2012. február 4., szombat

Serenity Cortex - S01 E00 Echoes of Jobs Past

Már egy ideje érett, hogy belevágok egy Cortex-alapú minikampányba és végül a szubtilis, ámde állandó nyomás hatására (via Dávid és Thirlen), úgy döntöttem, hogy ez a Serenity/Firefly univerzumban fog megtörténni. Mihály Terminator-Cortex meséiben a rendszer már átment a vizsgán, de itt is kellett egy kis finomhangolás, mivel a Serenity RPG csak az első lépés volt az általánosnak szánt rendszer fejlődésében, így össze kellett egyeztetni az első, helyenként döcögő szabályokat a jobban lepolírozott, kék (és nem az ettől több ponton is elütő zöld) Cortex alapkönyv véglegesített rendszerével.

Ugyan nem jelent meg túl sok kiegészítő a szettinghez, de ezt bőven ellensúlyozta a Firefly rajongótábor igen alapos internetes munkássága, amiből szégyentelenül merítettem. Hogy a rajongói faktort a játékosokból is felszínre emeljem, az első, főleg a karakteralkotásra és bemelegítésre szánt alkalomra egy Firefly teszttel készültem, amivel bónusz AP-ket (Advancement Point, a karakterfejlődés valutája) lehetett besöpörni a 3x3-as (három barát, három kontakt, három ellenség) NPC lista és a háttérsztori megalkotásáért kapottakon felül. A tesztet Thirlennek sikerült maximális pontszámmal kitöltenie, sőt, még az összes pótkérdésre is helyesen válaszolt, na de ez volt a legkevesebb, amit elvártunk attól a hardcore rajongótól, akinek a telefoncsengőhangja még 2012-ben is a 2002-es sorozat főcímzenéje. A teljes tesztet és a helyes válaszokat egy külön posztban teszem hozzáférhetővé, mindenki okulására.

A teszt kitöltése és az AP-k kiosztása után gyorsan átbeszéltük az elkészült karaktereket, valamint mindenki elmesélte mit tudhatnak egymásról. Tanulva a társasággal szerzett tapasztalataimból, az általam megadott felütés az volt, hogy a Precious nevű, ütött-kopott Firefly típusú csemp... kereskedőhajó legénysége már 4 éve együtt utazik, olajozott, hatékony legénységként, ezzel megelőzve az Age of Worms-ben gyönyörűen túlburjánzott trust issue-kat. Igyekeztem nem a szokásos kapitány, pilóta, technikus, satöbbi archetípusokat erőltetni, ezért inkább javasolt karakterkoncepciókat adtam meg, ezek közül lehetett első körben választani. A következő karakterek születtek:

Yankee Fox (Mihály) - volt Barnakabátos mesterlövésznő, a Precious 47%-os arányú résztulajdonosa, a Függetlenségi Háború után egészen jó hírnévnek örvendő szabadúszó csemp... szállítási vállalkozó


William Harrow (Thirlen) - Persephone egyik rangosabb családjának kékvérű tagja, aki egyelőre nem tisztázott okok (amiknek vagy köze van vagy nincs korábbi duhaj életmódjához és kiemelkedő kardvívó tudásához) miatt hagyta el otthonát, hogy a saját lábára álljon, a Precious 47%-os résztulajdonosa


Wayne Rainey (Dávid) - mocskosszájú, nagypofájú, kultúrálatlan zsoldos féreg, aki a sors különös fintora folytán 6%-os részesedéssel rendelkezik a Precious tulajdonjogában


Jack Forest (Zsolt) - a Precious szinte állandó utasaként, inkognitóban utazó szövetségi marsall, aki vélhetőleg a saját szakállára folytat nyomozást valami személyes ügyben, ugyanakkor összeköttetéseivel megkönnyítve a legénység dolgát a Szövetség ellenőrizte belső bolygókon


Mihály felvetésére rövid szerepjátékos flashback sztorikkal készültem és a játékosokat is megkértem, hogy gondolkozzanak ilyeneken, amik elárulhatnak valamit a saját vagy a többiek motivációiról vagy érdeklődéséről.

Shallow Grave

Yankee, Wayne és William egy légpárnás autó belsejében tért magához harminc méterrel a vízfelszín alatt, amely egy tengerfenéki árok peremén akadt fenn. A nő fekete estélyije el volt szakadva, William ölében egy tablet villogott, ami jól láthatóan egy golyót fogott fel, a bucira vert fejű Wayne pincérszerelésének zsebéből pedig egy rúzsfoltos fehér kendő lógott ki. Egyikük sem emlékezett az utóbbi pár óra eseményeire, vélhetőleg egy kábító hatású drognak köszönhetően. Rövid esélylatolgatás után, realizálták, hogy a jármű vezérlőrendszerét tönkretették, Cortex kommunikátoraikat elvették és vélhetőleg még úgy egy órára elegendő levegővel rendelkeznek, mielőtt beáll a fulladásos halál. A tableten újra és újra önmagát lejátszó üzenetből és a     rúzsos kendőn lévő aláírásból összerakták, hogy William haragosa, a nemesi rangú Atherton Wing és Wayne riválisa, a zsoldosként tevékenykedő Vanessa MacLaine lehet a kényelmetlen helyzet hátterében. Yankee ezek után kiszúrta, hogy az autó belső kamerája őket figyeli, ezért azt Wayne finoman hatástalanította (szétrúgta), majd ekkor lettek figyelmesek arra, hogy egy alak úszik lefelé feléjük a víz alatt. Jack érkezett a segítségükre, aki a Rhamba planétáján rendezett estélyre érkezett velük együtt, hogy egy üzletfelükkel talákozzanak. Mire az esemény forgatagában feleszmélt, már csak azt látta, hogy egy vörös hajú nő két másik alakkal lelövik a társait és eszméletlenül betuszkolják őket egy légpárnás járműbe. A többiek legnagyobb megdöbbenésére nem csak, hogy képes volt leúszni az egyik tengerparti szikláról a mélybe lökött autóig, de miután a kesztyűtartóban talált kiskaliberű pisztollyal kilőtték az ablakot, volt annyi levegője is, hogy újraindítsa a légpárnást, ezzel a vízfelszínre juttatva mindannyiukat. 

Space Graffiti

Yankee a Precious fedélzetén megkeresett mindenkit több doboznyi festékkel és festékszóróval, hogy adják át magukat kreatív énjüknek, ezzel némileg feldobva a hajó belső sivárságát. Wayne egy rendkívül filozofikus és társait belső utazásra késztető feliratot mázolt a hidat az étketővel összekötő folyosóra: "I DUN'T KNOW", William halványkékre festette a zsilipkamrát, míg Yankee egy megrakott szemeteskonténert alkotott a Jack által sterilfehérré varázsolt gépház ajtajára. 

The Big Damn Horsethievin’

A Triumph-on zajló nagy lórablás közepébe érkeztünk in medias res-szel, ahol egy negyven lóból álló ménest hajtottak a pusztában a kanyon szélénél várakozó Precious raktárnyílása felé. Az apró körülmény, hogy huszonnégy fegyveres lovas üldözte őket akkor vált igazán kellemetlenné, amikor Jack alatt lerobbant a légpárnás motor, amivel menekült. A két oldalról terelt ménes bal oldalán Yankee vezetett egy légpárnás öszvért, mialatt Wayne a mesterlövészpuskájával egyik után szedte le a másik üldözőt, a jobb oldalon pedig William lovagolt és Gabrielle O'Castle, jelenlegi megbízójuk. William kiszúrta, hogy a marsall motorja pont akkor robbant le, amikor Gabrielle megnyomott valami távirányító kütyüt, így visszavágtatott Jack-ért, aki éppen üldözőik képébe robbantotta a légpárnást. Ez a mutatvány, valamint a halálos pontossággal célzó zsoldos meggyőzte meg is győzte őket, hogy jobb ha felhagynak az üldözéssel. A mocskos szájú Gabrielle a sikeres akció megünneplésére kerekített vacsora végén le is teperte az étkező asztalán Wayne-t, így a többiek némileg zavartan visszavonultak kabinjaikba. Jack ugyan nem szembesítette a cowgirlt, azzal hogy tudnak a motoros "baleset" körülményeiről, de tönkretette a fegyverét, ami később, amint egy Cortex-adásból értesültek róla, csődöt is mondott egy bárban kitört csetepaté során, egy időre kórházi ápolásra kényszerítvaeGabrielle-t.

Gearhead

Jack a Precious-ön tett első utazása során felajánlotta, hogy lennének ötletei pár, a gépházban eszközölendő módosításra, hogy hamarabb a céljukhoz érjenek. A legénység vonakodva beleegyezett, de olyannyira nem bánták meg, hogy a gépekhez az embereknél jobban értő marsall az elkövetkezendő évek során a hajó gépészeként gyakorlatilag már nem is fizetett többet a kabinja bérléséért.

The Children’s Tale

A Precious legénységét a Beylix-en egy legális és jól fizető munkával bízta meg a United Reclamation-nél dolgozó felsővezető, Vanessa Wu. A vállalat által pénzelt Second Chance Foundation hátrányos anyagi helyzetű családok gyerekeinek oktatásáról gondoskodik a Gonghe-n és ennek keretében kellett elszállítani tizennégy gyereket és kísérőjüket a Gonghe űrkikötőjébe. Élve a gyanúperrel, William és Yankee is körbekérdezték kapcsolataikat a cégről, de sajnos túl későn tudták meg, hogy a Foundation által támogatott gyermekek egy része nem érkezik meg a bentlakásos iskolába, hanem egyenesen egy gyermekprostitúcióval foglalkozó bűnbanda bordélyaiba kerülnek. Yankee azonnal felhívta Vanessa Wu-t, aki először azt hitte valami rossz viccről van szó, és végül sikerült együttműködésre bírni, de ő nem talált hibát a papírmunkában. Jack ellenőrizte a szövetségi adatbázisban, hogy a szervezet ellen már többször indítottak szövetségi nyomozást, de valahogy mindegyik elakadt vagy leállították. Mivel itt legális szerződésről volt szó, ami csak arra szólt, hogy a Gonghe-ig elvigyék a gyerekeket, Jack és William azt javasolta tegyenek eleget a szerződésnek és így tiszta marad a kezük, az azután történtekért nem felelősek. Yankee és Wayne ezt nem hagyta annyiban, így Jack felajánlotta, hogy a gyerekeknek ajándékba adott műanyag karórákba jeladót szerel és így miután már a bordélyokba szállították őket, rájuk lehet uszítani a hatóságokat. Bár a lánynak ez nem tetszett, végül ennél a tervnél maradtak, aminek eredményeképp a bűnbandát lefülelték, a hírekből pedig Vanessa Wu öngyilkosságáról értesültek, aki állítólag kivetette magát az irodája ablakából, de Yankee biztos volt benne, hogy a szervezet valódi vezetői csupán bűnbakot csináltak belőle, aztán pedig megölették.

The Color of Trouble is Red (and It Smells of Cigar)

Egy füstös bárban az Egyesítés Napján Wayne-re szkanderezés közben ráborították az asztalt és ez pont elég indok egy tömegverekedés kirobbantására, de hogy ezt tetézzék, több sértő megjegyzés elhangzott is Yankee kerekebb idomaira, végül azonban a lánynak sikerült meggyőznie a zsoldost arról, hogy a betört fejek egy lánynak nem feltétlen imponálnak jobban, mint egy egyszerű bocsánatkérés.

Nincsenek megjegyzések: