2005. május 28., szombat

Temple of Takhisis - DL D&D

Nem tartott sokáig megtalálni a térkaput, de az biztos, hogy utunk sokkal bonyolultabb és veszélyesebb lesz, mint azt hittük. Ahelyett, hogy egyenesen Takhisis templomába jutottunk volna, Ishtar elsüllyedt katedrálisának katakombájába kerültünk, mely 400 
lábbal Neraka alatt található. Itt összegyűjtöttünk öt kelyhet és kiszabadítottuk Azúriát az ezüst dzsinn-sárkányt két succubus fogságából, de a kijáratot nem találtunk. A sárkány elárulta nekünk, hogy Takhisis templomába csak akkor jutunk be, ha az idelent található oltárra felhelyezzük a kelyheket, melyet előbb megtöltünk a sárkányok vérével. Hoppá! Az oltárt egy öreg fekete sárkány vigyázza, a sárkányok vérét pedig az Abyss egyik szintjén Pandemoniumban, annak is negyedik rétegében, Agathonban őrzik. Karaktereinknek fogalmuk sincs a síkokról, de persze elvállalták a feladatot, ki-ki más-más okból.

Ékkőszemű Gutterről kiderült, hogy törpe létére hajlamos a klausztrófóbiára, Rascanról megtudtam, hogy törzsének fennmaradása érdekében asszonyaik után kutat, míg Gabriel ismeretlen, nagyhatalmú merénylők elől menekül - ez persze nem tartotta vissza attól, hogy tapasztalatait szaporítandó külvilági nősténydémonokkal bujálkodjon. Karakteremmel kapcsolatos legfontosabb kiszivárgott információ a neve: Sabra Homályösvény Gwenaura.
Mellékeltem Dávid karizmatikus nomád barbárjának képét, mely karakterében mérföldekre esik a véres kardját nyalogató narfelli Khargultól, akivel a Pool of Radianceben Phlan felszabadításán, de inkább saját erszényének dagasztásán ügyködik.

Nincsenek megjegyzések: