hálózatba szabálytalanul bekötött nagyfeszültségű kábellel tápláltak. S bár a gépnek már hűlt helyét találták, az egyik íróasztal alatt egy BOI (Bureau of Investigation) igazolványra bukkantak, melynek tulajdonosa egy bizonyos CARTER, James nyomozó volt.

Különösen ajánlom elolvasásra A Conrad Lewis-ügy illetve A Red Hook-i rajtaütés című dokumentumokat azoknak akik nem voltak jelen az utolsó néhány szessönben.

Nincsenek megjegyzések: