2006. április 22., szombat

Kingsport: Mists Beyond the Strange High House - CoC

Zsolt június 18-án mesélt utoljára D&D-t, ami valljuk meg nem tegnap volt. Azelőtt majd' egy évig kente Dávidnak, Máténak és nekem a Day of the Beast című gigantikus Cthulhu-kampányt, mely az eddig leghosszabb ilyen kalandnak mondható - talán a Beyond the Mountains of Madness múlhatja majd felül, de ez nem biztos.Nos Zsolt a tavalyi D&D-s kitérő után visszatért a cthulhoid gyökerekhez és ismét emlékeztetett arra, hogy "why He is still the Master". A 1920-as években, Kingsportban kezdődő kalandban Gábor és én egy ikerpárt játszottunk, akik a családi üzletlánc létesítményeit járják körbe szerte az USÁ-ban. Éppen a frissen nyitott kingsporti boltunkkal foglalatoskodtunk, amikor a város fölé magasodó "különös magas ház a ködben" felhívta magára figyelmünket. A körülötte terjengő szóbeszédek hatására (és kezdetben némi anyagi szerencse reményében) többször is felkerestük, így végül átjutottunk a múltba, talán az Álomföldek küszöbére. Teáztunk a ház urával, aki világok közt utazik és boroztunk Nodens-szel. Ők ketten beavattak bennünket bizonyos tudományokba, melyek a karaktereink hátterének ismeretében igencsak motiválóan hatottak.

A szokványos Cthulhu mesék (reggeli újság és könyvtár, barátok és hozzátartozók, rémség a pincében vagy a padláson) után a Beyond the Mountains of Madness és a gyakorlatilag minden konfliktust nélkülöző Kingsport: Shadows from Beyond the Strange High House üdítően frissnek hatnak. Zsolt pedzette, hogy ez utóbbi is egy kampány kezdete, amit alátámaszt a szokatlanul sok handout, valamint a közel két oldalon teleírt A4-es lap.

Frissítettem (a március 30-i postban is) Zsolt BtMoM naplójának előfordulási helyét.

Úgy fest, hogy a hétvégén Gábor jóvoltából végre játszhatok Star Wars-t, juhéé!

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Lehetne cserélni a címet erre:
Kingsport: Mists Beyond the Strange High House - CoC
Zs.

Névtelen írta...

Örülök, h motiválónak találod...

Volt konfliktus, de elfutottatok ;)