Demons of the Desert - Conan RPG

Demetrio, Logan és Zurriago több napja a sivatagban haladtak, nyugati irányban, Khemi felé. Magasan felettük egy magányos dögevő kőrözött már két napja. Amikor kiitták vizestömlőjükből az utolsó cseppeket, néhány órás keresés után találtak egy hatalmas barkán lábánál meghúzódó vízlelőhelyet, majd kis pihenő után folytatták a kimerítő utazást. Napnyugtakor Demetrio észrevette, hogy a keselyű dél-nyugati irányban elrepült és leszállt egy messzi homokdűne mögé. Követték az irányát, és mire teljesen besötétedett, megtalálták a dögevő célját: dűnék övezte kisebb völgy alján egy kifosztott és lemészárolt karaván romjai hevertek szanaszét. A több napos hullákon dögkeselyűk lakmároztak, akik közeledésükre gyáván odébbrepültek. A három összetört ketreckocsi látványa hamar meggyőzte őket arról, hogy ez az ő rabszolgaszállító karavánjuk volt. Nyomokat, vizet és fegyvereket keresve megvizsgálták a csatateret: a halottak mind kifosztott katonák voltak, a támadók nyomai pedig mintha eltűntek volna a harc helyszínén kívül. Logan felfigyelt az egyik ketreckocsi körül található friss keselyűnyomokra. Társai segítégével a romhalmaz alá néztek, ahol meglepetésükre egy shemita túlélőt találtak. A rabszolgának több csontja is eltörött, láthatóan belső vérzései is voltak, a halálán volt. Logan és Demetrio adott a shemitának egy kis vizet és kikérdezték arról, ami azóta történt, hogy a sivatagban hagyták őket meghalni Luxur mellett:

Azon az estén, amikor megpróbáltak kitörni a ketrecből és a hájas Holtet meg a katonák leterítettek mindenkit, aki a harmadik ketrecben volt, a rabszolgakereskedő Sneferu utasította a fegyverforgatókat, hogy a két nő kivételével végezzenek mindenkivel. A shemita a saját szemével látta, ahogyan a vérszomjas Holtet félkézzel kitörte az egyik fekvő ember nyakát. Egy másik hopeses katona pedig elővette a tőrét, hogy végezzen a többiekkel. Ekkor észrevette, hogy az egyik embert nem ölte meg, csak úgy tett, mintha elvágta volna a fekvő torkát. Szerencsére addigra a katonák, Sneferu és Holtet már a két nő megmentésével voltak elfoglalva. Több nappal ezután a karaván befutott a Khajar-oázisba, ahol felbukkant egy sötétképű zsoldosokkal körbevett shemita kereskedő, aki meg akarta vásárolni Aiiát, és ezer ezüstöt ajánlott érte, de Sneferu nem adta el a tulajdonát. A shemita, akit Alimaarnak hívtak, feldühödve távozott a zsoldosaival. Az oázisban feltöltötték a készleteiket, majd kora reggel tovább indultak nyugat felé. A következő éjszaka, egy homokviharban, megtámadták a karavánt. Alig lehetett látni valamit, de a haldokló shemita szerint a sivatag démonai rontottak rá a karavánra és gyilkoltak le mindenkit...

Rövid megbeszélés után egyezség született: megkeresik a közelben található Khajar-oázist és a shemita Alimaart (a képen), hátha van valami köze az eseményekhez (főleg ha Aiiát ötszörös áron akarta megvenni). Az oázist estére érték el. Minden gond nélkül átjutottak a stygiai katonák és írnokok hálóján, majd Demetrio zsoldos munkát keresve meglátogatta Alimaart, akiről kiderült, hogy ékszerekkel kereskedik és jelentős számú zsoldos csapatot tud maga mellett. Utána Logan nyíltan Aiiáról kérdezősködött az árusnál, de az láthatóan a képükbe hazudott. További aggasztó jel volt, hogy az ékszerek között a kimmériai észrevett egy ezüst medalliont, amin Aiia tetoválásaihoz nagyon hasonló vésetek voltak láthatók. Ezután közeli rablóbandákról kezdtek érdeklődni a helyi ivóban, de konkrétumokkal nem tudtak szolgálni, a homokviharban történő támadásra pedig hitetlenkedéssel reagáltak a helyiek. A csapat ezután a maradás és Alimaar megfigyelése mellett döntött. Nem is kellett sokáig várni mire gyanús esemény történt: a kereskedő sátra melletti sötétből egy rongyokba öltözött alak bukkant fel és ment be minden szó és jel nélkül a shemitához. Néhány percen belül már egy kisebb karaván készült indulásra az éjszakában, miközben a kereskedőt meglátogató gyanús alak ugyanolyan gyorsan eltűnt az éjszakában, mint ahogyan korábban érkezett.

Követték az oázist dél felé elhagyó karaván nyomait; utazással telt a teljes nap és besötétedett mire elértek egy ősi romváros maradványaival tarkított völgyet, amely nomádok táborhelyéül szolgált. Alimmar hat zsoldosával együtt bement a legnagyobbnak látszó központi sátorba, majd röviddel utána egy összecsavart szőnyeggel távozott onnan. A megfigyelésük során észrevették, hogy a tábor szélén található oszlopok romjainál voltak kikötözve a kifosztott rabszolgakaraván tagjai; itt volt a hájas Holtet, Vazares és Sneferu is, tucatnyi másik fogollyal együtt. Mikor Alimaar és zsoldosai elindultak visszafelé, a csapat azonnal követni kezdte a karavánjukat, hogy az első adandó alkalommal, a táborhelytől hallótávolságon kívül megtámadják a shemita kutyákat. Útközben hátborzongató sikoltást hallottak a nomádok tábora felől. Alimar karavánjára egyszűen rárontottak, Demetrio hatalmas csapása alatt a zsoldosai védelmébe igyekvő gyáva kereskedő összeesett, majd rövid patthelyzet alakult ki az egymást zsaroló és fenyegető harcosok között. Végül a shemiták jöttek ki rosszabbul a helyzetből: elvesztettek egy tevét, két szablyát és Aiiát, Alimaar pedig magatehetetlenül, a saját kiontott vérében hevert a homokban.

Aiiát magához térítették, aki nagyon kába volt, elmondása szerint valami ezüstszínű port lélegeztettek be vele. A Khajar-óázis eseményeiről csak homályos emlékei voltak, gyarkan leütötték őket Mitával együtt. A nomádok táborában egy sátorban tért magához, amivel kapcsolatban két fontos dologot árult el: a nomádok valami ismeretlen nyelven beszéltek, ami talán hasonlít a stygiaira és a törzs vélhető főnöke a sámánnal együtt gyakran emlegették Sebak Meth és Ramsdeth Natok nevét. Hosszabb tanakodás és megfigyelés után, miközben tanúi lehettek az egyik fogoly borzalmas feláldozásának, a békés látogatás mellett döntöttek. Logan és Demetrio bementek a táborba, ajándékként egy tevét adtak a nomádok vezetőjének Setemnek, aki a sátrába inviltálta őket kereskedni. Jelen volt a törzs öreg sámánja, Yamanu is. Setem csak néhány szót beszélt shemita nyelvjárással, mutogatással és képletes beszéddel próbálták megérteni egymást. Nem tűntek démonoknak. A foglyaikat először nem voltak hajlandóak elcserélni, de a hosszabb alkudozás végül meghozta az eredményét: egy második tevéért becserélhették az öreg Mitra-papot. Utána Mitáról kérdezősködtek és megtudták, hogy Sebak Meth járt itt valamikor és magával vitte a vendhyait, Setem szerint asszonynak. Indulásuk előtt, Vazares kiszabadításánál Holtet és Sneferu is magukból teljesen kivetkőzve könyörögtek Logannak és Demetriónak, hogy mentsék meg őket ezektől az ördögöktől, de szavaik siket fülekre találtak. Demetrio mindeközben megtalálta az elveszettnek hitt medallionját az egyik katona nyakában, amit gyorsan, és Setem legnagyobb örömére becserélt egy újabb tevére. Immáron három tevétől megszabadulva visszatértek a Khajar-oázis közelébe, ahol Vazares segített nekik élelemhez és vízhez jutni, majd folytatták az utazásukat Khemi felé, miközben néhány megválaszolatlan kérdésre próbáltak magyarázatot találni: Miért akart fizetni egy shemita kereskedő Aiiáért ezer ezüstöt? Ki volt és mi volt a célja annak a katonának, aki megmentette őket? Mit akar és miért vitte el Mitát Sebak Meth, Nakhaman Hatep állítólagos barátja?
Talán a sötét Khemiben megtalálják a válaszokat...

