Az előző, fordulópontként is azonosítható kaland egyenes folyományaként burjánzó rettenettel ezúttal hárman néztek szembe:
Ceasar Klémensky - spiritiszta, médium és profi hipnotizőr (Krisztián)
Armand Ronsard - ex-zsaruból privátkopóvá minősült profi (Gábor)
Darius Grady- szintén ex-zsaruból hollisztikus detektívvé avanzsált irodatulajdonos (NPC)
Klémensky-t az irodában nyomta el a buzgóság midőn késő estig folytatta kutatómunkáját, ám álma nem volt nyugodt. Meglátogatta egy szellem, méghozzá a kor legnagyobb okkult kutatójának és spiritisztájának, Charles Fortnak (bal oldali kép) a szelleme. Fort életében jó barátságot ápolt Ceasar-ral, így percekkel korábban New Yorkban, leukémiától bekövetkezett halála után már rögtön nyomozónkat ébresztgette, hogy megossza vele legfrissebb megfigyeléseit a túlvilágról. Sajnos beszámolója teljesen fedte a korábbi megfigyeléseket, melyek szerint irtózatos erők működnek az éteri világban. Ez a jelenség megakadályozza, hogy a szellemek elérjék a Fényt és ahogy itt rekednek, úgy egyesével felemészti őket. Fort elárulta, hogy ez az egész folyamat emlékezteti őt egy őrült férfi elméletére, aki egy úgynevezett Szinkronizátor nevű eszközt talált fel, ami elvileg képes lett volna a szellemi- és az anyagi világ globális összekapcsolására. Persze az eszköz végül semmit nem csinált, Fort pedig kidobálta a férfi leveleit, egyedül a gépezet tervrajzát tartotta meg. Amikor Ceasar érdeklődést mutatott eziránt Charles készségesen az élettársához irányította. Távozása előtt még nyomozónk segítségét kérte abban, hogy eljuthasson a Fénybe. Klémensky minden szellemi energiáját az asztrális portációra koncentrálta, ám Fortnak nem sikerült áttörnie és egy lélekszaggató sikollyal Ceasar öccsének sorsára jutott.
Zaklatottan és verítékben ébredve botorkált le a földszinti irodák egyikéhez, ahonnan furcsa zajokat hallott felszüremleni. Benny Bartolo irodájába benyitva aztán különös látvány fogadta: Grady és Ronsard egy székhez kötözött férfi fölé tornyosult, akinek fején zsák volt és láthatólag gyorsan lélegzett. Grady és Ronsard félrevonták az értetlen hipnotizőrt és hevenyészett magyarázattal szolgáltak: a székhez kötözött férfi nem más mint Philip Noyes, Grady társa. Azzal a célzattal hozták ide, hogy némi magyarázattal szolgáljon az utóbbi napok eseményeit illetve a nyomozók ebben játszott szerepét illetően.
Noyesről lekerült a kámzsa (fenti kép), szájából kivették a pecket, az asztali lámpát az arcába fordították és cigarettafüstbe burkolózva megkezdődött a kihallgatás.
1. Az iroda dolgozóinak koponyáján található vékony metszés (Noyes is viselt ilyet) mi-go agysebészeti beavatkozás nyoma. Többen élnek már ilyen beavatkozással az emberi populációban, őket a mi-gók ügynököknek és kapcsolattartónak használják. A beavatkozás egyrészt lehetetlenné teszi hogy az ügynökök kárt tegyenek egymásban vagy a mi-gókban, másrészt képessé teszi őket arra hogy bármilyen távolságból (a sztratoszférán belül) felvehessenek egymással egy mentálisan működő audiovizuális kapcsolatot.
2. A mi-gók nem ellenségesek a földlakókkal, mindössze titkos bányászati tevékenységet folytatnak bizonyos hegyekben, illetve tudást cserélnek az emberekkel. Egyelőre titokban kénytelenek kapcsolatot tartani, mert az emberiség részben nem készült fel az idegennekkel való találkozóra, másrészt vannak köztük olyanok akik olyan kozmikus erők szolgálatában állnak aminek érdeke, hogy elpusztítsák vagy elűzzék a mi-gó betolakodókat.
3. Ezt a radikális embercsoportot úgy hívják hogy a Sárga Jel Testvérisége, vezetői befolyásos pozíciókat töltenek be a bolygó társadalmában. Tudnak a mi-gó ügynökökről és megvannak a módszereik, hogy agyvérzésszerű tünetek produkálásával távoltartsák őket - és gazdáikat is - bizonyos helyektől. Ez a védelem azonban elektromos kisülésekkel kísért élénk légköri tevékenységek folyamán jelentősen legyengül vagy akár teljesen megszűnik.
4. Noyes véletlenül észlelte először a Betolakodókat (vagy Rémarcokat) ám mivel nem talált embereket akik hozzá hasonlóan észlelnék őket, úgy döntött felfedezését megtartja magának - még mi-gó kapcsolatait sem értesíti - és tovább gyűjti az információkat. Amikor egy Conrad Lewis nevű Betolakodó után nyomozott egy váratlan fordulat folytán a rendőrség is bekapcsolódott az ügybe. A vezető nyomozótól nemsokára elvette az ügyet a BOI, a nyomozót, Darius Grady-t pedig menesztették a köteléktől. Ezután lépett színre Noyes.
5. Néhány hónap elteltével Noyes felfedezte hogy a mi-gó elmebeavatkozás és a Betolakodók észlelése összefügg, tehát a Rémarcokat csak azok látják a fényképeken is akik átestek a műtéten. Ekkor kezdte el "beszervezni" az irodában dolgozókat, mi-gó megbízói előtt továbbra is titokban tartva felfedezését. Ahogy aztán nyomozóink egyre több információt gyűjtöttek/kaptak/találtak, úgy kezdte el Noyes is megérteni a dolgok kozmikus léptékét.
Bár a kihallgatás eleinte nem nélkülözte a szenvedélyes kirohanásokat végül enyhébb eszmecserévé szelídült, még ha oly hátborzongató témáról is folyt a csevej. Nyomozóink és Noyes megegyeztek abban, hogy az elhangzott információkat mindenkinek tudnia kell, így ezt felvették a napirendi pontok közé. Noyesnek meghagyták hogy küldjön nekik képet Conrad Lewisról, majd sürgős villámlátogatásra indultak Bronxba Charles Forthoz, azért a bizonyos tervrajzért.
Grady, Klémensky és Ronsard kora délutánra maga mögött tudta az utat, a New York-i lapok addigra már le is hozták Fort halálhírét. A néhai misztikus háza elé kanyarodva aggasztó látvány fogadta őket: két bürokrata és két markos legény - Fort élettársának, Anna Filingnek a felügyeletével - iratokat és tekercstartó tokokat rakodtak egy autóra, amiket láthatólag az elhunyt házából pakoltak ki. Az már a két ex-zsaru ösztönét dícsérte, hogy észrevettek két kalapos fickót is, akik egy arrébb parkoló autóból árgus szemmel (valamint egy apró távcsővel) figyelik az iratok rakodását. Némi taktikai megbeszélést követően kitalálták hogyan játszhatnák ki a hirtelen megnövekedett számú érdeklődőket anélkül, hogy túl nagy figyelmet keltenének.
A sorházban két ajtóval arrébb lévő lakáson keresztül bejutottak az egymáshoz kapcsolódó hátsó udvarokra, amiken keresztül kutyát és kerítést kijátszva mindössze egy közepesen drága bőrcipő veszteségével meg is érkeztek Fort lakásának hátsó bejáratához. Anna készségesen fogadta őket, ám a tervrajzot Charles minden egyéb jegyzetével együtt - annak utolsó rendelete szerint - azonnal a New York-i Közkönyvtárnak adományozott. Természetesen a könyvtári bürokraták nem mutatkoztak hajlandónak az együttműködésre, így nyomozóink úgy döntöttek követni fogják őket., ám ebben nem voltak egyedül: a távcsövező úriemberek szintén a könyvszállítók nyomába eredtek.
Egy kiváló autós manőverrel sikerült úgy lerázni a rivális üldözőket, hogy azok nem láthatták meg nyomozóink gépjárművének a rendszámát, így a New York-i Közkönyvtárhoz már csak ők és a szállítók érkeztek meg. A berakodás során elemelték a platóról a tekercstokokat tartalmazó dobozt és villámgyorsan távoztak, de az észrevétlenség ezúttal nem járt sikerrel: az egyik könyvtári bürokrata hallhatóan megjegyezte a rendszámot. Nyomozóink ekkor még nem tudták, hogy ezzel az események végzetes és visszafordíthatatlan láncolatát lendítették mozgásba.
Zsákmányukkal rögvest indultak is vissza Bostonba, a massachussets-i államhatáron egy éjfélkor - tehát elég szokatlan időpontban - felállított rendőrségi kordont is kijátszottak. Útbaejtették a Ghostwood erdőt és begyűjtötték Elisabeth Harrington holttestét, az otthagyott roncsautó rendszámát leszerelték majd a kocsit kiégették. A nő hullájának a fején is felfedezték a műtéti beavatkozás nyomait. Rendben vissza is értek az irodába és rögvest áttanulmányozták zsákmányukat, mely Conrad Lewis Szinkronizátorának tervrajzát tartalmazta, amit az 1924-es Red Hook-i rajtaütésben résztvett Ronsard is megerősített.
Mielőtt jobban elmélyedhettek volna a tervrajzban az utcáról beszűrődő zajokra lettek figyelmesek. A hajnali három óra ellenére civileket láttak gyülekezni az irodaház első és hátsó frontján, kezükben különféle fegyverek és meggyújtott Molotov-koktélok. A kitörés nem tűnt bölcs dolognak, így minden fontos lelettel a hónuk alatt átmentek a szomszéd telek alagsorába, mialatt mögöttük bedobták az ablakokat és felgyújtották az épület. Egy kiáltás nem harsant, egy lövés nem dördült - hátborzongató csendben zajlott minden, egyedül az üvegcsörömpölés és az egyre hevesebb tűz zaja szűrődött be.
A várakozással töltött időt Klémensky alkalmasnak találta arra, hogy lenyelje a bélcsigát és ezzel megidézze a Fekete Arcot. A nyomdafestéket nem tűrő élettani folyamatokkal kísért idézés sikerrel járt, a Fekete Arc (korábbi nevén Martin Becker órásmester) megjelent. Hátborzongató volt látni nyomozóinknak a szörnyű jelenés félelmét, amint az sajátos érzékeivel felmérte ezt a világot - egész pontosan azt ami lett belőle. Elmondta, hogy a jelenség, amire néhány hónappal ezelőtt figyelmeztette őket, láthatólag már olyannyira elhatalmasodott, hogy az még őt is rettegéssel tölti el. Arra a kérdésre, hogy kik a Rémarcok annyit válaszolt, hogy fehérvérű ghoulok a tudattalan létezés birodalmából, akiknek egy különös - talán kozmikus, talán mesterséges - jelenség lehetővé tette, hogy elfoglalják a tudati világ lakóinak, az álmodóknak a szellemét. Klémensky eddig még nem volt meggyőződve a Rémarcok ártó szándékáról, ám a Fekete Arc rövid beszámolója minden kétséget kizáróan megerősítette ezt. "És ott vannak odakint!" - a Fekete Arc úgy nézett az irodaépület frontja és hátsó traktusa felé, mintha látását nem akadályoznák a falak.
A Fekete Arc távozása után nem sokkal hallhatólag a támadók elszéledtek, kintről tűzoltóautók kolompjai és az oltáson dolgozók kiáltásai szűrődtek be. Az irodaépület még javában égett, így a felfordulást kihasználva csendben eloldalogtak. Egyikük arrébb parkoló autójának szélvédőjén egy borítékot találtak Noyestől, benne két fényképpel (alant), amiken a következő név állt: Conrad Lewis.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése