2007. március 11., vasárnap

Age of Worms - Balabar Smenk levele

Ezeket az információkat hosszas utánjárással szereztem meg, és mivel több olyan régi kapcsolatomat elevenítettem fel, akiknek most tartozom ezért egy szívességgel, elvárom, hogy tartsátok be a megállapodás rátok eső részét, és szüntessétek meg a fenyegetést, ami ilyen kényes helyzetbe hozott engem.

A Ragnolinnal kötött szóbeli szerződés értelmében heti egyszer szállítok élelmiszert, különféle szerszámokat és komponenseket a bányájába, általában a hét közepén, az éj leple alatt. A ládákat és csomagokat a bányáinkat összekötő alagúton juttatom el abba járatba, ahová a törpe a liftet ácsoltatta, közvetlenül a Fekete Katedrális fölé, ami körülbelül 150 lábnyi mélységben található. Magában a Katedrálisban mindössze kétszer voltam, először amikor az üzlet részleteit tárgyaltuk meg, másodszor pedig amikor a figyelmeztetést kaptam, amikor nem voltak megelégedve az általam szállított áru minőségével (a helyszín legjobb tudásom szerint elkészített térképét mellékeltem a többi irathoz).

Egy Theldrick nevű pappal tartom a kapcsolatot, aki az Őrző szektájának főpapja. Informátoraim szerint ő és emberei karrn renegátok, akik a Vol Vére Egyház kebeléből szakadtak ki. Szervezettek, katonai kiképzést kaptak, és ők felelnek a Katedrális védelméért, valamint ők tartják a kapcsolatot a külvilággal. Az utóbbi pár hónap során lepecsételt ládákban karrn katonák animált csontvázát és tetemeit szállíttatták a búvóhelyükre.


Az Ében Triád másik szárnyát egy Grallak Kur nevű dolgaunt orákulum, az Árnyék szolgája képviseli, ő a Triád szellemi vezetője, aki a hit lángját táplálja a szekta tagjaiban. Szolgálatában dolgrimek állnak, akik közönséges acéllal szemben szinte sebezhetetlenek, csak bűbájjal felruházott fegyverek árthatnak igazán nekik. A szekta a próféta tanításai szerint teljes sötétségben él, hiszen ők maguk látnak világítás nélkül is.


Triád harmadik karja a Gunyort követi, vezetőjük egy Arctalannak nevezett nagyhatalmú arkán mágiahasználó, ő dolgozta ki Vol kutatási jegyzetei alapján a szertartást, amit végre akarnak hajtani céljuk elérése érdekében. Sajnos erről nem sokat tudtam kideríteni, csupán azt, hogy ehhez szükségük van még egy utolsó komponensre. Az Arctalan egy Gunyort követő szerzetesrend tagjaival vette körül magát, akik minden áldozatra készek, hogy valóra váltsák a víziókat, amiket Grallak Kur oszt meg velük.


A zöld férget, amit Filgének küldtem, az egyik raktárból emeltem el, ahová bekötött szemmel vezettek. Theldrick itt jegyezte meg gúnyosan, hogy az Első Apostol el fogja árulni nekik a titkot, amivel legyőzhetetlen élőholt sereget kovácsolhatnak maguknak. Ekkor merült fel először bennem, hogy ha bejezik az itteni üzelmeiket, nem csak hogy Gyémánt-tó léte kerül veszélybe, hanem a környező településeké is. Sok mindenre nem vagyok büszke, amit életem során tettem, de most több forog kockán, mint az én évtizedek során felépített üzletem, ezért őszintén aggódok a dolgok kimenetele miatt.


Még valami: a Theldrickkel folytatott beszélgetésemből úgy vettem észre, hogy a három szekta nem bízik meg túlzottan egymásban, és leginkább a közös cél kovácsolja össze őket, éppen ezért a találkozóikat a fekete medencének otthont adó Katedrális területére korlátozzák, ami afféle semleges terület szerepét játssza. A medence valamiféle fekete masszát tartalmaz, aminek a felszíne furcsán fodrozódik, még ha nincs is légmozgás a terem belsejében. Azt tanácsolnám, hogy messzire kerüljétek el, ki tudja, mi rejlik a mélyében…



S.

Nincsenek megjegyzések: