2011. április 2., szombat

The Jewel of Khadim Bey part IV. - Conan RPG

Khailm fogadójából sötét árnyak követték a menekülőket (Hadid, Cervantes, Narthus, Osan), akik csak a Részeg Zsoldosnál tudták lerázni üldözőiket, majd észrevételnül megközelíteni Osan rejtekhelyét. A turánival még alvás előtt megbeszélték a teendőket: Osan megkérte Hadidot, hogy hajnalban lovagoljon ki és derítse fel a város körüli sivatagot, a két tolvaj (akik még mindig ennek ellenkezőjéről próbálták győzködni az erre rendre gúnyosan vigyorgó turáni társukat) pedig jobb lenne ha meghúzná magát másnap. Az éjszaka maradéka a már jól megszokott módon, alvásszínleléssel telt.
Hajnalban Hadid vásárolt egy lovat a piacon, majd kilovagolt és megfigyelte a turáni blokád jeleit. Eközben sivatagi nomádok nyomait is megtalálta a turnáni vonalon belül. Cervantes nappal Osan rejtekhelyét kisérte figyelemmel. Hadid visszatértekor Narthus "gazdasági" kérdéseket szegezett neki, melyek a lószerzésével álltak kapcsolatban. Estére megjött Osan is, aki kiderítette Melik kánról, hogy jelenleg ő a zamboulai lovasság parancsnoka. Rövid megbeszélés után úgy döntöttek, hogy ellátogatnak és behatolnak Melik házába.
A nemesi házat az éj leple alatt közelítették meg, két csoportban mászták meg a falakat és hatoltak be az épületbe. Narthus és Cervates óriási szerencséjüknek köszönhetően pont a kán hálószobájába jutottak, Hadid felóvakodott a tetőn őrködő katonákat levágni, Osan pedig az épület mélyére hatolt. A két tolvaj egy torokmesztéssel elitézte a ház urát, majd nyomban nekiláttak kifosztani a hálószobát. Néhány láda alján talált kis eldugott kincs azonnal megrészegítette a két rongyos tolvajt (szerk.: "békés kereskedőt"), akik a közben kialakult csatazaj hallattán, gondolkodás nélkül a távozás mellett döntöttek. Hadid röviddel utánuk, külön utakon távozott.
Narthus és Cervantes Zamboulában rejtőztek el, Hadid pedig visszatért a Jafarikhoz, ahol csodával határos módon megúszott egy Muleh elé tárt vérlázító hazugságot a két tolvaj hollétét illetően. Kis idő elteltével megtudták, hogy Osant elkapták és Melik meggyilkolásával vádolták meg. Hetekkel később felerősödtek a turáni hadsereg elleni nomád támadások, láthatóan egyre nagyobb problémát jelentettek a szerveződő sivatagi rablóhordák. Komoly háborús helyzet volt kialakulóban. Ezt a zavaros helyzetet próbálta meg kihasználni a gyáva Narthus, aki csatlakozott egy karavánhoz, de egy napra a várostól bekerítették és elkapták a Jarafi nomádok és mivel nem tudta felmutatni Nebhtu szemét, Hadid tehetett bizonyságot megtépázott hűségéről egy szemhéjkivágással. Cervantes hetekkel később próbált távozni egy nomádokkal tarkított társasággal, de már-már rejtélyes módon a gyáva társához hasonló sorsra jutott...

Nincsenek megjegyzések: