Noémi - Hope Miller (?)
Mihály - Ray Miller
András - Jacky Rousseau
Dávid - Adam Greene
2016. szeptember 25, vasárnap
A támadást követő másnap Tara volt az első, aki távozott,
és Jacky Rousseau, aki megérkezett. Utóbbi, miután meghallgatta az előző napok
eseményeit, azt javasolta, hogy vigyenek magukkal egy pszichológust a
rendőrségi kihallgatásra, hogy Hope-nak minél kevesebb kérdésre kelljen
válaszolnia. Hope azonnal felhívta Fran Harringtont, a végzős pszichológus
lányt, aki eddig is nagyon segítőkésznek bizonyult, ráadásul jól ismerte az ő
esetét és a helyi viszonyokat. Hope hamarosan erős pszichikai jelenlétre lett
figyelmes, és még időben kiszúrta a hátsó ajtón bearaszoló behatolót, aki
valamiféle képességgel tette láthatatlanná magát a többiek előtt.
Telekinézissel a falhoz szorította, a toprongyos csavargó külsejű, és most már
nyilvánvalóan átható szagú és mezítlábas Adam Greene pedig kénytelen volt felfedni
magát: Őrangyal őt küldte a segítségükre. Elmesélte, hogy azért a hátsó ajtón
jött be, mert a ház frontját valaki figyeli: Hope és Ray ezután szemmel
tartotta az utcát, és kiderült, hogy több különböző környéken lakó ember sétál
el gyanúsan érdeklődve a ház előtt. Hope a képességeivel rájött, hogy ezek az
emberek tudtukon kívül indulnak erre, mintha nem lennének tudatában mit is
csinálnak.
Míg azon tanakodtak hogyan távozzanak a házból (rejtve
vagy éppenséggel jól láthatóan), megérkezett Fran Harrington, azonban a
konyhában idegen hangon, meglehetősen neheztelően fordult Rayhez, hogy már nem
bírta türelemmel, és inkább bejött, hogy végre beszélhessenek. A Fran tudatát
elfoglaló entitás nem mutatkozott be, de elmondta Raynek, hogy tudja mit forgat
a fejében, és a menekülés most már nem járható út. Ha most hátat fordítanak
ennek a helyzetnek, elképzelhetetlen katasztrófához fog vezetni, és előbb-utóbb
így is utoléri őket, ami elől menekülnek. Megkérdezte Raytől, hogy tudja-e mi
az a homeosztázis, majd el is magyarázta: az élő szervezet dinamikus
állandósága, az Univerzum egyensúlya, a Multiverzum immunrendszere. Egyáltalán
nem véletlen, hogy ők most mind épp ebben a városban, ezen a campuson vannak.
Hasonló esetek történtek már a történelem során, ő már csak tudja, évszázadok
óta szemtanúja ennek. A kérdésre, hogy ki ő, annyit válaszolt, mielőtt Ray
szemébe nézett, és visszaengedte Fran tudatát: „A szem a lélek tükre, Ray.
Pontosan tudod, ki vagyok.”
Hope a jövőbe nézett, hogy megtudja mire számíthatnak, ha
most a menekülés mellett döntenek, és saját magát látta, kerekesszék nélkül,
amint a kanapén a tévét nézi, amiben éppen egy Moszkva által kilőtt, Baltimor-ra és Washingtonra irányított atomcsapás gombafelhőjét közvetítették.
Amikor végül elindultak a rendőrségre, egy bokorból Yuriy
kászálódott elő, hogy beszélhessen pár szót Hope-pal: az előző estéről és hogy
valami baj van vele, mert nem emlékszik semmire abból, ami történt. A lány
megnyugtatta a srácot, és megígérte neki, hogy később még találkoznak, de most neki
mennie kell. Ray, Hope és Fran ezután elmentek a baltimore-i rendőrségre, és a
rövidre nyesett kihallgatás után gyorsan kimentették a lányt az őt ért trauma
miatt, mialatt Jacky egy közeli kávézóban várt rájuk. Ezután elkezdték
fontolgatni a következő lépésüket és összerakni az információkat, amihez eddig
megszereztek. Arra jutottak, hogy miután a kísérlet reprodukálása sikerült,
amely Ray laborbalesetéhez vezetett, az azt vezető tudósokat megszállhatták
ezek az árnyak, kezdve Paolo Bianchival, a fertőzés pedig valahogy átterjedt a kutyájára
(Dózer/Spencer) és a szeretőjére (Camilla Mercer), valamint annak férjére (Robert
Mercer) és fiára (Ned Mercer). A fertőzöttek egy része valamilyen okból
agresszív és szuicid hajlamokat vett fel, kivéve Paolo Bianchit, aki a benne
lévő árny akaratának ellenszegülve vetette le magát az épület tetejéről. A
többi furcsa öngyilkosság egy részét is sikerült visszavezetni az eredeti
fertőzöttekhez.
Raynek eszébe jutott, hogy egy ilyen kísérlethez hatalmas
mennyiségű energia kell, és ez meg kell mutatkozzon a campus fakultásainak
energiafogyasztásában, ezért Hope barátnője, Jiminy CricKat segítségét kérte,
aki meg is találta a szükséges adatokat az egyetem szerverein. A biokémia
tanszéken Orfeusz-projektként hivatkozott kísérlet energiafogyasztása és
költsége el volt osztva más fakultások között, és úgy tűnt, Kevin Bellville
dékánnak tudnia kellett erről a turpisságról, mégis szemet hunyt felette. Utánanéztek
az épület alaprajzának, és úgy tűnt, hogy erősen be van kamerázva, kivéve az
alagsort, ahol a kísérlet folyt, mert az ottani laborok zárt rendszerrel
rendelkeznek, kívülről nem lehet hozzáférni a hard drive-jaikhoz. Az épületet
éjjel a campus rendőrség ellenőrzi, a karbantartást pedig ugyanaz a cég, a
Fairfield Maintenance végzi, amelynek Ray is dolgozik.
Hope a képességeit használva belenézett Paolo Bianchi
múltjába, és látta, ahogy a férfi a B-13-as labor ajtaján beüti a belépő
kódját. Már csak az épületbe kellett valahogy bejutni észrevétlenül, és ehhez
megpróbálták átkutatni a projektben részt vett többi tudós egyikének a lakását,
de nem jártak sikerrel, mert azok nem tartották otthon a belépőkártyájukat. Raynek
ekkor eszébe jutott az épület alá vezető szerelőfolyosó, így aztán míg Adam
láthatatlanná tette őket az őrök tudata előtt, Jiminy KricKat pedig a kamerák
számára, lejutottak az alagsor folyosójára, és a Hope által lelesett kódot
használva beléptek a B-13-as laborba.
A labor két szélső szárnyában ketrecekbe zárt majmokat és
kutyákat találtak, a középső teremben pedig egy diagnosztikai szerkezetek és
kamerák előtt lebegő, négy méter átmérőjű, szurokfekete gömböt, amelynek a
folyadékszerű felszíne halványan fodrozódott. Ekkor azt látták, hogy a két
szélső raktárszobába vezető ajtók kilincse lenyomódik, és természetellenesen
néma csendben kutyák és csimpánzok zúdulnak be rajtuk, és támadnak rájuk. Ray
hirtelen ötlettől vezérelve nekifutásból az éjfekete gömbbe vetette magát, de
átrepült rajta és a falnak csúszva fogott padlót, tetőtől-talpig beborítva a
fekete anyaggal. Adam a képességét használva egy kivételével mindegyik előtt
láthatatlanná tette magát, Jacky egy széklábból rögtönzött fegyverrel készült
fel a támadásra, Hope pedig a pszichikai képességeit kezdte el fókuszálni. Az
első telekinetikus hullámmal az állatok többségét hatalmas erővel csapta a
szemközti falhoz, de újra támadó sorba álltak, teljesen figyelmen kívül hagyva
a gömb anyagával teljesen beborított Rayt, aki éppen egy tudatába beférkőzni
próbáló ismeretlen erővel küzdött. Mialatt Jacky hősiesen feltartotta az ajtó
résén bejutó egyik hangtalanul őrjöngő kutyát, ami szinte teljesen
szétmarcangolta a lábszárát, addig Hope egy újabb elemi erejű lökéssel
harcképtelenné tette a többi állatot. Adam és Jacky végzett a saját
ellenfelével, Hope pedig Ray segítségére sietett: precíziós telekinetikus energiával
„lelökte” Ray testéről a fekete folyadékot, amely elkezdett visszaszivárogni a
gömb felé. Mialatt a többiek letörölték a kamerák által az eseményekről
készített felvételeket, Hope begyógyította Jacky szörnyűséges sebeinek nagyját.
Ekkor a semmiből egy öltönyös férfi jelent meg, aki a
kezét nyújtva sürgetni kezdte őket, hogy tartsanak vele, mert a többiek
mindjárt itt lesznek. Rövidebb bizalmatlankodás után ráálltak és az ismeretlen
egy dolgozószobába teleportálta őket. Ott egy kosztümös nő várta őket, akit az
Eddie Doranként bemutatkozó férfi Amber Shawnként mutatott be. Eddie örömmel
paskolta hátba Adamet, aki meglepetten bámult a számára ismeretlen férfira. Két
vendéglátójuk figyelmeztette őket, hogy helyezzék kényelembe magukat, mert
hosszú történet következik.
Amber és Eddie egy párhuzamos valóságból érkeztek ide a Davies-gömbön
keresztül, melyet a sikeres Orfeusz-projekt, Ray kísérletének a reprodukálása
hozott létre. Az ő világuk történelme nagyjából követi a miénket, ám onnantól,
hogy náluk a pszichotronika, metafizika és a parapszichológia tudománya olyan
léptékben fejlődött, mint nálunk a számítástechnológia, gyökeresen elkanyarodott
a miénktől. Az 1952-ben a kvantummechanikát megalapozó Schrödinger-egyenletet a
nyolcvanas években egy Andrej Linde nevű orosz fizikus gondolta tovább a
multiverzum-elméletével. Az első jelentős áttörés 1996-ban következett be,
amikor sikeres kísérletet hajtottak végre a Davies-gömb létrehozásával, ami egy
pszichotronikán alapuló kvantumszámítógép, a Bloch-gömb továbbfejlesztett
változata, amely pszichikai energiával működik, és kvantum szuperpozíciót hoz
létre két párhuzamos dimenzió között. Mint utólag kiderült, a kísérletet
mindkét dimenzióban egyszerre kell végrehajtani (de legalábbis egy bizonyos
időszeletnek fednie kell egymást), hogy sikeres legyen, így a mi oldalunkon
éppen az MKOMEGA hajtott végre illegális kísérleteket, mit sem sejtő
egyetemistákkal. Így hát a projekt atyjának, professzor Noah Daviesnek a tudata
átkerült a mi oldalunkon egy füves egyetemista, Eddie Doran testébe, és
fordítva. Az MKOMEGA fogságába esett Davies felgyorsította a témába vágó
kutatásokat a mi oldalunkon, de újabb 14 évet kellett várni a két kísérlet
együttállására, amikor is egy bizonyos dr. Richard Bryce az MKOMEGA utasítására
a saját lányán végzett el kísérleteket.
Ezalatt a túloldalon az áttörés hatására egyre
elterjedtebb és ismertebb lett a pszichotronika és a parapszichológia
tudománya, és a paranormális képességeket elkezdték bevezetni a mindennapi
életbe: auraolvasás bírósági ügyeknél, tudatátvitel a büntetésvégrehajtásban,
prekogníció a pénzügyi mozgásoknál, pszichotronika a gyógyászatban. A kísérlet
reprodukálásán dolgozó kutatócsoportot dr. Emma Davies, Davies professzor lánya
vezette, aki annyira megszállottja lett apja megtalálásának, hogy 2010-ben vállalta
a tudatátvitel kockázatát. A tudatátvitel sikerült, de az alany amnéziát kapott
és fizikailag teljesen lebénult, kilenc hónapnyi intenzív pszichotronikus kezeléssel
sikerült csak visszahozni az emlékeit, de ekkor már késő volt: potyautasokat
hozott magával, akik megfertőzték az ápolószemélyzetet és kijutottak a laborból.
Habár a Membrán bezárult, a pszichofágok (vagy köznevükön az árnyak, paraziták)
kirajzottak a világba, a gazdatesteket teljesen az irányításuk alá vonva. A
pszichofágok pszichikai energia híján nagy intenzitású érzelmekkel (az áldozat
akaraterejének megtörésével és esszenciájának elszívásával) táplálkoznak, és ha
elegendő energiát szívtak magukba, mitózissal szaporodnak. 2012 végére Oroszország
és az USA atomcsapást mért egymásra, a világ maradéka pedig háborúba és káoszba
hullott.
A túlélők egy csoportja azt tervelte ki, hogy egy újabb
hasadék előidézésével a Membránon tudatukat a másik valóságba menekítik, ami
sikerült is 2014-ben, amikor a másik oldalon az Aegis kutatócsoportja a maryland-i
egyetem campusán is ugyanezzel kísérletezett. A hasadékot ezúttal előrelátóan
nyitva tartották, folyamatosan pszichikai energiával táplálva a Davies-gömböt. Miután
felismerték, hogy minden egyes tudatátvitel után a másik világ egy lakóját
ítélik a lassú halálra a sajátjukban, a túlélők két táborra szakadtak: az egyik
szerint a saját életük és tudatuk a fontosabb és nem foglalkoznak a következményekkel,
a másik tábor megpróbálta kidolgozni a módszert, amivel fizikailag át lehet
jutni a másik világba. A második tábor rákényszerítette az akaratát az elsőre egy
olyan személyiség segítségével, aki nem ismert lehetetlent, és karizmatikus
képességeivel és elképesztő pszichikai potenciáljával a mozgalom vezetője lett:
Waverley Bryce volt az, dr. Richard Bryce, azaz Ray lánya. Azonban 2015-ben bekövetkezett
az elkerülhetetlen, a pszichofágok rátaláltak az új hasadékra és egy táplálékban
gazdag új világ ígéretére: megfertőzték a mi oldalunkon dolgozó tudósokat, és
elkezdtek szaporodni a világunkban.
Hope döbbenten állt az eléggé nyilvánvaló reveláció
hallatán, Ray pedig próbált nem a szemébe nézni, végül a lány elnézést kért, és
elmenekült a mosdóba. Amber utána ment, hogy segítsen, eközben pedig Jacky
feltette a következő elkerülhetetlen kérdést: hányan fertőzöttek a campus
területén? Eddie egy kéziműszert mutatott fel, és rezzenetlen arccal közölte: a
campus területén minden harmadik ember fertőzött már.
