Beyond the Mountains of Madness - CoC

Egy kommunikációs hiba folytán sajnos csak délután 2-ig tudtam részt venni a játékülésen, de már addig is számos felfedezést tettünk a készleteinket illetően. A repülőgépekhez nem megfelelő szerszámok mellett, magam legjobban a szardínia konzerveken lepődtem meg, melyekből hiányzott a haltörzs, mindössze finom fűszeres olaj lötyögött bennük.

Tervet készítettünk a dinamitköteget elhelyező szabotőr elfogására, de ennek kivitelezésében sajnos - fent említett korai távozásom okán - már nem tudtam részt venni. Mindenesetre Dávid teljeskörű beszámolóval látott el a távollétemben történt eseményekről:

- A hármas fedélközi raktérben, az élelmek körül akadt még két kisebb probléma: a listán szereplő marmalde helyett normál baracklekvárt talált a csapat, a kockacukornak pedig nyomaveszett.
- A vizsgálat folytatódott a négyes raktérben, majd október 2-án, hétfőn, a hajó kapitánya, Henry Vredenburgh teljes vizsgálatot rendelt el, ahol az expedíció tagjait is megmotozták, személyes holmijaikat átvizsgálták a vezetők és az elsőtiszt jelenlétében. Az eredmény itt csupán néhány pisztolygolyó előkerülése volt, ami az Sorensen fivérekhez fűződött. A vizsgálat végefelé Arthur Ballard, a második tiszt szolgált bizonyítékokkal a szabotőrt illetően, ugyanis előkerültek bizonyos elektronikai eszközök, savat tartalmazó üvegcsék, és álkulcsok is. A tulajdonost, Gordon Cook tengerészt azonnal elfogták és elzárták. A kapitány cselekedetére vonatkozó kérdésekre Turlow elsőtiszt szolgált magyarázattal, miszerint idáig volt hajlandó visszatartani az információt a kapitány előtt.
- A négyes raktérben nem talált a csapat problémát.
- Az ötös raktérből hiányzott az alaptábor teljes 12"x12"-es gerenda készlete.
- A fedélzeti raktérben probléma volt a robbantósapkákkal és a száraz szódium hidroxid (NaOH) kannákkal, (ami az oxigénsátrakban felhalmozódó carbon dioxid káros hatásának neutralizálására használatos).
- Az összes probléma a már megszokott módon jelentve lett William Moore-nak.
- Október 8-án Lexington hajója az SS Tallahassee kikötött Hobartban, Tasmania szigetén (rádiójelentés alapján).
- 12-én, csütörtökön az SS Gabrielle végre befutott Melbourne-be, ahol a többszáz ember tolongott a kikötőben, legtöbbjük természetesen újságíró. Gordon Cook azonnal át lett adva a rendőrségnek, majd Vredenburgh kapitány és Starkweather kezelésbe vette a riportereket. A hajó és az expedíció legénysége gyorsan leszivárgott a hajóról, legtöbben helyi kocsmákat vettek célba. Az esti vacsorán bemutatkozott Willard Griffith helyére érkező geológus-csillagász professzor, Wilhelm Cyril Kerringon (Gábor). A vacsora után Lorrain (Máté) és a karakterem gyorsan betévedtek egy hotelbe, hogy végre igazi ágyon tudjanak aludni. Xaros (Zsolt) és Baldwin (Eszter) elmentek egy táncos bálba a hosszú hetek óta halmozódó szexuális vágyaiknak eleget tenni. Packard és Tremblay (Gergő) pedig régi háborús élményeket emlegetett fel a hotel bárjában (kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után), kissé megritkítva ezzel a teremben tartózkodók létszámát.
- Másnap reggel Moore kiadott néhány kisebb árubeszerzési feladatot a csapatnak (Holbrook, Xaros, Baldwin, Lorrain, Packard, Tremblay, Kerringon).
- Az első feladat a megrongált hűtő miatt keletkezett pemikkán hiányának pótlása lett volna, de a gyártó felkeresése után kiderült, hogy hozzájuk semmiféle megrendelés nem érkezett meg. A cég vezetője, Roger Manfield, miután tudatosult benne, hogy a Starkweather-Moore expedíciónak lenne szüksége az élelemre, felajánlotta segítségét. Mivel összesen öt tonna pemikkánra volt szükség (amit egyébként még sosem gyártott a város egyik legnagyobb konzervgyárosa), munkaerőre és receptre volt szüksége. Moore-al történő személyes megbeszélés eredménye az lett, hogy a hajó legénységéből legalább 10-15 ember fog segíteni az előállításban, az expedíció sarki vezetőinek felügyelete mellett.
- A generátorokat (második probléma) minden gond nélkül megszerezték Tremblay-ék, bár a Gabrielle előtt kiderült, hogy valami tévedés folytán a 3 darab, egyenként 300W-os generátorokból valamiféle csoda, vagy félreértés okán 6 darab 150W-os lett. Moore ezekután átvette az ügyet.
- A harmadik út volt a legrövidebb és itt nem történt semmiféle rendellenesség, meglepetés. A csokoládéra cserélt fényképelőhíváshoz használt kemikáliákat minden gond nélkül be tudta szerezi a csapat egy helyi szaküzletben.
- Este a vacsoránál bemutatták az expedíció utolsó tagját, Howard Cornell csillagászt, aki megjelenésének első pillanatában vészjósló benyomást keltett a jelenlévők nagyrésze között...
- Előre láthatóan még néhány napot kell eltölteni Melbourne-ben. Például érkeznie kell még a Boeing alkatrészeknek, és egy város vezetői által szervezett díszvacsorára is hivatalos az egész expedíció. Akad még tennivaló bőven.

Liike - KULT

Sajnos megint elmaradt a Beyond the Mountains of Madness, jövő hétre már valami konkrét megoldást kell találnunk, hogy folytathassuk a kampányt. Sajnos azonban ott is elkerülhetetlen lesz a tumultus, mely a mai KULT mesére is rányomta a bélyegét. Tény: sokan vagyunk. Azért nem annyian, hogy két egészséges partira lehessen osztódni, de annyian igen, hogy a narráció helyenként már észrevehetően akadozzon.

A szilveszteri kaland január 3-án folytatódott, mikorra is mindannyian visszatértünk Helsinkibe. Mindenki ment a saját dolgára, Attila pedig beállt Pontus Hansen karakterével, aki az első szessönben a szilveszteri tréfa értelmi szerzője volt. A hétköznapi rutin mellett a karakterekkel különös események történtek, volt akivel külön, volt akivel egy másik játékossal párosban. Hessuval sokat beszélgetett a mesélő, nem csoda ha hamar úrrá lett rajta a paranoia. Marko (Dávid) gyanús üzenetet kapott a neten keresztül, a többiek halálos fenyegetéssel is felérő koporsóajánlatokat egy netkévázóból egy Christopher Lee küllemű figurától. Pontus és még két osztálytárs telefonja folyamatosan csörgött egy értelmezhetetlen számról, de Pontus még egy külön ajándékot is kapott: házinénijét az ajtóra szegezve. Magam majdnem elevenen főttem meg Hessuval (Gábor) az ő kocsijában, amit azelőtt láthatólag követtek. Az általános légkört tovább feszítette, hogy két nap alatt két eltávolított szívű hajléktalanra bukkant a rendőrség, az egyiknél ott volt a telefonom, amit korábban odaajándékoztam Hessunak. Ezek a szerteágazó események a mese vége felé, a Szent Johanna kórházban hozták össze a majdnem teljes partit (Marco nem mozdult ki a Nokia központi szerverterméből).

