Beyond the Mountains of Madness - CoC

Az S.S. Gabrielle hősei Porter, Lorrain (Máté), Snabjorn és Price megfékezték az elszabadult Boeing motort. Kiderült, hogy ez a "baleset" is a szabotőr tevékenységének köszönhető, vélhetően még elfogatása előtt csinálta. Ha nem így van, abba jobb nem is belegondolni. Magam inkább hajónk új utasa, egész pontosan annak poggyásza iránt kezdtem érdeklődni. Howard Cornell kezdettől fogva a gyanús listámon szerepel. Titokban átkutattam a holmijat, hogy némi profilt alkothassak a fickóról, és többet találtam mint reméltem: egy latin nyelvű öreg könyvet, az expedíció New Yorkban viselt dolgait taglaló cikkeket, néhány résztvevő adatait, E.A. Poe Arthur Gordon könyvét, stb.

A vihar után egy befagyott bálnavadászhajóra bukkantunk, melynek fedélzetén láthatóan valami robbanás történt. A néhai kapitány naplójából kiderült, hogy valóban ez történt, a matrózok többsége elhagyta a Wallaroot, a kapitány sérülése okán inkább itt maradt. A fedélzeten talált holttesteken különös sebeket fedeztünk fel, mintha a húsuk megfolyt volna. Szakértőink szerint robbanás nemigen csinál ilyet, valaki szerint dögevő madarak lehettek. Kétlem, de jobb magyarázattal magam sem tudtam előállni. Tengerészmódra eltemettük őket, rádión jelentettük, hogy rábukkantunk a Wallaroóra, majd folytattuk utunkat.

A kaland végére áthaladtunk a Ross-tengeren, és az Erebus vulkán lábánál elkezdtük felépíteni az első tábort. Tudtunkra jutott, hogy Acacia Lexington expedíciója nálunknál néhány nappal előbb ért partot, ez persze leginkább Starkweathert érintette rosszul.

Europa Requiem - TS

Szombaton debütáltam a Transhuman Space című SF szerepjátékot, Zsoltnak, Gábornak és Máténak. Előregenerált karakterekkel kellett mocorogni, akik mind a hárman (egy NPCvel együtt mind a négyen) az adott világ tipikus életformáit testesítették meg. Az űrhajótörést szenvedett karakterek másfél évnyi űrben való sodródás után zuhantak le a Jupiter holdjára, a jeges Európára. Itt nagy szerencséjükre azonnal megmentették őket az Europa Defense Force prezervációs aktivistái.

A nanosztáztisból való felélesztésük után világossá vált, hogy csak négyen élték túl a katasztrófát:
Brandon Maynard - VR mérnök (Máté)
Alabama Maynard - gazdasági mérnök, Brandon felesége (Zsolt)
Ziyi - titkárnő (Gábor)
Victoria SP224 - android - élvezeti modell (NPC)

Érkezésük nem aratott osztatlan sikert az állomáson, hamar szert tettek ellenségekre és barátokra egyaránt. Tájékozódásaik során lassan képet alkottak az Európán folyó harcról, melyet az EDF folytat a pantrópikus Avatar Klusterkorp nevű céggel, melynek célja a hold érintetlen ökoszisztémájának átalakítása esetleges kolonizációra. Az állomás tagjai között a hangulat nagyon feszült: ide tart az Európa Tanács egy delegációja, hogy békés úton rendezzék a konfliktust, amiben persze néhány aktivista egyáltalán nem hisz, ezért nem is szívesen várnának addig egy átfogó támadás megindításával. Ezenkívül szóbeszédek járnak arról, hogy titokban útnak indult egy felfegyverzett kínai hadihajó is, hogy begyűjtsék az állomás parancsnokát, Thorsten Rademachert. Aki mellesleg a naprendszer 12-dik Most Wanted személye, a kínai Mars felvonó ellen elkövetett merénylete óta.

A játékosok egyelőre kivárnak, mivel lehetőségeik elég korlátozottak, ám egyre több olyan információ és kapcsolat adódik, melyek okos felhasználásával aktív szerepet vállalhatnak sorsuk alakításában.

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Jómagam megpróbáltam kapcsolatba kerülni a nyomozás ideje alatt lakat alá helyezett szabotőrrel Gordon Cookkal, de sajnos lépten-nyomon falakba ütköztem. Az újságírói ösztönnek nevezett képesség elvetette bennem a kétely szikráját, mely szerint nem a valódi bűnöst, hanem csak mindössze egy bűnbakot sikerült leleplezni. Összebarátkoztam a szintén angol geológus-csillagász professzor, Wilhelm Cyril Kerringtonnal (Gábor), majd utánanéztünk ki is ez az új csillagász, Howard Cornell. A könyvtárban nyomtunk is egy gyors és rutinos blamát, ugyanis a fickó is éppen ott tartózkodott. Semmilyen cikket vagy publikációt nem találtunk, így őt magát vettük nagyító alá. Motivációi egyelőre nem gyanúsak, Moore-ral folytatott beszélgetésemből kiderült, hogy Cornell 15000 dollárral támogatja az expedíciót, így finoman fogalmazva...jobb ha leszállunk róla. Megesett egy díszvacsora is a polgármesterrel, melyet a tiszteletünkre rendezett, majd lassan ismét útrakeltünk.

Vredenburgh kapitány naplójából összefoglalva a hajóút eseményeit, semmi olyasmi nem történt, amire ne számíthattunk volna: a tenger egyre viharosabbá, az idő egyre cudarabbá vált.

Egy különösen barátságtalan éjszakán elszabadult valami a raktérben, mely úgy repkedett odalent, ahogy a hullámok dobálták a hajót. A katasztrófa elkerülése végett néhányan elindultunk a fedélzeten át a raktér irányába, ám ez a művelet majdnem egy másik katasztrófába torkollott: a hullámverés kíméletlenül lemosott a fedélzetről és Charlie Porter geológus-segédnek köszönhetem az életem. Miután egy szép fejsebbel is gazdagabb lettem, jobbnak láttam visszavonulni a kabinba, ahol aztán teátrálisan elájultam.

Porter, Lorrain (Máté), Snabjorn és Price lejutottak a 2-es raktérbe, ahol a két Boeing motor elszabadult, megfékezték őket és itt is hagytuk abba.

Beyond the Mountains of Madness - CoC

Egy kommunikációs hiba folytán sajnos csak délután 2-ig tudtam részt venni a játékülésen, de már addig is számos felfedezést tettünk a készleteinket illetően. A repülőgépekhez nem megfelelő szerszámok mellett, magam legjobban a szardínia konzerveken lepődtem meg, melyekből hiányzott a haltörzs, mindössze finom fűszeres olaj lötyögött bennük.

Tervet készítettünk a dinamitköteget elhelyező szabotőr elfogására, de ennek kivitelezésében sajnos - fent említett korai távozásom okán - már nem tudtam részt venni. Mindenesetre Dávid teljeskörű beszámolóval látott el a távollétemben történt eseményekről:

