Voyage of Courage - DL D&D

Majd egyszer...

Voyage of Courage - DL D&D

Néhány röpke év kihagyásával Gábor visszatért ehhez a Dragonlance kampányhoz, melyben fénykorában hét játékos vett részt. Most különböző családi, munkaügyi vagy egészségügyi okokból kifolyólag csak négyen játszottunk. Emlékeztetőül a csapatösszetétel:

Zsolt - Karin Mézfuvallat (Mishakal ember papnője)

Máté - Fürgeujjú Füzike (kender kalandornő)

Dávid - Elnær (ember varázsló)

Jómagam - Vala Vandar (ember harcos/pap/nemesnő)

A halott surranó meggyilkolásának bejelentésére elküldtem Füzikét (Máté), Xiléniát pedig a Branchala templomba vittük, ahová már előttünk elindult Tarden, Rorik szintén ájult testével. Miután harcképtelen barátainkat jó kezekben hagytuk, visszatértünk a fogadóba, ahol is Karin (Zsolt) vezetésével Valmortot végső nyugalomra helyeztük. Sírjánál megesküdtünk, hogy beteljesítjük küldetését, mely Abanasiniába szólította. Sajnos ahhoz, hogy hajóval átkelhessünk Crossing kikötőjébe, előbb attól a sötét hajótól kellett megszabadulnunk, mely elzárta a kikötőt és mely gyanúnk szerint a qualinesti menekültek hajójának állított kelepcét. Kieveztünk a gályához és megpróbáltunk szóba állni a minotaurusz legénységgel, de nagyon hamar harc lett belőle, mivel vélhetően nem értették a nyelvet és amúgy sem tűntek tárgyalóképesnek.

A dungeonként is azonosítható négyszintes hajón a minotauruszok után még kétféle draconiannal is találkoztunk, akik közül az egyik láthatatlanul villámokkal bombázott bennünket. Kíváncsiságától vezérelt Füzike már korábban, karakterem viszont nagyjából itt harapott fűbe. Feltámasztásukat követően, - hogy a sokktól megkíméljék őket - Karin és Elnær (Dávid) csak annyit mondtak nekik hogy elájultunk, ők pedig mentve bennünket elmenekültek. A Kiri Jolith templomban tértünk magukhoz, és innen kísérhettük figyelemmel, ahogy a Sötét Úrnő nevű gálya elsüllyeszti a menekültek hajóját, mialatt egy különös égi jelenség folytán tűzgömbök hullottak az égből a városra rombadöntve és felgyújtva néhány házat. A gálya dolga végeztével távozott, a tűzzápor abbamaradt és mi kimentünk segíteni a rászorulóknak. Másnap Karin és én platina medálokat találtunk a ruháinkban, melyek Takhisis szentségtelen szimbólumai lehetnek, egyelőre nem tudjuk mikor kerülhettek hozzánk. Apám egy itteni ismerősétől vételeztem acélpénzt, amivel finanszírozhatjuk átkelésünket Crossingba, így a következő kaland elején elkezdünk hajót keresni.

Gábor régen mesélt és valszeg kiesett a formájából, így történhetett, hogy a korábban szerepjátékról híres kampány most taktikai ülésre módosult. A fegyverforgató karakterek részvételére beállított kihívási értékű ellenfeleket nem gyengítette vissza még azután sem, hogy kiderült, nem jönnek a játékosok. Konstruktív kritikaként jegyzem meg, hogy az akár NPC-ként is hozható Tarden szó nélkül, titokzatos módon eltűnt a meséből, valamint hogy a láthatatlan draconian ellen nem volt semmilyen kivédési lehetőségünk, még a függönyökkel tett kísérlet is rendre meghiúsult. Bízom benne, hogy vereségünknek később még dramaturgia jelentősége lesz, melyet Gábor igazi, sztorimesélős stílusában dörgöl majd az orrunk alá.

The Amazing Escape of Lieutenant Kolon - STAR WARS

Tavaly októberi játékunk után Gábor végre ismét Star Wars mesélésre adta a fejét, ezúttal a teljes partinak:

Aril - sullusti pilóta (Máté)
Jaganar - klatooni katona (Dávid)
Rado - ember felkelő (Zsolt)
Lomina Pace - ember hajótolvaj, Rado felesége (Jómagam)

A legutóbbi kalandunk óta eltelt néhány napban Rado (felső kép) visszatért a továbbképzésből ám kellemes légyottunkat a felkelés cseprő-apró ügyei szakították meg. Tudomásunkra jutott, hogy a Birodalom lecsapott a Yavin 4-en található állomásunkra, leszálló csapatszállító hajóikkal békés tüntetőket zúztak agyon a Ghormanon és még sorolhatnám. Fenyegető fellépésük egyik folyamodványa lehet, hogy bázisunknak megszakadt a kapcsolata az Argonnar harmadik holdján található megfigyelőállomással, ráadásul a hozzájuk küldött mentőhajónk is szőrén-szálán eltűnt. Paracsnokunk kriptikus eligazást tartott (még azt sem árulta el, hogy az állomás milyen természetű megfigyelést végzett) majd ránk bízta az ügy kivizsgálását.

A Szövetségtől kapott űrhajónkkal Aril (Máté) ötlete alapján először egy megtévesztő hiperugrásba kezdtünk, ami mint kiderült hasznos is volt: karakterem ugyanis egy aktív nyomkövetőre bukkant a szerszámosládában. Ettől egy másik hamis ponton megszabadultunk, majd kódolt jelentést küldtem felfedezésünkről a parancsnokunknak.

A célrendszer előtt azonban hipertéraknákba botlottunk, melyek gigantikus láncba rendezve védték a rendszer határát. Áthaladni rajtuk egyenlő lett volna az öngyilkossággal, így Radoval szkafandert öltöttünk és kint nekiláttunk hatástalanítani az egyik központi egységet. Ennek oroszlánrésze rám hárult volna, ám karakterem egyszerűen nem bírt a kihívással. Többszöri próbálkozás után csak egyre ingerültebb lett majd végül eltört a mécses. Játéktechnikailag ez úgy nézett ki, hogy nagyjából 10-15 próbálkozás során egyszer sem sikerült 5 feletti értéket produkálnom a 20 oldalú dobótesttel.

Rado végül megoldotta a problémát és beléphettünk a rendszerbe. Az Argonnar szeles, homokfútta holdján ráakadtunk a földalatti állomás felszíni egységére, mely körül planetáris bombázás jeleit fedeztük fel. Az objektum átkutatása során nem találtunk életben senkit, látszólag a teljes személyzetet lemészárolták, az összes kutatási anyagukat elvitték. Már éppen távozni készültünk, amikor felfedeztünk egy még aktív terminált, melyen koordinták mutattak egy pontra a bázis viszonylagos közelségében. A holttesteket kihordtuk a felszínre, hogy a pusztító szél idővel eltűntesse nyomaikat.

A koordinátákon egy korábban álcázott, most már üres indítósilót találtunk. Az adatok szerint nemrég feltöltöttek itt egy hajót, de éppen csak annyi energiával, mely arra sem lenne elég, hogy elhagyják a rendszert. Felszálltunk hát és a vészfrekvencián elkezdtem sugározni. Nehezen, de végül felfedeztük, hogy válaszokat küldenek nekünk az Argonnarról. Bemértük a pozíciót, ám a tengerparton csak az összetört űrhajóra és egyik halott technikusra bukkantunk. A nyomok alapján a sivatagos terület mögött húzódó hegyek felé indultunk, útközben még egy, részben elfogyasztott hullát találtunk. A sziklák között, a hegyoldalban felfedeztünk egy barlangot, mely kiváló rejtekhelyül szolgálhatott az űrhajótörötteknek - helyettük azonban egy rasnya szörnyet zavartunk fel. Hajszál híján elmenekültünk előle, majd folytattuk a keresést a korábbi vektorok mentén. Napnyugtakor végre rájuk találtunk, táborukat azonban éppen egy sarlacc támadta meg, a csápokat lődözve a bestia szájából mentettük ki őket.

Kolon hadnagy elmesélte csodával határos szökésük történetét az Argonnar III-ról, majd a maradék túlélőkkel a fedélzeten visszatértünk anyaállomásunkra. Parancsnokunk elégedettnek bizonyult teljesítményünkkel így rögvest új megbízást adott: hozzuk el Jan Ors (alsó kép) oktatót a Caridán található Birodalmi Akadémiáról.

Bár Gábornak több írott oldal is forgott a kezében, jórészt improvizált mesét hallottunk: az Argonnar bolygó először más nevet viselt, majd Eberron karakterem neve (Delta Tastír) is rövid tisztelgésben részesült, mint a mentőhajó hívójele. Kézifegyveres harcra egyáltalán nem került sor (mindössze hajónk fedélzeti fegyverével adtunk le néhány lövést a sarlaccra), szerepjátékos gesztenyét azonban mindenkinek sikerült kikaparnia.

MÁS: Zsolt beindította első szám elsőszemélyben írt blogját, melyet a karakterei szemszögéből fog vezetni - mesélése esetén természetesen narratív stílusban. Olvasgassátok és bíztassátok, hogy ne hagyja abba.

Let's Kickin' a Civil War! - STAR WARS

Gábor ismét Star Wars-ot mesélt, az én legnagyobb örömömre.

A szerte a Galaxisban több, egymástól független ügynök jelezte, hogy valami készül. Számos ellenállási sejt összeolvadt és egyre nyíltabban vállalják szembenállásukat a Birodalommal. Elszigetelt kis csoportunk amiben tudja, támogatja ezeket a sejteket. Tudományos tisztünk, C’adon N’cka minket talált alkalmasnak egy nem hivatalos, ultra-titkos küldetés végrehajtására. Jaganar (Dávid) a klatoon-i anti-hutt, és a csinos űrhajótolvaj, Lomina Pace (jómagam) feladata gyógyszerek, bacta-tartályok és különféle vérazonosítók eljuttatása volt a Kwymar-szektorba, az aqualish faj szülőbolygójára, az Andóra.
A szállítmány nagy részét Nar-Shaddaban kellett átvennünk, egy felkelő összekötőtől, Fam Hasertől. A Nal Hutta holdjánál található vertikális város mélyén meg is találtuk az üldözői elől inkognitóba vonult "üzletembert". Óvatosnak kellett lennünk, mert C’adon N’cka elárulta, hogy az Andón egy beépített ügynök dolgozik, akit csak egy, a birtokunkban lévő spaarti-tankban növekedő kutyával tudunk majd azonosítani.

Fam Haserrel és a szállítmánnyal meg is érkeztünk az Andóra, ahol Soltra Vollen (bal oldali kép), a helyi ellenállás vezetője fogadott bennünket. A hadászati eszközökkel alaposan ellátott sejt nevében felajánlotta együttműködését a mi elszigetelt csoportunkkal. Mielőtt a hírrel elindultunk volna, személyesen részt kívántunk venni az ügynök leleplezésében. A tankban szépen felnövekedett kutyát kiengedtük, aki némi rohangálás után azonosította is Fam Hasert. A fickó végtagjai felpattantak, leleplezve az emberi külső alatt rejtőző assassin-droidot (felső kép). A hentelés mindjárt kezdetét is vette, az orgyilkos pedig vélhetően riadóztatta a lesben álló birodalmi erőket, akik szórványosan bombázni kezdték Ando fővárosát, Salis D’aart.


Hajszál híján tudtunk csak elmenekülni, ám az Andó eseményei végleg beírták magukat az egyetemes galaktikus történelembe: bár az ottani ellenállást leverték, de az elnyomó Birodalom elleni első fegyveres fellépés megtörtént. A civil áldozatok száma: 1956 and counting.

The Last Stand on Kidron - STAR WARS

Évek óta vártam a lehetőséget, és a sok mesélés után végre játszhattam D20-as Star Warsot, hála Gábornak! A klasszikus hangulatot idéző kalandot a felkelés korai időszakára lőttük be, még valahová a yavini csata elé. A csapat egy a felkelés oldalán működő csoportot alkotott.

A résztvevők a következők voltak:

Rado - ember katona (Zsolt)
Jaganar - klatooni katona (Dávid)
Knemkuh - felkelő összekötő (Tamás)
Lomina - ember hajótolvaj jómagam

Gábor a Star Wars sagára jellemző családi aspektust oly módon teremtette meg, hogy a Zsolt és az én karakteremet házastársaknak nyilvánította. Ez vicces volt, aktív házasságban élő feleséggel még úgysem játszottam 17-18 éves szerepjátékos múltam során. Kis csapatunk azt a megbízást kapta, hogy szabadítsunk ki egy Birodalom fogságába esett, de a felkelésnek dolgozó informátort és összekötőt. Igyekeznünk kell, mert jelenleg egy low security börtönben őrzik, ahová nemsokára profi kihallgató érkezik (Grand Moff Tarkin személyében) aki biztosan megtöri majd a foglyot. A szöktetés viszonylag simán ment, köszöhetően annak, hogy Jaganar már raboskodott itt korábban és ismerte a helyet -grátisz gyanánt még az itt bebörtönzött nevelőapámat is kiszabadítottuk. Menekülés közben hajónk megsérült és a minket üldöző csapatszállító orra előtt, a közeli Kidron bolygón kényszerleszállást hajtottunk végre. Bevetettük magunkat egy közeli raktárba, amit csempészek éppen kiraboltak. Beástuk magunkat a nyomunkban loholó rohamosztagosok elől és a betörőkkel az oldalunkon keményen tartottuk magunkat, míg lassacskán sikerült felőrölnünk az erőiket. Bár a csempészek legtöbbje elhullott, kis csapatunk végül sértetlenül megúszta a kalandot.

Sajnos Máté nem tudott jelen lenni, hogy kellő mélységében kijátssza a sullusti pilótát, de Gábor ezt profi módon megoldotta helyette, így a játékosok az ő karakterének ítélték a bónusz XP-t. Tamás a mese második felében csatlakozott, átvéve a kiszabadított informátor szerepét, Dávid pedig a fináléról maradt le. Az erős személyzeti fluktuációtól eltekintve kiváló kalandban volt részünk, reménykedem a mihamarabbi folytatásban.

A képen karakterem, az ord mantelli Lomina Pace látható.

Voyage of Courage - DL D&D

Hajónk kapitányától, Solorumtól megtudtam, hogy a kikötőtől nem messze a tenger felé horgonyoz egy hadihajó (lásd. kép), amelyet ugyan szeretett volna megvizsgálni a kikötő őrség, de kiküldött csapatuk nyom nélkül eltűnt - később vízihulla állapotban kerültek elő. Elnær (Dávid) körberepülte, de egy minotauruszon és egy karmoskezű csuhás illetőn kívül semmi gyanúsat nem látott, inkább a városban kezdtünk ténykedni, közben Füzike (Máté) is felépült és csatlakozott hozzánk.

Fülünkbe jutott hogy Hyloba várnak menekült elfeket, és felvetődött bennünk, hogy az a hajó rájuk vár, vélhetően nem jó szándékkal. Enyhén paranoiás karakterem szerint azonban csak inkább azt lesi, hogy mi hajózzunk és a nyílt tengeren elsüllyesszen minket. Elméletem mellett persze egy fikarcnyi bizonyíték sem szól. Míg én a fogadóban beszélgettem az öreg Valmorttal, apám volt katonájával, addig a többiek egy meggyilkolt surranóra bukkantak a városban.

Valmort solamniai lovag lett és elmesélte nekem milyen fontos ügyben járt: Sanctionben kémkedett, ahol megfertőződött egy gyógyíthatatlan halálos betegséggel. Sikerült azonban kiderítenie, hogy a Vörös seregek délnyugat felé, a síksági barbárok földjei felé készülnek támadást indítani. Visszatért a hírrel Solanthusba, ám ott úgy értékelték, hogy ez rájuk nem jelent közvetlen veszélyt. Valmort azonban csapatot akart toborozni, hogy útra keljen Abanasszíniába, figyelmeztetni a barbárokat, ám ebben megroggyant egészsége megakadályozta. Rám bízta az ügyet és adott egy ajánlólevelet amiért cserébe majd lovaggá üthetnek - feltéve ha megfelelek. A siker zálogaként rám hagyta felszentelt kardját melynek nem csak naponta egyszer használható Fénysugár varázslata, hanem egyéb tápjai is elhomályosítják a halandók szemét. Miután elvállaltam a megbízást, az öreg ki is lehelte lelkét.

A halott surranó után megindított nyomozásunk a házába vezetett, ahol egy sötétbőrű elf bérgyilkossal és egy Vizyla típusú démonnal futottunk össze. A harc keményebb volt mint hittük, asszem valaki fűbe is harapott, de ez nem biztos. A lényeg, hogy rávettem társaimat tartsanak velem délre, Crossing kikötőjébe.

Voyage of Courage - DL D&D

A szessön mindjárt a patkányemberek és a zombik kontingenséből álló csapatok ránkmozdulásával kezdődött. A likantrópia sajátja, hogy harapás útján fertőz így mindenkinek kellett dobnia néhány Szívósság mentődobást. Kinek nincs meg ilyenkor? Hát persze hogy a gyenge egészségű mágusnak. Beletelt néhány éjszakába és kis híján Xilénia (Eszter) is ráment, míg sikerült felfedeznünk, hogy csapatunk varázslójából patkányember lett. Sajnos Elnær (Dávid) és Xilenia között kialakult feszült viszony csak tovább mérgesedett, mikor a varázsló a famulusán keresztül megpróbált rásütni egy varázslatot a törpe nőre.

Itt egy érdekes és visszatérő szerepjátékos jeleségnek lehettünk tanúi: nincs az a szabályrendszer, mely tökéletesen tudná szimulálni a valóságot, és ennek hiányosságai legfőképp akkor jelentkeznek, amikor két szembenálló játékos szedi ízekre a rendszert, hogy az adott szituációban eldöntsék mi és hogyan lehetséges. A DnD is csak mesélői bírálattal, állta ki a tesztet.

A lényeg, hogy nem halt meg senki és sikerült azonosítanunk a patkányembert - akit Dávid olyan mélységében keltett életre, hogy talán az sem lett volna ellenére, ha az egész kampány végéig vihette volna elpatkányosodott karakterét. A mellékelt képen még humanoid formában látható. Csapatunk megérkezett Hyloba, ahol rögvest meggyógyíttattuk Elnært és leadtuk a templomba a még mindig ájult Füzikét (Máté). Körülszimatoltunk a surranók sajátos városában, beszereztünk pár felszerelési tárgyat, ezenkívül sikerült hajót találnom Portsmithbe.

Mesélőnk legjobb beköpése: "Mire visszajövök eggyel kevesebb player legyen".

Voyage of Courage - DL D&D

A föld alatti városban ránktámadt egy árny, aki hosszú időre kivonta a forgalomból Füzikét, többek között azon egyszerű okból is, mert Máté nem tudott jönni játszani. Az elnéptelenedett városkát töviről hegyire átkutattuk, a legújabb relikviáról is megállapítottuk, hogy legalább 15 éves. Feltártunk egy lezárt kaput, majd felderítettük a mögötte meghúzódó bányarendszert. Itt találkoztunk két új utitárssal: az ideges és fajilag felettébb önérzetes törpe nővel, Xileniával (Eszter), valamint egy rendkívül csúnya törpe harcossal, Rurikkal (Gergő). A két zömök figura egy telér nyomában ereszkedtek le a tárnákba, ám az végül rájuk omlott. Szorító terheik alól mi oldottuk fel őket, és nagyjából ekkor ért utol bennünket Tarden (Attila), Artemius fia.

Annyit tudni kell a karakteremről, hogy Ker Vakt földesurának, Vasmarkú Elionnak a lánya, s mint ilyen nemesi születésű fruska. Foglalkozását tekintve Harcos-Nemes, aki előbb-utóbb Kard Lovag szeretne lenni, a mellékelt képen is őt látjuk a dicsőség fényében sütkérezni. Nos Vala Vandar inkább útrakelt Ansalonra, hogy részt vegyen a sötétség erői ellen vívott háborúban, semmint hogy feleségül menjen egy hadnagyhoz. Tardennel együtt gyerekeskedtek, révén ő Ker Vakt őrparancsnokának a fia. A fiatalember állítólag Elion utasítására szegődött a nyomomba, de inkább romantikus hevületet és féltést sejtek. Tarden a fegyverforgatás mellett Mishakal isteni varázslatait is ügyesen alkalmazza.

Sajnos a három új taggal bővült csapatban vannak széthúzások, elsősorban a harcicsákányokat forgató, igencsak nehéz jellemű Xilenia és mogorva varázslónk, Elnær (Dávid) között. A nézeteltérés odáig fajult, hogy egy éjszaka Elnær egy varázslattal szakállt növesztett a a törpe nő arcára.

Harc tekintetében szétszórtunk pár csontvázat, majd egy mély szakadékhoz érve óriás denevéreket kellett aprítanunk. Mivel a mélység felett átvezető kötélhíd leszakadt egy lezárt ajtó irányába indultunk, ami mögött rosszindulatú törpéket találtunk. Békés szóval megkértük őket hogy engedjék meg, hogy akár kísérettel is, de áthaladhassunk a városukon. Ez elől kategórikusan elzárkóztak, majd Xilenia elárulta, hogy ezek a törpék már Takhisisnek dolgoznak. Ennél több már nem is kellett a karakteremnek, ahhoz hogy elszánja magát ellenük. Lett is kemény harc, magam másodikként ájultam el, és nagyjából ekkor kellett elindulnom kansasi haveromhoz hálaadási vacsorára. A karakterem irányítását Dávidra bíztam, így a játékülés hátralévő eseményeit az ő szavaival foglalnám össze:

"A törpés támadást épphogy túléltük. 4725 XP csordogált le a plafonról. Egy "gyors" full day rest után maxközeli HP-n (+ szintlépés) benéztünk egy ajtó mögé aminek eredménye egy hosszú RUN lett (mégtöbb támadó törpe) gyakorlatilag vissza a lepusztult faluba (a tóhoz). Ott csónakokra szállva elmenekültünk a túlsó falig, ahol egy vízszint alatti átjárót szpotolt a szakállas törpe nő. Azon át egy evil templomba jutottunk (hozzáértők szerint Chemosh temploma), ahol néhány termen áthatolva (a két törpe lootingolt 1000el) kijutottunk a szabadba, ahol kb. 100m-es körzetben le volt pusztulva minden (+ férges volt a föld). Az első táborozás éjszakáján egy közeli temetőből kb. 50 "alak" moccant ránk, majd kerített be minket (zombik és wereratok hada) ... Itt lett vége a scenariónak ...
Jaigen, templomból lootolt cuccok 90%-a mágikus... (kb. 4 nap lesz mire identifájolom az összeset...)"

Voyage of Courage - DL D&D

K.Gábor Dragonlance-kampányának harmadik fejezetéhez érkeztünk. Ebben a történetfolyamban négyen játszunk, a következő összetételben:

Zsolt - Karien Mézfuvallat (Mishakal ember papnője)
Máté - Fürgeujjú Füzike (kender kalandornő)
Dávid - Elnaer (ember varázsló)
Jómagam - Vala Vandar (ember harcos/nemesnő)

A 350-ben játszódó kampány gerincét utazásunk képezi Észak-Ergothból Ansalon kontinensére, azon belül is a Vingaard-erődbe vagy Solanthus városába. Célunk, hogy csatlakozzunk a Takhisis seregei ellen folytatott háborúba. Ker Vaktból indultunk, de már a második nap éjszakáján haramiákba botlottunk, akik Karient és Füzikét eszméletlenre verték, Elnaert megölték, engem pedig elraboltak. Mai játékunk elején egy Nefrita nevű javasasszony segítségével megszöktem, megkerestem közben magukhoz tért társaimat és a vajákossal feltámasztattuk a varázslónkat. Ezután Füzike irányításával elindultunk keletnek, hogy a Széltáncos-torony romjai alól induló kazamatán keresztül átkeljünk a hegyláncon. Az igen hosszadalmas és kényelmetlen földalatti út során több kisebb-nagyobb ellenféllel is meggyűlt a bajunk, míg egy elsüllyedt földalatti városban tábort vertünk. Innen kivertük az itt kóborló Árnyat, majd Füzike és én szintet léptünk. A mese leghumorosabb momentuma a vénasszony leírásához köthető: "az esti szél lágyan fodrozódik a bajuszán."