2006. március 25., szombat

Star*Drive - ALTERNITY

Sikerült nagyjából mindent fontosabb részletet összeilleszteni: kiderült, hogy a piramis egy korábban idelátogató, eleddig ismeretlen faj hagyatéka, melyet előttünk már egy csapat megtalált. Övék voltak a környéken szanaszét szórt táborhelyek. Összeszedtünk egy sesheyant (Zsolt), aki kiválóan alkalmazkodott a helyi körülményekhez és az előző felderítőcsapat tagja volt. Hajónkra vezényelte csapatának egy másik tagját is, aki már nem egészen volt önmaga, de ettől függetlenül értékes "leletnek" számít. Rengeteg ismeretlen eredetű relikviával lettünk gazdagabbak, tudományos szempontból tehát mindenképp sikeresnek voltunk mondhatók.

Magam kimaradtam a játék egy kisebb részéből, mert Ivanova kapitány alapos okkal felfüggesztett. Ám amint kiderült, hogy a körömlakkozás helyett hasznosabban is múlathatom az időt, visszahelyezett szolgálatba. Nagyon megszerettem kozmikus Tomb Raider karakteremet, így gondoltam fel is rakom a képét.

Az ülés mélypontját McCormick (Eszter) őrpozícióba állítása jelentette, aki az egész szessön alatt hajónkat, a CSV Botkint őrizte, ilyetén módon kimaradt a játékból. A leckéből vélhetően mindenki tanult.

Még egyetlen rendszer felderítése vár ránk, de úgy fest a határidőt már nem tudjuk tartani.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

CSV Bodkin

GM