Tales from Mistledale - FR PATHFINDER

Ködvölgy hősei ezúttal a következő felállásban igyekezték megfejteni egy különleges zárvatermő esetét:

Andris - Holdcsepp (főállású erdőlakó tündelány)

Gábor - Calim Rusale (Tyr pap)

Vili - Bátor Kava (gorillán lovagló félszerzet druida)

Krisztián - Kalpagos Erik (újdonsült szőlészgazda)

Pirkadatra égbevesző magasságú és gigantikus átmérőjű paszuly nőt Ashaben-gázló mellett az egyik gazda farmján. Egy bővebb kifejtésre nem érdemes róka-ügy miatt, épp a városka határában bóklászó hőseink fedezték fel a láthatólag mágikus eredetű babot, aminek hamar egész Ashaben-gázló a csodájára járt. Haresk Malorn főtanácsnok csapatunk segítségét kérte, hogy vizsgálják ki a növény eredetét illetve hárítsák el az esetleges belőle fakadó veszélyeket. A felkérést már csak kíváncsiságuk kielégítése miatt is elfogadták.

Egy éppen menyasszonyra vadászgató völgyvidéki vadász, Rolgó segítségével feltárták a paszuly környéki nyomokat és arra a következtetésre jutottak, hogy hárman már felmásztak előttük még valamivel napkelte előtt. Nosza négyesben mindjárt neki is indultak a felhőbe vesző növény megmászásának ami szerencsére a vártnál könnyebben ment. Felfelé haladtukban megtalálták az előttük járó három személy pihenőjének nyomait, találkoztak madarakkal, átbújtak felhőkön és láttak akkora hüvelyterméseket, melyek ha leszakadnának az egész városkát maguk alá temetnék.

Az első igazán érdekes felfedezés egy kis kövér ezüstsárkányka formájában fogadta őket. A köpcös teremtmény eszméletlenül hevert egy közeli bárányfelhőn, mellkasából fekete tollú sötét tünde nyilak álltak ki. A láthatólag megmérgezett hüllőben még éppen pislákolt az élet, így gyorsan stabilizálták az állapotát és magához térítették. Vasika az alig 3 éves sárkányporonyt elmesélte megmentőinek, hogy sötét tündék támadtak rá mialatt ő...és itt elhallgatott.

Felfedezőink folytatták útjukat és a felhők síkja felett egy láthatólag mágikus eredetű felhőszigeten egy óriáspalotát pillantottak meg. A sárkányka tanácsára barátjának, Dierdre hercegnőnek (bal oldali kép) a hálószobájába lopóztak, akinek - mit tesz Isten - pont az ablaka előtt vezetett el a fuszulyka. Az óriáslány megörült Vasikának és megmentőinek, elmesélte, hogy épp szobafogságon van, mivel meg akart szökni egy nem kívánatos házasság elől. Szökésében kardinális szerep jutott egy mágikus babszemnek, amiből az égigérő paszuly fakadt és amit még anyjától örökölt, valamint Vasikának, aki még éjjel előreröppent felderíteni - vesztére.

Hamar kiismerték magukat a palota lakóinak viszonyrendszerében és úgy általában a felhőóriás dinasztiák viselt dolgaiban. Megismerkedtek Ferenccel a ronda macskával (jobb oldali kép), aki lebuktatta Dierdrét mielőtt megszökhetett volna, a palota két vendégével (akik közül az egyik a nem éppen kedves kérő, Calimar volt), valamint az öreg özvegy uralkodóval Magrullal, és kancellárjával Pogorral. Hőseink figyelmeztették a palota lakóit, hogy vélhetően sötét tündék törtek be a kastélyba, és felajánlották tapasztalataikat illetve szolgálataikat az előkerítésükben. Hasgan őrparancsnok és Pogor kancellár éltek is a lehetőséggel, így némi kutakodás után rá is bukkantak a három tündére, akik Dierdre kérőjének, Calimarnak a szobájában rejtőztek - mint utóbb kiderült annak tudomásával.

Calimar (bal oldali kép) véletlenül botlott bele a három tolvajba, akik a felhőóriások kincstárát vették célba. Ahelyett hogy az őrség kezére adta volna őket, alkut kötött velük: azt visznek el a kincstárból amit akarnak, ha kihozzák neki a családkövet, ami Dierdre hozománya lett volna és amire csak akkor formálhatott volna jogot, ha a két Ház egy frigyben egyesül. Mint kiderült Calimar egyszerű hozományvadász, tehát pont kapóra jött volna neki ha megkaparinthatja a követ házasság nélkül, ráadásul úgy hogy a lopás során még gyanúba sem keveredik.

A három tündét elfogták, s bár Calimar ugyan elmenekült a szembesítés elől, kísérőjét Tobiant elfogták és ez még így is több mint elég ahhoz, hogy kiderüljön az igazság és Calimar ellehetetlenedjen a felhőóriás családok körében. Ferencről kiderült, hogy valójában Örzse, a király anyósa és Dierdre nagyanyja, aki halála után ebben a ronda macskatestben reinkarnálódott. Azért buktatta le a hercegnő szökési kísérletét, hogy az ne jusson néhai édesanyja Lilia sorsára, aki még ifjonti hévből szintén leszökött a liliputiak közé és ott reménytelenül beleszeretett egy emberbe. Sajnos a férfi a természetéből fakadóan korábban meghalt, begyógyíthatatlan sebet ütve az óriásnő szívén, aki ugyan visszatért a felhőóriások közé és megházasodott Magrul királlyal, ám szerelme elvesztését soha nem tudta kiheverni.

A mágikus paszuly 24 órával létrejötte után nyom nélkül eltűnt, négy bátor utazónkat pedig Pogor kancellár megjutalmazta. Óriássasok hátán dicsőséggel térhettek vissza Ashaben-gázlóba, azzal a megnyugtató tudattal, hogy az égben is vannak barátaik.

You Can Do What You Can't Imagine - ToC

Az előző, fordulópontként is azonosítható kaland egyenes folyományaként burjánzó rettenettel ezúttal hárman néztek szembe:

Ceasar Klémensky - spiritiszta, médium és profi hipnotizőr (Krisztián)

Armand Ronsard - ex-zsaruból privátkopóvá minősült profi (Gábor)

Darius Grady- szintén ex-zsaruból hollisztikus detektívvé avanzsált irodatulajdonos (NPC)

Klémensky-t az irodában nyomta el a buzgóság midőn késő estig folytatta kutatómunkáját, ám álma nem volt nyugodt. Meglátogatta egy szellem, méghozzá a kor legnagyobb okkult kutatójának és spiritisztájának, Charles Fortnak (bal oldali kép) a szelleme. Fort életében jó barátságot ápolt Ceasar-ral, így percekkel korábban New Yorkban, leukémiától bekövetkezett halála után már rögtön nyomozónkat ébresztgette, hogy megossza vele legfrissebb megfigyeléseit a túlvilágról. Sajnos beszámolója teljesen fedte a korábbi megfigyeléseket, melyek szerint irtózatos erők működnek az éteri világban. Ez a jelenség megakadályozza, hogy a szellemek elérjék a Fényt és ahogy itt rekednek, úgy egyesével felemészti őket. Fort elárulta, hogy ez az egész folyamat emlékezteti őt egy őrült férfi elméletére, aki egy úgynevezett Szinkronizátor nevű eszközt talált fel, ami elvileg képes lett volna a szellemi- és az anyagi világ globális összekapcsolására. Persze az eszköz végül semmit nem csinált, Fort pedig kidobálta a férfi leveleit, egyedül a gépezet tervrajzát tartotta meg. Amikor Ceasar érdeklődést mutatott eziránt Charles készségesen az élettársához irányította. Távozása előtt még nyomozónk segítségét kérte abban, hogy eljuthasson a Fénybe. Klémensky minden szellemi energiáját az asztrális portációra koncentrálta, ám Fortnak nem sikerült áttörnie és egy lélekszaggató sikollyal Ceasar öccsének sorsára jutott.

Zaklatottan és verítékben ébredve botorkált le a földszinti irodák egyikéhez, ahonnan furcsa zajokat hallott felszüremleni. Benny Bartolo irodájába benyitva aztán különös látvány fogadta: Grady és Ronsard egy székhez kötözött férfi fölé tornyosult, akinek fején zsák volt és láthatólag gyorsan lélegzett. Grady és Ronsard félrevonták az értetlen hipnotizőrt és hevenyészett magyarázattal szolgáltak: a székhez kötözött férfi nem más mint Philip Noyes, Grady társa. Azzal a célzattal hozták ide, hogy némi magyarázattal szolgáljon az utóbbi napok eseményeit illetve a nyomozók ebben játszott szerepét illetően.

Noyesről lekerült a kámzsa (fenti kép), szájából kivették a pecket, az asztali lámpát az arcába fordították és cigarettafüstbe burkolózva megkezdődött a kihallgatás.

1. Az iroda dolgozóinak koponyáján található vékony metszés (Noyes is viselt ilyet) mi-go agysebészeti beavatkozás nyoma. Többen élnek már ilyen beavatkozással az emberi populációban, őket a mi-gók ügynököknek és kapcsolattartónak használják. A beavatkozás egyrészt lehetetlenné teszi hogy az ügynökök kárt tegyenek egymásban vagy a mi-gókban, másrészt képessé teszi őket arra hogy bármilyen távolságból (a sztratoszférán belül) felvehessenek egymással egy mentálisan működő audiovizuális kapcsolatot.

2. A mi-gók nem ellenségesek a földlakókkal, mindössze titkos bányászati tevékenységet folytatnak bizonyos hegyekben, illetve tudást cserélnek az emberekkel. Egyelőre titokban kénytelenek kapcsolatot tartani, mert az emberiség részben nem készült fel az idegennekkel való találkozóra, másrészt vannak köztük olyanok akik olyan kozmikus erők szolgálatában állnak aminek érdeke, hogy elpusztítsák vagy elűzzék a mi-gó betolakodókat.

3. Ezt a radikális embercsoportot úgy hívják hogy a Sárga Jel Testvérisége, vezetői befolyásos pozíciókat töltenek be a bolygó társadalmában. Tudnak a mi-gó ügynökökről és megvannak a módszereik, hogy agyvérzésszerű tünetek produkálásával távoltartsák őket - és gazdáikat is - bizonyos helyektől. Ez a védelem azonban elektromos kisülésekkel kísért élénk légköri tevékenységek folyamán jelentősen legyengül vagy akár teljesen megszűnik.

4. Noyes véletlenül észlelte először a Betolakodókat (vagy Rémarcokat) ám mivel nem talált embereket akik hozzá hasonlóan észlelnék őket, úgy döntött felfedezését megtartja magának - még mi-gó kapcsolatait sem értesíti - és tovább gyűjti az információkat. Amikor egy Conrad Lewis nevű Betolakodó után nyomozott egy váratlan fordulat folytán a rendőrség is bekapcsolódott az ügybe. A vezető nyomozótól nemsokára elvette az ügyet a BOI, a nyomozót, Darius Grady-t pedig menesztették a köteléktől. Ezután lépett színre Noyes.

5. Néhány hónap elteltével Noyes felfedezte hogy a mi-gó elmebeavatkozás és a Betolakodók észlelése összefügg, tehát a Rémarcokat csak azok látják a fényképeken is akik átestek a műtéten. Ekkor kezdte el "beszervezni" az irodában dolgozókat, mi-gó megbízói előtt továbbra is titokban tartva felfedezését. Ahogy aztán nyomozóink egyre több információt gyűjtöttek/kaptak/találtak, úgy kezdte el Noyes is megérteni a dolgok kozmikus léptékét.

Bár a kihallgatás eleinte nem nélkülözte a szenvedélyes kirohanásokat végül enyhébb eszmecserévé szelídült, még ha oly hátborzongató témáról is folyt a csevej. Nyomozóink és Noyes megegyeztek abban, hogy az elhangzott információkat mindenkinek tudnia kell, így ezt felvették a napirendi pontok közé. Noyesnek meghagyták hogy küldjön nekik képet Conrad Lewisról, majd sürgős villámlátogatásra indultak Bronxba Charles Forthoz, azért a bizonyos tervrajzért.

Grady, Klémensky és Ronsard kora délutánra maga mögött tudta az utat, a New York-i lapok addigra már le is hozták Fort halálhírét. A néhai misztikus háza elé kanyarodva aggasztó látvány fogadta őket: két bürokrata és két markos legény - Fort élettársának, Anna Filingnek a felügyeletével - iratokat és tekercstartó tokokat rakodtak egy autóra, amiket láthatólag az elhunyt házából pakoltak ki. Az már a két ex-zsaru ösztönét dícsérte, hogy észrevettek két kalapos fickót is, akik egy arrébb parkoló autóból árgus szemmel (valamint egy apró távcsővel) figyelik az iratok rakodását. Némi taktikai megbeszélést követően kitalálták hogyan játszhatnák ki a hirtelen megnövekedett számú érdeklődőket anélkül, hogy túl nagy figyelmet keltenének.

