2008. május 24., szombat

s01.e08.A.Time.For.Exploration - STAR TREK

Ezúttal ismét a hatodik rész két fős csapata jött össze:

Krisztián
- Mr. Gavin (tiburon pilóta)
Jómagam - Dr. Lydia Van Dyke (újonc fél-vulkán rohamorvos)

Csillagidő 67729.2.
Bekövetkezett amitől tartottam, Venton szerzetes behivatott magához a kabinjába. Szerencsére nem kellett vele kettesben tartózkodnom, mert kormányosunkat is berendelte, így némiképp megkönnyebbültem, hogy nem rám fordítja majd a teljes figyelmét. Elárulta, hogy egy ősi vulkán meditációs gyakorlatot készített elő, melyben hármasban egyszerre fogunk részt venni. Bár a Csillagflotta tisztiorvosi szabályzatának leírása nem kötelez arra, hogy ilyesmiknek alá vessem magam, de amikor elárulta, hogy a meditációs technika fókuszpontjait az utóbbi kalandban megmagyarázhatatlan körülmények során a birtokunkba került indián hangszerek képezik, a kíváncsiságom felülkerekedett. A meditáció alatt tapasztalt nyugtalanító események volta miatt annak végeztével nagy sietséggel próbáltam távozni, ám a kabinajtó nem nyílt és mint kiderült a kommunikációs egységünk, valamit a hajókomputer sem működik. Kézi nyitással sikerült kijutnunk a folyosóra, ahol a fali konzolokat végigpróbálgatva szintén nem jutottunk semmilyen eredményre, ráadásul a folyosó közlekedő kollégáink mintha nem észleltek volna bennünket. Lassan rájöttünk hogy közvetlen módon nem tudunk hatást gyakorolni a környezetünkre, az az ha mégis sikerül annak hatása csak látszólagos és időleges. Nem telt sok időbe míg az egyik konzolról leolvastuk a csillagidőt és rájöttünk, hogy körülbelül 30 perccel azelőtti időpontot mutat mielőtt mi belekezdünk a meditációba...mintha a hajó harminc perccel korábbi állapotába csöppentünk volna.

Sajnos az elemi időmechnika nem volt az erősségem az akadémián, így csak találgatni mertük jelenlegi helyzetünk természetét. Vélhetően azért nem voltunk képesek hatást gyakorolni a környezetünkre, mert nem befolyásolhattuk a jövő alakulását ergó időparadoxont sem hozhattunk létre. Ezen elmélkedéseink közepette elvetődtünk a hídra ahol megdöbbenve pillantottunk meg egy hajót a képernyőn, mely valamiféle burokban tartotta a Shackletont. Ami ennél sokkal meglepőbb volt, hogy a hídon tartózkodók ebből a nyilvánvalóan teljesen idegen eredetű hajóból semmit sem vettek észre, tették dolgukat mintha mi sem történne. Aggodalmunk akkor hágott a tetőfokára, amikor észrevettük, hogy Blackwell kapitány eltűnt és eltűnésére egy valószínűsíthető magyarázatra bukkantunk: vélhetően ennek a hajónak a legénységéből néhány kutató megjelent a hídon és elvitték egy társunkat, aki semmilyen ellenállást nem mutatott - és ezt mondanom sem kell, a hídon senki nem észlelte. Természetesen követtük az idegeneket akik egy különleges egységgel egészítették ki a transzporterpadunkat, vélhetően így játszva ki azt. Ennek segítségével követtük őket vissza a hajójukra, ahol egyik hátborzongató felfedezést tettük a másik után: több ismert és idegen fajből begyűjtött egyedeket találtunk különböző boncolási fázisban és egy förtelmes, több faj szerveiből és testrészeiből összeeszkábált gólemet - szerencsére inaktív állapotban.Felkutattuk a kapitányt majd kikapcsoltuk a Shackletont fogva tartó berendezést, eközben elkerülhetetlenül konfrontálódtunk a furcsa rovarszerű idegenekkel, akik ellen saját fegyvereiket fordítottuk. Dolgunk végeztével menekülőre fogtuk ám sajnos Blackwell kapitány életét vesztette a Shackletonra visszatérve. Korábbi elmélkedéseink eredményeképp arra a következtetésre jutottunk, hogy a burok a megszüntetésével és a 30 perc leteltével bezáródik majd ez az időablak és minden visszakerül a normális kerékvágásba. Mivel a harminc perc utolsó szegmenseiben tértünk vissza, a kapitány nem volt olyan sokáig halott, hogy Kawahara doktornő ne tudta volna újraéleszteni. Sajnos legénységünk két tagjának - köztük V'ako zászlósnak - megmagyarázhatatlan eltűnésén kívül semmilyen bizonyíték nem maradt a kezünkben, a zsákmányolt idegen technológiájú fegyverek szőrén-szálán eltűntek. A kutatók vélhetően folytatták útjukat a naprendszerünkben húzódó párhuzamos dimenziók leple mögött.

Nincsenek megjegyzések: