Aladdin's Lamp - INDIANA JONES

Hamarosan...

RMS Mauretania - INDIANA JONES

Vaya Con Dios - INDIANA JONES

Már vagy másfél éve nem játszottunk Indiana Jonest. A játék apropóját a pár hete bemutatott 4. film a Kristály Koponya Királysága adta. A történet apró kiegészítésként szolgált a filmben nem látott részekhez, és próbál meg magyarázni egy részt. Vagyis miként került a mumifikált Orerana „sírjába” a kristály koponya.

1629-ben járunk, a történet amolyan „időutazós” történet.

A résztvevő játékosok:

John Tower (Dávid) és Jeff Costello (Mihály) konkvisztádorok bőrébe bújtak, de saját karaktereik statisztikáit használhatták.

Szóval 1629, Dél Amerika, Nazca fennsík. Francesco De Orerana a hódító spanyol armada élén saját zsoldosaival a helyiek kifosztását tervezi. John és Jeff ennek a konkvisztádor csapatnak a tagjai. Történetünk egy Inka város közelében kezdődik. A helyiek valami istentelen, emberáldozó szertartást folytatnak. Foglyokat vagy rabszolgákat mészárolnak le a piramis tetején. A degenerált előkelőség pedig meglehetős letargiával fogadja a mészárlást. A bemasírozó csapatot az indiánok isteneknek hiszik. Főleg, hogy Orerana egy arany maszkot és aranyozott páncélt visel. Meg hát az egész bagázs fehér. Az egész közösség beveszi a megjöttek a rég várt új istenek.

Azonban a főpap látszólag kétkedett a csapat isteni mivoltában, és valószínűleg féltette is saját pozícióját. Ezért becsalja Jeff-et, John-t és Orerana-t a piramis belsejébe. Szerencsére még éppen időben észlelték, hogy a piramis aljában lévő homályban valami mozog, így nem mentek le. Csak beleeresztettek egyet a főpap fejébe. A nemeseket pedig utasították, hogy szedjék össze a kincseiket.

A zsákmánnyal megrakott csapat pár óra múlva már az erdőben poroszkált, hogy elrejtse a zsákmányát, a többi korábban kifosztott település zsákmánya mellé. Most azonban valaki követte őket. Egy fiatal lány a helyi előkelőségből. A lány megerősítette a főpap által már korábban elmondott történetet. Miszerint van a hegyeken túl egy nagyon gazdag birodalom, ami lassan elpusztít minden más törzset. Ennek a birodalomnak a fővárosa Eldorádó itt van egy aranyból épült piramis, ahová minden kincset összegyűjtenek.

Volt ugyan valami homályos indok, valami bosszúállásról, amiért a lány segít nekik eljutni Eldorádóba, de a vérszemet kapott csapat nem igényelt ennél többet. A hosszú és veszélyes utazás vette kezdetét, és már-már a település közelében voltak, amikor a lány eltűnt a dzsungelben és helyette egy hatalmas méretű párduc támadta meg a csapatot, és Orerana-n mély sebet ejtett. A régi istenek bosszúja az újakon?

A település (talán Eldorádó), egy sziklákkal körbevett völgyben helyezkedett el. Az indiánok túl sokan voltak, így kivártak. Egy idő után feltűnt, hogy a középső piramisba bizonyos időközönként nagy és nehéz ládákat cipelnek az indiánok. Ott lesz a kincses kamra. Sajnos a kamrát egy hatalmas díszes ajtó zárta el, és nem lelték a nyitás módját. Az egyik elkapot helyi pap elárulta, hogy az isteneik rejtőznek a kapuk mögött. Nem is kellett sokat várni, mire az egyik isten arra nem flangált. vékony magas idegent semmi nem menthette meg a sebláztól és az arany közelségét szimatoló Orerana-tól. Hamarosan már kezükben tartották az istenség kristálykoponyáját, ami a termet nyitotta.

Sajnos hőseinknek nem jutott sok idő a pakolászásra, mert élőhalottak sereg rontott rájuk, így fogták, ami tértek és menekülőre fogták a dolgot. Hosszú menekülés vette kezdetét. A Orerana már szinte alig élt, a sebe teljesen elfertőződött, mire a történet elején kizsákmányolt falu környékére értek. A sebláztól, teljesen megörült, folyamatosan hangokat hallott. Állítólag a koponyától. Orerana-t az őrület és a kincsek utáni vágy odáig hajtották, hogy egy alkalmas pihenésnél kegyetlenül és álnok módon lemészárolja társait. De már a párduc karmolása bevégezte az ős sorsát, és mire a falu lakói rájuk találnak már csak 6 halott konkvisztádort találnak, akiket még mindig istenként tisztelnek így eltemetik őket a rangjuknak megfelelően és minden kincsükkel együtt.

The Mystery of the Turin Shroud - INDIANA JONES

A Torinói lepel rejtélyét kutató kalandunk utolsó fejezete két szálon indult. Amar (Gábor) és Costello (jómagam) az előző kaland végeztével Velencében várta az indulást, míg John (Dávid) egy német úriember és pilóta, Karl von Iselstroger (Krisztián) asszisztenciájával éppen megszökött a fogságból. Természetesen a mesélői időzítés úgy történt, hogy mire mi Velencébe értünk, ők már ott voltak.

Rendeztük hát sorainkat, hogy négyesben visszatérjünk Németországba, azon belül is Berlinbe, kiszabadítani Savoya herceget, a gyermekét hordozó igazi feleségét, illetve szívem szottyát, Stephanie-t. Álnéven, álruhában és diplomáciai menlevéllel minden gond nélkül megérkeztünk Berlinbe, ahol katonás rend, tisztaság és fegyelem uralkodott.

Némi utánjárással sikerült kiderítenünk, hogy a Reichstag mögött valami nagyszabású, ám zártkörű okkultista demonstrációt tartanak magasrangú katonáknak, politikusoknak és támogatóiknak. A főkarmester természetesen nemezisünk, Dietrich Kastner vezetésével. Helyi kapcsolatainkat kihasználva sem tudtunk bekerülni a meghívottak közé, így maradtunk a régi módszernél: hívatlanul bemásztunk, lopakodtunk és rejtőztünk.

Lesből megfigyeltük a rituálét, melynek szerves részét képezte Veronika kendője, illetve Savoya herceg terhes felesége, egész pontosan annak kisbabája. Szétszóródtunk a lelátók alatt, míg Amar (Gábor) az utcán ténykedő őröket kerülgette és menekülésre alkalmas járművet újított. A rituálé célja egy Krisztus hatalmú lény előállítása lett volna, ám valami nem úgy történt, ahogy azt Kastner tervezte és egy irányíthatatlan, a természeti törvényekkel nem magyarázható táguló, tüzes fényjelenség indult el. Gyorsan bevetettük magunkat, s mielőtt a folyamat elérte volna csúcspontját kimentettük a herceget és Stephanie-t - sajnos az anyát és az újszülöttet Karl (Krisztián) minden igyekezete ellenére sem sikerült már magunkhoz venni.

Ezután egy teherautóval és Amar (Gábor) Mercedesével a reptérre hajtottunk és elhagytuk az országot. Mint később megtudtuk a Reichstag másnapra leégett...

Ezzel véget ért a háromüléses kaland, mely többéves szünetnek vetett véget. Bebizonyosodott, hogy a Cthulhu-hibrid rendszer további alakításokat és tisztázásokat igényel, valamint Zsolt azt is megállapította, hogy az Indiana Jones játéknak sem tesz jót a négy vagy több résztvevő.

The Mystery of the Turin Shroud - INDIANA JONES

Dietrich Kastner elismerő tapsa rázott fel bennünket a töprengésből, aki néhány felfegyverzett smasszerral az oldalán, begyűjteni Savoya herceget. Amar (Gábor) és én nem adtuk könnyen, a gazfickónak keményen meg kellett dolgozni érte. Szóval amikor Savoya feleségének jelenlétében magunkhoz tértünk, úgy döntöttünk, elutazunk párizsi otthonomba, hogy magunk is felfegyverkezzünk, röviden, elhívjuk Johnt (Dávid), majd együtt követjük az emberrablókat Berlinbe.

Párizsban megint meglepetés ért bennünket. Karakterem szíve csücskét, Stephanie-t és Johnt is elrabolták, mindössze egy üzenet maradt hátra a padlón, barátunk vérével írva: Németek Isztambul. A párizsi alvilág - nem kifejezetten zökkenőmentes - közreműködésével azonosítottuk Kastnert, mint az itteni ügyködés értelmi szerzőjét. Mielőtt felkerekedtünk volna Berlinbe, kitérőt tettünk Törökországba, azon belül is az isztambuli Hagia Sophiába.
És lőn a meglepetés: Kastner és cimborái már könyékig folytatják a feltárásaikat a szent helyen. Amar és én kerestbe-kasul sündörögtük a templomot, ügyelve arra, hogy ne ismerjenek fel. Sikerült azonosítanunk egy termet, mely valamiféle hely és időmeghatározásra szolgálhat, ám ehhez még hiányzott valami: a tóratekercs, illetve annak két pálcája. Nosza - sok egyébbel együtt (pl. Konstantin császár holtteste) - el is loptuk Kastner táborából. Térültünk-fordultunk, sikerült belőnünk a helyet és az időpontot, majd uccu vissza Velencébe, ahol a herceg felesége ellátott bennünket a szükséges iratokkal Berlinbe.

Ám itt egy újabb meglepetés fogadott bennünket.

The Mystery of the Turin Shroud - INDIANA JONES

Zsolt valamikor 1996-ban mesélt utoljára Indiana Jones-ot, magam egy 1997-es Throne of Salamon című kalandért vagyok felelős, melyet a Dáviddal fejlesztett Cinematic rendszerben kentünk. Zsolt egy amolyan Cthulhu-s szabályhibridet használ, mely gyors és végtelenül egyszerű, megelőzendő a bonyolult helyzetszimulációkat, kiválóan idomulva a kalandfilmek sajátos fizikai törvényeinek logikájához.

Indiana Jones-t leginkább a Gábor, Dávid és jómagam által alkotott trió felállásában játszottunk, néha csatlakozott hozzánk Máté Marius Bradley nevű tudományos szakemberével.

Az ünnepekre való tekintettel, jelenleg ketten vettünk részt a játékban:

Gábor - Amar Szingh Gadzspurri, indiai maharadzsa és karizmatikus világutazó (alsó kép)
Jómagam - Jeff Costello, sármos marseillesi arisztokrata és megszállott kalandor (felső kép)

Az egész kaland egy velencei herceg, Umberto Savoya fogadásán kezdődött. Elrabolták szívem csücskét, Stephanie Ladmoirt és Pierre Barret, francia műkincstolvaj annyit kért cserébe, hogy osonjunk ki a partiról és nyissuk ki a herceg műkincsekkel teli raktárának ajtaját. Persze értesítettem a herceget, hogy mi forog kockán és az ő emberei segítségével lefüleltük az tetteseket és Stephanie-t is visszakaptam.

Ezt követően a herceg a megkért bennünket, hogy kutassuk fel egy régészét, Giacoppo Messát, aki a törökországi Urffába indult, egy nagyhatalmú ereklye nyomába, ám hetek óta nem hallatott magáról. A porfészekben viszonylag hamar rábukkantunk az összes pénzétől és útlevelétől megfosztott Messára, aki időközben megtalálta az ereklye rejtekhelyét, ám segítségünk nélkül nem tud bejutni oda. Még a helyi hotelben elfogtunk egy kopt kultistát, aki fanatikus szektájával a közeli kolostorban őrzi a keresett tárgyat. Alkut ajánlottunk neki: tudjuk, hogy egy náluk erősebb gépezet (értsd. nácik) kutat féltett kincsük után, melynek megvédéséhez ötször ennyien is kevesek lennének. Mi elszállítanánk az ereklyét Indiába, ahol senki sem keresné, és persze az őrző szekta is velünk tartana. A szerzetes megfontolás tárgyává tette a dolgot, ám sajnos már nem érhetett vissza az övéihez: a németek megjelentek és megölték, majd felmentek a kolostorhoz. A szerzetes utolsó lehelletével elárulta, hogy a kolostorban pontosan hová van elrejtve az ereklye, így ezzel a tudással felvértezve indultunk a németek után magunk is. Míg a nácik szisztematikusan folytatták a gyilkolászást, mi beosontunk és elemeltük az orruk elől a kérdéses tóratekercset.

Sajnos hiába volt minden, mert Giacoppo Messa elárult bennünket és a nácik kezére játszotta a tekercset. Hogy egészen pontosan fogalmazzak, az igazi Giacoppo Messa már meghalt. Akivel mi megismerkedtünk Urffában valójában egy Dietrich Kastner nevű náci ügynök volt, aki Messának adta ki magát.

Leforrázva tértünk vissza Itáliába, ahol a Velence és Torino közti vonatúton még ki is akartak rabolni bennünket. Mint kiderült Veronika kendőjét keresik rajtunk. Torinóban utánanéztünk a dolognak és kiderült, hogy a Torinói lepel, illetve Veronika kendője egyaránt tartalmazza Krisztus vérét. Mivel az előbbi már elégett és ilyetén módon használhatatlan, feltételezésünk szerint az utóbbi lenne képes a tóratekercsen található rituáléval feltámasztani a halottakat. A dolog szépséghibája, hogy nem tudjuk merre lehet az a bizonyos kendő.

Fejünket vakargatva hagytuk abba a kalandot a Szent János katedrális pincéjében.