Jómagam megpróbáltam kapcsolatba kerülni a nyomozás ideje alatt lakat alá helyezett szabotőrrel Gordon Cookkal, de sajnos lépten-nyomon falakba ütköztem. Az újságírói ösztönnek nevezett képesség elvetette bennem a kétely szikráját, mely szerint nem a valódi bűnöst, hanem csak mindössze egy bűnbakot sikerült leleplezni. Összebarátkoztam a szintén angol geológus-csillagász professzor, Wilhelm Cyril Kerringtonnal (Gábor), majd utánanéztünk ki is ez az új csillagász, Howard Cornell. A könyvtárban nyomtunk is egy gyors és rutinos blamát, ugyanis a fickó is éppen ott tartózkodott. Semmilyen cikket vagy publikációt nem találtunk, így őt magát vettük nagyító alá. Motivációi egyelőre nem gyanúsak, Moore-ral folytatott beszélgetésemből kiderült, hogy Cornell 15000 dollárral támogatja az expedíciót, így finoman fogalmazva...jobb ha leszállunk róla. Megesett egy díszvacsora is a polgármesterrel, melyet a tiszteletünkre rendezett, majd lassan ismét útrakeltünk.
Vredenburgh kapitány naplójából összefoglalva a hajóút eseményeit, semmi olyasmi nem történt, amire ne számíthattunk volna: a tenger egyre viharosabbá, az idő egyre cudarabbá vált.
Vredenburgh kapitány naplójából összefoglalva a hajóút eseményeit, semmi olyasmi nem történt, amire ne számíthattunk volna: a tenger egyre viharosabbá, az idő egyre cudarabbá vált.
Egy különösen barátságtalan éjszakán elszabadult valami a raktérben, mely úgy repkedett odalent, ahogy a hullámok dobálták a hajót. A katasztrófa elkerülése végett néhányan elindultunk a fedélzeten át a raktér irányába, ám ez a művelet majdnem egy másik katasztrófába torkollott: a hullámverés kíméletlenül lemosott a fedélzetről és Charlie Porter geológus-segédnek köszönhetem az életem. Miután egy szép fejsebbel is gazdagabb lettem, jobbnak láttam visszavonulni a kabinba, ahol aztán teátrálisan elájultam.
Porter, Lorrain (Máté), Snabjorn és Price lejutottak a 2-es raktérbe, ahol a két Boeing motor elszabadult, megfékezték őket és itt is hagytuk abba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése