2009. április 4., szombat

Tales from Mistledale - FR D&D

Lassan három éve lesz hogy utoljára követtük Ködvölgy hőseinek sorsát, ám most egy teljesen váratlan eredménnyel záruló szavazás mégis napirendre emelte ezt a ráérős tempójú kampányt.

Ezúttal két új játékos is csatlakozott a résztvevőkhöz:
Andris - Holdcsepp (főállású erdőlakó tündelány)
Krisztián - Kalpagos Erik (újdonsült szőlészgazda)

A veteránok:
Dávid - Nyomkövető Minnard (féltünde erdőjáró)
Gábor - Calim Rusale (Tyr pap)

És akik nem voltak jelen:
Máté - Kétszakállú Finbogge (törpe - nem derült ki mi a foglalkozása)
Zsolt - Mataak (drow mindenes)


Minnard (Dávid) és Calim (Gábor) egy varjúdombi gazda, Molga (baloldali kép) kérésére felkeresték a szőlősét, hogy az ott talált furcsa lyukak és nyomok végére járjanak. Itt megismerkedtek a valamikor jobb időket látott nemesi család legifjabb sarjával, Erikkel (Krisztián) aki a domb másik felén álló szőlős felvirágoztatásával foglalatoskodott.

Lassan rájuk ereszkedett az éjszaka, a fák közül pedig lopva figyelte őket Holdcsepp (Andris), aki maga is érdeklődött a varjúdombon megjelent különös lyukak és az azt körülvevő még különösebb nyomok eredete iránt. A dombon lesbe helyezkedett hősöket nemsokára Erik bátyjának, Torghnak az érkezése zavarta fel. A fiatal lovag Calim nővére, Yuhria iránt érzett szerelme miatt ajánlott fel egy párbajt Minnardnak aki különleges helyet foglal el lány szívében.

Az erdőjáró meggyőzte a lovagot, hogy párbaj helyett inkább segítsen nekik és érdemeit inkább ezzel, semmint egy erdőjáró legyőzésével gyarapítsa. Nemsokára csatlakozott hozzájuk Holdcsepp, aki diszkréten felhívta a figyelmüket arra az aprócska tényre, hogy Molga háza odalent a Varjúdomb lábánál bizony kigyulladt. Az odasiető karaktereket ádáz, vérszívó Üszögrőzsék (jobbalsó kép) hada fogadta, melyek rögtön nekik is estek.

A harc után kiderült hogy Molga ugyan nem égett bent a házban, de nyom nélkül eltűnt, vélhetően a házának a padlójából nyíló földalatti üregben. Erről hamarosan kiderítették, hogy a dombtetőn álló présházba vezet. Ezalatt felgyulladt Erik háza is, melyet még időben sikerült eloltani. A ház körül talált nyomok alapján egy patkányemberre kezdtek gyanakodni, akinek nyomai eltűntek a domb nyugati oldalát övező mészkősziklák környékén. Itt egy vélhetően mágikusan zárt, sziklának álcázott bejáratot fedeztek fel, mely a domb alá vezet. Mivel nem tudták kinyitni, visszatértek az alagúthoz, mely Molga házát és a présházat kötötte össze.

Hajnal felé alaposan kifüstölték a járatot, majd Minnard és Erik felderítették. Bent döglött patkányokra és egy titkosírással készült dokumentációra bukkantak. Ebből kiderült, hogy értelmes patkányok egy nagyon hosszútávú terv részeként üszögrőzse sereget építettek, melyet a csőszök vérével szándékozták gyarapítani. Molgát egy síp segítségével képesek patkányemberré változtatni, valamint valami nagyon baljós dologra készülnek egy bizonyos Nagy Tégely segítségével.

