2017. augusztus 26., szombat

Darkness Visible S01 EP02 - Rude Awakenings



Noémi - Hope Miller



Mihály - Ray Miller



2016. szeptember 23, péntek este

Őrangyal a pár órával korábban történtek fényében tiszta vizet akart önteni a pohárba és azt kérte Raytől, hogy ne hagyják el a campust a szokásos protokoll szerint, hanem maradjanak és segítsenek neki. Őrangyal egy globális, lazán kapcsolódó, több száz tagból álló szervezet, az Aegis tagja. Mindenki, aki részt vesz benne, önkéntesen teszi és vagy szemtanúja volt már valamiféle paranormális jelenségnek vagy rendelkezik ilyen képességgel. Még nem találkozott olyannal, aki egy képességnél többel rendelkezett, ezért is kezelte ilyen kiemelt jelentőséggel Hope esetét. Az Aegis tisztában van azzal, hogy több szervezet is foglalkozik a paranormális jelenségek kutatásával és azok felhasználásával a saját céljaikra, ezért célkitűzése, hogy a veszélyes képességek fegyverként való alkalmazását és elszabadulását megakadályozza. Tagjaik közül többen ezeknek a szervezeteknek az alkalmazottai, akik nem értenek egyet a vezetőség céljaival, ezért információt és segítséget adnak az Aegisnek, hogy szabotálni tudják a kutatásokat.

A hat évvel ezelőtti laborbaleset egy Észak-Amerikában nagy befolyással rendelkező árnyékszervezet, az MKOMEGA kísérlete közben történt. Őrangyal segített elmenekülni Raynek és Hope-nak, és gondoskodott a biztonságukról, amíg ki nem deríti pontosan mi történt. Egy tudóscsoportot állított rá a kísérlet rekonstruálására itt a marylandi campus Pszichológia tanszékén.

A csoport tagjai:
- Paolo Bianchi (pszichológus)
- Geoff Barker (biokémikus)
- Poppy Knighton (sejtbiológus)
- Peter Ferdinando (pszichológus)
- Mikael Persbrandt (fizikus)

A kísérletet hosszú évekig sorozatos kudarcok kísérték, míg két évvel ezelőtt a csoport kisebb áttörésről számolt be. Ezután apró lépésekkel, tapogatózva haladtak, majd később a projekt vezetője, Paolo Bianchi öngyilkosságot követett el. A csoport többi tagját összetörte az esemény és azóta semmilyen érdemi haladást nem tudtak elérni.

Az utóbbi napok eseményeinek a fényében Őrangyal azt kérte Raytől, hogy maradjanak, és derítsék ki pontosan mi történik a campus területén, mivel szerinte ez szoros összefüggésben lehet Hope balesetével. A telefonhívás alatt Hope észrevette, hogy Ray telefonjából semmilyen hang nem hallatszik és a képernyője sem jelez hívást. Őrangyal bevallotta, hogy más módon lépett kapcsolatba az apjával, egy telepata segítségével, és a házukat is megfigyelés alatt tartja, de ugyancsak nem technológiai eszközökkel, a saját biztonságuk érdekében. Ray a segítségért cserébe azt kérte, hogy küldjenek nekik valakit, aki megfigyeli őket és közbelép, ha szükséges: Őrangyal ebbe belement, és azt válaszolta, hogy a legközelebbi elérhető Aegis tag útra fog kelni, és pár napon belül megérkezik.




2016. szeptember 24, szombat

Másnap reggel 8-kor Ray energikus kopogásra ébredt és a tiltakozása ellenére egy fiatal nő nyomakodott be a bejárati ajtaján. Tara Hutchinsonként mutatkozott be, aki újságíró, és Ned Mercer tegnapi támadásáról akart többet tudni. Kiderült, hogy szerinte Ned apjának tragikus halála nem öngyilkosság volt, hanem valami más lehetett a háttérben. Kiderítette, hogy Camilla Mercernek viszonya volt az ugyancsak öngyilkos Paolo Bianchival. Mesélt az utóbbi egy év öngyilkosságsorozatáról és a nyomozásáról, valamint az arról született cikk elásásáról a Baltimore Times-nál. Amikor a neten publikálta a cikket, valaki törölte az oldalt, és akárhányszor újra próbálkozott, ugyanez történt. A nagyobb újságok azóta nem fogadják a cikkeit, és kénytelen volt az egyetemi újságjánál, a The Diamondbacknél elhelyezkedni. Megfenyegette Rayt, hogy amíg nem hajlandó beszélni, addig nem fog neki békét hagyni, majd távozott.

Az öngyilkosságok:
- Paolo Bianchi (levetette magát egy épületről)
- Robert Mercer (autóbaleset)
- Ellie Ferdinando (felvágta az ereit)
- Billy Mash (felakasztotta magát)
- Adele Barker (busz elé ugrott)
- Shane Armas (drogtúladagolás)



Mielőtt Ray és Hope elmentek a baltimore-i rendőrőrsre, hogy felvegyék a vallomásukat, a lány próbálgatta újdonsült képességeit: ceruzát és apróbb tárgyakat levitált, majd saját magát emelte ki a tolókocsiból. Volt egy apróbb látomása is Rayről, aki az őrsön megbámulja egy rendőrnő fenekét, ami valóban be is következett, amikor találkoztak Hardman nyomozóval és Horowitz járőrrel.

Hope úgy döntött, hogy meglátogatja Mrs. Bianchit a kórházban, ahol sikerült elnyernie az öreg hölgy bizalmát, és megígérte neki, hogy gondot visel a macskáira. Megkapta a lakáskulcsot, amikor egy fekete macskát látott kislisszolni a hatodik emeleti ablakon. A felügyelő orvos, aki éppen akkor lépett be, szitkozódott, mert szigorúan tilos állatokat behozni a kórház területére. Mrs. Bianchi nem látta a macskát, de Hope leírása alapján az első macskájára hasonlított, aki már régen az örök egerész mezőkön vadászik.



Hope és Ray hazatéréskor meglepve látta, hogy a macskák nagy része már az ő udvarukon van. Az öreg hölgy házának átkutatásakor találtak egy képet a Bianchi házaspárról egy kutyával, ami kísértetiesen hasonlított Dózerre, akit Ned Hope-ra uszított. Egy másik képnek, ami csak a kutyát ábrázolta, ez volt a hátoldalán: Spencer.

Visszaérve a házba, Hope egy fekete macskát talált az ágyán lustálkodva, de valami nem volt rendben vele: amikor megpróbálta megérinteni, a keze áthatolt rajta. Ray is látta a macskát, és áthívta az újságírónőt, aki viszont nem látott az ágyon senkit. Hirtelen ötlettől vezérelve Ray áthívta a szomszéd tolókocsis lányt, Ruth Fostert is, aki ugyancsak képes volt látni az állatot.

Hope a képességét felhasználva megpróbálta felidézni Paolo Bianchi halálának körülményeit, és látta, ahogy a férfi a biokémiai tanszék tetején saját magával küzdve, lépésről-lépésre közelít a tető pereme felé. Csak éppen úgy tűnt, nem az ellen küzd, hogy leugorjon, hanem éppen fordítva, valami erő őt próbálja visszatartani attól, hogy a halálba vesse magát.

Ruth meggyőzte Hope-ot, hogy találkozzon vele és a barátaival a Planet Wonderben, mert aggódott a lány lelkiállapota miatt. A képregényes tematikájú dinerben ezúttal mindenki ott volt a kis bandájukból, még Yuriy is, aki Hope mellé ült, és óvatosan beszélgetésbe elegyedett vele. Éppen amikor megnyugtatólag a kezére tette a kezét, felcsapódott a diner ajtaja és Dózer jelent meg, mögötte pedig Horowitz járőr. A kutya azonnal Hope-ra vetette magát, míg a rendőrnő elővette a fegyverét és színleg a kutyára célzott. Ebben a pillanatban Ray, aki éppen a házukban kezdett összegabalyodni a konyhaasztalon a becsípett újságírónővel, kiszakadt a testéből, és Yuriy testében találta magát.



Amikor látta, hogy a kutya és a járőr aurája is fekete-fényesen lobog, azonnal lefegyverezte a rendőrnőt, de ezalatt Dózer rávetette magát Hope-ra és olyan szörnyűségesen szétmarcangolta a lány vállát, hogy az azonnal elvesztette az eszméletét. A járőr visszaszerezte a fegyverét és megpróbálta maga ellen fordítani, ami rövid birkózás után sikerült is: a nő kiloccsantotta a saját agyát, Ray/Yuriy pedig látta, hogy valami fekete füst gomolyog ki belőle és oszlik szét a levegőben. Az őrjöngő kutya ezalatt váratlanul lángra lobbant és nyüszítve szenesedett el mindenki szeme láttára: de a testéből kiszálló füstöt már csak Ray látta. Ezalatt a földön heverő Hope sebe rohamosan gyógyulni kezdett, majd amikor már csak pár karcolás volt rajta, az újonnan előkerült képessége okozta kimerültségtől újra elájult.


Ray szeme előtt fekete foltok ugráltak és iszonyatos nyomást érzett a fejében, a hirtelen lezajlott események után öklendeznie kellett. Yuriy telefonjáról ráírt Tarára, bebizonyítandó, hogy ő kommunikál vele, majd kitörölte az üzenetet, és még a rendőrség kiérkezése előtt a szörnyű nyomástól a fejében elájult. Mire magához tért, otthon találta magát, a saját testében, és Tara hajolt fölé. Miután a helyszínre érkezett mentősök megvizsgálták, és egy karcolást sem találtak rajta, Hope-ot elengedték, miután Hardman nyomozó megígértette vele, hogy holnap újra benéz hozzá a vallomása részleteinek átnézéséhez. Ruth olyan zaklatott volt, hogy Hope-nak kellett vezetnie, mire a lány kibökte: nem tudja hogyan, de ő gyújtotta fel az örjöngő kutyát. Amikor erről beszámoltak Ray előtt, a férfi megnyugtatta, mindenben a segítségére lesz, hogy megérthesse mi történt vele. Miután a lány távozott, Tara, akinek eddigre minden szkepticizmusa elpárolgott, úgy döntött, Raynél tölti az éjszakát, ha már a korábbi próbálkozásnál képes volt letolt nadrággal elájulni az asztalon.

Nincsenek megjegyzések: