Vérvörös jelek - CoC

Zsolt 15-20 órásra dagadt mini-kampányának utolsó fejezetébe sikerült becsatlakoznom, s bár Dávid karaktere mindent elmesélt az enyémnek egy korábbi játékülés alkalmával, én mint játékos, csak mozaikokból építkezhettem.

A jelenlévő tettestársak a következők voltak:

Máté - Chugyik István (BPTV minőségű távgyógyító, ál-vegetáriánus és Magyarország szakrális királya)
Krisztián - Csontos Konrád (fővárosi taxis, annak minden nyavalyájával együtt)
Hajni - Szintay György Dr. (okkultista gyilkosságok hálójába csöppent ügyvéd)
Dávid - Lugosi András (nyugdíjas mentős, kemény dohányos és fanatikus Népszabadság előfizető)
Jómagam - Kárpáthy Kiss Jenő (szellemi szabadfoglalkozású, jobbára munkanélküli és tarisznyás)

Hollán Ernő utca 19-21 szám alatt található lakásomon felkeresett Lugosi András (Dávid), hogy segítsek előkeríteni a Chugyik Pistát, és az ügyvédet, mert egy gyilkossági sorozat ügyében nyomozva egyszer csak szőrén-szálán eltűntek. Miután megtaláltam a lakásomon Chugyik büdös sapkáját, amit számításaim szerint egy olyan időpontban helyezett ott el, mikor is magam nem tartózkodtam otthon, felmerült bennem, hogy tényleg bajban lehet.Nagyjából összeraktam, hogy a gyilkosságsorozat szálai a ferencvárosi pályaudvar mellett található kínai-negyedbe vezetnek, ahol is egy ott dolgozó magyar lány a tettes. Az elmekórtani múlttal rendelkező fiatal hölgy meg van győződve arról, hogy egy túlvilági lény (értsd. Tindalos kutyája) üldözi őt és ezt a fenevadat az álmaiban látott jelekkel tudja távoltartani. A dolog szépséghibája, hogy ezeket a jeleket áldozatai testén helyezi el egy borotvával. Nos a leány a kínai negyed nagy madame-jának, Liangnak az őrizete alatt áll, aki volt oly szíves útbaigazítani bennünket Chugyik nyomozását illetően.

Ekkor skizofréniával és több más kóros mentális epizóddal küzdő karakterem szintén látomást kapott az egyik jelről, mely darabja annak a sorozatnak amelyik eltérítheti a kutyát. Lugosi, Csontos és jómagam felajzott szellemi állapotban rohamoztuk meg a klinikák közelében található zárt intézetet, ahol meg is találtuk a lenyugtatózott tévésztárt és a jogi szakértőt. Sikerült gyilkosság elkövetése nélkül meglógnunk és a hiányzó jel segítségével elkészült egy kínai szőttes mely képes eltéríteni Tindalos kutyáját.

Kapcsolatfelvétel - CoC

Naplóírásom kezdete óta nem folytattuk még Zsolt napjaink Magyarországán játszódó Cthulhu-kampányát, mely nem annyira épelmét próbáló rémségeiről sokkal inkább mókás karakterei miatt vált az anekdotázás visszatérő tárgyává.

Ebben az inkább sci-fibe hajló kalandban, csak ketten játszottunk:

Dávid - Lugosi András (nyugdíjas mentős, kemény dohányos és fanatikus Népszabadság előfizető) - a képen
Jómagam - Kárpáthy Kiss Jenő (szellemi szabadfoglalkozású, jobbára munkanélküli és tarisznyás)

A játék tényleges megkezdése előtt Lugosi András marhavérben fürdött az éjjel bezárt Dagály strand gyermekmedencéjében, kipróbálandó egy fiatalító varázsformulát. Ez meg is tette rá áldásos hatását, egészségileg biztos visszanyert pár évet.

Kalandunk egy különös balesettel kezdődött a XIII. kerület Hollán Ernő utca 19-21 előtt. A 76-os troli elütött egy az úttesten szabálytalanul átkelő gyalogost, aki mint kiderült a házamba igyekezett. A busz a balesetben jobban megrongálódott, mint azt egy gyalogos elgázolása indokolná, ennek okait azonban nem feszegettük. Szert tettünk egy SD kártyára, amiről a szomszédomban lakó lányka fényképezőgépével lekukkoltuk az adatokat. A fényképek különös csillagászati, geológiai és xenológiai jelenségeket ábrázoltak, melyek teljeskörű értelmezéséhez igénybe vettük az elhunyt korábbi projektjén dolgozó kollégájának segítségét is.

Nyomozásunk során világossá vált, hogy Szombathely közelében, Kisuny mellett 1870-ben furcsa égi jelenségeket rögzítettek, és a rendelkezésünkre álló információk alapján arra következtettünk, hogy egy harmadik típusú találkozás lehetősége vár ránk, amennyiben felkeressük a helyszínt. Ez így is történt. Lelkes, fiatal UFO rajongók és egy öreg rádióműszerész segítségével összehoztuk azokat az alkatrészeket, melyek hiányoztak a csillagközi hajótörött járművéből. S bár viszontagságos utunk több helyi volán járaton, szombathelyi kocsmákon és egy zsúfolt trabanton keresztül vezetett, végül sikerrel jártunk, dacára a közeli NATO állomás ott szimatoló egységeinek.

Bízunk benne, hogy jövevényünk kellemes benyomásokkal távozott planétánkról, annak ellenére, hogy segítői merő vodkabűzben úsztak.

A kalandban említett képek és illusztrációk innen letölthetők.

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Vége! A Beyond the Mountains of Madness című gyári Call of Cthulhu modul - 18 játékülés, hat játékos plusz a mesélő részvételével - ezennel véget ért. A gyakran 5-6 hónapos kihagyásokkal tarkított folyam, alapos leckét adott minden résztvevőnek arról, hogy a jövőben mesélőként miképp választja majd meg a játékosok számát.

Legutolsó játékülésünk során szétszóródott csapatunk megtapasztalta, hogy miért is ragasztotta Dyer ezt a baljós nevet erre a vidékre. Kerrington (Gábor), Tremblay (Gergő) és jómagam Miles-szal és a két német pilótával együtt szemtanúi voltunk egy olyan jelenésnek, melynek leírásához nem elegendő az emberi nyelv formája, melynek dimenziói messze túlmutatnak az általunk ismert természeti törvények korlátain. A jelenség nem tartott sokáig, ám különös légköri jelenségek maradtak a látóhatár felett, melyek nem engedtek elménknek egy szikrányi nyugovást sem.

A két német pilóta vélhetően a pániktól indíttatva ránk támadt, nyilvánvalóan azon szándékkal, hogy megszerezzék a mi működő gépünket. Milest lelőtték, Tremblay beindította a motorokat, a gép meglódult. Ezalatt az ajtón kihajolva megpróbáltam hatástalanítani egyik támadónkat, ám mielőtt ez sikerülhetett volna, az engem tartó Kerrington egy "Áruló!" felkiáltással elengedett. A földre bucskáztam és azonnal lábon lőttem a legközelebbi németet. Felpattanva a távolodó gép után iramodtam, de azoknak eszük ágában sem volt megállni. Elkeseredésemben tűz alá vettem az üzemanyagtartályukat, melynek eredményeképp a gép lángcsóvává változott és a tűz elemésztette társaimat.

Lexington, Meyer és Moore visszatértek az Ősfürkészek tornyától és meghallgatták zavart beszámolómat, melyben mindent a németekre kentem. Meyer hátramaradt velem, míg a másik kettő Xaros (Zsolt) és Bennett (Eszter) kutatására indultak. Amint eltűntek a szirt felett Meyer és én tisztáztuk viszonyunkat: felfedtem neki, hogy a Német Külügyminisztérium hírszerzésének dolgozom és az feladatom hogy megbízójuk, a Goldenhanders nevű titkos társaság itteni üzelmei után nyomozzak. Egyáltalán nem tűnt meglepettnek, sőt megpróbált megbízóim ellen fordítani , ám ezen feszült eszmecserénk közben, orvul szíven lőttem. A Német Birodalom és a világ elveszejtésére törő opportunisták szervezetét ezennel lefejeztem, eredeti megbízásomat túlteljesítve lerogytam.

A lövések hangjára (Meyer pisztolyával enyhén megsebesítettem magam) visszaérkező Moore és Lexington látszólag elhitte a mesét, hogy a német rám támadt. Egy váratlan pillanatban azonban kényszerzubbonyt akartak rám húzni és ebből a pácból csak diplomatikus rögtönző képességem mentett meg. Kénytelen-kelletlen belátták, hogy szükségük van rám.

Bennett és Xaros érdekes felfedezésekkel tértek vissza, majd együttes erővel megpróbáltunk életet lehelni Lexington gépébe, ám hiába volt a majd egy napos munka a géppel nem tudtunk felszállni. Gyalogosan elindulni reménytelennek tűnt, így végül arra a döntésre jutottunk, hogy az Ősfürkészek tornyának tetejéről megpróbálunk rádiózni, hátha sikerül megkerülni a hegyek keltette interferenciát.

Mindent egy lapra tettünk fel, ám az Ősfürkészek és förtelmes szolgáik, a shoggothok erősebbnek bizonyultak: a toronyban mindnyájan életünket vesztettük. Lexingtont és Moore vélhetően egy shoggoth kapta el, Xarost felboncolták és fejét beépítették egy rettenetes gépezetbe, ugyanez történt Bennettel, aki még előtte egy iszonyatos morfium adaggal kínálta meg magát. Magam jutottam a legmagasabbra, ám a repülő Ősfürkészek elől nem tudtam elmenekülni, így elfogásom előtt - látva társaim sorsát – inkább egy pisztolygolyót röpítettem a fejembe.

Visszatekintve egy mereven megírt, túlságosan is kötött felépítésű gyári kalandhoz volt szerencsénk, melynek minőségén csak tovább rontott a tény, hogy borzasztó sokan játszottuk. A történet egyenetlenségei, suta dramaturgiája és hosszú üresjáratai néha még a legodadóbb játékosokat is bóbiskolásra ítélte. A mesélői felkészülés kifogástalan, minden részletre kiterjedő volt, ennek köszönhetően megismertem a fagyási sérülések különböző fokozatait, a sarki táborállítás és túlélés alaptételeit. Tehát köszönet Dávidnak a közel kétéven át tartó vállalkozás levezényléséért, és azért, hogy megkímélte az emberiséget a kozmikus rettenet felismerésétől, tovább ringatva őket a boldog tudatlanság állapotában.

Tekeli-li, tekeli-li!

Beyond the Mountains of Madness - CoC

A gépünk felszállt és általános nyomott hangulatban elindultunk Starkweather nyomába. Bár a remény, hogy megtaláljuk finoman szólva is haloványnak volt mondható, a következtetett vektorok mentén haladva végül a távolban megpillantottuk a két ősi lényt. Zsákmányukkal a ködfelhőn átvilágító kékes fény felé tartottak. Nagyjából ezidőtájt fedeztük fel Lexingtonék repülőgépét, is mely több javítás és foltozás nyomait viselve végül mellénk szegődött.

Együtt repültünk be a fény irányába, amikor is egy olyan esemény történt, melyből karakterem (és azok akik a gép belsejében ültek, nem látva onnan ki) semmit sem tapasztalt. Ezt követően Lexingtonék egy gyanúsan kényszerleszállásnak nevezhető manővert hajtottak végre egy egykori folyómederben, mi magunk pedig leszálltunk melléjük. A környék legnagyobb látványossága egy amolyan gigászi világítótorony volt, melynek tetejéből áradt ez a bizarr, mindent átható, majdnem földöntúli kékes fény. Az ősi lények vélhetően oda tartottak, így Lexingtonékkal és Meierékkel megerősödve a nyomukba szegődtünk.

A torony egy katlan mélyén állt, ahová karakterem végül nem ereszkedett le, révén Bennett (Eszter) is csúnyán megsérült. Mikor a többiek beértek a toronyba, jómagam nagy ákom-bákommal visszatértem az onnan egy mérföldre álló gépekhez. Nem kísértem figyelemmel, hogy társaim milyen felfedezéseket tesznek az ötszögletű építményben, ehelyett alkalmam nyílt megtapasztalni azt az élményt, melyről korábban lemaradtam. A környező vidék egy villanás kíséretében évmilliókkal korábbi állapotába került, dús vegetációjú esőerdővé változott. A jelenség nehány másodpercig tartott, majd minden visszaállt korábbi állapotába.

Visszatértem hát a gépeinkhez, ahol Miles és Tremblay (Gergő) őrködtek, meglehetősen feszült állapotban. Nem tettem fel nekik erre irányuló kérdéseket hagytam, hogy feszengjenek magukban. Nem sokkal később csatlakozott hozzánk Kerrington (Gábor), aki további felszerelések vételezése végett tért vissza.

Nos ekkor megjelent valami a folyómeder felett, aminek felidézésekor elmém rendre cserbenhagy...

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Mivel meglehetősen ködössé vált az idő, a külső távlati képek készítése reménytelennek tűnt. Úgy döntöttem egy nagyteljesítményű lámpával felszerelve leereszkedem az előzetesen már bejárt, alant elterülő városi szintekre, hogy minőségi felvételeket készíthessek a falrajzolatokról illetve a belsőépítészetről. Dr. Bennett (Eszter) velem tartott, majd oldalent sokat beszélgettünk a felfedezéseinkről illetve győzködtem őt azon feltevésemről, hogy mennyivel előnyösebb lenne, ha expedíciónk tovább haladna a távolabbi hegyek felé ahelyett, hogy itt helyben töltenénk az időt olyan területekek felmérésével, melyekhez sem elegendő felszereléssel, sem elegendő emberanyaggal nem rendelkezünk.

Szorgoskodásunk után nyugovóra tértünk, majd némi pihenés után nagy izgalomra és sürgés-forgásra keltünk: sarki vezetőnk, Lorraine (Máté helyett most NPC) eltűnt. Starkweather és Moore kutatócsoportokat szerveztek, magam inkább hátramaradtam, hogy kipihenjem magam és vigyázzak a sérült Tremblayre (Gergő). A csapatok eredménytelenül tértek vissza, így átfogó kutatásba fogtunk melyre végül engem is mozgósítottak. Néhányan el is indultunk a pláza széle felé, amikor is a hóban ÖTSZÖGŰ nyomokba botlottunk. Először valami buta tréfára gyanakodtam, ám ekkor lövés dördült a repülőgépek és a táborunk irányából. Uccu elkezdtünk hanyatt-homlok rohanni visszafelé (magam lassabban, nehogy kimelegedjek a parkában).Már a távolból láttuk, hogy a gépünknél Lexingtonék egyik pilótája, Kyle Williams áll, kezében fegyver, lábainál pedig ott hevert a mi pilótánk, Douglas Halperin holtteste. A merénylő felrobbantotta az egyik gépünket az Enderby-t, a másikban kárt tett a kézifegyverével ám eddigre Starkweather is fegyvert ragadt és fejbelőtte a szabotőrt. Mielőtt rendezhettük volna a sorainkat megtámadtak bennünket az Öregek, Dyer beszámolójának szereplői, a város építőinek leszármazottai. A repülő lények magukkal vitték a kapálózó Starkweathert, a csapat legnagyobb része sokkot kapott, melyből ki előbb ki utóbb ocsúdott fel.

A megmaradt gépet a lábadozó Tremblay és Miles segítségével elkezdtük üzemképes állapotba helyezni, munkánkat Kerrington (Gábor helyett most NPC) őrizte. Ezalatt Xaros (Zsolt), Moore és Bennett a férfinál talált dokumentumok tanulmányozásába kezdett, melyek között rábukkantak egy aktára, mely szerint a német hírszerzés egyik ügynöke férkőzőtt expedíciójuk soraiba. Rögtön azonosították a személyt, de úgy döntöttek, hogy addig nem szembesítik, amíg biztonságos helyre nem érnek. A gép végül menetkész lett és Moore mindenkire rákényszerítette akaratát, mely szerint ne meneküljünk hanyatt-homlok, hanem próbáljuk meg megtalálni az elrabolt Starkweathert - kockára téve ezzel mindannyiunk életét.

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Az akkor már 30 órája talpon lévő Starkweather megérkezése után két órát szunyókált, miközben Moore esti mese gyanánt felolvasta neki Az Őrület hegyei című Dyer kéziratot. Mint az várható volt ez nem hogy óvatosságra, inkább gyorsabb indulásra késztette a megszállott angolt. Különösen azért, mert a németek - minden Lexingtonnal folytatott vitájuk ellenére - szintén az indulás küszöbén voltak.

Két géppel szálltunk fel a hegyek közé, oxigéntartályainkba gyógyszerészeti tisztaságú sűrítmény helyett iparit toltak, melynek igen gyomorforgató mellékíze alaposan megviselte Xarost (Zsolt) és Holbrookot (jómagam). Az út a ciklopszi hegyek között eseménytelenül zajlott, attól a két apró részlettől eltekintve, hogy az egyik motor néha kihagyott, valamint hogy Cornell és én hallottuk azokat furcsa hangokat, melyeket Dyer is említ. Érdekes módon csapatunk többi tagjai vagy nem hallották ezeket, vagy nem jelezték.

A hegyek mögött húzódó gigászi fennsíkon megtaláltuk a Vének városát, melynek egyik "terén" - ha nem is zökkenőmentesen - de letettük a gépeket. Felállítottuk az oxigénsátrakat egy közeli épületben, majd felváltva elindultunk felderíteni környékünket. Találtunk egy folyómedret, egy irtózatosan mély, megfagyott barlangvízesést, mely sejtésünk szerint az innen 7-8000 méterre található tengerszintig nyúlik. Gigászi szobrokat, befagyott épületek kusza labirintusát, töménytelen mennyiségű falrajzot és a szokásos ötszögletű zsírköveket. Különösen érdekesnek bizonyult egy piramis és a bejáratát képező gyémántkeménységűre szenesedett faajtó, melyet mintaként magunkkal vittünk.

Egy szobormászás közben a kimerült Tremblay (Gergő) csúnyán megsérült, így Dr. Bennett (Eszter) avatott szakértelmére bízták. Starkweather és Kerrington (Gábor hiányában most NPCként futott) az egyik óriási szobor kék golyóhoz hasonló fejrészét találta érdekes trófeának, így annak a folyómederből a táborba történő szállításának megszervezésével fejeztük be a játékülést.

Gábor hiányzására való tekintettel, Dávid összeállított egy részletes összefoglalót az eseményekről, melyet Zsolt jóvoltából itt lehet megtekinteni.

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Nagyjából negyedéves kihagyással, de megint sikerült egy alkalomra összetülkölni a hatfős partit. A Beyond the Mountains of Madness lassan eléri a kétéves évfordulót, de már túl vagyunk a felén.

Dyer kézirata nagy felzúdulást keltett, többünket megosztott abbéli véleményünkben, hogy részben, teljes egészében, vagy egyáltalán nem vehető komolyan az ott leírt hagymázas beszámoló. Természetesen a szócséplés semmi eredményre nem vezetett, hisz némelyikünk még a kézirat eredetiségét is kétségbevonta.

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a Barsmeyer-Falken expedíció mögött német ipari konszernek húzódnak, melyek vélhetően a kéziratban leírt ősi lények hátramaradmaradt magas szintű technológiái után sóvárognak. Úgy fest náluk egy egész vegyesbizottság komolyan vette...

A Lake-tábor egyik repülőjében található rádió különös beavatkozás és átszerelés jeleit mutatta, melynek pontos rendeltetését egyelőre csak találgathatjuk. Azt kiderítettük, hogy a napra téve vélhetően olyan hangot bocsát ki, mely az emberi fül számára nem hallható, ám a kutyák érdeklődését láthatóan felkelti.

Acacia Lexington előzetes ígéretével ellentétben egyelőre nem bocsátotta a németek rendelkezésére a repülőgépét, az ebből kirobbanó szóváltásnak fültanúja voltam. Xaros-szal (Zsolt) szimatoltunk egyet a németek táborában, és ha másról nem is, de arról megbizonyosodtunk, hogy sátraik sokkal jobb konstrukciók a mieinknél. Velük ellentétes ciklusban élünk, ami azt jelenti, hogy amikor mi alszunk nekik akkor van nappal - persze ez pusztán technikai kérdés, hisz éjjel-nappal süt a nap.

Amikor nyugovóra tértünk, még hallottuk hogy két gépük távozik. Ébredésünk azonban már lidérces volt: a Dyer kéziratában említett iszonyatos hóvihar ránk tört. Sátraink egyrésze beomlott, sarki ruháinkat kapkodva öltöttük magunkra, ki kisebb, ki nagyobb fagyási sérüléseket szenvedett. Az elemek tomboló ereje elől Lorrain (Máté) hidegvére és szakértelme mentett meg, aki átvezetett bennünket a Lake-tábor statikailag stabil hangárjába.

Miután a természetellenesen gyorsan ébredt vihar több órás dühöngés után ébredéséhez hasonló gyorsasággal el is vonult, helyreállítottuk táborunkat. Egyetlen emberünknek nyomaveszett a viharban. A németek és Lexingtonék nálunknál kisebb veszteségekkel vészelték át az orkánerejű vihart.

Legnagyobb örömünkre azonban megérkezett James Starkweather, kutatásunk másik vezetője. Kaján kíváncsisággal várom, hogyan fogja gatyába rázni csapatunkat és ami ennél is fontosabb, milyen diplomáciai úton fogja felülvizsgálni viszonyunkat a másik két expedícióval.

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Megérkezett hát a Barsmeier-Falken expedíció és ez ellen már semmit sem tehetünk. Az amúgy kiválóan felszerelt németek hamar felállították táborukat és tapogatozó kérdéseinkre azt a választ adták, hogy Lexington repülőgépét szeretnék használni, mivel a sajátjaik nem alkalmasak olyan magas repülésre, amit a közeli hegyek megkívánnak. Ezt az indokot mindenki saját habitusa szerint elhiheti, mindenesetre Tremblay (Gergő) szerint technikailag helytálló a kijelentésük.

Kerrington (Gábor) tovább folytatta a fúrást a vízmosta mészkőbarlangokban, további töménytelen mennyiségű leletet hozva felszínre. A továbbfúrásokat azonban már olyan módon végeztük, hogy alkalmasint csapatunk visszahúzódhasson a barlangba, ha a szükség úgy hozza. Magam az egyik fosszília boncolás nélküli felolvasztását kezdeményeztem, egyelőre annyi eredménnyel, hogy átható bűz lengi körül, amúgy sem elbűvölő személyemet.Mindenki fegyverrel mászkál a táborban, de ennek ellenére elvállaltuk, hogy a németekkel közösen folytassuk a Lake-tábor feltárását az ő lényegesen szofisztikáltabb felszerelésükkel. A célhoz készített precíziós műszereik óhatatlanul felkeltették bennünk a gyanút: a germán urak pontosan tudták mi vár itt rájuk. Ez akkor nyert megerősítést, mikor feltártuk a hangárt, ahol is holttestek nyomaira bukkantunk.

Amikor magyarázatot kértünk tájékozottságukra, kiterítették lapjaikat: birtokukban van a Miskatonic-expedíció legfontosabb túlélőjének kézirata, a Dyer-text. Másnéven, az Őrület hegyei.

Mivel a rendelkezésünkre bocsátották elolvasásra, Dávid kiadta ukászba, hogy a következő mesére olvassuk el. Ennek már itt volt az ideje, mert alig emlékszem a novellára és játék során igencsak feltámadt bennem a vágy, hogy újraolvassam. Persze nem tettem, hisz nem akartam elrontani a kaland élvezetét, most viszont belefejeltem.

Aki szeretné átfutni és nincs meg neki nyomtatásban, Zsolt jóvoltából innen megolvashatja.

Dreamland Adventure (working title) - CoC

Mivel a titulus egyelőre túl sokat árulna el a meséből, így átmenetileg ezen a címen jegyzem Zsolt meséjét, mely gyakorlatilag a Kingsport: Mists Beyond the Strange High House közvetlen folytatása.

Gáborral alkotott ikerpárunkkal éppen hazafelé tartottunk apánkhoz, amikor látszólag véletlenül összeakadtunk a nagybátyánkkal (Máté). A rokon szintén érdekelt a családi vállalkozás árnyas üzletmenetében, sőt az sem kizárt, hogy apánk halálával ki is túrna bennünket. A gyanakvás légkörében érkeztünk meg a birtokra, ahol apánkat mélyálomban találtuk. Hamar világossá vált, hogy az öreg az Álomföldeken kalandozik, így nem kifejezett szándékkal - mondhatni akartunk ellenére - követni kényszerültünk.

Odaát, a Lángok termében mindjárt találkoztunk két pappal, Nashttal és Kaman-Thahval, akik az óvatlan alvókat védik az Álomföldek veszélyeitől. Útravalót és bebocsátást adtak nekünk, majd a 700 lépcsőn leereszkedtünk a Mélyálomba és megérkeztünk az Elvarázsolt erdőbe. Itt néhány napos kóborlás után megtaláltuk a Víztemplomot, ahol megtudtuk, hogy előttünk járt apánk.

Innen Hlanith városába vezetett utunk, ahol kiderült, hogy gyalogszerrel indult tovább. Mi úgy döntöttünk, hogy hajót bérelünk és megpóbáljuk pár napos hátrányunkat behozva vízen elé vágni, ám az Ébrenlét világából származó néhány holmink itt nem ér valami túl sokat, tehát kénytelenek leszünk dolgozni is hajón.

Egyelőre itt hagytuk abba a kalandot, mely a régóta mellőzött Álomföldek fantasy környezetébe repített vissza bennünket. Természetesen az álomszerű élmények helyenként a játékosokat is álomba ringatták, szerencsére csak kettesével, így mindig ébren volt valaki a tovább vihette a csapatot. Éleseszű karakterem rögtön felismerte az Álomföldek természetéből fakadó előnyöket, mely igen biztonságossá tenné a Távol-keletről importált ipari mennyiségű ópiumunk behozatalát.

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Az idegen maradványok ízekre boncolása után, expedíciónk fekete hollója, Dr. Cornell megállapította, hogy amit elsőre növénynek hittünk valójában sokkal összetettebb életforma. Reméljük, hogy a testükhöz szépen passzoló lyukakat, amikben találtuk őket nem ezek ásták...de attól tartok ez csak remény marad. Szépen exhumáltuk a Lake-tábor elhullott hőseit, melyek között félbetört, illetve szerveiben összekutyult holttestet egyaránt találtunk. A borzalmas felfedezéstől karakterem igencsak megrendült, így inkább folytattam a szimatolást a tábor körül. Mivel egyre biztosabb, hogy Dyer hazudott az itt történt eseményeket illetően, elképzelhető, hogy ha visszatérünk az elhunytak hozzátartozói újabb nyomozást fognak kérni az ügyben. Erre vonatkozólag kellemetlen kérdéseket tettem fel vezetőnknek, a "titoktartás", a "bűnpártolás" és a "hatóság félrevezetése" fogalmainak dobálásával. Ennek eredményeképp kiparancsoltak a sátorból.

Persze nem szomorodtam el, majdnem elsőként ereszkedtem le a fúróval feltárt korábbi ásatási helyszínre, mely valójában egy barlang. Megtaláltuk a Lake-ék által összegyűjtött, de Dyer-ék által itt hagyott leleteket, sőt odalent Xaros (Zsolt) zsebre vágott egy követ is, mely igen különleges erővel bír - ám ezt most inkább nem részletezem, mert asszem még nem publikus. Kerrington (Gábor) irányításával tovább fúrtunk és egy másik helységet is feltártunk.

Eredményeink láttán már éppen kezdtük jól érezni magunkat, amikor váratlanul megérkezett a német Barsmeier-Falken expedíció három repülőgépe. Mint az sejthető volt, a szipirtyó Lexington hozta őket a nyakunkra és úgy fest itt is maradnak egy ideig. Ha ezt a még mindig hegymászogató Starkweather megtudja, Lexington egy másik rekordot is magáénak tudhat: az első nő, akit pusztakézzel megfojtottak az Antarktiszon.

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Derekas szünet után tértünk vissza játékasztalhoz, a nyár mindenkit különböző elfoglaltságokkal szórakoztatott. A nagy meleg indokolttá tette, hogy folytassuk antarktiszi kalandunkat, melyet az előző expedíció tömegsírjának felfedezésével fejeztünk be.

A sátrak felállítása és a tábor biztosítása után feltártuk a Lake-tábor biológiai sátrát. Azt belülről feldúlva találtuk, a legkülönösebbnek azonban az elmaszatolódott vérnyomok bizonyultak, melyek sehogyan sem illettek bele a feljegyzések és a visszaemlékezések alapján rekonstruált eseményekbe.

Acacia Lexington és csapata tőlünk egy köpésre állította fel a táborát, majd a hölgy nagyon hamar biztosított bennünket szívélyes segítségéről, melynek hátterében inkább kíváncsiság húzódik. Első leletünk egy ötágú csillagra emlékeztető jégbefagyott nyom, melyre egy magánakció keretében bukkantunk, ám az igazán szenzációs lelet felfedezése sem váratott sokat magára: az egyik függőleges nyílásban felfedeztünk egy maradványt, mely vélhetően azonos azzal, amit Lake és csapata növényi fosszíliaként azonosított. A leletet elhelyeztük egy sátorban és szakértőink rögvest dolgozni is kezdtek rajta, míg a másik csapat közben talált egy újabb példányt.

Egyelőre nincsenek eredményeink, a tervek szerint hamarosan felállítjuk a fúrót és elkezdjük kiásni a berobbantott barlangot.

Kingsport: Mists Beyond the Strange High House - CoC

Zsolt június 18-án mesélt utoljára D&D-t, ami valljuk meg nem tegnap volt. Azelőtt majd' egy évig kente Dávidnak, Máténak és nekem a Day of the Beast című gigantikus Cthulhu-kampányt, mely az eddig leghosszabb ilyen kalandnak mondható - talán a Beyond the Mountains of Madness múlhatja majd felül, de ez nem biztos.Nos Zsolt a tavalyi D&D-s kitérő után visszatért a cthulhoid gyökerekhez és ismét emlékeztetett arra, hogy "why He is still the Master". A 1920-as években, Kingsportban kezdődő kalandban Gábor és én egy ikerpárt játszottunk, akik a családi üzletlánc létesítményeit járják körbe szerte az USÁ-ban. Éppen a frissen nyitott kingsporti boltunkkal foglalatoskodtunk, amikor a város fölé magasodó "különös magas ház a ködben" felhívta magára figyelmünket. A körülötte terjengő szóbeszédek hatására (és kezdetben némi anyagi szerencse reményében) többször is felkerestük, így végül átjutottunk a múltba, talán az Álomföldek küszöbére. Teáztunk a ház urával, aki világok közt utazik és boroztunk Nodens-szel. Ők ketten beavattak bennünket bizonyos tudományokba, melyek a karaktereink hátterének ismeretében igencsak motiválóan hatottak.

A szokványos Cthulhu mesék (reggeli újság és könyvtár, barátok és hozzátartozók, rémség a pincében vagy a padláson) után a Beyond the Mountains of Madness és a gyakorlatilag minden konfliktust nélkülöző Kingsport: Shadows from Beyond the Strange High House üdítően frissnek hatnak. Zsolt pedzette, hogy ez utóbbi is egy kampány kezdete, amit alátámaszt a szokatlanul sok handout, valamint a közel két oldalon teleírt A4-es lap.

Frissítettem (a március 30-i postban is) Zsolt BtMoM naplójának előfordulási helyét.

Úgy fest, hogy a hétvégén Gábor jóvoltából végre játszhatok Star Wars-t, juhéé!

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Lexingtonék expedíciója a tervek szerint átköltözött a táborunk közelébe, így a Hálaadást a két csapat együtt ünnepelte. Az összejövetel jó hangulatban telt, egyedül vezetőink tanusítottak hűvös tartózkodást egymással szemben. A vihar azonban még néhány napig hevesen dúlt, így csak tessék-lássék feladatokkal ütöttük agyon az időt. Xaros (Zsolt) kezdeményezésére átfutottunk pár nyomozati pontot, melyeket még New Yorkban elmulasztottunk felgombolyítani.

Mikor az időjárás enyhülni kezdett, Moore vezetésével három géppel elindulhattunk a Lake-tábor maradványaihoz, míg Starkweather inkább elment a közelbe hegyet mászni. Hosszú repülőutunk legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor megpillantottuk a nyugtalanító fekete hegycsúcsokat, melyek gigászi méretei mindannyiunkat lenyűgöztek, óhatatlanul eszünkbe idézve egy naplórészletet: "...a hegyek gonoszak...". Rossz ómennek tekinthetjük, hogy a leszállásunk nem sikerült éppen simán.

Felmértük a tábor egykori felosztását, de komoly kutatásokra még nem volt időnk. A szessönt ott fejeztük be, hogy megtaláljuk a Miskatonic Expedíció halottainak tömegsírját. Bíztató.

Karakterem megítélése - néhány jól irányzott kérdésnek hála - már a másik táborban sem a legkedvezőbb.

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Nos, mint az várható volt nem sikerült megmenteni a teljes élelmiszer és üzemanyagkészletünket, a leszakadt jég magával vitt több tonnát a tengerbe. A rossz idő miatt nem volt arra mód, hogy repülővel utazzunk fel az új alaptáborba, így szánokkal, traktorral és gyalogosan veselkedtünk neki a félnapos útnak. Alaposan próbára tettük képességeinket, de végül veszteségek nélkül sikerült elérnünk a többieket. Éppen kipihentük magunkat, amikor Lexingtonék táborának segélykérését továbbította felénk a Tallahasse. No tettünk is egy gyors kirándulást a másik táborba, melynek során elvesztettünk néhány kutyát és kis híján Xarost (Zsolt) is. Mint kiderült odaát a szakács, és egy pilóta begolyózott a hótól, majd felgyújtották a tábort. Több személyi sérülés történt, de szerencsére senki sem vesztette életét. Starkweather és Lexington zártkörű tárgyalásba kezdett, mi magunk inkább a tábor maradványait és az általános morált kezdtük feltérképezni.

A vezetőknek elsőre nem sikerült zöldágra vergődniük egymással, így gyorsan távoztunk. Odaát amúgy is rossz volt a hangulat, vélhetően többen minket okolnak azzal, ami velük történt. Elveszett készleteinket könnyedén pótolhatnánk az övékéből, ám ez az út nyilván csak akkor járható, ha mi is segítséget nyújtunk nekik...ehhez azonban közelebb kell hozni egymáshoz a két a tábort.

Világossá vált, hogy az ő expedíciójukat is több szabotázs érte, és nem tűnik túl valószínűnek, hogy ez kölcsönös, egymás ellen elkövetett akciók sorozata lett volna. Mindenesetre nagyon nyitva kell tartani a szemünket, mert ha azok a félnótások a közelünkbe kerülnek, igencsak megemelkedhet a hőmérséklet a tábor körül.

A mese struktúrájából adódóan egyelőre csak aktív szemlélői vagyunk az eseményeknek, a egyszerű munkák elvégzése mellett mindössze megfigyeléseket teszünk, nyomokat és információkat gyűjtünk (több-kevesebb sikerrel), az érdemi döntések előre meghozottak, illetve az irányító NPC-k kezében vannak. A narratív epizódok azonban mesélőnk felkészültségéből adódóan továbbra is érdekesek és izgalmasak.

Ha minden jól megy, jövő héten folytatjuk az Star*Drive - ALTERNITY-t.

Beyond the Mountains of Madness - CoC

A jégen töltött első éjszakát követően azonnal elkezdődtek a repülőgépes felmérések, az alaptábor helyét illetően.

Magam részt vettem az első repülőúton, melynek során felfedeztük Lexingtonék táborának helyét is. Több érdekes atmoszférikus jelenség megfigyelése után magam leginkább semmit sem csináltam. Míg a többiek lázasan készítették elő a szállítmányozást a következő táborhelyre, én inkább tovább kerülgettem Cornellt, aki végül a kezembe nyomott egy cikket és E.A. Poe könyvét. Ez utóbbiban nagyon különös dolgokat olvashattunk a déli-sarkról, mely beszámolókat leginkább az író élénk fantáziájának tudtunk be. Sajnos a cikkből kiderült, hogy a könyv nyomtatott verziója nagyban eltér az eredeti kézirattól, mely korábban Acacia Lexington apjának birtokában volt, s melynek nyoma veszett. Közben rádión kaptuk a hírt, hogy Lexington elérte a déli-sarkot, ezzel ő lett az első nő, akinek ez sikerült. Starkweather rághatja a kefét, immár feleslegesen hozta magával Ms. Whitston-t, expedíciónk kirakatnőjét.

A problémák akkor kezdődtek, amikor a csapat és a felszerelés nagyrésze átkerült az alaptáborba. Kerrington (Gábor) összeverekedett a megbízott vezetővel Sorensennel, istentelen hóvihar támadt, aki nem dobta meg a szerencséjét, mehetett székelni a fagyba. Tremblay (Gergő) és Kerrington egy szállítmánnyal még útnak indult az alaptáborhoz, ahol egyelőre elfogadható az idő. Bennett (Eszter) és Lorrain (Máté) a tábor körül csámborogva repedést találtak a jégben a felhalmozott üzemanyag és élelem készletek alatt. Ettől mindenki bepánikolt, még magam is őrült módjára kivettem a részem az átrakodásból.

A szessön ebben a feszes szakaszban ért véget. Egyáltalán nem biztos, hogy sikerül minden holminkat megmenteni...

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Az S.S. Gabrielle hősei Porter, Lorrain (Máté), Snabjorn és Price megfékezték az elszabadult Boeing motort. Kiderült, hogy ez a "baleset" is a szabotőr tevékenységének köszönhető, vélhetően még elfogatása előtt csinálta. Ha nem így van, abba jobb nem is belegondolni. Magam inkább hajónk új utasa, egész pontosan annak poggyásza iránt kezdtem érdeklődni. Howard Cornell kezdettől fogva a gyanús listámon szerepel. Titokban átkutattam a holmijat, hogy némi profilt alkothassak a fickóról, és többet találtam mint reméltem: egy latin nyelvű öreg könyvet, az expedíció New Yorkban viselt dolgait taglaló cikkeket, néhány résztvevő adatait, E.A. Poe Arthur Gordon könyvét, stb.

A vihar után egy befagyott bálnavadászhajóra bukkantunk, melynek fedélzetén láthatóan valami robbanás történt. A néhai kapitány naplójából kiderült, hogy valóban ez történt, a matrózok többsége elhagyta a Wallaroot, a kapitány sérülése okán inkább itt maradt. A fedélzeten talált holttesteken különös sebeket fedeztünk fel, mintha a húsuk megfolyt volna. Szakértőink szerint robbanás nemigen csinál ilyet, valaki szerint dögevő madarak lehettek. Kétlem, de jobb magyarázattal magam sem tudtam előállni. Tengerészmódra eltemettük őket, rádión jelentettük, hogy rábukkantunk a Wallaroóra, majd folytattuk utunkat.