A sorházban két ajtóval arrébb lévő lakáson keresztül bejutottak az egymáshoz kapcsolódó hátsó udvarokra, amiken keresztül kutyát és kerítést kijátszva mindössze egy közepesen drága bőrcipő veszteségével meg is érkeztek Fort lakásának hátsó bejáratához. Anna készségesen fogadta őket, ám a tervrajzot Charles minden egyéb jegyzetével együtt - annak utolsó rendelete szerint - azonnal a New York-i Közkönyvtárnak adományozott. Természetesen a könyvtári bürokraták nem mutatkoztak hajlandónak az együttműködésre, így nyomozóink úgy döntöttek követni fogják őket., ám ebben nem voltak egyedül: a távcsövező úriemberek szintén a könyvszállítók nyomába eredtek. 

Egy kiváló autós manőverrel sikerült úgy lerázni a rivális üldözőket, hogy azok nem láthatták meg nyomozóink gépjárművének a rendszámát, így a New York-i Közkönyvtárhoz már csak ők és a szállítók érkeztek meg. A berakodás során elemelték a platóról a tekercstokokat tartalmazó dobozt és villámgyorsan távoztak, de az észrevétlenség ezúttal nem járt sikerrel: az egyik könyvtári bürokrata hallhatóan megjegyezte a rendszámot. Nyomozóink ekkor még nem tudták, hogy ezzel az események végzetes és visszafordíthatatlan láncolatát lendítették mozgásba.

Zsákmányukkal rögvest indultak is vissza Bostonba, a massachussets-i államhatáron egy éjfélkor - tehát elég szokatlan időpontban - felállított rendőrségi kordont is kijátszottak. Útbaejtették a Ghostwood erdőt és begyűjtötték Elisabeth Harrington holttestét, az otthagyott roncsautó rendszámát leszerelték majd a kocsit kiégették. A nő hullájának a fején is felfedezték a műtéti beavatkozás nyomait. Rendben vissza is értek az irodába és rögvest áttanulmányozták zsákmányukat, mely Conrad Lewis Szinkronizátorának tervrajzát tartalmazta, amit az 1924-es Red Hook-i rajtaütésben résztvett Ronsard is megerősített.

Mielőtt jobban elmélyedhettek volna a tervrajzban az utcáról beszűrődő zajokra lettek figyelmesek. A hajnali három óra ellenére civileket láttak gyülekezni az irodaház első és hátsó frontján, kezükben különféle fegyverek és meggyújtott Molotov-koktélok. A kitörés nem tűnt bölcs dolognak, így minden fontos lelettel a hónuk alatt átmentek a szomszéd telek alagsorába, mialatt mögöttük bedobták az ablakokat és felgyújtották az épület. Egy kiáltás nem harsant, egy lövés nem dördült - hátborzongató csendben zajlott minden, egyedül az üvegcsörömpölés és az egyre hevesebb tűz zaja szűrődött be.

A várakozással töltött időt Klémensky alkalmasnak találta arra, hogy lenyelje a bélcsigát és ezzel megidézze a Fekete Arcot. A nyomdafestéket nem tűrő élettani folyamatokkal kísért idézés sikerrel járt, a Fekete Arc (korábbi nevén Martin Becker órásmester) megjelent. Hátborzongató volt látni nyomozóinknak a szörnyű jelenés félelmét, amint az sajátos érzékeivel felmérte ezt a világot - egész pontosan azt ami lett belőle. Elmondta, hogy a jelenség, amire néhány hónappal ezelőtt figyelmeztette őket, láthatólag már olyannyira elhatalmasodott, hogy az még őt is rettegéssel tölti el. Arra a kérdésre, hogy kik a Rémarcok annyit válaszolt, hogy fehérvérű ghoulok a tudattalan létezés birodalmából, akiknek egy különös - talán kozmikus, talán mesterséges - jelenség lehetővé tette, hogy elfoglalják a tudati világ lakóinak, az álmodóknak a szellemét. Klémensky eddig még nem volt meggyőződve a Rémarcok ártó szándékáról, ám a Fekete Arc rövid beszámolója minden kétséget kizáróan megerősítette ezt. "És ott vannak odakint!" - a Fekete Arc úgy nézett az irodaépület frontja és hátsó traktusa felé, mintha látását nem akadályoznák a falak.

A Fekete Arc távozása után nem sokkal hallhatólag a támadók elszéledtek, kintről tűzoltóautók kolompjai és az oltáson dolgozók kiáltásai szűrődtek be. Az irodaépület még javában égett, így a felfordulást kihasználva csendben eloldalogtak. Egyikük arrébb parkoló autójának szélvédőjén egy borítékot találtak Noyestől, benne két fényképpel (alant), amiken a következő név állt: Conrad Lewis.