2006. május 13., szombat

Temple of Takhisis - DL D&D

Végre megesett idei első D&D kalandunk, Eszter jóvoltából. Néhány perc alatt sikerült felidéznünk, hogy hol fejeztük be a sztorit, majd Tamlin (Gergő) útmutatásai alapján eljutottunk az Agathionba vezető kapuhoz, ám ferdeszemű szürke elf vezetőnk ide már nem jött velünk. Ehelyett egy félig helybéli, félig krynn-i szerzet szegődött mellénk, aki hozzávetőlegesen elvezetett bennünket ahhoz a portálhoz, ami Agathionból vezet haza. Agathion egyébként az a hely, ahová az istenek bedobálnak minden olyan kreatúrát, akiket egyelőre nincs kedvük betörni. Így mindjárt bele is futottunk egy tarrasqueba. Rascan (Dávid) és kísérőnk kivételével, csapatunk rögtön demonstrálta a "fejvesztett menekülés" aktusát, de végül megtaláltuk a portált. Félvér kísérőnk megmutatta nekünk, hogyan kell majd használni, aztán már távozott is. Miután megszabadultunk tőle, végre saját ügyeinkkel foglalkozhattunk: megtalálni az öt jó sárkány vérét. A portál környékén található folyosók felderítése során belefutottunk két vámpír szerzetesbe és két árnyba, akik Rascant át is segítették a túlvilágra. Végül felkoncoltuk őket és annak is megtaláltuk a módját, hogy elesett utitársunkat visszahozzuk az életbe. A lelkek forgalmát könyvelő vámpírok "irodája" után aztán ráleltünk a sárkányok vérét rejtő teremre. A felismerés megdöbbentő volt: a sárkányok isteni mágia által a falba börtönözve élnek és a szívükbe szúrt csöveken keresztül lehet megcsapolni őket. A foglyok kifaggattak bennünket a Krynnen folyó eseményekről, majd amikor megtudták milyen cél vezérel bennünket, önként felajánlották adományukat. Ezután Ékkőszemű Gutter (Gábor), az istenek dolgaiban járatosabb törpe pap, rávilágított a lehetőségre, hogy megbízónk, az Ogre mágus korántsem biztos, hogy az akinek látszik. Szépen visszavezettük a miérteket és a hogyanokat, onnantól kezdve, hogy megismerkedtünk, egészen odáig, hogy idejutottunk - és rá kellett döbbennünk, nem kizárt: manipulálnak bennünket. Talán maga Takhisis, akinek szüksége lehet a jó sárkányok vérére, de maga nem léphet be erre a helyre. Azt is megtudtuk, hogy száz évvel ezelőtt már jártak itt néhányan, akik szintén a sárkányok vérét vették...

Nagy dilemmában maradtunk: visszatérjünk-e Krynnre úgy, hogy első utunk az Ogre mágushoz vezet, akit kérdőre vonnánk, vagy cselekedjünk az eredeti terv szerint és helyezzük a serlegekbe gyűjtött vért Takhisis temploma alatt található oltárra. A döntést végül nem hoztuk meg, mert Dávidnak korábban kellett távoznia és nélküle nem akartunk határozni.

Nincsenek megjegyzések: