2008. március 22., szombat

Rudolph joga pelo seguro - TS [U]-[U]

Az 1-es Részleg jelentése alapján elkezdődött a csapat pszichometrikus felmérése. Elsőként Svartendal (Dávid) őrnagy, majd Kövi János (Máté) és végül Maximilien Chandu Natividad (Krisztián) esett át a független szákértőkből álló bizottság vizsgálatán. Az eredmények még váratnak magukra, a munka azonban addig sem állt le.

Rouchek megszervezett egy találkát az amszterdami teherkikötőben egy illegális brazil bevándorlóval, aki menedékjogot kért az Unióban. Ezért cserébe olyan információkat kínált, melyek biztonsági kérdéseket érinthetnek. A csapat feladata volt, felmérni az információ értékét. Az illető személy egy felemelt németjuhász, név szerint Rudolph, aki korábban a rio de janeiro-i rendőrség nyomozókutyája volt. Zavaros múltú ebről van szó. Egy bevetés során meghamisította a halálát, majd a bűnöző Marquez kartelnek kezdett dolgozni és egy kutyákból álló bűnbanda vezetője lett. Elfogatását és letartóztatását követően megszökött a kórházból és a kartel segítségével elhagyta az országot. A birtokában lévő információ azonban valakinek nagyon sokat ért. A csapat és Rudolph az Empoza nevű teherhajó fedélzetén találkoztak és mindjárt egy sikertelen merényletkísérletnek lehettek kollektív szemtanúi. Rudolph csak azért nem ért tragikus véget, mert volt olyan ravasz, hogy egy feláldozható hasonmást küldött a fedélzetre maga helyett. Kövi és Svartendal felmérték a kutya kínálta információt, míg Natividad hadnagy elegánsan foglyul ejtette a mesterlövészt, aki meg volt győződve, hogy sikerrel elvégezte a munkát. A hiba ott csúszott a tervbe, hogy a foglyot felhozták az Empoza fedélzetére, ahol is megpillantotta a sértetlen Rudolphot és rájött, hogy átverték, hamis célpontot vont ki a forgalomból.

Ezen a ponton Dávid vallomása szerint egy lépéssel lemaradt a Transhuman Space informatikai sebességétől, így történhetett meg a következő malőr: a magához tért mesterlövész virtuális interfész implantja segítségével azonnal képanyagot küldött a társainak a bázisára, nemcsak Rudolphról, hanem a három ügynökről is. Ezek után tényleg gyorsan kellett cselekedniük, és a kutya által szolgáltatott információkban szereplő helyszínre siettek. Szerencsére voltak annyira előrelátók, hogy a háromórás autóút előtt már értesítették az ottani rendőrséget, hogy azonnal csapjanak le.
A Simulacra OG egy kis antwerpeni bioburok gyártó cég, ahol a gazdag ügyfelek elkészíthetik saját testük biológiai mását, melyet később szervátültetésre vagy másodtest gyanánt használhatnak. Nos ennek a cégnek a vezetését és adminisztrálást vette át észrevétlenül egy vélhetően ellenséges szándékú, ismeretlen eredetű infomorf. Számos, de pontosan nem tudni mennyi másolatot készített magáról, mialatt a cég által gyártott és nanosztázisban őrzött bioburkokat használta fel ahhoz, hogy ellássa emberi tevékenységeit. Mire a 2-es Részleg megérkezett a helyi rendőrség már kiürítve találta a Simulacra OG épületét, mindössze az infomorf által korábban használt bioburkok élettelen testeit tudták begyűjteni. A letörölt és szeméttel felülírt adatbázisok részleges helyreállítása után két dologra derült fény. Bíztató, hogy sikerült találni egy programfüzért, amolyan digitális vízjelet, mely segíthet azonosítani az infomorf másolatait. Ami viszont aggasztó, hogy kilenc test eltűnt, melyeknek semmilyen biometrikus adata nem ismert, így felkutatásuk is majdnem reménytelen.

Ezzel a történettel elkezdődött az [Unrivalled]-[Unparalelled] történetszál, mely a kampány gerincét képezi. A hátralévő hét (esetleg plusz egy) történetből nem mindegyik fog ehhez kapcsolódni, de melyek fognak, azoknak címét külön jelölni fogom egy, a mostanival megegyező szignóval. Jelen esetben szándékosan hagytam ki részleteket a történet hátterében húzódó események ismertetéséből. Ennek gyakorlati oka van. A kampány mesélőjeként az itt leírtakkal nem hangsúlyozhatok vagy emelhetek ki semmilyen részletet anélkül, hogy ártanék a narratívának vagy befolyásolnám a nyomozást. Az [U]-[U] történetek részleteinek feldolgozásakor a játékosoknak egyelőre saját jegyzeteikre illetve emlékeikre kell hagyatkozniuk. Frissítettem a kampánytest naplóját is.

Nincsenek megjegyzések: