2010. augusztus 6., péntek

Elhagyatva - DnD

PÉNTEK

Elkövető: Rius
Tettestársak: Bori, Dávid, Krisztián, Csukonyi, Thirlen

Mikor a táborban eljutott hozzánk az információ, hogy az idei DnD 3.5-ös versenymodult nem a korábban favorizált Csiszi szállította, társaságunk több tagjában is felmerült az indulás lehetősége, hátha egy jót játszhatunk, elkerülve a kisfiúkat megerőszakoló, majd azok szétrepedt végbélnyílását ecélra gyártott CLW potionnal begyógyító (!) gonosz-pedo-burnyák papokkal történő ingame kontaktust. Mihálynak olyannyira betett a korábban játszott Midnight session (by Krisztián - pedig jó volt) - és különösen a grapple szabály használata, melyet még a játék utáni napon is többször végigrágott a társaság -, hogy inkább letett a nevezésről. Mi, többiek bevállaltuk a játékot. Már a verseny első fél órájában kiderült, hogy Mihálynak volt meg a bölcsesség próbája, nem nekünk. Nemes egyszerűséggel fogalmazva: csúnyán beszoptuk. Lássuk miért is:

Már a versenyt megelőző napon kiderült, hogy Rius fog nekünk mesélni, ami roppant bíztató volt. Úgy gondoltam, ha még vacak is lesz a játék vagy a sztori, Rius szövegein akkor is igen jól fogunk szórakozni (ez bejött). Felmerültek emlékeimben a korábbi évek DnD és Shadowrun (jajj...) versenyeinek akusztikai maradványai: "Rius kacagásának" széles terjedelmű és dinamikájú, állandó jelenléte. Szóval jó eséllyel számíthattam az első Ars Magikás élményem DnD-s verziójára (ez is bejött). Szellemileg felkészültem tehát egy alapos rekeszizom terhelésre.

Eljött a reggel, és (ha nehezen is, de) összeállt a csapat. Szellemi megterhelést messziről kerülendő, egy barbár/harcos (4/4) karakter került a kezeim alá. Ranger/fighter, sorcerer, wizard, és egy cleric alkotta a csapat további tagjait a fent megnevezett arczok irányításával. A történet lényege az volt, hogy 600 éve bebörtönöztek egy bizonyos démont és néhány nap múlva, valami három hold együttállásánál, lehetőség adódik valamilyen módon véglegesen bebörtönözni a rondaságot, miközben persze a másik oldal pont ennek ellenkezőjét szeretné. Erre a nagy kvesztre képezték ki árván talált fiataljainkat egy kolostorban. Mindenkit szinte szétvetett a jóság és a tettrekészség. Heves teleportálgatás után egy szigeten kötöttünk ki, ahol egy titán taposta a homokos tengerpartot. Gyorsan eltűntünk az erdőben, ahol nemsokára meglátogatta a csapatot a BEVEZETŐ KOMBAT, két eltévedt fázispók (mesélőnk tolmácsolásában: "pókgeci") személyében, akiket állati ösztöneik megakadályoztak abban, hogy öngyilkosságot kövessenek el, ezért kapva kaptak az alkalmon, amikor kalandozóinkba botlottak. A harcot követő néhány kör után beleakadtunk az első kötelező HOOKba is: megtaláltunk egy gubó fogságába került helyi hülyegyereket, aki a közeli falu vadásza volt és (Rius szerint) kukkolni jár ide az erdőbe. Karaktereink elkísérték az embert a fantasy-peepshowba, eredmény pedig egy transzparens jóslat és a vadász esti öngyilokja lett.

Hős/kiválasztott szerepköröket idejekorán elsajátított karaktereinkkel bevittük a hullát a faluba, ahol Rius ránkszabadította idóta, degenerált, "köcsög", retardált állat NPC-it, azaz elértük a versenyodulok újabb kötelező részét: adott X NPC, akiket végig kell kérdezni és rájönni, hogy ki pucolja kinek a cipőjét. Rius adagolásában viszont érdekesen, pontosabban igen szórakoztatóan alakult ez a rész. Töményen kaptuk a addigra már meglehetősen lezsibbadt fejünbe a mesélő kacagásai (C) közé elvétve beékelt dialógusokat. A faluban gyakorlatilag minden a párzásról, lerészegedésről, tudatmódosítók fogyasztásáról, illetve - Csukonyi ingame játékára válaszul - a buzulásról szólt. Itt már erős hastájéki fájdalmaink voltak. A faluban bebizonyosodott, amit az első hooknál sejtettünk: minden meg van fordítva, karaktereink a gonosz szolgálatában állnak, és csak be lettek hülyítve, megspékelve egy N/G álcával, amit még ők maguk is elhittek. Szóval újabb versenyodul klisét kaptunk az arcunkba: a CSAVARt (Screw - 20th level, Solitary, Monster, a versenymodulok állnadó legyőzendő ellenfele).

Mindenestre a csapatunk nyakig elmerült a falu szociális mocsarában. Néhány rézért mindenre kapható kurvák és irgalmatlan módon bebaszott kocsmatöltelékek örvényében nyomozgattunk mindenféle pitiáner dolog után. A déli ebédszünet olyan volt, mint egy háborgó tenger hullámai között vergődő embernek ledobott mentőöv, ugyanis Csukonyi éppen szerelmi vallomását cizellálta az egyik NPC felé, olyan gusztustalan giccsparádé közepette, hogy azt már a Tövismadarakon eddzett gyomrom sem bírta tovább, még akkor sem ha egyértelműen poénról volt szó. Miután kiálltuk a hosszú sort, visszamerészkedtünk, de még mindig ugyanott tartott a "játék!" A tábor rövid szüneteiben Philip K. Dick írásaival megtekert elmém reflexszerűen a helyzet valótlanságát kezdte sejtetni, erős védőernyőt biztosítva mentális épségem megőrzése érdekében...

Jóllakottan, ámbátor hányástól tartva megpróbáltuk rövidre fogni a dolgot és megkíséreltünk egy short-cutot, de hamar megtapasztaltuk, hogy mennyire nem flexibilis egy versenymodul (totál nem értem miért egyébként). Szóval, miután még néhány infót begyűjtöttünk, csapatunk legerősebb kétkedői is teljességgel meggyőződtek arról, hogy a mindenki át lett verve és a karakterek az egész eddigi életüket teljes hazugságban töltötték. Ez persze érdekes kérdéseket vet fel pl. a jellemjáték pontozásánál; azaz miként tudnak értékelni egy X jellemmel nevelt karakter jellemjátékát, akinek ingame, a sztori közepén esik szét alkotóelemeire az egész addigi élete (?) Namindegy, bementünk a bányába de egy óramű pontossággal időzített omlás eltántorított minket attól, hogy ne pontban másnap menjünk vissza a járatokba (hiszen ha ma omlás van, akkor holnap nem lesz - vettük az adást). Ezáltal vissza lettünk lökve a retardált idióták közé (itt kicsit már Rius is unta a banánt de le a kalappal, mindent megtett amit lehetett, így átvészeltük az újabb mentális próbatételt). Karakterem ekkor lassan önálló életre kelt és komolyan elkezdett foglalkozni azzal, hogy kiszakadna az irányításom alól, majd követné hook 1 NPC-jét az öngyilkosok síkjára.

Másnap végre lejutottunk a bányába és szembesültem a fantasy szerepjátékok, de kifejezetten a versenymodulok legsötétebb melléktermékével: a(z erőltetett) REJTVÉNNYEL. Borinak 1 percébe sem került megfejteni. Én ekkor már erősen ki voltam égve, plusz a logikai fedalvány felbukanása okozta sokk olyan passzivitásba taszított, hogy már csak arra eszméltem fel, amikor mentünk át a számsoros hídon (!), egészen valami teleportkapu féleséghez. Mikor itt is megállt a party, hogy mi legyen (klasszikus stuck), a szintén maradandó mentális sérülés határvonalán táncoló Krisztiánnal (sz­arunk rá alapon) beléptünk az átjáróba. Miután mindenki megérkezett a templomba, sűrű padlótfogások közepette legyaktunk néhány üveggólemet, majd bejutottunk a finálé helyszínére: nagy pentagram, kövek, rúnák stb, felesleges részletezni. Lényeg, hogy megjelent egy papszolga, aki a viselt szimbóluma alapján a démon bebörtönzését támogató/fenntartó szerzevet oldalán tevékenykedhetett. A riadalmat követően előállt a templom védelmi tagozata is, néhány kaszter és harcos személyében. Bori, Csukonyi és rosszmagam letettük a fegyvert, Krisztián és Thirlen még kűzdött a modullal (optimizmusuk az volt). Rius (joggal) elment egy kis segítségért a modul íróihoz, hogy akkor most mi van. A problémát az okozta, hogy a karakterek készen álltak arra, hogy eldobják az életüket azért, hogy a démon örökre be legyen börtönözve és így oldják meg a világot befolyásoló hatalmas küldetésüket, azaz a negatív oldal túlnevelte őket a jóság nevezetű tananyagból (öreg hiba). A megoldás valami túltápolt angyalszerű harcos képében jelentkezett, aki végrehajtott valami rituálét a köveken, majd kockázatot kizárva levágott minket (magát a kockázatot még mindig nem nagyon értem, eléggé erőltetett hülyeség volt, de nem lehet minden tökéletes). Egyedül Thirlen karaktere, a kis kaotikus, nem volt hajlandó feláldozni magát. Elmenekült és új életet kezdett valahol másutt...

Összegzés: az alapsztori alapvetően egy teljesen jó találmány, dícséret illeti az alkotókat (tudtommal első versenymoduljuk, tehát még ez is plusz pont). Sajnos azonban ráerőltették a szokásos sémákat és valamiért nem mertek eltérni a felépítésbeli kliséktől. Ez sajnos rombadöntötte az egészet. Az verseny végén (23:00-kor fejeztük be) olyan csömöröm lett a szerepjátéktól, mint még eddig soha. Ha másnap nem olyan játékot játszottunk volna, amihez már volt karakterem, inkább kivettem volna a napot. Szabadság a szabadságban. Olvasásra vagy pihenésre volt szükségem. Jövőre, pontosabban az életem maradékában nem tudom elképzelni miazisten venne még rá, hogy mégegyszer versenymodulban játszak. Végezelül le kell szögezni, illetve meg kell említeni mégegyszer a végén, hogy az élménybeszámoló túlzott negatív jellege ellenére bizonyos dolgok igenis jók voltak és ezek kellemes szórakozást és élményt nyújtottak: gondolok itt elsősorban Rius meglehetősen egyéni hangvételű játékvezetésére, akiben meglepő módon egy igazi rules-lawyer veszett el és magára az alaptörténetre. Megemlítendő még, hogy harmadikok lettünk, így a csapat tagjainak járó Alexandra kupon kis enyhítést jelentett az egész napos megpróbáltatásokra...

Nincsenek megjegyzések: