Elkövető: Zsolt
Tettestársak: Dávid, jómagam
Egy év elteltével ismét visszatértünk a Zónába. Lehet, hogy hagyománnyá válik, hogy itt mesélem ezt a kalandot.
A szabályrendszer pár módosításon eset át illetve a történetbe új szálakat vittem be, amiből rögtön az elején kettőt el is kellett varrjak.
Az egyik, hogy Máté elment a táborból. Ezért a Hekkert gyorsan kiírtam a történetből. A Kordon előtt támadás éri a társaságot, és a Hekkert elviszi egy "szellem", így nincs is értelme Holtágnak és LeXeRnek a Kordon felé folytatni útjukat. A másik, hogy Gábornak szántam volna Dárius karakterét, aki ebben a részben végre feltűnik teljes valójában. Sajnos Gábor nem jött le a táborba, így elmaradt ez az érdekes fordulat.
A Yantar tó nevű helyről korábban Rostokban hallottak. A pletykák szerint az EU ide „száműzött” tudós csoportja itt végez méréseket. Ők jó pénzért megveszik a Zónából begyűjtött tárgyakat. Útban Yantar irányába Dárius és emberei rajtuk ütnek, mivel a helikopter fekete dobozát még mindig cipelik, és annak jeleit követve könnyedén a nyomukra leltek. Dárius felvonultatta túlerő alapos indok arra, hogy megadják magukat. Holtág fontos felfedezést tesz a férfi közelségében. Rájön, hogy a férfi, akiről eddig azt hitte, hogy a volt pasija, aki bevezette a Zóna ismeretébe. És "esetleg" a hasában hordozott gyermek apja. Nem olyan, mint emlékeiben. Nem is ismeri Dáriust. Dárius és a vele kapcsolatos emlékképek csak egy lehetséges jövő lenyomatai, megérzések sorozata.
Miközben Dáriusék a saját rejtekük felé viszik foglyaikat egy katonai őrjáratba ütköznek (lehet, hogy ők is a fekete doboz jeleit követték). Dárius odaadja a bilincseik kulcsát és elzavarja őket, amíg ő feltartja támadóikat. Eljutnak Yantar tó környékére, ami hemzseg a zombiktól. Ezért egy egész éjjelt fán kuksolva töltenek.
A Doki, van Roening, Holtágat kivizsgálja, HIV pozitív, és 14 hetes terhes. A Doki szerint sima amnézia nem okozhat ilyen hallucinációkat, és nem ilyen jellegű lenne az emlékezetkiesés sem. LeXeRnél előrehaladott agydaganatot állapít meg, ez lehet a látomások, fejfájások és a rosszullétek mögött, gyógyszereket ad Holtágnak, hogy adja be a makacs LeXeRnek. A posztos őr jelzi, hogy katonák jönnek, elbújtatják őket egy másik konténerben. A katonák elviszik Holtág adatait, ami azt jelenti, hogy valahogy figyelik a rendszerét.
Van Roeneing nem tud a rendelkezésére álló műszerekkel többet megállapítani. Ha többet akarnak tudni Holtág dolgairól, akkor menjenek el a 12-es körzet Katonai Kutató Intézetbe, amúgy is ott tartották fogva a lányt. De esetleg előtte keressék meg a Kalózokat, akiknek szándékukban áll megtámadni az intézetet. Hátha tudnak egymásnak segíteni a behatolásban. Mint később kiderült; van Roening bujtotta fel a Kalózokat, hogy szerezzenek meg egy speciális leydeni korongot, aminek a belseje nem üres, hanem valami anyag örvénylik benne.
Egész úton érzik, hogy követik őket. Wolf-ra gyanakszanak és remélik, hogy nem az a lény, aki a Hekkert rabolta el. Bár ennek ellent mondani látszik, hogy LeXeR többször látja kívülről az eseményeket, mintha a követő szemén keresztül élné. És idegesítően feltűnő, hogy ezek a látomások a Hekker halála óta jelentkeznek?
Egy másik jelenség, amit elsőként ugyan Borov házában észleltek először. Akkor még nem keltette fel az érdeklődésük, hogy a keleti horizonton, valami nagyon fényes, fehér jelenség látható. Borov szerint az Erőmű világít.
A második epizód azzal ért véget, hogy úton vannak dél felé, a 12-es körzet kutató intézetébe.
A pénzes fickó tőkéjének segítségével terepjárót béreltek, közben néhány vasariai maffiózó csemetének is odatettek. Az út során sajnos aknára hajtottak, egyikük odaveszett a másik súlyosan megsérült. Az utóbbit hátrahagyták, ám az elárulta, hogy az angol titkosszolgálatnak dolgozik és búcsúzóul óvaintette társait attól a helytől, ahová a mérnök vezette őket. Titkos műholdfelvételeik szerint ugyanis különleges környezeti anomáliák zajlanak arrafelé. A helyszín az elhagyott artyeki úttörőtábor mellett található régi szovjet katonai területén feküdt. Itt megtaláltak egy lebontott II. világháborús német bunkert, melynek nagyrésze épségben állt a föld alatt. Kiderült, hogy a mérnök egy különleges gépezet miatt jött ide, melybe meg is próbált életet lehelni. Odakint azonban egyre furcsább dolgok történtek: megmagyarázhatatlan villanások, kivehetetlen alakok a fák között, egy húsz évvel ezelőtt az úttörőtáborból eltűnt kislány jelenése és még sorolhatnám. Zsoldosaink lassan magyarázatot követeltek a mérnöktől aki elmesélte, hogy a gépnek az a célja, hogy befolyásolja az egyesített teret. Ezzel a térelmélettel próbálták meg a németek megfordítani a háború menetét, ám valami nem úgy sült el ahogy tervezték. Hőseink nemsokára hol látható, hol láthatatlan élőhalott német katonákkal, elektromágneses mezők keltette tér-idő fodrozódásokkal és lassan széthulló elméjükkel keltek birokra. Az elkeseredett zsoldosok végül a gép mellé szorultak vissza, ahol is a mérnök az utolsó pillanatban életet lehelt a gépbe és visszaállította a tér-idő szinkront.