A sztori struktúrája nem kifejezetten csapatjáték centrikus volt, mindössze alkalmanként alakultak ki párok, az információáramlás is keresztbe-kasul történő mobilhívásokon keresztül zajlott. Így az egész elég életszerű volt, hisz csak akkor hívtuk egymást ha arra tényleg adódott valami okunk, ebből kifolyólag viszont nem mindenki jutott egyformán szerephez. Mindenesetre a történések lassan egységbe kovácsolják a volt osztálytársakat, akik továbbra is inkább a civilekhez illő módon reagálnak egy problémára, nem pedig a szerepjátékokra oly jellemző "fegyveres problémamegoldók" eszközeivel.

A képen Kielikki látható, akinek vezetését Zsolt vette át Mátétól, aki most nem tudott jelen lenni. Külön érdekesség, hogy ők ketten már csináltak korábban egy ilyen karaktercserét DnD-ben, akkori megfigyelésünk ismét beigazolódott: a két játékos teljesen különbözően játssza ugyanazt a karaktert. Ennek okait operatív csoportunk még kutatja.

Jövő héten Beyond the Mountains of Madness! Reméljük!

Hylätty - KULT

Dávid indítványozására újra szerveztünk szilveszteri szerepjátékot, ezúttal Eszter vállalta, hogy egy helyre kis Kult mese szeánszának keretében átvezet bennüket az Újévbe. Majdnem sikerült összehoznunk egy minipartis kis Star Wars-ot is délutáni előétel gyanánt, ám ez sajnos váratlanul és végül meghíúsult.

A Kult sztori lényege, hogy a finn és svéd karakterek egy évente megtartandó osztálytalálkozóra - ezúttal szilveszterre - kapnak meghívót, valahová messze Lappföldre.

A tettestársak a következők voltak:
Gábor - Hessu a kiugrott lelkész
Dávid - Marko a Nokia programozója
Gergő - Niklas a lecsúszóban lévő hokisztár
Attila - Jack, Niklas amerikai-ukrán haverja (aki nem is volt az osztálytársunk)
Máté - Kielikki a várandós anyuka
Jómagam - Annalina, fotómodell és médiasztárocska (a képen)

A hat karakter öt autóval érkezett a helyszínre, egy behavazott fenyőerdőben álló házikóhoz. A viszontlátás öröme után hamar realizáltuk, hogy a ház fűtetlen, nincs benne se WC, se fürdőszoba. Amikor úgy döntöttünk, hogy ez nekünk nem megfelelő, elindultunk vissza, de a kocsijaink kerekeit valaki kiszúrta. Kielikki bérelt autóját valamelyest működőképessé varázsoltuk és a karakterem által brahiból hozott motorosszán segítségével elindultunk vissza. Az éjszaka hátrelévő része lidércesen telt: a benzinkút zárva volt, Niklas bekokózott, a férfiak (Hessu kivételével) lerészegedtek, a motelben orosz maffiózok szilvesztereztek így csak a konyhába engedtek be minket. Hessu és Kielikki a távolabb lévő tűzoltóságon töltötték az éjszakát. Reggelre lett autó, bementünk a városba, megszerveztük a visszautat a házikóhoz és odaérve lett is meglepetés: a ház és az autóink eltűntek. Mire kiszaszeroltuk, hogy mégsem mi voltunk a hülyék, és jó helyen járunk, zombik támadtak ránk. Csapatunk két tagja fegyvert rántott, ám mielőtt vérontás lett volna a dologból kiderült, hogy a zombik valójában a többi osztálytársaink, akik frászt akartak hozni ránk...és akiket az iskolában mi állandóan szívattunk. Ők szúrták ki a kerekeket, majd tüntették el az autókat, egy díszletes ex-osztálytársunk segítségével építették fel a házat, amit éjjel le is bontottak.

A közelben található csatornafedél alá azonban egyikünk sem mászott le, pedig ott lett volna a ne mulass!

Éjfél előtt vége is lett a kalandnak, de mindnyájan annyira rápörögtünk a játékra, hogy nem akartunk elkezdeni semmi mást játszani. Folytatást pedig senki nem akart improvizálni - lehet hogy ahhoz már öregek vagyunk?

Ha van a játéktér közelében internet, szinte semmilyen drága sourcebookot nem kell megvenni egy olyan játékhoz, ami napjainkban játszódik. A térképektől kezdve a finnországi taxiárakon át az autók kerékméretéig szinte minden fontos információt megtaláltunk a weben. S bár a mese nem volt igazán félelmetes, talán nem is úgy sült el, ahogy kellett volna, de kiváló hangulat uralkodott, nekem pedig még egy kemény röhögőgörcs is becsúszott.

People of Yolamonga - HYBORIAN ADVENTURES

A Hyborian Adventures Dávid Conan szerepjátéka a Warhammer picit átdolgozott rendszerével. Két évvel ezelőtt játszottunk utoljára, így nagyon örültem, hogy újra nyomjuk. Nekem ez volt a 23-dik kalandom, lehetséges hogy az összes megírt (és le is mesélt) sztorijában játszottam. Első találkozásom a fantasy műfajával is Conanhoz kötődik, s több fantasy szerepjáték kipróbálása (ás aktív használata) után még mindig a Hyborian Adventures a kedvencem. Dávid most is hű maradt Robert E. Howard novellákból adaptált tradíciókhoz, ezúttal a mohóság nevű gyakran előforduló emberi jellemvonásból gyúrhattunk egy picit - s hogy ez a mese pont karácsonyra esett, nem minden iróniától mentes.

A jelenlévő játékosok:
Eszter - Vyndra a vendhyai szuka
Gergő - Angar a büszke kimmériai barbár
Jómagam - Narthus az aquilóniai haramia (a képen)

A történet szerint szedett-vedett társaságunk egy négy részből álló kőtérkép egy-egy darabját birtokolják (a negyedik darab egy Rammaz nevű NPCnél van), és csak a térkép által jelölt sírhelyben lapuló kincs tartott össze minket. Rammaz egy éjjel elárult bennünket, de csak a saját darabjával sikerült elmenekülnie, így bosszútól tajtékozva követtük egészen a stygiai Sukhmetig. Itt egy helyi gazember, Zarallo házában szállt meg, de ez nem rémisztett el bennünket hogy az éj leple alatt rajtaüssünk. S bár őt nem találtuk meg, de vendéglátóját kinyírtuk (legalább is ekkor még ezt hittük) és a negyedik térképdarabbal elindultunk délre Kush és Darfar határvidékére. A térkép egyébként fifikásan csak a hold fényénél mutatta meg az utat és ez sem volt állandó, a hold fázisainak váltakozásával módosult, így olvasása próbára tette suttyó karakterem agyát. A kannibálok lakta dzsungelben aztán hamar elfogtak bennünket a bennszülöttek, akiknek két puszipajtása is volt: Rammaz és Zarallo. Mint kiderült, az utóbbinak csak szolgáját öltük meg, a kövünkről pedig kiderült, hogy csak hamisítvány. Amikor azonban megjelent a törzs főnöke Xollanc, Rammaz és Zarallo is fogoly lett. Mint kiderült a mocsok Rammaz ettől a fickótól szedte el az ő térképdarabkáját, de megesküdött hogy ő megölte a fickót. Úgy látszik csak félmunkát végzett mert Xollanc nagyon is jó bőrben volt. Olyannyira, hogy a közeli romoknál a kő segítségével megidézte Yolamongát, (valami történelem előtti szörnyet, aminek szerencsére csak az egyik csápját láttuk) és feláldozta neki Zarallót. Mi is így jártunk volna, de Vyndra fürgeségének köszönhetően sikerült meglépnünk, Rammazzal együtt. Megtaláltuk az acheroni varázsló, Xithar sírját, aminek szerényebb szarkofágjait ki is fosztottuk, de a főkriptához nem mertünk odamenni. Miután Rammaznak már nem volt sok haszna, Vyndra és Angar kinyírták, ezután hármasban elindultunk vissza Sukhment felé. No ezalatt nem sokat aludtak a karaktereink. A város közelében aztán úgy gondoltuk újra felosztjuk a javakat, ám a tervezett arányok nem egyformán feleltek meg mindenki elképzeléseinek. Néhány ütésváltásból kiderült ki milyen részesedést kap - magam jöttem ki a legrosszabbul, még néhány ujjam is eltörött. Ezután nem csoda, hogy a karakterek három különböző irányba távoztak.

Kiváló hangulatú játék volt, a sok hős után üdítően romlott, amorális karakterekkel és két remek csavarral.

Star*Drive - ALTERNITY

Szeptemberben abbahagyott kalandunk folytatásának elején mindjárt meg is érkeztünk a következő megvizsgálásra váró naprendszerbe, ahol első állomásunk egy a földihez nagyon hasonló légkörrel rendelkező bolygó volt. Orbitális pályáról történő rutinszkennelés során egy magányos hőleadó pontra bukkantunk. Leszállásunk után világossá vált, hogy élnek itt primitív őslakosok, ám ők technikailag nem építhettek ilyen nagy energiával operáló gépezetet. A hőforrást sikerült azonosítanunk egy azték piramishoz hasonló épület mélyéről, ám első behatolási próbálkozásunkat egy vélhetően automatikus védelmi rendszer visszaverte. Jobbnak láttuk ezután a pórul járt behatolókat, Ivanova kapitányt (Gábor), M'Sahht az orvost (Dávid) és Roardot (Gergő) 24 órás karanténba helyezni megfigyelésre. Magam észrevettem egy különös parancslánchoz hasonló kapcsolatot a karanténba zárt társaink között, ám ennek tényleges meglétét nem sikerült bebizonyítani. A karantén lejártával McCormick pilóta (Eszter) épített egy elektromágneses sugárzást kibocsátó bombát, mellyel sikerült neutralizálnunk a védelmi rendszert mely apró robotikus szúnyoghadra emlékeztetett, és erős kábítóméreggel tette hatástalanná a biológiai egységeket.

Sajnos a szessön félbemaradt, további két fontosnak tűnő dologra még nem találtunk magyarázatot: a ránktámadó helyi ragadozók bőre alatt már régóta nem működő mikrochipekre akadtunk, valamint a helyi őslakosok egy része bamba zombiként viselkedett, de legalább nem támadtak ránk.

Voyage of Courage - DL D&D

Hajónk kapitányától, Solorumtól megtudtam, hogy a kikötőtől nem messze a tenger felé horgonyoz egy hadihajó (lásd. kép), amelyet ugyan szeretett volna megvizsgálni a kikötő őrség, de kiküldött csapatuk nyom nélkül eltűnt - később vízihulla állapotban kerültek elő. Elnær (Dávid) körberepülte, de egy minotauruszon és egy karmoskezű csuhás illetőn kívül semmi gyanúsat nem látott, inkább a városban kezdtünk ténykedni, közben Füzike (Máté) is felépült és csatlakozott hozzánk.

Fülünkbe jutott hogy Hyloba várnak menekült elfeket, és felvetődött bennünk, hogy az a hajó rájuk vár, vélhetően nem jó szándékkal. Enyhén paranoiás karakterem szerint azonban csak inkább azt lesi, hogy mi hajózzunk és a nyílt tengeren elsüllyesszen minket. Elméletem mellett persze egy fikarcnyi bizonyíték sem szól. Míg én a fogadóban beszélgettem az öreg Valmorttal, apám volt katonájával, addig a többiek egy meggyilkolt surranóra bukkantak a városban.

Valmort solamniai lovag lett és elmesélte nekem milyen fontos ügyben járt: Sanctionben kémkedett, ahol megfertőződött egy gyógyíthatatlan halálos betegséggel. Sikerült azonban kiderítenie, hogy a Vörös seregek délnyugat felé, a síksági barbárok földjei felé készülnek támadást indítani. Visszatért a hírrel Solanthusba, ám ott úgy értékelték, hogy ez rájuk nem jelent közvetlen veszélyt. Valmort azonban csapatot akart toborozni, hogy útra keljen Abanasszíniába, figyelmeztetni a barbárokat, ám ebben megroggyant egészsége megakadályozta. Rám bízta az ügyet és adott egy ajánlólevelet amiért cserébe majd lovaggá üthetnek - feltéve ha megfelelek. A siker zálogaként rám hagyta felszentelt kardját melynek nem csak naponta egyszer használható Fénysugár varázslata, hanem egyéb tápjai is elhomályosítják a halandók szemét. Miután elvállaltam a megbízást, az öreg ki is lehelte lelkét.

A halott surranó után megindított nyomozásunk a házába vezetett, ahol egy sötétbőrű elf bérgyilkossal és egy Vizyla típusú démonnal futottunk össze. A harc keményebb volt mint hittük, asszem valaki fűbe is harapott, de ez nem biztos. A lényeg, hogy rávettem társaimat tartsanak velem délre, Crossing kikötőjébe.

Voyage of Courage - DL D&D

A szessön mindjárt a patkányemberek és a zombik kontingenséből álló csapatok ránkmozdulásával kezdődött. A likantrópia sajátja, hogy harapás útján fertőz így mindenkinek kellett dobnia néhány Szívósság mentődobást. Kinek nincs meg ilyenkor? Hát persze hogy a gyenge egészségű mágusnak. Beletelt néhány éjszakába és kis híján Xilénia (Eszter) is ráment, míg sikerült felfedeznünk, hogy csapatunk varázslójából patkányember lett. Sajnos Elnær (Dávid) és Xilenia között kialakult feszült viszony csak tovább mérgesedett, mikor a varázsló a famulusán keresztül megpróbált rásütni egy varázslatot a törpe nőre.

Itt egy érdekes és visszatérő szerepjátékos jeleségnek lehettünk tanúi: nincs az a szabályrendszer, mely tökéletesen tudná szimulálni a valóságot, és ennek hiányosságai legfőképp akkor jelentkeznek, amikor két szembenálló játékos szedi ízekre a rendszert, hogy az adott szituációban eldöntsék mi és hogyan lehetséges. A DnD is csak mesélői bírálattal, állta ki a tesztet.

A lényeg, hogy nem halt meg senki és sikerült azonosítanunk a patkányembert - akit Dávid olyan mélységében keltett életre, hogy talán az sem lett volna ellenére, ha az egész kampány végéig vihette volna elpatkányosodott karakterét. A mellékelt képen még humanoid formában látható. Csapatunk megérkezett Hyloba, ahol rögvest meggyógyíttattuk Elnært és leadtuk a templomba a még mindig ájult Füzikét (Máté). Körülszimatoltunk a surranók sajátos városában, beszereztünk pár felszerelési tárgyat, ezenkívül sikerült hajót találnom Portsmithbe.

Mesélőnk legjobb beköpése: "Mire visszajövök eggyel kevesebb player legyen".

Voyage of Courage - DL D&D

A föld alatti városban ránktámadt egy árny, aki hosszú időre kivonta a forgalomból Füzikét, többek között azon egyszerű okból is, mert Máté nem tudott jönni játszani. Az elnéptelenedett városkát töviről hegyire átkutattuk, a legújabb relikviáról is megállapítottuk, hogy legalább 15 éves. Feltártunk egy lezárt kaput, majd felderítettük a mögötte meghúzódó bányarendszert. Itt találkoztunk két új utitárssal: az ideges és fajilag felettébb önérzetes törpe nővel, Xileniával (Eszter), valamint egy rendkívül csúnya törpe harcossal, Rurikkal (Gergő). A két zömök figura egy telér nyomában ereszkedtek le a tárnákba, ám az végül rájuk omlott. Szorító terheik alól mi oldottuk fel őket, és nagyjából ekkor ért utol bennünket Tarden (Attila), Artemius fia.

Annyit tudni kell a karakteremről, hogy Ker Vakt földesurának, Vasmarkú Elionnak a lánya, s mint ilyen nemesi születésű fruska. Foglalkozását tekintve Harcos-Nemes, aki előbb-utóbb Kard Lovag szeretne lenni, a mellékelt képen is őt látjuk a dicsőség fényében sütkérezni. Nos Vala Vandar inkább útrakelt Ansalonra, hogy részt vegyen a sötétség erői ellen vívott háborúban, semmint hogy feleségül menjen egy hadnagyhoz. Tardennel együtt gyerekeskedtek, révén ő Ker Vakt őrparancsnokának a fia. A fiatalember állítólag Elion utasítására szegődött a nyomomba, de inkább romantikus hevületet és féltést sejtek. Tarden a fegyverforgatás mellett Mishakal isteni varázslatait is ügyesen alkalmazza.

Sajnos a három új taggal bővült csapatban vannak széthúzások, elsősorban a harcicsákányokat forgató, igencsak nehéz jellemű Xilenia és mogorva varázslónk, Elnær (Dávid) között. A nézeteltérés odáig fajult, hogy egy éjszaka Elnær egy varázslattal szakállt növesztett a a törpe nő arcára.

Harc tekintetében szétszórtunk pár csontvázat, majd egy mély szakadékhoz érve óriás denevéreket kellett aprítanunk. Mivel a mélység felett átvezető kötélhíd leszakadt egy lezárt ajtó irányába indultunk, ami mögött rosszindulatú törpéket találtunk. Békés szóval megkértük őket hogy engedjék meg, hogy akár kísérettel is, de áthaladhassunk a városukon. Ez elől kategórikusan elzárkóztak, majd Xilenia elárulta, hogy ezek a törpék már Takhisisnek dolgoznak. Ennél több már nem is kellett a karakteremnek, ahhoz hogy elszánja magát ellenük. Lett is kemény harc, magam másodikként ájultam el, és nagyjából ekkor kellett elindulnom kansasi haveromhoz hálaadási vacsorára. A karakterem irányítását Dávidra bíztam, így a játékülés hátralévő eseményeit az ő szavaival foglalnám össze:

"A törpés támadást épphogy túléltük. 4725 XP csordogált le a plafonról. Egy "gyors" full day rest után maxközeli HP-n (+ szintlépés) benéztünk egy ajtó mögé aminek eredménye egy hosszú RUN lett (mégtöbb támadó törpe) gyakorlatilag vissza a lepusztult faluba (a tóhoz). Ott csónakokra szállva elmenekültünk a túlsó falig, ahol egy vízszint alatti átjárót szpotolt a szakállas törpe nő. Azon át egy evil templomba jutottunk (hozzáértők szerint Chemosh temploma), ahol néhány termen áthatolva (a két törpe lootingolt 1000el) kijutottunk a szabadba, ahol kb. 100m-es körzetben le volt pusztulva minden (+ férges volt a föld). Az első táborozás éjszakáján egy közeli temetőből kb. 50 "alak" moccant ránk, majd kerített be minket (zombik és wereratok hada) ... Itt lett vége a scenariónak ...
Jaigen, templomból lootolt cuccok 90%-a mágikus... (kb. 4 nap lesz mire identifájolom az összeset...)"

Temple of Takhisis - DL D&D

Folytattuk a 24 órás próbasorozatot, melynek végcélja Sargonnas lesz. Végighenteltük a folyosót, mely szinte a legszebb Diablós időket idézte. Egy ponton egy iszonyú mély aknába kellett leereszkednünk, melynek az oldalán spirálisan lefelé kígyózó járda vastagon úszott a csúszós, de gyúlékony trutyiban. Felgyújtottuk ugyan, de olyan lassan égett le, hogy az időkorlát miatt nem engedhettük meg magunknak a várakozást, így leugrottunk. Ki Repülés-, ki Lebegés italát használt, a többiek Gábriel (Zsolt) jóvoltából szárnyakat növesztettek. Karakterem szabadesést kísérelt meg, a kezébe készített Repülés italával - a becsapódást egy bokaficammal megúszta. Az akna alján ledaráltunk néhány ördögöt, majd egy Mennyei angyallal gyűlt meg a bajunk, aki lelkünket megóvandó Sargonnastól, nem engedett tovább. Itt az eddigiekhez képest komolynak mondható szerepjátszásra került sor, mivel egyesek ki akarták nyírni a makacs angyalt, a karakterem és Gutter (Gábor) viszont elzárkózott ettől. Itt majdnem keletkezett egy a szabálykönyvek által 'Intra-party Conflict' néven azonosított játékszituáció, de végül megoldódott a helyzet, bár Rascan (Dávid) és Gutter között maradt némi szikra. Az angyal kinyiírása után egy gigászi hadszíntérre jutottunk, ahol megpillantottuk Sargonnast 20 láb magas ember formájában, és persze hanyatt-homlok menekültünk is egy portálon keresztül.

Visszajutottunk a Pikkelyes Kutya fogadóba, ahol a tiefling kocsmáros helyett már egy ördög futtatta az üzemegységet. Az új tulaj sajátságos módon bontotta fel a szerződést az ott helységet bérlő aasimar ügynökkel: boltostul befalazta. A fogadóban pihentünk egy kicsit és ott fejeztük be a játékot, hogy készülünk átlépni a kapun, mely Agathionba, a legveszélyesebb, leghidegebb és legszelesebb rétegbe vezet.

A képen Sargonnas látható, aki eredetileg minotaurusz formában szokott garázdálkodni.

Pool of Radiance - FR D&D

Kicsivel korábban Silvara (Eszter) kiderítette, hogy a Kuto-tó szigetén álló piramist egy varázsló lakja, így kifejezetten fontosnak tűnt Cassiopea (Krisztián) előkerítése. A gonosz varázslónő persze szívesen velük tartott, így hét kalandozó (és hét játékos...atyaég) elindult felkutatni és semlegesíteni a folyó szennyeződésének forrását. Óvatosságból kikerültek egy ötfős ködóriás csapatot, akik a Reszkető-erdő szélén táboroztak.

A szigetnél azonban hiába vártak, a varázslónak - nevezzük Yarashnak - esze ágában sem volt kidugni az orrát, inkább egy fürkészővarászlattal méregette vendégeit. A csapat megelégelte a dolgot és egy fából formázott tutajjal, valamint az óriás sassá alakult Silvarával támogatva átkeltek. Meglehetősen nehéznek bizonyult bejutni a piramisba, melynek a tetejéből csak úgy bugyogott fel a szennyes méreg. Az építmény alsó szintjén permanens kétutas teleportok két csapatra bontották őket. Silvara (Eszter), Cassiopea (Krisztián) és Khargul (Dávid) voltak a szerencsések akik azelőtt feljutottak Yarash laboratóriumába mielőtt a varázsló foglyul ejthette volna őket odalenn. Blumbar (Gábor), Khalied (Gergő), Maya (Zsolt), és a múlt szessön óta feltámasztott Dorian (Máté) azonban már nem voltak ilyen szerencsések: Yarash bezárta őket egy rendkívül forró és párás folyosórendszerbe.

Silvara és két társa egy kőfúró tokka megidézésével kivágták magukat egy kelepcéből, majd Yarash utolsó védelmi vonalát is legyőzték. Ez utóbbi egy elátkozott tükör volt, amiből hasonmásaik léptek elő, pontosan olyan felszerelésekkel, varázslatokkal és képességekkel, mint amelyekkel ők rendelkeznek. Alaposan legyengülve, varázslatok nélkül szembesültek Yarash-sal, akin láthatóan három aktív védő mágia, vagy varázslatszerű hatás fut...és rendkívül alpári módon beszél.

Sajnos a kaland utolsó harmadában négy játékos szemlélő státuszba kényszerült, pedig nem sokon múlt, hogy újra egyesüljenek. Bár meglehetősen izgalmas résznél fejeztük be, most egy kicsit pihenőpályára állítom a kapmányt. Erősen látszik már a vége, még két-három játékülést jósolok. Három év után ez lesz az első DnD kampány amit befejezünk és szépen akarom megírni a finálét.

A fenti képen az éppen jó kedvében talált narfelli Khargul látható.