A jégen töltött első éjszakát követően azonnal elkezdődtek a repülőgépes felmérések, az alaptábor helyét illetően.
Magam részt vettem az első repülőúton, melynek során felfedeztük Lexingtonék táborának helyét is. Több érdekes atmoszférikus jelenség megfigyelése után magam leginkább semmit sem csináltam. Míg a többiek lázasan készítették elő a szállítmányozást a következő táborhelyre, én inkább tovább kerülgettem Cornellt, aki végül a kezembe nyomott egy cikket és E.A. Poe könyvét. Ez utóbbiban nagyon különös dolgokat olvashattunk a déli-sarkról, mely beszámolókat leginkább az író élénk fantáziájának tudtunk be. Sajnos a cikkből kiderült, hogy a könyv nyomtatott verziója nagyban eltér az eredeti kézirattól, mely korábban Acacia Lexington apjának birtokában volt, s melynek nyoma veszett. Közben rádión kaptuk a hírt, hogy Lexington elérte a déli-sarkot, ezzel ő lett az első nő, akinek ez sikerült. Starkweather rághatja a kefét, immár feleslegesen hozta magával Ms. Whitston-t, expedíciónk kirakatnőjét.A problémák akkor kezdődtek, amikor a csapat és a felszerelés nagyrésze átkerült az alaptáborba. Kerrington (Gábor) összeverekedett a megbízott vezetővel Sorensennel, istentelen hóvihar támadt, aki nem dobta meg a szerencséjét, mehetett székelni a fagyba. Tremblay (Gergő) és Kerrington egy szállítmánnyal még útnak indult az alaptáborhoz, ahol egyelőre elfogadható az idő. Bennett (Eszter) és Lorrain (Máté) a tábor körül csámborogva repedést találtak a jégben a felhalmozott üzemanyag és élelem készletek alatt. Ettől mindenki bepánikolt, még magam is őrült módjára kivettem a részem az átrakodásból.
A szessön ebben a feszes szakaszban ért véget. Egyáltalán nem biztos, hogy sikerül minden holminkat megmenteni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése