2005. június 11., szombat

Fantasy Europe - D&D

Zsolt folytatta a Speaker in Dreams-szel elkezdett mesefolyamát, mely a Földünk fantasybe átültett világán játszódik. Dávid itt Wensarral, a fajától eltávolodott kéjsóvár elf varázslóval játszik, míg én Corennon Gariollét, a vándormutatványosból fogadótulajdonossá avanzsált szimpatikus csibészt keltem életre. Kettősünkhöz néha csatlakozik Audgar (K.Gábor), a kiváló szociális érzékkel és kiterjedt ismeretségi hálóval rendelkező törpe, vagy Arlea (Máté) a kósza emberleány, aki egy külső létsíkról tért vissza velünk egy tavaly nyáron játszott kaland során. Most azonban csak ketten voltunk Dáviddal és a Zsolt meséjében elszórt három, de inkább négy meseszálból vélhetően kettőt meg is oldottunk, egybe pedig belekezdtünk. Harci szituációval nemigen találkoztunk, révén karaktereink nem kifejezetten kardforgatók, így a problémák zömét is inkább ügyességgel, technikázással és kommunikációval oldjuk meg.

Zsolt bevezetett néhány, a saját meséire vonatkozó háziszabályt is: mostantól bárki képes használni egy varázspálcát, negyedóra alatt átmemorizálni egy korábban betanult varázslatot, vagy felolvasni egy mágikus tekercset, ha azt előtte egy Mágia Olvasása varázslattal már felismerték. Ezzel megjelentek az első rések a szabályok betartásán, ami addig nem is jelent gondot, míg egy csapatnak mindig ugyanaz a személy mesél. Nálunk úgyis ez az uralkodó tendencia. A Fénytelen Citadellát (Zsolt előadásában) követő Vault of Larinkar (Máté tolmácsolásában) kivételével még nem is volt példa arra, hogy más mesélt volna ugyanannak a partinak.

A bejegyzéshez mellékeltem Corennon Gariollét, akit minden PHB tulajdonos felismerhet a szabálykönyv 94-dik oldaláról.

Nincsenek megjegyzések: