HÉTFŐ-KEDD
Elkövető: Zsolt
Tettestársak: Dávid, Krisztián, Mihály
Nyár van, Szatymaz, akkor kihagyhatatlan, hogy ismét visszatérjünk a Zónába. Az elmúlt 3 nyáron folyamatosan debütáló rendszer újabb fejezetéhez értünk. És mit tehet a szegény mesemondó, enged a nyomásnak és szállítja az ilyenkor elvárt Zóna történetet, ráadásul elkövetve azt a hibát, hogy szavazásra bocsátotva milyen jellegű legyen a történet. Tudósok, ajajajajaj. Nem is tudom mire számítottak a playerek, majd kúsznak a trutyiban, meg keresgélik az anomáliákat. Először csak a HÚ meg a HÁ, aztán jön a sikítozás meg a rohangálás. Na, ha ez kell Nektek, akkor juszt sem azt kaptok a Zónából. Így történetünk kezdetén, 2005 tavaszán még nem létezik a Zóna. Eddigi történetekben a Zóna inkább a misztikumról, és egy picit a túlélésről szólt, most akkor inkább pendítsük meg a tudományos fantasztikum vonalát.
Stalkerek, akik most inkább csak „egyszerű” tudósok:
Prof. Nyikoláj Grinyko – Nobel díjas tudós, érdemei felsorolására jelen fórum is kevés volna (Mihály - fenti kép)
Dr. Mihail Gabashvili – nukleáris és magfizika szakértője, és hírszerző tiszt (Dávid)
Kirill Kocsenko – fiatal feltörekvő titán, saját elméletekkel az élőlények egyedi mágneses teréről (Krisztián)
Pavel Vorogyes ezredes – katonai hírszerző, a Jupiter Projekt katonai felelőse, (NPC, majd
Dávid)
2004 nyarán, nem sokkal a Nobel díja átvétele után Nyikoláj Grinyko professzor, egy kievi konferencián "összefutott" korábbi kollégája fiával, Pavel Vorogyes ezredessel. Az ezredes apjával még a GRU-ban dolgozott együtt, és anno a szovjet taktikai atomfegyver kidolgozása felett közösen bábáskodtak. Vorogyes felreppenti a lehetőségét, hogy volna-e kedve egy kutatócsoportot vezetni. Kiemelkedő érdemei és korábbi megbízhatósága miatt a projekt tudományos vezetője lehetne. Ez egy nagyszabású és rengeteg pénzből (ukrán és orosz állami pénzekből) épülő projekt lesz. Elsődlegesen magfúzióval, részecske kísérletekkel valamint az ősrobbanás elmélet bizonyításával foglalkoznának. Ja és nem mellesleg lenyomnánk a CERN-i nagyképű kapitalista disznókat.
A KGB veterán hírszerzője, a ’86-os csernobili incidens után, Mihail Gabashvili álnéven, és svéd útlevéllel az Európai Atommagkutató Tanácsban (CERN) vállalt tudományos kutatói munkát. A hivatalos posztja mellett, a legfontosabb feladata, folyamatosan információval ellátni az anyaországot. Ezekre a megszerzett adatokra épül főleg a Jupiter Projekt. 2005 tavaszán Vorogyes ezredes hazahívja Svájcból, hogy vegyen részt az általa megszerzett információk alapján induló Jupiter projekt szakmai végrehajtásában. Ha már úgyis ő tehető „felelőssé” a CERN-i kutatási eredményeknek az orosz katonai hírszerzés kezébe juttatásáért.
A csapat legfiatalabb tagja Kirill Kocsenko (fenti kép), nem rég tért vissza másfél éves antarktiszi kutatásáról. Az ukrán Verdanszkij kutatóbázis vendégszeretetét élvezve a Föld mágneses mezejével kapcsolatos méréseket és kísérleteket végzett. A kísérletei sorén az élőlények keltette elektromágneses terek egyedi authentikációját vizsgálta. Elképzelései (és saját érzékei) szerint minden élőlény saját mágneses teret bocsát ki, ami egy sokkal pontosabb azonosítást tesz lehetővé majdan, mint egy DNS vizsgálat. És nem elhanyagolható, hogy akár egy műholdról is elvégezhető lesz.
2005 szeptemberére a kísérleti állomás elkészült. Helyszínéül a korábbi csernobili atomerőmű 1-es és 2-es blokkja szolgált lévén a kísérletek energia igénye olyan mértékű, hogy az erőmű tökéletes választásnak tűnt. Már csak azt az apró tényt sem figyelmen kívül hagyva, hogy ez a terület a 12-es katonai körzet. 1986 óta kordonnal zárt és tiltott terület. Erős katonai védelemmel rendelkezik. Mindenféle kíváncsi szemtől távol.
Az előzetes terveket átnézve két dolgot figyelt meg a professzor. Elsőként, hogy az elkészült rendszerek és tervek java kísértetiesen hasonlít a Genf környékén létesített részecskegyorsítók kialakításával. A másik, hogy valamilyen zseniális elme áttervezte illetve feljavította az eredeti terveket.
A 12-es körzetbe érve és felette átrepülve a 20 éve érintetlenül burjánzó természet és az emberi létesítmények enyészete váltakozott. Szállásul az erőmű közelében lévő Jupiter állomás adott otthon, és nevet a projektnek, ezen belül a néhai szebb napokat látott tűzoltóság épülete. A helyszínen az orosz felet tudósaink és Vorogyes ezredes képviselte. A helyszínen várta őket Sztojkov ezredes hadászati mérnők, ukrán részről a katonai vezető. Valamint Sztojkov két altisztje, akik a tudósok folyamatos személyi védelméért feleltek.
Rögtön az első napok során betolakodók, illetve szabotázs gyanúja miatt meg kellett erősíteni a szálás és az erőmű környékén a katonai védelmet. Illetve sürgetővé vált, hogy az összes eddig elkészült részecskegyorsítót, kapcsolódó rendszert, műszereket le kell ellenőrizni, hiszen az építkezés hónapjai alatt majdnem védtelenek voltak, bárki szabotálhatta ez alatt. Ez később hihetetlen jó döntésnek bizonyult, mind a megtalált hibák számából adódóan, mind pedig a projekt céljainak elérése sokkal gyorsabbá vált.
A tudósokra váró feladatok listája alább található. Előzetes számításaik szerint az összes feladat végrehajtása legalább másfél évet fog igénybe venni. Vorogyes ezredes számára ez megnyugtatónak tűnt, hiszen Svájcban, a CERN-ben, ha minden jól megy, akkor is csak 2007 év végére (kb 2 év múlva) várják az első eredményeket.
1. A meglévő rendszer tesztelése 2 GeV (giga elektronvolt) elérése
2. Elektron gyenge kölcsönhatáshoz szükséges közvetítő részecskék előállítása
3. Anti-részecskék előállítás
4. Az előállított részecskék tárolásának megoldása
5. Proton Szinktron (PS) üzembe helyezése, 28 GeV elérése
6. Szuper Proton Szinktron (SPS) beüzemelése, 40 GeV elérése
7. A Large Electron-Pozitron (LEP) ütköztető gyűrű üzembeállítása és tesztelése
8. A Low Energy Antiproton Ring (LEAR) üzembe helyezése és tesztelése
9. Az elméleti 2000 GeV megközelítése a LEP és LEAR gyűrűk segítségével
10. Higgs tömeg kísérletek
11. LEP átépítése és az Large Hadron Collider (LHC) üzembe állítása 7 TeV (tera elektronvolt) elérése
12. Abszolút nulla fok megközelítése
13. Ősrobbanás elmélet kísérleti bizonyítása
A megvalósítandó feladatok jól mutatják, hogy egyre nagyobb energiaszint elérése a cél, közben többször átépítve a rendszert. Nagyon magas energiaszintnél, és alacsony hőmérsékleten az elektron sűrűség megnő, az energia és a tömeg a végtelenbe tart. Hiszen a tömeg és az energia közt egyenes arányosság van és csak egy konstansban térnek el, a fénysebességben (E=mc2). Nagy tömegnél megnő a tömegvonzás, így egy végtelenül pici pontban végtelenül nagy tömeg lesz, ami mindent magához vonz. Ez visszafelé pedig a Nagy Bumm vagyis az Ősrobbanás elmélet vizsgálatára ad lehetőséget. Az alábbi táblázat alapján jól látható, hogy a 7 TeV elérése jól közelíti a fénysebességet. Vagyis a cél a 7 TeV feletti energiaszint elérése.
1 eV = 1,612 176 53 *10-19 J 0,00005
1 MeV 0,046
1 GeV 0,876 – PS, SPS
1 TeV 0,99999956 – LEP + LEAR
7 TeV 0,999999991 –LHC
Az idő múlásával tudósaink szépen haladtak a megfelelő projekt fázisokon előre. Számos kiváló ötletet látott napvilágot, hamar kiderült, hogy a három tudós a kezdeti borúlátás ellenére is kiválóan tud együttműködni. Létrehoztak olyan hasznos eszközöket, mint például a Pörzsölőt (avagy részecsketároló, energiaellátó, higany izotóp akkumlátor). A gyorsító gyűrűk helyett rezonáns üvegeket és speciális rézgömböket terveztek (fenti kép). A tervezetnél előbb készültek el mindennel. Mindezek ellenére Vorogyes ezredes kézzel fogható eredményeket is akart nem csak lombik cuccot. Ezért Kirillre rákényszerítette, hogy a szabadidejében dolgozzon valami fegyveren. A hadsereg számára azonnal hasznosíthatón. A részesecskék tárolására kialakított akkumlátorokról (Pörzsölőről) adott egy módosított tervet. Később a professzor meglátva tervet ismét annak a zseninek a keze munkáját vélte felfedezni, akiét már korábban is látta. A prof valahogy fiatal önmagát láthatta meg Kirillben, ezért szívesen segített a fejlesztésben, és hát Gabashvilit sem hagyták ki. Így szabadidejükben a tudósaink elkészítettek egy plazma ágyút, amit pár mókás kísérlet keretébe teszteltek is egy közeli romos gyárudvaron. Vortex Gun-nak (вихревой пушкой) nevezték el.
2006 áprilisára a rendszer alkalmassá vált az LHC (fenti képen) teszt üzemére. 11-én délután azonban problémák adódtak, félő volt, hogy az erőmű és számos berendezés nem alkalmas a 7 TeV elérésére. A katonák szerették volna, ha ennek ellenére tovább folynak a kísérletek a meglévő eszközökkel. Este Sztojkov bejelentette, hogy az ukrán hadsereg átveszi a projekt feletti vezetést, az orosz katonákat elküldik, ha ők akarnak, maradhatnak, de mostantól ő vezeti a projektet.
A helyzet tisztázására éjjel egy helikopter is érkezett. Paranoid tudósaink biztosak voltak benne, hogy az ő likvidálásukra érkeznek. Gabashvili, még egy ablakpárkányon történő menekülési manővert is bevetett. Illetve a prof előkészítette a ciánkapszulákat végszükség esetére. Azonban csak Vorogyes ezredes érkezett. Aki megpróbálta oldani a kedélyeket, próbált hatni a professzorra, azzal hogy az apjában megbízott és ő ugyan azokat az értékeket képviseli. Megpróbálta elmagyarázni, hogy az ukránoknak eddig volt szükségük az orosz támogatásra és most megpróbálják őket kitenni, de ezt az orosz vezetés nem fogja hagyni. Tudósaink ennek ellenére éltek a gyanúperrel, hogy így távol a világtól megvezetik őket.
Kitudja meddig fajult volna a dolog, ha nem jön vészhívás a reaktorból, hogy megtámadták a vezérlőtermet és lövések hangzottak a rádióból. Vorogyes helikopterével pár perc alatt a reaktorhoz értek, ahol elég súlyosnak tűnt a helyzet. Sztojkov ezredes pár emberével elfoglalta a reaktor vezérlőtermét és elbarikádozta magát. Mire sikerült a többi katonának rátörni az ajtót, és végezni az embereivel, addigra a vezérlő konzoljain egy már egy kísérletet folyamatai futottak. Mielőtt bármit tehettek volna Sztojkov fejbe lőtte magát. Utolsó mondatával közölte, hogy ha már nem ismerték el a terveit és tudását, akkor ezt kapják.
Tudósaink felmérték, hogy Sztojkov módosította LHC teszt kísérletet és rögtön az Ősrobbanás gyakorlatias részére ugrott. A prof felismerte, hogy az eddig látott tervek hátterében Sztojkov zseniális elméje állt. Sikerült felmérniük, hogy a folyamatokat valószínűleg nem fogják tudni leállítani. Próbálták ugyan, de csak arra jutottak, hogy nagyobb veszélynek teszik ki a reaktort. Az elindított folyamatok megállíthatatlannak és visszafordíthatatlannak tűnt, a reaktor sem fogja sokáig bírni. A katonákat és többi személyzetet kiterelték a vezérlőből.
És ha most arra gondolnánk, hogy egy nagy robbanás és már ki is alakult a Zóna, akkor tévedünk. Ezzel még csak az első játék napnak lett vége.
Erős rezgések és robbanások rázták meg a vezérlőt. Lassan elkezdet minden széthullani, forgószél tépte le az épület darabjait. Aztán egy hatalmas rengés után eltűntek a vezérlő külső burkolati elemei. Mintha egy feketelyuk szippantana be mindent, ami kikerül a vezérlőn kívülre az abban a pillanatban eltűnik a kinti sötétségben. A kinti éjszaka ekkor hirtelen megszűnt, a külvilágban az éjjelek és nappalok váltakozása elkezdett felgyorsulni, annyira, hogy egy idő után, már csak állandó szürkeségnek tűnt. Megváltozott a világ, a növényzet, az éghajlat.
Ebben a pillanatban Gabashvili elővette a pisztolyát és mielőtt a többiek érdemben megakadályozhatták volna a fejéhez emelte, mint pár perccel korábban Sztojkov. Azonban a lövés nem volt halálos, megpróbálták ellátni a sérülését, de így is életveszélyes állapotban volt. Visszatértek a külső események megfigyeléséhez. Olybá tűnt, mintha a kinti világban az idő visszafelé folyna, elérték a földtörténeti korokat, a nap egyre halványabb lett, majd kihunyt.
Ekkor a haldokló Gabashvili ismét magára irányította a figyelmet. Elkúszott a vezérlő széléig és kivetette magát. A szűkülő világegyetem magába szippantotta őt is. (innentől Dávid Vorogyes ezredest vitte tovább).
A külső világegyetem elérte a kiindulási pontját. A vezérlő és a hozzá csatolt 2-es reaktor, mint valami időgép Sztojkov kísérletében visszarepítette tudósainkat a világegyetemünk születésének pillanatába. De a folyamatok ekkor nem értek véget. Kápráztató robbanással a Világegyetem tágulni kezdett. Végignézhették ismét a Föld kialakulását a kezdeti formálódástól a különböző földtörténeti korokon át. Azonban a folyamat egyszer csak leállt. A látvány alapján nem jutottak vissza a kiindulási időpontba. Kint nyitvatermőket, és óriási fenyőket, vad vegetációt láttak. Hamar észrevették, hogy a reaktor lemerült, nincs annyi energiája, hogy az „időgépüket” tovább hajtsa. Számításaik szerint valahol a Triász-Jura-Kréta időszakban lehettek.
Szerencsére Kirill a nála lévő saját fejlesztésű műszerei segítségével nem is túl messze a vezérlőtől energiaforrást érzékelt. A sugárvédő ruhákban túrára indultak. Alig pár száz méter múlva avarral és félig földdel borítva egy fémesen csillogó háromszög alapú építményt leltek. Oldalai kb 20 méter hosszúak, a háromszög mindhárom csúcsánál 1-1, nagyjából 1 méter átmérőjű 5 méter mély furatok voltak láthatóak. Az egyik oldalnál pedig tolóajtóra leltek. Az ajtó érintésükre félresiklott. Odabent nem emberi méretekre tervezett belső kialakítás mellett, nem földi eredetű gépezetekre (számítógépekre) bukkantak. A bent lévő légkör sugárzása és biológia szennyezettsége ellen még a védőruhájuk sem bizonyult hatásosnak. Hatalmas dózisokban nyelték mindhárman a veszélyes anyagokat. Ezt csak tetézte, amikor az egyik szekrényből, mint valami hűtőkamrából kieresztették az építmény lakóját. Az idegen lény lehetett vagy 4 méter magas, vékony, csontos szikár testére éjfekete bőre szorosan tapadt. Számos csontkinövése félelmetes fegyvernek tűnt. Humanoid felépítése mellett patás lábai bőrszárnya és szarvai ördögi megjelenést kölcsönöztek neki. Vorogyes megpróbálta lelőni, de az AK golyói lepattogtak a testéről. Mindhármuk teste lebénult, amikor meghallották a lény hangját a fejükben. Szavak nélkül kiszedte belőlük kik ők és hogy jutottak ide. Elárulta, hogy ő csak egy őrszem, és szívesen odaadja az egyik generátorát, hogy visszajussanak a saját korukba.
Visszatérve a vezérlőbe a lénytől kapott furcsa generátorral azonnal belefogtak a szerelésbe és az utazás paramétereinek kiszámításba. És ekkor felmerült bennük, hogy oda utazhatnak, ahová csak akarnak. A döntés végül az lett, hogy kipróbálják, hogy egyáltalán működik-e, ezért elsőnek ismert időszakba, napjaink elé egy picivel mennek. Ment gond nélkül. Látták, hogy az erőmű éppen épül. Ezután még elugrottak picit a jövőbe. Mindenfelé vad növényzet burjánzott. Még picit előre: lassan eltűntek növények és lassan elsivatagosodott a táj.
Hosszas vita után arra a döntésre jutottak, hogy visszaviszik a vezérlőt abba pillanatban, amikor a kísérlet beindult és ők elindultak a múltba. A számításik pontosnak bizonyultak. Megérkeztek. Odakint épségben megvolt az erőmű, látszódtak a korábbi lövöldözés nyomai. Akár meg is nyugodhattak volna, ha nem kelti fel a figyelműket egy érdekes jelenség az idegen generátoron. Egy kijelzőn vonalkód szerű jelek jelentek meg, olyanok, mint amit az idegen lény őrhelyén is láttak. A jelek egyre fogyóban voltak, mint valami visszaszámlálás.
Amikor elérte a nullát hirtelen éles vakító fehér fény tört elő belőle az ég felé, ki az űrbe. A generátor megrázkódott és elkezdte, mint valami szivattyú berántani a környezetében lévő tárgyakat. Az ereje egyre jobban nőt, hamarosan egyre nagyobb és nehezebb tárgyak estek áldozatul. Hőseink rájöttek, hogy a generátor inkább egy trójai faló, és ők maguk hozták be a világunkba. Realizálták, hogy ha ez így folytatódik, akkor a szívó hatás a reaktorokat sem fogja kímélni. Azonnal menekülőre fogták. Szerencsére Vorogyes helikoptere a közelben parkolt. Mire beindították és elkezdtek felszállni, addigra a vezérlőből már szinte semmi sem maradt, a talaj felgyűrődött és a reaktor egyik betonfala már rogyadozott. A nukleáris robbanás lökéshulláma már több kilométer távolságban érte utol helikopterüket.
2006. április 12-én hajnali 2 óra 33 perckor a Zóna megszületett.
Próbáltam ebben a Zóna történetben valami egész mást elmesélni a Zónáról. Illetve egész más jellegű történetet felépíteni. Közelebb vinni a tudományos vonalat a játékosokhoz. És az, hogy a tudomány mikor súrolta a fantasztikum határát, ezt mindenkinek a képzeletére bízom. Mindenesetre sokáig emlékezni fogok a játékosok döbbent arcára, amikor eléjük tettem az elvégzendő feladatok listáját.
