2009. november 5., csütörtök

The Road Becomes My Bride - T-CORTEX

Greg Waitman (Krisztián) a nukleáris világégés utáni pusztulat magányos vándora, aki fájdalmas emlékekkel és titkokkal teli szívvel rója zarándokútját, melynek célja eleddig legalább annyira ismeretlen, mint az ő személyes múltja.

A Sötét Évszak derekán, ideiglenes érdekszövetségesei segítségével érkezett meg az egykori Franciaország délkeleti részére, az alacsonyan terjengő, radioaktív felhők örök szürkesége fölé magasodó hófödte Alpokaljára. Megérkezésének helyszínét előrelátó gondossággal választotta ki a lankás hegyoldalban kanyargó szerpetin és a felette elterülő síkságon álló obszervatórium közelében. Sajnos ahogy várta, rádiójeleket nem sikerült fognia, így némi hasznosítható alkatrész és a tisztább vételi lehetőségek reményében nekiindult a kaptatónak.
Nemsokára egy azonosíthatatlan, körülbelül félméteres objektum száguldott el a közelében, szinte teljesen hangtalanul a hó felső rétegei alatt, mindössze egy hosszú kidomborodó csíkot hagyva maga mögött. A találkozás ugyan nem torkollott összecsapásba, ám ettől Waitman még nem nyugodott meg. Úgy tűnt az óhaza tartogathat még néhány meglepetést.

Két óra múlva elérte a szerpentint, mely a ráhullott hatalmas mennyiségű hótól inkább a hegyoldalon végigfutó hosszú teraszra emlékeztetett semmint hajdani autóútra. Waitman a friss átfújások nyomaiból arra következtetett, hogy előző este erős széllel kísért hóvihar dúlhatott a környéken. Némi tépelődés után úgy döntött, hogy nem az úton halad tovább, hanem folytatja a kaptót, ahonnan már csak egy óra és eléri az obszervatóriumot- vagy ami maradt belőle.

Épphogy beért a fák közé, amikor egy láthatólag a klímához öltözött, egyenesen neki integető női alakra lett figyelmes. Távcsővel megvizsgálta, fegyvertelennek tűnt, megtömött hátizsákja a mellette álló fának volt támasztva. Amikor elindult az irányába, a nő megkönnyebbülten a hóba rogyott, hátát a fának vetve. Waitman azonban már rég nem lenne életben ha nem hallgatna az ösztöneire. Félúton járt már amikor valami belső hangnak engedelmeskedve ismét a szeméhez emelte a távcsövet, ám ezúttal a környéket kezdte fürkészni.

Kis híján sikerüt elkerülnie az egyik fatörzs mögül lesből kilőtt nyílpuskalövedéket melyet egyértelműen a fejének szántak. Fedezékbe vetette magát és elővette az emberi élet távolról történő kioltására alkalmas célszerszámot és rögvest viszonozta a köszönést. Hamar kiderült, hogy a támadó egy férfi, ugyanis franciául kiáltozva a nővel taktikai egyeztetést folytattak arra vonatkozólag, miképpen is kerítsék be leendő áldozatukat.

Waitman jelentős tűzerőfölényének köszönhetően először a nőt tette harcképtelenné, majd végzett a férfival. A nő halála azonban nem az ő lelkén száradt: a harc hevében - miután kivonta a forgalomból - a sérült nő minden előzmény nélkül egyszercsak felrobbant, kis híján megreptetve őt is a légnyomás hullámával. Későbbi kutakodása felderített egy hosszú, kidomborodó csíkot a hófelszínen, mely valahonnan a fák közül vezetett a kráterig, ami a nő korábbi pozíciója helyén keletkezett. A cafatokra robbant szerencsétlenben még pislákolt az élet amikor Waitman kikérdezte, majd úgy döntött hogy sorsára hagyja.
Megfosztotta a hátizsákjukat a hasznosnak ítélt tárgyaktól, majd egy palack oxigént vonszolva maga után egy óra múlva felért a fennsíkra, ahol viszonylag tiszta idő és relatív alacsony sugárzási szint fogadta. Az obszervatórium körüli négy villanypózna egyikén egy láthatólag összefagyott emberi holttest himbálózott, ám sokáig nem morfondírozhatott legújabb leletén, ugyanis az egyik épületben zajra, majd mozgásra lett figyelmes...

3 megjegyzés:

Thugra Khotan írta...

"aki fájdalmas emlékekkel és titkokkal teli szívvel rója zarándokútját, melynek célja eleddig legalább annyira ismeretlen, mint az ő személyes múltja."

Röviden: m0csk05, 4l4v4l0, t0lv4j-f3r36
:)))

Santito írta...

...mondja ezt egy előítéletekkel teli hentes-mészáros...
tényleg, ha jobban belegondolok, a körülményeket tekintve ez a karaktered sem fürdik... :)

Batboy írta...

Advancement Points: 3