Watch What You Wish For - The Great Dale Saga: Third Month of Spring 1365 - Dragonlance SAGA

Szereplők:
Decimus (Dávid)
Erin uth Alfric (András)
Alva uth Alfric (Mihály)
Tavros uth Karak (Bence)

Voyage of Courage - DL D&D

Majd egyszer...

Voyage of Courage - DL D&D

Néhány röpke év kihagyásával Gábor visszatért ehhez a Dragonlance kampányhoz, melyben fénykorában hét játékos vett részt. Most különböző családi, munkaügyi vagy egészségügyi okokból kifolyólag csak négyen játszottunk. Emlékeztetőül a csapatösszetétel:

Zsolt - Karin Mézfuvallat (Mishakal ember papnője)

Máté - Fürgeujjú Füzike (kender kalandornő)

Dávid - Elnær (ember varázsló)

Jómagam - Vala Vandar (ember harcos/pap/nemesnő)

A halott surranó meggyilkolásának bejelentésére elküldtem Füzikét (Máté), Xiléniát pedig a Branchala templomba vittük, ahová már előttünk elindult Tarden, Rorik szintén ájult testével. Miután harcképtelen barátainkat jó kezekben hagytuk, visszatértünk a fogadóba, ahol is Karin (Zsolt) vezetésével Valmortot végső nyugalomra helyeztük. Sírjánál megesküdtünk, hogy beteljesítjük küldetését, mely Abanasiniába szólította. Sajnos ahhoz, hogy hajóval átkelhessünk Crossing kikötőjébe, előbb attól a sötét hajótól kellett megszabadulnunk, mely elzárta a kikötőt és mely gyanúnk szerint a qualinesti menekültek hajójának állított kelepcét. Kieveztünk a gályához és megpróbáltunk szóba állni a minotaurusz legénységgel, de nagyon hamar harc lett belőle, mivel vélhetően nem értették a nyelvet és amúgy sem tűntek tárgyalóképesnek.

A dungeonként is azonosítható négyszintes hajón a minotauruszok után még kétféle draconiannal is találkoztunk, akik közül az egyik láthatatlanul villámokkal bombázott bennünket. Kíváncsiságától vezérelt Füzike már korábban, karakterem viszont nagyjából itt harapott fűbe. Feltámasztásukat követően, - hogy a sokktól megkíméljék őket - Karin és Elnær (Dávid) csak annyit mondtak nekik hogy elájultunk, ők pedig mentve bennünket elmenekültek. A Kiri Jolith templomban tértünk magukhoz, és innen kísérhettük figyelemmel, ahogy a Sötét Úrnő nevű gálya elsüllyeszti a menekültek hajóját, mialatt egy különös égi jelenség folytán tűzgömbök hullottak az égből a városra rombadöntve és felgyújtva néhány házat. A gálya dolga végeztével távozott, a tűzzápor abbamaradt és mi kimentünk segíteni a rászorulóknak. Másnap Karin és én platina medálokat találtunk a ruháinkban, melyek Takhisis szentségtelen szimbólumai lehetnek, egyelőre nem tudjuk mikor kerülhettek hozzánk. Apám egy itteni ismerősétől vételeztem acélpénzt, amivel finanszírozhatjuk átkelésünket Crossingba, így a következő kaland elején elkezdünk hajót keresni.

Gábor régen mesélt és valszeg kiesett a formájából, így történhetett, hogy a korábban szerepjátékról híres kampány most taktikai ülésre módosult. A fegyverforgató karakterek részvételére beállított kihívási értékű ellenfeleket nem gyengítette vissza még azután sem, hogy kiderült, nem jönnek a játékosok. Konstruktív kritikaként jegyzem meg, hogy az akár NPC-ként is hozható Tarden szó nélkül, titokzatos módon eltűnt a meséből, valamint hogy a láthatatlan draconian ellen nem volt semmilyen kivédési lehetőségünk, még a függönyökkel tett kísérlet is rendre meghiúsult. Bízom benne, hogy vereségünknek később még dramaturgia jelentősége lesz, melyet Gábor igazi, sztorimesélős stílusában dörgöl majd az orrunk alá.

Temple of Takhisis - DL D&D

Eszter akkor kezdte el ezt a kampányt, amikor én a blogot, tehát valamivel több mint két éve. Hosszú kihagyás után most pontot tettünk a kaland végére.

Az előző játékülés végén elhatároztuk, hogy begyűjtött kincseinket elbarterezzük, lehetőség szerint további mágikus tárgyakra. Krynn legnagyobb varázstárgyakra specializált szakboltjában ezt meg is ejtettük, majd a kincsét féltve őrizgető Guttert (Gábor) és az ismét feltűnt Timolast magunk mögött hagyva folytattuk egyéni küldetéseinket.

Sargonnas piszkos átkának köszönhetően nemet váltottunk, és ennek feloldása csak úgy lehetséges ha személyes bosszút állunk egy-egy személyen - én az apám gyilkosán. A sort Feketeszemű Gábriel (Zsolt) célpontjával kezdtük, aki egy mocsár közepén lakozó gyönyörűséges hölgy - hamar kiderült róla hogy egy fekete sárkány. Az utazás nem vett igénybe időt és fáradtságot, mivel a helyszíneket egy látomás miatt ismertük, így a teleport varázslat expresszéhez folyamodhattunk. A sárkányhölgy nem adott lehetőséget tárgyalásra, rögvest ránk támadt. Magam kimaradtam a harcból egy kürtőben való veszteglés miatt, ám Rascan (Dávid) a maradék sárkánylándzsánkkal bevégezte a bestia sorsát és Gábriel visszaváltozott férfivá.

Innen ahhoz az elf férfihez teleportáltunk, akit Sargonnas az apám gyilkosaként azonosított. A magányos remete életet folytató Zaltar Talird (a képen) anyám képét őrizgette, de ami megdöbbentő, hogy teketória nélkül bevallotta tettét. Története szerint apám nem egészen ártatlanul halt meg, s mint az sejthető egy szerelmi rivalizálás húzódik a háttérben. A férfi megbánást tanúsított, megkíméltem az életét, és ezért cserébe elárulta hogyan oldhatom fel az átkot. Ez azonban egy további hosszú kaland kilátásával kecsegtet, így inkább Rascan ügyét vettük kezelésbe.

Az ő célszemélye egy barbár törzsfő volt, akit rögvest meg is támadtunk. Mint kiderült nem ő, hanem a sámánnője mozgatja a szálakat, így Rascan őt is kardélre hányta. Ezután a barbárunkról is felszállt az átok, emellett pedig rábukkant törzse egyik utolsó életbenmaradt női tagjára, aki a kihaló törzs ujjászületésének ígéretét hordozza magában.

Dolguk végeztével karaktereink gyalogosan elindultak - egy ideig még együtt - a legnyugvó nap irányába.

Az idei második, több mint két éve folyó kampányt zártuk le. Ez idő alatt következetes módon a mesélők ennek a csapatnak nem indítottak új kampányt és általában véve sem nagyon startolt új kalandfolyam (kivéve az Age of Worms-ot és Zsolt Dreamlandes ciklusát, mely talán nem is igazán kampány, sokkal inkább egy három-négy részes mese). Sajnos ez utóbbi is már jó ideje függőben.

Temple of Takhisis - DL D&D

A várromnál pihentünk, rendeztük sorainkat. Az azóta ideköltözött szerzetesekkel nem foglalkoztunk, - a Gábrielt (Zsolt) meglátogató ex-lovag társai meg is fizették az árát. Hamar kiderült, hogy Miran az ogre mágus valahol itt van a közelben, de nem pontosan ott, ahol utoljára, odvas vackában hagytuk. Elő is került, és ragaszkodott hozzá, hogy velem négyszemközt üsse nyélbe az üzletet - történetesen az Ogre Mágusok Könyvéért cserébe visszadja azt a követ, amit még a Kék Főnix adományozott a törzsemnek. A féregnek végig ott lógott a nyakában! Mivel útitársaim becsapva érezték magukat - hozzáteszem jogosan - bosszúból Miran húsz ogre cimboráját lemészárolták, Gábriel még pár élőhalottat is generált belőlük.
Ezután úgy döntöttem, hogy visszaviszem a törzsemnek a követ - egyedül. Mivel Sargonnas átka folytán női nemem férfivá változott (halkan megjegyzem, hogy a csapat összes tagjának megváltozott a nemi hovatartozása), nem szívesen kerültem volna a földijeim szeme elé, így inkább becsempésztem a tárgyat és meggyőződtem róla, hogy a törzsfőnök meg is találja. Visszatértem a többiekhez, ahol furcsa dolgok történtek. Gutter (Gábor) mesélt valamit arról, hogy találkozott az áruló Tamlin Durixalettel (Gergő) majd szépen visszaváltozott férfivá! Kielégítő magyarázat helyett inkább hazudozott, és ezzel végleg eljátszotta a bizalmamat. Gábriel közben egyre több jelét adja annak, hogy a hatalma jelentősen megnövekedett: varázslatai napról-napra pusztítóbbak, eltorzult, a természettől idegen lényeket idéz meg, akiktől újabb tudást és ismereteket szerez. Karakterem a síkokon folytatott elkeserítő harcok után a külvilágiakat választotta ellenségnek, így Gábriel üzelmei előbb-utóbb elfogadhatatlanok lesznek számára. Mivel célom, hogy megbosszuljam apámat, (és ezután a bosszú istenének átkától megszabadulva a nemem is visszakapjam) úgy érzem ez az én személyes ügyem, és ehhez nincs szükségem erre az amúgy is meglazult szövetségre.
Közös megegyezés után elteleportáltunk Palanthasba, ahol egy fontosnak tűnő varázslónővel tárgyalni kezdtünk a síkokon szerzett varázstárgyak eladásáról illetve újak beszerzéséről.

Temple of Takhisis - DL D&D

Lecsapoltuk a sárkányok vérét, és végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Miran, az ogre mágus fejéért. Átugrottunk a jégférgek által védett portálon és vissza is pottyantunk Krynnre, pontosan egy ősöreg zöld sárkány, Astroflirax elé. A hüllő könnyedén elszedte tőlünk a sárkányok vérét, de törvényes volta okán elárulta, hogy Takhisis templomába nem a vérre lehet bejutni - a lötty arra való, hogy öreg sárkányok megfiatalítsák magukat, tehát a kaput örző fekete sárkány kinyírásával magunk is bejuthatunk. Mivel valami régi sérelem miatt nem szíveli a fekete pofát, adott nekünk három időleges sárkánylándzsát, majd visszateleportáltunk. Az őr tényleg nem bírta sokáig szuflával a szívébe szúrt fogpiszkálókat, majd mohóságtól nyűszítve vetettük magunkat az istennő temploma alatt húzódó kincstárra. Ekkor ért bennünket a hidegzuhany! A kincstár éppen jól szervezett kirámolás alatt állt, módszeres módszeres mélységi törpék által, akik több lejtős járaton keresztül fúrták be ide magukat. Nem törődtek velünk, Gutter (Gábor) kivételével mi sem fordítottunk rájuk különösebb figyelmet. Felmarkoltunk pár tárgyat, valamint az Ogre Mágusok Könyvét és iszkoltunk is mert Takhisis éppen felhős homlokkal megjelent a terem közepén. Hogy mi történt távozásunk után nem tudjuk, de a sztori ott ért véget, hogy visszateleportáltunk a 2005 május 06-án játszott szessön fő helyszínét képező várromhoz.

A mai ülés során hangot adtam azon bosszúságomnak, hogy a Játékosok könyvét író illetők, (név szerint Monte Cook, Jonathan Tweet és Skip Williams) igazán kidolgozhatták volna egy-egy sorban, hogy a varázslatok közül, melyik jár hang- illetve fényjelenséggel. Ennek különböző szituációkban adódó fontosságát, gondolom nem kell hangsúlyoznom.

Temple of Takhisis - DL D&D

Végre megesett idei első D&D kalandunk, Eszter jóvoltából. Néhány perc alatt sikerült felidéznünk, hogy hol fejeztük be a sztorit, majd Tamlin (Gergő) útmutatásai alapján eljutottunk az Agathionba vezető kapuhoz, ám ferdeszemű szürke elf vezetőnk ide már nem jött velünk. Ehelyett egy félig helybéli, félig krynn-i szerzet szegődött mellénk, aki hozzávetőlegesen elvezetett bennünket ahhoz a portálhoz, ami Agathionból vezet haza. Agathion egyébként az a hely, ahová az istenek bedobálnak minden olyan kreatúrát, akiket egyelőre nincs kedvük betörni. Így mindjárt bele is futottunk egy tarrasqueba. Rascan (Dávid) és kísérőnk kivételével, csapatunk rögtön demonstrálta a "fejvesztett menekülés" aktusát, de végül megtaláltuk a portált. Félvér kísérőnk megmutatta nekünk, hogyan kell majd használni, aztán már távozott is. Miután megszabadultunk tőle, végre saját ügyeinkkel foglalkozhattunk: megtalálni az öt jó sárkány vérét. A portál környékén található folyosók felderítése során belefutottunk két vámpír szerzetesbe és két árnyba, akik Rascant át is segítették a túlvilágra. Végül felkoncoltuk őket és annak is megtaláltuk a módját, hogy elesett utitársunkat visszahozzuk az életbe. A lelkek forgalmát könyvelő vámpírok "irodája" után aztán ráleltünk a sárkányok vérét rejtő teremre. A felismerés megdöbbentő volt: a sárkányok isteni mágia által a falba börtönözve élnek és a szívükbe szúrt csöveken keresztül lehet megcsapolni őket. A foglyok kifaggattak bennünket a Krynnen folyó eseményekről, majd amikor megtudták milyen cél vezérel bennünket, önként felajánlották adományukat. Ezután Ékkőszemű Gutter (Gábor), az istenek dolgaiban járatosabb törpe pap, rávilágított a lehetőségre, hogy megbízónk, az Ogre mágus korántsem biztos, hogy az akinek látszik. Szépen visszavezettük a miérteket és a hogyanokat, onnantól kezdve, hogy megismerkedtünk, egészen odáig, hogy idejutottunk - és rá kellett döbbennünk, nem kizárt: manipulálnak bennünket. Talán maga Takhisis, akinek szüksége lehet a jó sárkányok vérére, de maga nem léphet be erre a helyre. Azt is megtudtuk, hogy száz évvel ezelőtt már jártak itt néhányan, akik szintén a sárkányok vérét vették...

Nagy dilemmában maradtunk: visszatérjünk-e Krynnre úgy, hogy első utunk az Ogre mágushoz vezet, akit kérdőre vonnánk, vagy cselekedjünk az eredeti terv szerint és helyezzük a serlegekbe gyűjtött vért Takhisis temploma alatt található oltárra. A döntést végül nem hoztuk meg, mert Dávidnak korábban kellett távoznia és nélküle nem akartunk határozni.

Voyage of Courage - DL D&D

Hajónk kapitányától, Solorumtól megtudtam, hogy a kikötőtől nem messze a tenger felé horgonyoz egy hadihajó (lásd. kép), amelyet ugyan szeretett volna megvizsgálni a kikötő őrség, de kiküldött csapatuk nyom nélkül eltűnt - később vízihulla állapotban kerültek elő. Elnær (Dávid) körberepülte, de egy minotauruszon és egy karmoskezű csuhás illetőn kívül semmi gyanúsat nem látott, inkább a városban kezdtünk ténykedni, közben Füzike (Máté) is felépült és csatlakozott hozzánk.

Fülünkbe jutott hogy Hyloba várnak menekült elfeket, és felvetődött bennünk, hogy az a hajó rájuk vár, vélhetően nem jó szándékkal. Enyhén paranoiás karakterem szerint azonban csak inkább azt lesi, hogy mi hajózzunk és a nyílt tengeren elsüllyesszen minket. Elméletem mellett persze egy fikarcnyi bizonyíték sem szól. Míg én a fogadóban beszélgettem az öreg Valmorttal, apám volt katonájával, addig a többiek egy meggyilkolt surranóra bukkantak a városban.

Valmort solamniai lovag lett és elmesélte nekem milyen fontos ügyben járt: Sanctionben kémkedett, ahol megfertőződött egy gyógyíthatatlan halálos betegséggel. Sikerült azonban kiderítenie, hogy a Vörös seregek délnyugat felé, a síksági barbárok földjei felé készülnek támadást indítani. Visszatért a hírrel Solanthusba, ám ott úgy értékelték, hogy ez rájuk nem jelent közvetlen veszélyt. Valmort azonban csapatot akart toborozni, hogy útra keljen Abanasszíniába, figyelmeztetni a barbárokat, ám ebben megroggyant egészsége megakadályozta. Rám bízta az ügyet és adott egy ajánlólevelet amiért cserébe majd lovaggá üthetnek - feltéve ha megfelelek. A siker zálogaként rám hagyta felszentelt kardját melynek nem csak naponta egyszer használható Fénysugár varázslata, hanem egyéb tápjai is elhomályosítják a halandók szemét. Miután elvállaltam a megbízást, az öreg ki is lehelte lelkét.

A halott surranó után megindított nyomozásunk a házába vezetett, ahol egy sötétbőrű elf bérgyilkossal és egy Vizyla típusú démonnal futottunk össze. A harc keményebb volt mint hittük, asszem valaki fűbe is harapott, de ez nem biztos. A lényeg, hogy rávettem társaimat tartsanak velem délre, Crossing kikötőjébe.

Voyage of Courage - DL D&D

A szessön mindjárt a patkányemberek és a zombik kontingenséből álló csapatok ránkmozdulásával kezdődött. A likantrópia sajátja, hogy harapás útján fertőz így mindenkinek kellett dobnia néhány Szívósság mentődobást. Kinek nincs meg ilyenkor? Hát persze hogy a gyenge egészségű mágusnak. Beletelt néhány éjszakába és kis híján Xilénia (Eszter) is ráment, míg sikerült felfedeznünk, hogy csapatunk varázslójából patkányember lett. Sajnos Elnær (Dávid) és Xilenia között kialakult feszült viszony csak tovább mérgesedett, mikor a varázsló a famulusán keresztül megpróbált rásütni egy varázslatot a törpe nőre.

Itt egy érdekes és visszatérő szerepjátékos jeleségnek lehettünk tanúi: nincs az a szabályrendszer, mely tökéletesen tudná szimulálni a valóságot, és ennek hiányosságai legfőképp akkor jelentkeznek, amikor két szembenálló játékos szedi ízekre a rendszert, hogy az adott szituációban eldöntsék mi és hogyan lehetséges. A DnD is csak mesélői bírálattal, állta ki a tesztet.

A lényeg, hogy nem halt meg senki és sikerült azonosítanunk a patkányembert - akit Dávid olyan mélységében keltett életre, hogy talán az sem lett volna ellenére, ha az egész kampány végéig vihette volna elpatkányosodott karakterét. A mellékelt képen még humanoid formában látható. Csapatunk megérkezett Hyloba, ahol rögvest meggyógyíttattuk Elnært és leadtuk a templomba a még mindig ájult Füzikét (Máté). Körülszimatoltunk a surranók sajátos városában, beszereztünk pár felszerelési tárgyat, ezenkívül sikerült hajót találnom Portsmithbe.

Mesélőnk legjobb beköpése: "Mire visszajövök eggyel kevesebb player legyen".

Voyage of Courage - DL D&D

A föld alatti városban ránktámadt egy árny, aki hosszú időre kivonta a forgalomból Füzikét, többek között azon egyszerű okból is, mert Máté nem tudott jönni játszani. Az elnéptelenedett városkát töviről hegyire átkutattuk, a legújabb relikviáról is megállapítottuk, hogy legalább 15 éves. Feltártunk egy lezárt kaput, majd felderítettük a mögötte meghúzódó bányarendszert. Itt találkoztunk két új utitárssal: az ideges és fajilag felettébb önérzetes törpe nővel, Xileniával (Eszter), valamint egy rendkívül csúnya törpe harcossal, Rurikkal (Gergő). A két zömök figura egy telér nyomában ereszkedtek le a tárnákba, ám az végül rájuk omlott. Szorító terheik alól mi oldottuk fel őket, és nagyjából ekkor ért utol bennünket Tarden (Attila), Artemius fia.

Annyit tudni kell a karakteremről, hogy Ker Vakt földesurának, Vasmarkú Elionnak a lánya, s mint ilyen nemesi születésű fruska. Foglalkozását tekintve Harcos-Nemes, aki előbb-utóbb Kard Lovag szeretne lenni, a mellékelt képen is őt látjuk a dicsőség fényében sütkérezni. Nos Vala Vandar inkább útrakelt Ansalonra, hogy részt vegyen a sötétség erői ellen vívott háborúban, semmint hogy feleségül menjen egy hadnagyhoz. Tardennel együtt gyerekeskedtek, révén ő Ker Vakt őrparancsnokának a fia. A fiatalember állítólag Elion utasítására szegődött a nyomomba, de inkább romantikus hevületet és féltést sejtek. Tarden a fegyverforgatás mellett Mishakal isteni varázslatait is ügyesen alkalmazza.

Sajnos a három új taggal bővült csapatban vannak széthúzások, elsősorban a harcicsákányokat forgató, igencsak nehéz jellemű Xilenia és mogorva varázslónk, Elnær (Dávid) között. A nézeteltérés odáig fajult, hogy egy éjszaka Elnær egy varázslattal szakállt növesztett a a törpe nő arcára.

Harc tekintetében szétszórtunk pár csontvázat, majd egy mély szakadékhoz érve óriás denevéreket kellett aprítanunk. Mivel a mélység felett átvezető kötélhíd leszakadt egy lezárt ajtó irányába indultunk, ami mögött rosszindulatú törpéket találtunk. Békés szóval megkértük őket hogy engedjék meg, hogy akár kísérettel is, de áthaladhassunk a városukon. Ez elől kategórikusan elzárkóztak, majd Xilenia elárulta, hogy ezek a törpék már Takhisisnek dolgoznak. Ennél több már nem is kellett a karakteremnek, ahhoz hogy elszánja magát ellenük. Lett is kemény harc, magam másodikként ájultam el, és nagyjából ekkor kellett elindulnom kansasi haveromhoz hálaadási vacsorára. A karakterem irányítását Dávidra bíztam, így a játékülés hátralévő eseményeit az ő szavaival foglalnám össze:

"A törpés támadást épphogy túléltük. 4725 XP csordogált le a plafonról. Egy "gyors" full day rest után maxközeli HP-n (+ szintlépés) benéztünk egy ajtó mögé aminek eredménye egy hosszú RUN lett (mégtöbb támadó törpe) gyakorlatilag vissza a lepusztult faluba (a tóhoz). Ott csónakokra szállva elmenekültünk a túlsó falig, ahol egy vízszint alatti átjárót szpotolt a szakállas törpe nő. Azon át egy evil templomba jutottunk (hozzáértők szerint Chemosh temploma), ahol néhány termen áthatolva (a két törpe lootingolt 1000el) kijutottunk a szabadba, ahol kb. 100m-es körzetben le volt pusztulva minden (+ férges volt a föld). Az első táborozás éjszakáján egy közeli temetőből kb. 50 "alak" moccant ránk, majd kerített be minket (zombik és wereratok hada) ... Itt lett vége a scenariónak ...
Jaigen, templomból lootolt cuccok 90%-a mágikus... (kb. 4 nap lesz mire identifájolom az összeset...)"

Temple of Takhisis - DL D&D

Folytattuk a 24 órás próbasorozatot, melynek végcélja Sargonnas lesz. Végighenteltük a folyosót, mely szinte a legszebb Diablós időket idézte. Egy ponton egy iszonyú mély aknába kellett leereszkednünk, melynek az oldalán spirálisan lefelé kígyózó járda vastagon úszott a csúszós, de gyúlékony trutyiban. Felgyújtottuk ugyan, de olyan lassan égett le, hogy az időkorlát miatt nem engedhettük meg magunknak a várakozást, így leugrottunk. Ki Repülés-, ki Lebegés italát használt, a többiek Gábriel (Zsolt) jóvoltából szárnyakat növesztettek. Karakterem szabadesést kísérelt meg, a kezébe készített Repülés italával - a becsapódást egy bokaficammal megúszta. Az akna alján ledaráltunk néhány ördögöt, majd egy Mennyei angyallal gyűlt meg a bajunk, aki lelkünket megóvandó Sargonnastól, nem engedett tovább. Itt az eddigiekhez képest komolynak mondható szerepjátszásra került sor, mivel egyesek ki akarták nyírni a makacs angyalt, a karakterem és Gutter (Gábor) viszont elzárkózott ettől. Itt majdnem keletkezett egy a szabálykönyvek által 'Intra-party Conflict' néven azonosított játékszituáció, de végül megoldódott a helyzet, bár Rascan (Dávid) és Gutter között maradt némi szikra. Az angyal kinyiírása után egy gigászi hadszíntérre jutottunk, ahol megpillantottuk Sargonnast 20 láb magas ember formájában, és persze hanyatt-homlok menekültünk is egy portálon keresztül.

Visszajutottunk a Pikkelyes Kutya fogadóba, ahol a tiefling kocsmáros helyett már egy ördög futtatta az üzemegységet. Az új tulaj sajátságos módon bontotta fel a szerződést az ott helységet bérlő aasimar ügynökkel: boltostul befalazta. A fogadóban pihentünk egy kicsit és ott fejeztük be a játékot, hogy készülünk átlépni a kapun, mely Agathionba, a legveszélyesebb, leghidegebb és legszelesebb rétegbe vezet.

A képen Sargonnas látható, aki eredetileg minotaurusz formában szokott garázdálkodni.

Temple of Takhisis - DL D&D

Feketeszemű Gábriel (Zsolt karaktere) rögvest kijátszotta 

a pakliból megidézett Halált, és visszatért a bordélyházba, hogy nyélbeüsse az üzletet a Karizma-köpenyre. Mint kiderült a holmi jócskán meghaladja a csapat anyagai kereteit, így megelégedett egy fejpánttal, amiről azonban később kiderült, hogy nem növeli a Karizma tulajdonságot, mindössze a Karizma alapú szakértelmekhez ad bónuszt. Képletesen szólva a hajára kenheti. A vásárlás eufóriáját karakterem végigmeditálta a Pikkelyes Kutya fogadó szobájában - mindössze azon okból kifolyólag, mert az előző játékülés végére már sikeresen összevásárolta magát.

Solmir Vangor Sargonnas minotaurusz papja végül fogadott bennünket, de mindjárt el is árulta, hogy ha beszélni akarunk az istennel ki kell állnunk egy próbasorozatot, 24 óra alatt. Ez egy nagy, hosszú és egyenes alagút formájában várt minket, melyben sorban egymás után kemény elementálokat kellett gyaknunk, majd egy Káoszbestiát is. A próba célvonala még messze van, de a káoszdög után befejeztük a játékot, mivel a végén már Zsoltnak két játékos karakterét kellett irányítania, én pedig éhes voltam. Ja, és ötre jött Eszterék következő csapata.

Tök szuper, hogy felvettem egy szint Vándort, ugyanis amellett, hogy az fajom ajánlott kasztja, kettő helyett mindjárt négyszer támadok egy körben és kiválaszthattam a Külvilágiakat ellenségnek...meg illik is a karakteremhez.

A képen Tamlin Durixalet, Gergő hentesmód daráló drow elfje látható, akivel kiválóan tudunk bárkit közrefogni.

Temple of Takhisis - DL D&D

Épphogy magunkhoz tértünk az előző kaland végén megesett szintlépés okozta tápítás eufóriájából, mindjárt három láthatatlan manticore vetette ránk magát. Hamar ledaráltuk őket, és felvetődött, hogy ezek azok a kreaturák lehettek, akikről a githzeraiok meséltek. Bár nekik azt ígértük, hogy ha megtaláljuk a manticoreokat ránézünk a dologra, ám ezt a mellékszálat végül nem követtük. A szeles folyosók két fordulója után egy, a Tanar'i családba tartozó Hezrouba botlottunk, akit beidézett cimborájával együtt mindenféle magyarázkodás nélkül felkoncoltunk. Mivel a Hezrout éppen egy emberi szív elfogyasztása közben zavartuk meg, kézenfekvőnek tűnt, hogy az elhunyt embert is átkutassuk, így néhány hasznos mágikus tárgy mellett szert tettünk a Cocytus egy részének térképére.

A térkép segítségével mindjárt bele is futottunk két remorhazba, akik közül az egyik lenyelte a még mindig harcoló Rascant (Dávid) ám ezen apró akadály ellenére beteljesítettük sorsukat. Mivel a remorhazok a léptek nyomán, a talajban keltett rezdülések alapján szúrják ki áldozataikat, így megpróbáltam a havon osonni, ám ezen kísérletem általános röhögésbe fulladt. Vajon miért? :) Végül megtaláltuk a portált, mely a III. rétegbe, Pheleptonba, annak is legnagyobb városába Windglumba vezetett. A gigantikus cseppkővárosban nem szeretik a hozzánk hasonló jött-menteket, így első utunk a helyi fogadóba, a Pikkelyes Kutyába vitt. Érdekes módon a helyiek még arra is vették a fáradtságot, hogy a fogadóba betelepítsék a kalandozók ellátásához szükséges összes kiszolgáló üzemegységet, úgy mint mágia- és varázstárgyak boltja, fegyverkovács, illetve isteni gyógyító, vélhetően mindezt azért, hogy ne is lássák őket az utcán.

Tamlin (Gergő karaktere) végre elárulta, hogy be tud majd juttatni bennünket Agathonba, a kincstárba, ahol sok minden egyéb mellett a Sárkányok vérét is őrzik. A probléma annyi, hogy Sargonnas azonnal tudni fogja, hogy betolakodók hatoltak be, így nagyon gyorsnak kellene lennünk, ám ez nem egészen kivitelezhető ha még pontosan azt sem tudjuk, hogy néz ki amit keresünk. A másik lehetőség, hogy egy Solmir Vangor nevű minotaurusz Sargonnas pap segítségével előre bejelentkezünk az istennél. A játék megdöbbentő módon nem eme dilemma eldöntésénél, hanem az említett boltokban való tápolásnál ért véget. A Karizma-köpeny beszerzésének lehetőségétől megrészegült Feketeszemű Gábriel (Zsolt) még a succubusok által üzemeltett bordélyba is átrohant, ám a belépéskor használatos pakliból nem a legszerencsésebb lapot húzta...ez azonban már egy másik történet.

A játékidő kevesebb mint 10%-a telt szerepjátékkal, illetve a történet előbbre vitelét szolgáló interakcióval, a harcok szinte egymást követték. Eszter is bevezetett egy háziszabályt, mely szerint feltámasztáskor választhatunk, hogy CON-t vagy szintet vesztünk. Gondolkodik azon is, hogyan lehetne Szakértelmek használatakor kritikus sikert, illetve rontást szimulálni.

Ebbe az új naplóba még nem raktam fel ezen történetfolyamban szereplő karakterem, Sabra Homályösvény Gwenaura képét, így ezt most pótolom.

Voyage of Courage - DL D&D

K.Gábor Dragonlance-kampányának harmadik fejezetéhez érkeztünk. Ebben a történetfolyamban négyen játszunk, a következő összetételben:

Zsolt - Karien Mézfuvallat (Mishakal ember papnője)
Máté - Fürgeujjú Füzike (kender kalandornő)
Dávid - Elnaer (ember varázsló)
Jómagam - Vala Vandar (ember harcos/nemesnő)

A 350-ben játszódó kampány gerincét utazásunk képezi Észak-Ergothból Ansalon kontinensére, azon belül is a Vingaard-erődbe vagy Solanthus városába. Célunk, hogy csatlakozzunk a Takhisis seregei ellen folytatott háborúba. Ker Vaktból indultunk, de már a második nap éjszakáján haramiákba botlottunk, akik Karient és Füzikét eszméletlenre verték, Elnaert megölték, engem pedig elraboltak. Mai játékunk elején egy Nefrita nevű javasasszony segítségével megszöktem, megkerestem közben magukhoz tért társaimat és a vajákossal feltámasztattuk a varázslónkat. Ezután Füzike irányításával elindultunk keletnek, hogy a Széltáncos-torony romjai alól induló kazamatán keresztül átkeljünk a hegyláncon. Az igen hosszadalmas és kényelmetlen földalatti út során több kisebb-nagyobb ellenféllel is meggyűlt a bajunk, míg egy elsüllyedt földalatti városban tábort vertünk. Innen kivertük az itt kóborló Árnyat, majd Füzike és én szintet léptünk. A mese leghumorosabb momentuma a vénasszony leírásához köthető: "az esti szél lágyan fodrozódik a bajuszán."

Temple of Takhisis - DL D&D

Természetesen ez a kampány is egyre és egyre szerteágazóbb lett: az Abyss legfelsőbb rétegének, Pandemosnak híres fogadójában, az Őrültek Házában megismerkedtünk egy félsötét elffel (Tamlyn - Gergő karaktere), aki egy bizonyos papnő után kutat. Gutter és én elleneztük hogy csatlakozzon hozzánk, de végül Gábriel által manipulált "szerencse" úgy hozta, hogy bevettük a csapatba. Elhatároztuk, hogy a második réteget (Cocytust a Sirámok Völgyét) nem a közelebbi, de démonok által őrzött kapun közelítjük meg, ugyanis ott több ezer aranyra rúgó kapuadót szednek a szarvas-patások. Mielőtt azonban elindulhattunk volna hosszú és fáradtságos utunkra a félsötét elf megkért járjunk kicsit utána az ő ügyének is. No meg is tettük, de a Téli Palotában csak egy skizofrén kóklerrel találkoztunk, aki egy serleget akart elhozatni velünk. Ez a kupa, a hozzá vacsorára vendégségbe látogató Sargonnas kedvére lett volna. A megbízást mélyen képességen alulinak találtuk, ráadásul a gonosz isten kellemes vacsorájához nem akaródzott statisztálnunk. Útra keltünk hát Azúria hátán a távoli kapu felé, melyen ingyen átkelhetünk a második rétegbe. Az egyik estét egy ghitzerai faluban töltöttük, akik vezetője megkért kerítsük elő a manticoreok által elrabolt fegyvereiket. Megállapodtunk, hogy ha utunk során beléjük botlunk ránézünk a dologra. Végül elértünk a kapuhoz, mely mögött kellemetlen fogadóbizottság várt minket. Annyira kellemetlen, hogy mindjárt szintet is léptünk.

Érdekes, hogy Eszter meséjében két konkrét megbízást is úgymond kihagytunk, míg D.Gábor kampányában egyszerre három-négy ügyön is dolgozunk. Ezen a példán keresztül jól látható a két mesefüzér felépítésében lévő különbség, valamint az, hogy milyen jellemű karakterek viszik a kampányt. Eszternél nagyrészt semleges/jó-kaotikus/jó, véletlenül összetalálkozott, laza kapcsolatú egyénekből áll a csapat, míg D.Gábornál egy törvényes állam vezető mágus-politikusa és az alá beosztott, szintén törvényes brigád működik. Az egész kampány gerincét és a mesélői oldal későbbi játékterét is nagyban meghatározza a csapat uralkodó jelleme és a tagok közötti kapcsolat.

A bejegyzéshez mellékeltem Zsolt karakterének, Feketeszemű Gábrielnek a képét.

Temple of Takhisis - DL D&D

Nem tartott sokáig megtalálni a térkaput, de az biztos, hogy utunk sokkal bonyolultabb és veszélyesebb lesz, mint azt hittük. Ahelyett, hogy egyenesen Takhisis templomába jutottunk volna, Ishtar elsüllyedt katedrálisának katakombájába kerültünk, mely 400 

lábbal Neraka alatt található. Itt összegyűjtöttünk öt kelyhet és kiszabadítottuk Azúriát az ezüst dzsinn-sárkányt két succubus fogságából, de a kijáratot nem találtunk. A sárkány elárulta nekünk, hogy Takhisis templomába csak akkor jutunk be, ha az idelent található oltárra felhelyezzük a kelyheket, melyet előbb megtöltünk a sárkányok vérével. Hoppá! Az oltárt egy öreg fekete sárkány vigyázza, a sárkányok vérét pedig az Abyss egyik szintjén Pandemoniumban, annak is negyedik rétegében, Agathonban őrzik. Karaktereinknek fogalmuk sincs a síkokról, de persze elvállalták a feladatot, ki-ki más-más okból.

Ékkőszemű Gutterről kiderült, hogy törpe létére hajlamos a klausztrófóbiára, Rascanról megtudtam, hogy törzsének fennmaradása érdekében asszonyaik után kutat, míg Gabriel ismeretlen, nagyhatalmú merénylők elől menekül - ez persze nem tartotta vissza attól, hogy tapasztalatait szaporítandó külvilági nősténydémonokkal bujálkodjon. Karakteremmel kapcsolatos legfontosabb kiszivárgott információ a neve: Sabra Homályösvény Gwenaura.

Mellékeltem Dávid karizmatikus nomád barbárjának képét, mely karakterében mérföldekre esik a véres kardját nyalogató narfelli Khargultól, akivel a Pool of Radianceben Phlan felszabadításán, de inkább saját erszényének dagasztásán ügyködik.

Az Ékkőszemű törpe és a Campaign Setting esete

Ma megérkezett Amerikaországból a Dragonlance Campaign Setting könyvem, melyet az E-bayen vásároltam valami jótét lélektől. Ez a könyv nem elengedhetetlen fontosságú, hisz már több kinyomtatott példánnyal is rendelkezünk, ám egy csúnya sérülés miatt iszonyú olcsón adták és vétek lett volna ott hagyni.Ma egy rendkívüli atmoszférikus jelenség tanulmányozása közben leégett az arcom. Viszont két tanút tudok idézni azt bizonyítandó, hogy létezik köralakú szivárvány. Szerintem rajtunk kívül legfeljebb néhány meteorológus láthatta.

Ez itten K.Gábor karakterének képét, mellyel Eszter Dragonlance meséjében nyomul. Ő tehát Ékkőszemű Gutter, ahogy egy surranó művész látta a palanthas-i nagyvásáron.

Temple of Takhisis - DL D&D

Csapatunk (Gabriel a kirobbanó hatású mágus-csodagyerek, Ékkőszemű Gutter a rendkívül szelíd tekintetű törpe valamint magának való kagonesti elfem) egy negyedik személlyel gyarapodott, Dávid nomád-barbár karakterének (Rascan a Fekete Farkas törzsből) személyében. Nem egészen tudjuk még miért tart velünk, sőt teljes egészében csak a saját karakterem motivációjával vagyok tisztában, de ez így is van jól - addig amíg ki nem derül, hogy másnak is az kell ami nekem. Mivel karakterem továbbra sem árulta el a nevét, a többiek hol 'Elf'-nek, hol 'Vendég'-nek, hol pedig 'Hé te!'-nek szólítják.

A Trauk nevű ogre zsarnok uralma alatt nyögő Daltigoth városába ogrénak álcázva jutottunk be. Célunk az volt, hogy megtaláljuk azt a térkaput ami Takhisis nerakai templomába vezet. Sikerült teljesen kitakarítanunk a zsarnok erődtornyát az összes őrrel, és magával Traukkal együtt.Viszont a sok hentelésből és csapdátlanításból - Rascal kivételével - mindenki szintet lépett. Tekintélyes mértékű zsákmányra tettünk szert, melyek nagy része egy bizonyos fehér sárkányé, ugyanis Trauk neki adózott. Ha a hüllő megsejti hogy elcsakliztuk a dézsmát, még akár problémáink is lehetnek. Jelenleg azonban a legnagyobb baj az, hogy sehol sem találjuk azt a fránya térkaput...

Első benyomások a D&D 3.5-ről

Tegnap este már fáradt voltam erről is írni, de most megosztom észrevételeimet. Első körben teljesen feleslegesnek láttam a 3.5-ös kiadást, révén szerintem az egész megoldható lett volna egy errátában. Asszem ilyen letölthető 3.5-ös upgrade-et csináltak is a Wizardsnál, de emiatt szerintem felesleges volt újra kiadni a PHB-t, a DMG-t és a MM-et. Persze pénz beszél, kutyaszar táncol. Eleinte nehéz volt megkülönböztetnem, hogy mi az ami új, 3.5-ös szabály, és mi az ami D.Gáborék által bevezetett háziszabály. Ők például használják a Wound/Vitality opciót, ezáltal a kritikus találat mindjárt Constitutionbe sebez. Ez persze durva, így a dupla vagy nagyobb kritikus értékkel rendelkező fegyverek mindegyikének csökkentették a határait eggyel. Másik háziszabály volt, hogy Divine varázshasználó csak akkor dobhat Spellcraftot egy Arcane varázslatra, ha az a varázslat szerepel az ő varázslatlistáján, különben 10-zel növekszik a nehézség. Ez persze fordítva is így működik - és logikusnak is tűnik.

Hamarjában két nagyon szimpatikus, de apró újítást találtam a könyvben: az egyik a kisméretű fegyverekhez kapcsolódik: például egy gnóm kétkezes kard, vagy Morningstar máshogy sebez, mint egy közepes méretű teremtmény számára készített ugyanilyen fegyver. A másik az, hogy egy csomó hasznos featet behúztak a kiegészítőkből és tisztázták a Tárgyalkotás képességeket is. Ez utóbbi megváltoztatása okán a mágikus tárgyak árai is égbeszöktek, amivel legfeljebb a tápos Pistikéket sikerült bünteniük némiképp. Felesleges nyúlkálás volt néhány spell (Bika Ereje, Gyorsítás, stb) átdolgozása, vagy a Vándor életkockáinak d10-ről d8-ra módosítása. Komolyabb kiértékeléshez el kellene olvasnom a szabálykönyveket, de 10 perc .pdf olvasgatástól jojózni kezd a szemem. Persze ha vóna óccsóé' eredetiben...

Mindenesetre ma begyűjtök egy MM2-őt, amit bagóért veszek egy szegedi ex-RPG-stől.

Temple of Takhisis - DL D&D

Eszter X. szintű Dragonlance mesébe kezdett, melyhez természetesen nem volt senkinek sem karaktere, így generáltunk. K.Gábor törpét (Ékkőszemű Gutter, harcos-pap-lakatos) Zsolt embert (Feketeszemű Gabriel, mágus) magam pedig kagonesti elfet (Nem mutatkozott be senkinek, cserkész) - róla tettem képet a galériába.

A mese két nagyobb meglepetéssel is bírt:1. Eszter kiválóan játszotta ki az NPC-ket, különösen a velünk tartó surranót (Dalosajkú Timolas pap-bárd) és a csapatától megfosztott hobgoblin haramiafőnököt.2. Az ogre mágus temetője mellett álló várrom szimulálásához, frankón előkapott egy várromot, amit letett az asztal közepérre. Így miniatűrjeinkkel remekül szemléltethettük, hogy karaktereink miképp használják ki a terepviszonyok adta előnyöket.

Szerintem a D&D egyik legérdekesebb aspektusa a jellem kijátszása. Ennek a mesének az esetében is egy-két párbeszéd vagy reakció után felsejlett, hogy ki mivel piszmogott a karakterlap jellemrovatának kitöltésekor. A kíváncsi surranó, a kelletlen törpe, a hitetlen ember és a szűkszavú kagonesti sztereotípiái mind egyéniséget kaptak.Kíváncsian várom egy negyedik karakter belépését a csapatba.