A kaland végére áthaladtunk a Ross-tengeren, és az Erebus vulkán lábánál elkezdtük felépíteni az első tábort. Tudtunkra jutott, hogy Acacia Lexington expedíciója nálunknál néhány nappal előbb ért partot, ez persze leginkább Starkweathert érintette rosszul.

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Jómagam megpróbáltam kapcsolatba kerülni a nyomozás ideje alatt lakat alá helyezett szabotőrrel Gordon Cookkal, de sajnos lépten-nyomon falakba ütköztem. Az újságírói ösztönnek nevezett képesség elvetette bennem a kétely szikráját, mely szerint nem a valódi bűnöst, hanem csak mindössze egy bűnbakot sikerült leleplezni. Összebarátkoztam a szintén angol geológus-csillagász professzor, Wilhelm Cyril Kerringtonnal (Gábor), majd utánanéztünk ki is ez az új csillagász, Howard Cornell. A könyvtárban nyomtunk is egy gyors és rutinos blamát, ugyanis a fickó is éppen ott tartózkodott. Semmilyen cikket vagy publikációt nem találtunk, így őt magát vettük nagyító alá. Motivációi egyelőre nem gyanúsak, Moore-ral folytatott beszélgetésemből kiderült, hogy Cornell 15000 dollárral támogatja az expedíciót, így finoman fogalmazva...jobb ha leszállunk róla. Megesett egy díszvacsora is a polgármesterrel, melyet a tiszteletünkre rendezett, majd lassan ismét útrakeltünk.

Vredenburgh kapitány naplójából összefoglalva a hajóút eseményeit, semmi olyasmi nem történt, amire ne számíthattunk volna: a tenger egyre viharosabbá, az idő egyre cudarabbá vált.

Egy különösen barátságtalan éjszakán elszabadult valami a raktérben, mely úgy repkedett odalent, ahogy a hullámok dobálták a hajót. A katasztrófa elkerülése végett néhányan elindultunk a fedélzeten át a raktér irányába, ám ez a művelet majdnem egy másik katasztrófába torkollott: a hullámverés kíméletlenül lemosott a fedélzetről és Charlie Porter geológus-segédnek köszönhetem az életem. Miután egy szép fejsebbel is gazdagabb lettem, jobbnak láttam visszavonulni a kabinba, ahol aztán teátrálisan elájultam.

Porter, Lorrain (Máté), Snabjorn és Price lejutottak a 2-es raktérbe, ahol a két Boeing motor elszabadult, megfékezték őket és itt is hagytuk abba.

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Egy kommunikációs hiba folytán sajnos csak délután 2-ig tudtam részt venni a játékülésen, de már addig is számos felfedezést tettünk a készleteinket illetően. A repülőgépekhez nem megfelelő szerszámok mellett, magam legjobban a szardínia konzerveken lepődtem meg, melyekből hiányzott a haltörzs, mindössze finom fűszeres olaj lötyögött bennük.

Tervet készítettünk a dinamitköteget elhelyező szabotőr elfogására, de ennek kivitelezésében sajnos - fent említett korai távozásom okán - már nem tudtam részt venni. Mindenesetre Dávid teljeskörű beszámolóval látott el a távollétemben történt eseményekről:

- A hármas fedélközi raktérben, az élelmek körül akadt még két kisebb probléma: a listán szereplő marmalde helyett normál baracklekvárt talált a csapat, a kockacukornak pedig nyomaveszett.
- A vizsgálat folytatódott a négyes raktérben, majd október 2-án, hétfőn, a hajó kapitánya, Henry Vredenburgh teljes vizsgálatot rendelt el, ahol az expedíció tagjait is megmotozták, személyes holmijaikat átvizsgálták a vezetők és az elsőtiszt jelenlétében. Az eredmény itt csupán néhány pisztolygolyó előkerülése volt, ami az Sorensen fivérekhez fűződött. A vizsgálat végefelé Arthur Ballard, a második tiszt szolgált bizonyítékokkal a szabotőrt illetően, ugyanis előkerültek bizonyos elektronikai eszközök, savat tartalmazó üvegcsék, és álkulcsok is. A tulajdonost, Gordon Cook tengerészt azonnal elfogták és elzárták. A kapitány cselekedetére vonatkozó kérdésekre Turlow elsőtiszt szolgált magyarázattal, miszerint idáig volt hajlandó visszatartani az információt a kapitány előtt.
- A négyes raktérben nem talált a csapat problémát.
- Az ötös raktérből hiányzott az alaptábor teljes 12"x12"-es gerenda készlete.
- A fedélzeti raktérben probléma volt a robbantósapkákkal és a száraz szódium hidroxid (NaOH) kannákkal, (ami az oxigénsátrakban felhalmozódó carbon dioxid káros hatásának neutralizálására használatos).
- Az összes probléma a már megszokott módon jelentve lett William Moore-nak.
- Október 8-án Lexington hajója az SS Tallahassee kikötött Hobartban, Tasmania szigetén (rádiójelentés alapján).
- 12-én, csütörtökön az SS Gabrielle végre befutott Melbourne-be, ahol a többszáz ember tolongott a kikötőben, legtöbbjük természetesen újságíró. Gordon Cook azonnal át lett adva a rendőrségnek, majd Vredenburgh kapitány és Starkweather kezelésbe vette a riportereket. A hajó és az expedíció legénysége gyorsan leszivárgott a hajóról, legtöbben helyi kocsmákat vettek célba. Az esti vacsorán bemutatkozott Willard Griffith helyére érkező geológus-csillagász professzor, Wilhelm Cyril Kerringon (Gábor). A vacsora után Lorrain (Máté) és a karakterem gyorsan betévedtek egy hotelbe, hogy végre igazi ágyon tudjanak aludni. Xaros (Zsolt) és Baldwin (Eszter) elmentek egy táncos bálba a hosszú hetek óta halmozódó szexuális vágyaiknak eleget tenni. Packard és Tremblay (Gergő) pedig régi háborús élményeket emlegetett fel a hotel bárjában (kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után), kissé megritkítva ezzel a teremben tartózkodók létszámát.
- Másnap reggel Moore kiadott néhány kisebb árubeszerzési feladatot a csapatnak (Holbrook, Xaros, Baldwin, Lorrain, Packard, Tremblay, Kerringon).
- Az első feladat a megrongált hűtő miatt keletkezett pemikkán hiányának pótlása lett volna, de a gyártó felkeresése után kiderült, hogy hozzájuk semmiféle megrendelés nem érkezett meg. A cég vezetője, Roger Manfield, miután tudatosult benne, hogy a Starkweather-Moore expedíciónak lenne szüksége az élelemre, felajánlotta segítségét. Mivel összesen öt tonna pemikkánra volt szükség (amit egyébként még sosem gyártott a város egyik legnagyobb konzervgyárosa), munkaerőre és receptre volt szüksége. Moore-al történő személyes megbeszélés eredménye az lett, hogy a hajó legénységéből legalább 10-15 ember fog segíteni az előállításban, az expedíció sarki vezetőinek felügyelete mellett.
- A generátorokat (második probléma) minden gond nélkül megszerezték Tremblay-ék, bár a Gabrielle előtt kiderült, hogy valami tévedés folytán a 3 darab, egyenként 300W-os generátorokból valamiféle csoda, vagy félreértés okán 6 darab 150W-os lett. Moore ezekután átvette az ügyet.
- A harmadik út volt a legrövidebb és itt nem történt semmiféle rendellenesség, meglepetés. A csokoládéra cserélt fényképelőhíváshoz használt kemikáliákat minden gond nélkül be tudta szerezi a csapat egy helyi szaküzletben.
- Este a vacsoránál bemutatták az expedíció utolsó tagját, Howard Cornell csillagászt, aki megjelenésének első pillanatában vészjósló benyomást keltett a jelenlévők nagyrésze között...
- Előre láthatóan még néhány napot kell eltölteni Melbourne-ben. Például érkeznie kell még a Boeing alkatrészeknek, és egy város vezetői által szervezett díszvacsorára is hivatalos az egész expedíció. Akad még tennivaló bőven.

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Végre ismét sikerült összehozni a csapatot és folytathattuk a kalandot, melyet előzőleg a hajónk (S.S.Gabrielle) motorjainak látható ok nélkül bekövetkezett leállásával fejeztünk be. Az izgalmas felvezetés egészen addig tartott, míg Neptun isten egyik követe meg nem jelent a hajón, hogy bírósági idézést hozzon a játékosok karaktereinek és még néhány, velünk utazó NPC-nek. Viszonylag hamar átláttam a szitán, hogy a hajó legényége meg akar tréfálni bennünket és igazam is lett. Egy régi tengerész szokás szerint, akik először utaznak át az Egyenlítő alatt, azoknak bizonyítaniuk kell, hogy méltók a Tengeri Medve címre. No másnap reggel a fedélzeten meg is tartottuk a 'bírósági tárgyalást' mely abból állt, hogy a tengerészek és az Expedíció tapasztalt vezetői idétlen rituálénak vetettek alá bennünket, hasonlóan ahhoz, amit a kopaszokkal csináltak régen a seregben. Közülünk nem mindenki vette könnyedén, én a magam részéről igyekeztem beleélni magam, hadd legyen teljes a móka.

Valószínűleg ezt a bulit használta ki egy szabotőr, akinek ügyködésére egyre több jel mutat. Először a hűtővezetékbe juttatott savval elpárologtatta az összes ammóniát, így a romlandó ételeink mehettek a tengerbe. Hasonló módszerrel rongálták meg az alaptábor áramellátására szolgáló generátort, de hiány találtunk a hegymászáshoz használatos oxigénpalackok között is. A csúcs persze az üzemenyagok mellett talált, már félkész állapotba helyezett dinamitköteg volt. Azt találtuk, ki hogy mivel az illető még nem készült el teljesen a bombával, így csapdát állítunk neki. A csapda megtervezése és pontosítása a következő játék elejére maradt.

Ahhoz képest, hogy előzőleg majdnem két teljes fejezetet átugortunk, most szabályosan belassultunk. Éjszakai váltásokban ellenőrizzük a négy gépelt oldalból álló felszereléslista alapján az összes holminkat rongálás, illetve hiányok után kutatva.

Újságíró-fényképész karakterem majdhogynem közutálatnak örvend a hajón, de ez őt nem nagyon zavarja. Akinek az a mestersége, hogy olyan kérdéseket tesz fel, melyeket mások nem mernek, az ne számítson az emberek szeretetére. Még szerencse, hogy az utálat nem zárja ki a bizalmat.

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Állati nehéz öt játékost, plusz egy mesélőt összeszervezni, így több mint egy hónapos szünet után folytattuk gigantikus Cthulhu-kampányunkat. Természetesen expedíciónkat ismét szabotálták, ezúttal gyújtogatással. Nem tudjuk ki vagy kik állhatnak a háttérben, mindössze találgatni tudunk. Az egyik jelölt Acacia Lexington és csapata, akik szintén a déli sarkra tartanak és eme gyújtogatásos hátráltatás után több napos előnyre is tettek szert. A másik jelölt ismeretlen személy aki több fenyegető levéllel is el szándékozott tántorítani bennünket utunktól, sőt azt is megírta, hogy semmilyen eszköztől sem riad vissza. Így vagy úgy de végül sikerült kifutnunk. A hosszú hajóút Panamáig kölcsönös oktatással telt - megelőzendő az unalom és a konfliktusok kialakulását. A csatornán átkelve megerősítettek bennünket, hogy Lexingtonék tényleg napokkal járnak előttünk. A Csendes-óceánon már nem part mellett hajóztunk, így hamar felütötte fejét a tengeri betegség, mely szerencsére elkerülte a karakterem. Átvergődtünk egy nagy viharon, majd tiszta időben haladtunk tovább Melbourne felé amikor egyszercsak minden látható ok nélkül leálltak a hajó motorjai. És Dávid ennél a drámai pontnál fejezte be a kalandot.

Mint kiderült két fejezetet is kihagytunk a meséből, és Dávid kilátásba helyezte, hogy a "végső elszámolásnál " ennek meglesz az ára. Nem a legbölcsebb mesélői húzásnak tartom a látványos lapozgatást kihagyott fejezetek esetén és az ígérgetést, hogy ennek még meg lesz a böjtje. Legutóbb ezt Zsoltnál tapasztaltam a Day of the Beast során és már ott sem tetszett. Lehet, hogy ezt a szokást a gyári Cthulhu-modulok hozzák elő az amúgy kiváló mesélőkből?

Ezen előadásmód okán a játékosok hamarabb megtudják, hogy valamit rosszul csináltak, minthogy a karaktereik felismernék ezt az in-game következményekből. Ez sokat ront a narráción mert elveszejti a fordulat és a meglepetés erejét, valamint kizárja a saját hibafelismerés, és ezáltal a tanulás lehetőségét. D.Gábor május 22-i meséjében is figyelmetlenek voltunk és a teljesen cool tolmácsolásnak hála erre nem is jöttünk rá, egészen addig amíg sikeresen meg nem szívattuk magunkat. Dávid mostani meséjében sokat pókereztünk. A mesélés is ilyen: nem szabad idő előtt kijátszani a lapokat.