2009. november 14., szombat

The Swamp of Skulls part II. - Conan RPG

A Zukaba törzs harcosainak lemészárlását a megszokott fosztogatás és a felderítés követte. Ennek következtében rátaláltak egy rejtett, szűk, lefelé vezető járatra, ahol a törzs nem harcképes tagjai húzódtak meg. Gyerekek, asszonyok és öregek. Zogar Sham bosszúra szomjasan odalopakodott és nekirontott a pikteknek, majd megerőszakolt egy korábban kiszemelt nőt. Néhányuknak azonban sikerült elmenekülniük, mert a bosszúszomjas pikt elméjét erősen elhomályosította a kéjvágy. A barlang elhagyása sem ment egyszerűen, valaki a sötét erdő mélyéről nyílpuskával fenyegette Rhiannon és Croton életét, akik ezután gyorsan bevetették magukat a fák sűrűjébe, ahol Hagabard válogatott zsoldosaival kellett közelharcot vívniuk. Mire Clarissa és Zorag Sham is kimerészkedett, az erdő újra elcsendesedett. Az egyetlen fogoly, egy Hodar nevű martalóc kibökte, hogy Hagabard egy mocskos áruló és Wildo parancsnok megbízható embere, Rhanon utasította őket, hogy fogják el és öljék meg a táborhelyről kijövő csapatot. Rhanonnak (aki a nyílpuskás volt) nyomaveszett, viszont megtalálták Hagabard holttestét, átmetszett torokkal.

Rövid tanácskozás után csapat a visszatérés mellett döntött, mert kérdéseket akartak feltenni Wildónak. A visszaút eseménytelen volt, a telepesek nyugati határánál Hodart elengedték, a csapat ismét átkelt a Mennydörgő-folyón. majd minden probléma nélkül bementek a thandarai erődbe. Wildo parancsnok már várta vérszomjas küldötteit, fegyvermesetere épp sietve végzett az utolsó csattal a lemezvértjén, miközben gyanúsan beterelték a csapatot a fogadóterembe, azután rövid szóváltást követően katonáival megkezdték az öldöklést. A harc közben feltűnt a már korábban látott árnyalak is, aki egy sötétképű csuklyás (mimás) boszorkány volt, jelentősen megnehezítve a bosszúra éhes csapat dolgát, jelen esetben folyamatos helyváltoztatással és egy démonnal. Hatalmának nagyrésze sajnos ártalmatlannak bizonyult. Wildót a végére levágták, de a csapat majdnem elesett, a titokzatos varázsló pedig a démonjával együtt egyszerűen eltűnt. Fosztogatás után rájött a csapat, hogy Wildo nem is rendelkezett azzal a pénzzel, amiből kifizethette volna a csapatot (bár pikt koponyákat nem hoztak vissza) továbbá kiderült az is, hogy a parancsnok mindenkit félre akart tenni. Rhiannon és Zogar Sham fejét a Zukaba törzs akarta bosszúból, Clarissáét egy titokzatos aquilóniai nemes, Lennarius, Crotonét pedig az átala üldözött tolvajok...

Ezzel ért véget a Conan RPG tesztjátéka, a folytatás majd új, alacsonyabb szintű karakterekkel fog történni. A néhány rossz dolog mellett (melyek miatt idáig távol tartottam magam ettől az RPG-től) - jól láthatóan már az első 2 játékülés alatt szembetűnően - olyan előnyöket kínál a játék, melynek következtében mostantól a Warhammeres Hyborian Adventures berekesztődik és teljességgel a Mongoose-os Conan könyvek segítségével folytatódnának tovább a kaladok. Néhány háziszabály is várható: elsőre a nyelvek kérdésére, és a mágia mindennemű játékos oldali használatának szigorú betiltására fog érkezni némi módosítás. Ha pedig majd jobban beindul a Pathfinder, elképzelhető, hogy onnan is átveszek néhány dolgot...

Nincsenek megjegyzések: