2009. december 30., szerda

Children of Ishiti - Conan RPG

A tesztjáték utáni első Conan RPG ülésen a kissé visszatápolt csapat egy Sushan - Akkharia - Luxur - Sukhmet útvonalon haladó, stygián belül egy kíméletlen homokviharban elpusztult kereskedő karaván túlélői voltak:

Aiia (Zsolt) - brythun határvidéki nőstényördög
Lon Logan (Mihály) - kimmériai barbár
Demetrio (Krisztián) - Vanír zsoldos-martalóc

A több, mint másfél napja a forró sivatagban étlen-szomjan vánszorgó csapatot egy kétes foglalkozású, sunyi, kopasz stygiai, Thotra-ak-mekri is támogatta. A túlélők a kiszáradás határán szerencsére rábukkantak egy elhagyatott oázisra. A sűrű vegetációt futóhomok és prédára éhes sakálok vették körül, a mocsaras vízben pedig hatalmas stygiai krokodilok álltak lesben. Az oázis növényzete egy vésetekkel teli, félig eltemetett, templomot is rejtegetett. A sakálok lekaszabolása után a csapat bedörömbölt az építmény zárt ajtaján, mire kis késéssel megjelent egy kopasz stygiai pap, két szőke hybóriai szajhával karöltve, akik kedvesen üdvözölték a kimerült túlélőket, felajánlottak nekik ételt, italt és a templomuk hűs árnyékát. A pap Beqai Neb Temu, Besh-Bessu templomának főpapja, Ishiti és Seshet követőjeként, a két nő pedig Nemm Khesefu és Khesday Khetita néven mutatkozott be.

A rögtönzött vacsora nem volt eseménytelen: a két szajha megpróbálta elcsábítani a túlélők férfi tagjait és erős bódító szerekkel leitatni őket. A vendégek természetesen résen voltak, de Logant és Thotrát még így is kiütötte az erős méreg. Az ezt követő nyílt támadást Aiia és Demetrio viszont sikeresen visszaverte, levágták a közben kígyóemberré változott nőstényördögöket. Rövid visszavonulás, majd sötét járatokban történő rejtőzés és ólálkodás után Logant és Thotrát magukhoz térítették, így ezután, ha nehezen is, de végül sikerült kijutniuk a templomból, véres vámot szedve a démoni lakosokból.


A csapat rövid pihenés után visszamerészkedett a templomba, hogy befejezze a véres munkát, de már nem találkoztak a kígyóemberekkel. Több rejtett átjárót is találtak, amik segítségével elmenekülhettek a túlélők, a bejáratnál felfedezett nyomok is erről tanúskodtak. A templom átkutatása során Logan, egy teljesen jelentéktelen helyen rábukkant arra a szimbólumra, amely távoli szülőföldjéről délre csalogatta őt. A csapat ezután rátalált egy stygiai fogolyra, aki állítása szerint egy Luxuri nemes, Nakhanam Hatep volt, és jutalom ellenében megkérte megmentőit, hogy kísérjék vissza otthonába. A csapat megígérte, hogy segít a nemesnek, és miután a templom levágott lakóival megetették az oázis kiéhezett krokodiljait, útra keltek stygia fővárosa, a sötét Luxur felé...

1 megjegyzés:

Thugra Khotan írta...

XP és Fate Point
===================================
alap (+foreshadow):
Lon Logan: 1500 XP, 1 FP
Aiia: 1500 XP, 1 FP
Demetrio: 1500 XP, 0 FP
Thotra: Access Denied

kieg:
Luxuri nemes kiaszabadítása:
+500 XP és +1 FP / koponya
Legjobb ingame ötlet:
Aiia: +250 XP