- A hármas fedélközi raktérben, az élelmek körül akadt még két kisebb probléma: a listán szereplő marmalde helyett normál baracklekvárt talált a csapat, a kockacukornak pedig nyomaveszett.
- A vizsgálat folytatódott a négyes raktérben, majd október 2-án, hétfőn, a hajó kapitánya, Henry Vredenburgh teljes vizsgálatot rendelt el, ahol az expedíció tagjait is megmotozták, személyes holmijaikat átvizsgálták a vezetők és az elsőtiszt jelenlétében. Az eredmény itt csupán néhány pisztolygolyó előkerülése volt, ami az Sorensen fivérekhez fűződött. A vizsgálat végefelé Arthur Ballard, a második tiszt szolgált bizonyítékokkal a szabotőrt illetően, ugyanis előkerültek bizonyos elektronikai eszközök, savat tartalmazó üvegcsék, és álkulcsok is. A tulajdonost, Gordon Cook tengerészt azonnal elfogták és elzárták. A kapitány cselekedetére vonatkozó kérdésekre Turlow elsőtiszt szolgált magyarázattal, miszerint idáig volt hajlandó visszatartani az információt a kapitány előtt.
- A négyes raktérben nem talált a csapat problémát.
- Az ötös raktérből hiányzott az alaptábor teljes 12"x12"-es gerenda készlete.
- A fedélzeti raktérben probléma volt a robbantósapkákkal és a száraz szódium hidroxid (NaOH) kannákkal, (ami az oxigénsátrakban felhalmozódó carbon dioxid káros hatásának neutralizálására használatos).
- Az összes probléma a már megszokott módon jelentve lett William Moore-nak.
- Október 8-án Lexington hajója az SS Tallahassee kikötött Hobartban, Tasmania szigetén (rádiójelentés alapján).
- 12-én, csütörtökön az SS Gabrielle végre befutott Melbourne-be, ahol a többszáz ember tolongott a kikötőben, legtöbbjük természetesen újságíró. Gordon Cook azonnal át lett adva a rendőrségnek, majd Vredenburgh kapitány és Starkweather kezelésbe vette a riportereket. A hajó és az expedíció legénysége gyorsan leszivárgott a hajóról, legtöbben helyi kocsmákat vettek célba. Az esti vacsorán bemutatkozott Willard Griffith helyére érkező geológus-csillagász professzor, Wilhelm Cyril Kerringon (Gábor). A vacsora után Lorrain (Máté) és a karakterem gyorsan betévedtek egy hotelbe, hogy végre igazi ágyon tudjanak aludni. Xaros (Zsolt) és Baldwin (Eszter) elmentek egy táncos bálba a hosszú hetek óta halmozódó szexuális vágyaiknak eleget tenni. Packard és Tremblay (Gergő) pedig régi háborús élményeket emlegetett fel a hotel bárjában (kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után), kissé megritkítva ezzel a teremben tartózkodók létszámát.
- Másnap reggel Moore kiadott néhány kisebb árubeszerzési feladatot a csapatnak (Holbrook, Xaros, Baldwin, Lorrain, Packard, Tremblay, Kerringon).
- Az első feladat a megrongált hűtő miatt keletkezett pemikkán hiányának pótlása lett volna, de a gyártó felkeresése után kiderült, hogy hozzájuk semmiféle megrendelés nem érkezett meg. A cég vezetője, Roger Manfield, miután tudatosult benne, hogy a Starkweather-Moore expedíciónak lenne szüksége az élelemre, felajánlotta segítségét. Mivel összesen öt tonna pemikkánra volt szükség (amit egyébként még sosem gyártott a város egyik legnagyobb konzervgyárosa), munkaerőre és receptre volt szüksége. Moore-al történő személyes megbeszélés eredménye az lett, hogy a hajó legénységéből legalább 10-15 ember fog segíteni az előállításban, az expedíció sarki vezetőinek felügyelete mellett.
- A generátorokat (második probléma) minden gond nélkül megszerezték Tremblay-ék, bár a Gabrielle előtt kiderült, hogy valami tévedés folytán a 3 darab, egyenként 300W-os generátorokból valamiféle csoda, vagy félreértés okán 6 darab 150W-os lett. Moore ezekután átvette az ügyet.
- A harmadik út volt a legrövidebb és itt nem történt semmiféle rendellenesség, meglepetés. A csokoládéra cserélt fényképelőhíváshoz használt kemikáliákat minden gond nélkül be tudta szerezi a csapat egy helyi szaküzletben.
- Este a vacsoránál bemutatták az expedíció utolsó tagját, Howard Cornell csillagászt, aki megjelenésének első pillanatában vészjósló benyomást keltett a jelenlévők nagyrésze között...
- Előre láthatóan még néhány napot kell eltölteni Melbourne-ben. Például érkeznie kell még a Boeing alkatrészeknek, és egy város vezetői által szervezett díszvacsorára is hivatalos az egész expedíció. Akad még tennivaló bőven.

Liike - KULT

Sajnos megint elmaradt a Beyond the Mountains of Madness, jövő hétre már valami konkrét megoldást kell találnunk, hogy folytathassuk a kampányt. Sajnos azonban ott is elkerülhetetlen lesz a tumultus, mely a mai KULT mesére is rányomta a bélyegét. Tény: sokan vagyunk. Azért nem annyian, hogy két egészséges partira lehessen osztódni, de annyian igen, hogy a narráció helyenként már észrevehetően akadozzon.

A szilveszteri kaland január 3-án folytatódott, mikorra is mindannyian visszatértünk Helsinkibe. Mindenki ment a saját dolgára, Attila pedig beállt Pontus Hansen karakterével, aki az első szessönben a szilveszteri tréfa értelmi szerzője volt. A hétköznapi rutin mellett a karakterekkel különös események történtek, volt akivel külön, volt akivel egy másik játékossal párosban. Hessuval sokat beszélgetett a mesélő, nem csoda ha hamar úrrá lett rajta a paranoia. Marko (Dávid) gyanús üzenetet kapott a neten keresztül, a többiek halálos fenyegetéssel is felérő koporsóajánlatokat egy netkévázóból egy Christopher Lee küllemű figurától. Pontus és még két osztálytárs telefonja folyamatosan csörgött egy értelmezhetetlen számról, de Pontus még egy külön ajándékot is kapott: házinénijét az ajtóra szegezve. Magam majdnem elevenen főttem meg Hessuval (Gábor) az ő kocsijában, amit azelőtt láthatólag követtek. Az általános légkört tovább feszítette, hogy két nap alatt két eltávolított szívű hajléktalanra bukkant a rendőrség, az egyiknél ott volt a telefonom, amit korábban odaajándékoztam Hessunak. Ezek a szerteágazó események a mese vége felé, a Szent Johanna kórházban hozták össze a majdnem teljes partit (Marco nem mozdult ki a Nokia központi szerverterméből).

A sztori struktúrája nem kifejezetten csapatjáték centrikus volt, mindössze alkalmanként alakultak ki párok, az információáramlás is keresztbe-kasul történő mobilhívásokon keresztül zajlott. Így az egész elég életszerű volt, hisz csak akkor hívtuk egymást ha arra tényleg adódott valami okunk, ebből kifolyólag viszont nem mindenki jutott egyformán szerephez. Mindenesetre a történések lassan egységbe kovácsolják a volt osztálytársakat, akik továbbra is inkább a civilekhez illő módon reagálnak egy problémára, nem pedig a szerepjátékokra oly jellemző "fegyveres problémamegoldók" eszközeivel.

A képen Kielikki látható, akinek vezetését Zsolt vette át Mátétól, aki most nem tudott jelen lenni. Külön érdekesség, hogy ők ketten már csináltak korábban egy ilyen karaktercserét DnD-ben, akkori megfigyelésünk ismét beigazolódott: a két játékos teljesen különbözően játssza ugyanazt a karaktert. Ennek okait operatív csoportunk még kutatja.

Jövő héten Beyond the Mountains of Madness! Reméljük!

Hylätty - KULT

Dávid indítványozására újra szerveztünk szilveszteri szerepjátékot, ezúttal Eszter vállalta, hogy egy helyre kis Kult mese szeánszának keretében átvezet bennüket az Újévbe. Majdnem sikerült összehoznunk egy minipartis kis Star Wars-ot is délutáni előétel gyanánt, ám ez sajnos váratlanul és végül meghíúsult.

A Kult sztori lényege, hogy a finn és svéd karakterek egy évente megtartandó osztálytalálkozóra - ezúttal szilveszterre - kapnak meghívót, valahová messze Lappföldre.

A tettestársak a következők voltak:
Gábor - Hessu a kiugrott lelkész
Dávid - Marko a Nokia programozója
Gergő - Niklas a lecsúszóban lévő hokisztár
Attila - Jack, Niklas amerikai-ukrán haverja (aki nem is volt az osztálytársunk)
Máté - Kielikki a várandós anyuka
Jómagam - Annalina, fotómodell és médiasztárocska (a képen)

A hat karakter öt autóval érkezett a helyszínre, egy behavazott fenyőerdőben álló házikóhoz. A viszontlátás öröme után hamar realizáltuk, hogy a ház fűtetlen, nincs benne se WC, se fürdőszoba. Amikor úgy döntöttünk, hogy ez nekünk nem megfelelő, elindultunk vissza, de a kocsijaink kerekeit valaki kiszúrta. Kielikki bérelt autóját valamelyest működőképessé varázsoltuk és a karakterem által brahiból hozott motorosszán segítségével elindultunk vissza. Az éjszaka hátrelévő része lidércesen telt: a benzinkút zárva volt, Niklas bekokózott, a férfiak (Hessu kivételével) lerészegedtek, a motelben orosz maffiózok szilvesztereztek így csak a konyhába engedtek be minket. Hessu és Kielikki a távolabb lévő tűzoltóságon töltötték az éjszakát. Reggelre lett autó, bementünk a városba, megszerveztük a visszautat a házikóhoz és odaérve lett is meglepetés: a ház és az autóink eltűntek. Mire kiszaszeroltuk, hogy mégsem mi voltunk a hülyék, és jó helyen járunk, zombik támadtak ránk. Csapatunk két tagja fegyvert rántott, ám mielőtt vérontás lett volna a dologból kiderült, hogy a zombik valójában a többi osztálytársaink, akik frászt akartak hozni ránk...és akiket az iskolában mi állandóan szívattunk. Ők szúrták ki a kerekeket, majd tüntették el az autókat, egy díszletes ex-osztálytársunk segítségével építették fel a házat, amit éjjel le is bontottak.

A közelben található csatornafedél alá azonban egyikünk sem mászott le, pedig ott lett volna a ne mulass!

Éjfél előtt vége is lett a kalandnak, de mindnyájan annyira rápörögtünk a játékra, hogy nem akartunk elkezdeni semmi mást játszani. Folytatást pedig senki nem akart improvizálni - lehet hogy ahhoz már öregek vagyunk?

Ha van a játéktér közelében internet, szinte semmilyen drága sourcebookot nem kell megvenni egy olyan játékhoz, ami napjainkban játszódik. A térképektől kezdve a finnországi taxiárakon át az autók kerékméretéig szinte minden fontos információt megtaláltunk a weben. S bár a mese nem volt igazán félelmetes, talán nem is úgy sült el, ahogy kellett volna, de kiváló hangulat uralkodott, nekem pedig még egy kemény röhögőgörcs is becsúszott.

People of Yolamonga - HYBORIAN ADVENTURES

A Hyborian Adventures Dávid Conan szerepjátéka a Warhammer picit átdolgozott rendszerével. Két évvel ezelőtt játszottunk utoljára, így nagyon örültem, hogy újra nyomjuk. Nekem ez volt a 23-dik kalandom, lehetséges hogy az összes megírt (és le is mesélt) sztorijában játszottam. Első találkozásom a fantasy műfajával is Conanhoz kötődik, s több fantasy szerepjáték kipróbálása (ás aktív használata) után még mindig a Hyborian Adventures a kedvencem. Dávid most is hű maradt Robert E. Howard novellákból adaptált tradíciókhoz, ezúttal a mohóság nevű gyakran előforduló emberi jellemvonásból gyúrhattunk egy picit - s hogy ez a mese pont karácsonyra esett, nem minden iróniától mentes.

A jelenlévő játékosok:
Eszter - Vyndra a vendhyai szuka
Gergő - Angar a büszke kimmériai barbár
Jómagam - Narthus az aquilóniai haramia (a képen)

A történet szerint szedett-vedett társaságunk egy négy részből álló kőtérkép egy-egy darabját birtokolják (a negyedik darab egy Rammaz nevű NPCnél van), és csak a térkép által jelölt sírhelyben lapuló kincs tartott össze minket. Rammaz egy éjjel elárult bennünket, de csak a saját darabjával sikerült elmenekülnie, így bosszútól tajtékozva követtük egészen a stygiai Sukhmetig. Itt egy helyi gazember, Zarallo házában szállt meg, de ez nem rémisztett el bennünket hogy az éj leple alatt rajtaüssünk. S bár őt nem találtuk meg, de vendéglátóját kinyírtuk (legalább is ekkor még ezt hittük) és a negyedik térképdarabbal elindultunk délre Kush és Darfar határvidékére. A térkép egyébként fifikásan csak a hold fényénél mutatta meg az utat és ez sem volt állandó, a hold fázisainak váltakozásával módosult, így olvasása próbára tette suttyó karakterem agyát. A kannibálok lakta dzsungelben aztán hamar elfogtak bennünket a bennszülöttek, akiknek két puszipajtása is volt: Rammaz és Zarallo. Mint kiderült, az utóbbinak csak szolgáját öltük meg, a kövünkről pedig kiderült, hogy csak hamisítvány. Amikor azonban megjelent a törzs főnöke Xollanc, Rammaz és Zarallo is fogoly lett. Mint kiderült a mocsok Rammaz ettől a fickótól szedte el az ő térképdarabkáját, de megesküdött hogy ő megölte a fickót. Úgy látszik csak félmunkát végzett mert Xollanc nagyon is jó bőrben volt. Olyannyira, hogy a közeli romoknál a kő segítségével megidézte Yolamongát, (valami történelem előtti szörnyet, aminek szerencsére csak az egyik csápját láttuk) és feláldozta neki Zarallót. Mi is így jártunk volna, de Vyndra fürgeségének köszönhetően sikerült meglépnünk, Rammazzal együtt. Megtaláltuk az acheroni varázsló, Xithar sírját, aminek szerényebb szarkofágjait ki is fosztottuk, de a főkriptához nem mertünk odamenni. Miután Rammaznak már nem volt sok haszna, Vyndra és Angar kinyírták, ezután hármasban elindultunk vissza Sukhment felé. No ezalatt nem sokat aludtak a karaktereink. A város közelében aztán úgy gondoltuk újra felosztjuk a javakat, ám a tervezett arányok nem egyformán feleltek meg mindenki elképzeléseinek. Néhány ütésváltásból kiderült ki milyen részesedést kap - magam jöttem ki a legrosszabbul, még néhány ujjam is eltörött. Ezután nem csoda, hogy a karakterek három különböző irányba távoztak.

Kiváló hangulatú játék volt, a sok hős után üdítően romlott, amorális karakterekkel és két remek csavarral.

Star*Drive - ALTERNITY

Szeptemberben abbahagyott kalandunk folytatásának elején mindjárt meg is érkeztünk a következő megvizsgálásra váró naprendszerbe, ahol első állomásunk egy a földihez nagyon hasonló légkörrel rendelkező bolygó volt. Orbitális pályáról történő rutinszkennelés során egy magányos hőleadó pontra bukkantunk. Leszállásunk után világossá vált, hogy élnek itt primitív őslakosok, ám ők technikailag nem építhettek ilyen nagy energiával operáló gépezetet. A hőforrást sikerült azonosítanunk egy azték piramishoz hasonló épület mélyéről, ám első behatolási próbálkozásunkat egy vélhetően automatikus védelmi rendszer visszaverte. Jobbnak láttuk ezután a pórul járt behatolókat, Ivanova kapitányt (Gábor), M'Sahht az orvost (Dávid) és Roardot (Gergő) 24 órás karanténba helyezni megfigyelésre. Magam észrevettem egy különös parancslánchoz hasonló kapcsolatot a karanténba zárt társaink között, ám ennek tényleges meglétét nem sikerült bebizonyítani. A karantén lejártával McCormick pilóta (Eszter) épített egy elektromágneses sugárzást kibocsátó bombát, mellyel sikerült neutralizálnunk a védelmi rendszert mely apró robotikus szúnyoghadra emlékeztetett, és erős kábítóméreggel tette hatástalanná a biológiai egységeket.

Sajnos a szessön félbemaradt, további két fontosnak tűnő dologra még nem találtunk magyarázatot: a ránktámadó helyi ragadozók bőre alatt már régóta nem működő mikrochipekre akadtunk, valamint a helyi őslakosok egy része bamba zombiként viselkedett, de legalább nem támadtak ránk.

Voyage of Courage - DL D&D

Hajónk kapitányától, Solorumtól megtudtam, hogy a kikötőtől nem messze a tenger felé horgonyoz egy hadihajó (lásd. kép), amelyet ugyan szeretett volna megvizsgálni a kikötő őrség, de kiküldött csapatuk nyom nélkül eltűnt - később vízihulla állapotban kerültek elő. Elnær (Dávid) körberepülte, de egy minotauruszon és egy karmoskezű csuhás illetőn kívül semmi gyanúsat nem látott, inkább a városban kezdtünk ténykedni, közben Füzike (Máté) is felépült és csatlakozott hozzánk.

Fülünkbe jutott hogy Hyloba várnak menekült elfeket, és felvetődött bennünk, hogy az a hajó rájuk vár, vélhetően nem jó szándékkal. Enyhén paranoiás karakterem szerint azonban csak inkább azt lesi, hogy mi hajózzunk és a nyílt tengeren elsüllyesszen minket. Elméletem mellett persze egy fikarcnyi bizonyíték sem szól. Míg én a fogadóban beszélgettem az öreg Valmorttal, apám volt katonájával, addig a többiek egy meggyilkolt surranóra bukkantak a városban.

Valmort solamniai lovag lett és elmesélte nekem milyen fontos ügyben járt: Sanctionben kémkedett, ahol megfertőződött egy gyógyíthatatlan halálos betegséggel. Sikerült azonban kiderítenie, hogy a Vörös seregek délnyugat felé, a síksági barbárok földjei felé készülnek támadást indítani. Visszatért a hírrel Solanthusba, ám ott úgy értékelték, hogy ez rájuk nem jelent közvetlen veszélyt. Valmort azonban csapatot akart toborozni, hogy útra keljen Abanasszíniába, figyelmeztetni a barbárokat, ám ebben megroggyant egészsége megakadályozta. Rám bízta az ügyet és adott egy ajánlólevelet amiért cserébe majd lovaggá üthetnek - feltéve ha megfelelek. A siker zálogaként rám hagyta felszentelt kardját melynek nem csak naponta egyszer használható Fénysugár varázslata, hanem egyéb tápjai is elhomályosítják a halandók szemét. Miután elvállaltam a megbízást, az öreg ki is lehelte lelkét.

A halott surranó után megindított nyomozásunk a házába vezetett, ahol egy sötétbőrű elf bérgyilkossal és egy Vizyla típusú démonnal futottunk össze. A harc keményebb volt mint hittük, asszem valaki fűbe is harapott, de ez nem biztos. A lényeg, hogy rávettem társaimat tartsanak velem délre, Crossing kikötőjébe.

Voyage of Courage - DL D&D

A szessön mindjárt a patkányemberek és a zombik kontingenséből álló csapatok ránkmozdulásával kezdődött. A likantrópia sajátja, hogy harapás útján fertőz így mindenkinek kellett dobnia néhány Szívósság mentődobást. Kinek nincs meg ilyenkor? Hát persze hogy a gyenge egészségű mágusnak. Beletelt néhány éjszakába és kis híján Xilénia (Eszter) is ráment, míg sikerült felfedeznünk, hogy csapatunk varázslójából patkányember lett. Sajnos Elnær (Dávid) és Xilenia között kialakult feszült viszony csak tovább mérgesedett, mikor a varázsló a famulusán keresztül megpróbált rásütni egy varázslatot a törpe nőre.

Itt egy érdekes és visszatérő szerepjátékos jeleségnek lehettünk tanúi: nincs az a szabályrendszer, mely tökéletesen tudná szimulálni a valóságot, és ennek hiányosságai legfőképp akkor jelentkeznek, amikor két szembenálló játékos szedi ízekre a rendszert, hogy az adott szituációban eldöntsék mi és hogyan lehetséges. A DnD is csak mesélői bírálattal, állta ki a tesztet.

A lényeg, hogy nem halt meg senki és sikerült azonosítanunk a patkányembert - akit Dávid olyan mélységében keltett életre, hogy talán az sem lett volna ellenére, ha az egész kampány végéig vihette volna elpatkányosodott karakterét. A mellékelt képen még humanoid formában látható. Csapatunk megérkezett Hyloba, ahol rögvest meggyógyíttattuk Elnært és leadtuk a templomba a még mindig ájult Füzikét (Máté). Körülszimatoltunk a surranók sajátos városában, beszereztünk pár felszerelési tárgyat, ezenkívül sikerült hajót találnom Portsmithbe.

Mesélőnk legjobb beköpése: "Mire visszajövök eggyel kevesebb player legyen".