Az okos tündelány a 'Nagy Tégely' szó kimondásával feltárta a szikláknál talált mágikusan zárt átjárót, ami mögött rábukkantak a patkányember alakba zárt Molgára és a "Nagy Tégelyre". Ez utóbbi nem volt más, mint a Mélysötétből felbugyogó gennymiazma kút, melyet a sötét tündék növényirtásra használnak. Az elfogott patkányember vallomásából kiderült, hogy a sötéttündék Holdpatkányokat (baloldali kép) engedtek fel azzal a feladattal, hogy hídfőállást építsenek a Varjúdombból. Ehhez először el akarták kergetni az ittlakókat, majd később terméketlenné tenni a domb földjét. A holdpatkányok napközben normális patkányokként működnek, ravasz értelmük csak holdkelte után mutatkozik meg. Nos hőseink nappal közönséges csapdákkal és sajttal összefogdosták őket, egyikük nyakában pedig megtalálták a sípot, amivel szépen visszaváltoztatták a szegény gazdát.

Sikerült felkutatniuk az üszögrőzsék forrását képező Gulthias-fát is, mely egy vámpír szívén átdöfött karóból nőtt ki. A fát kivágták, gyökerét kifordították, az alant fekvő vámpír csontvázát kövek alá temették, majd Calim felszentelte a sírt. Holdcsepp a Tölgyfaliget Apátságból kapott segítséggel vízzé változtatta a gennymiazmát, így a maradék fenyegetést is elhárították Varjúdomb fölül...egész pontosan alól.

Új ismeretségek és barátságok köttettek, melyek új kalandok ígéretét hordozzák magukban.

2009. március 29., vasárnap

Age of Worms 22. felvonás - EBERRON D&D

A démonok támadásának sokkjából felocsúdva a csapat tanakodni kezdett, vajon hogyan bukkanhattak rájuk újfent. Hakim Szahat arra gyanakodott, hogy valószínűleg őt figyelték meg, de aztán Delta csakhamar rádöbbent: Pilum (képen, balra) fémtestébe még mindig bele van vésve a Kompániában töltött zsoldosévek alatt viselt mágikus tetoválás. Zodeár vezetésével haladéktalanul átléptek az Álomtisztásra a tetoválás mágikus kötéseinek szétoldásához, azonban rövid időn belül újabb támadás érte őket, ezúttal tsucora quori vadászok képében, a hirtelen felhúzott mentális korlátnak köszönhetően azonban csak ketten jutottak át a Menedékbe. A heves küzdelem során megpróbáltak kommunikálni is a védőkkel, azonban csak Amon értette meg teljesen, amit telepatikusan sugároztak az elméjükbe, vagyis hogy csak Zor és az általa ellopott dolog kell nekik. A Dal Quor-i rémek leterítése után megjelent Szürke Agyar is, aki észlelte az Álommenedék védelmének áttörését, ezért Zodeár Ovion segítségével áthelyezte azt egy másik koordinátára, hogy csak beavatottak találhassák meg újra. Ezalatt Delta felfedezte, hogy ebben a közegben nem működnek az extradimenzionális terekkel és teleportációval operáló hatások.

A rövid közjáték után egy Hakim Szahat által Alsó-Durában bérelt lakásban rövid tanácskozás vette kezdetét a Gladiátorjátékokat illetően, de előbb Amon megkérte az elf mágust, hogy mesélje el honnan tud a Férgek Korának eljövetelét tartalmazó Próféciákról. Egy nyelvbotlást követően sikerült ellentmondásba keverni Szahatot, aki kénytelen volt színt vallani: a Próféciát és a Kyuss fattyakat ő fedezte fel egy az Utolsó Háború utolsó évében végrehajtott küldetés során, amikor az Első Ököl tagjaként egy karrn határváros, Loran Rath erődjébe hatolt be. Az erőd belső tornyában egy mágikus ceremónia kellős közepébe csöppentek, ahol is Kyuss egy főpapja egy karrn kapitány segítségével készült megidézni a Harmadik Apostolt. A szertartás biztonságát felügyelő Kyuss élőholtak meglepték csapatát, amikor férgek egész hada szabadult rájuk: csupán Szahat és bajtársa, Vércse (aki most az Eligos Yurev nevet viseli) jutott ki élve. Azonnal jelentették az esetet Kratos cor Maraknak, aki úgy döntött általános támadást rendel el, aminek okát azonban nem osztja meg a Kompániával. A kiválasztott két Ököl megakadályozta az idézést és míg a többi Holló a helyőrség tagjait hányta kardélre, eltüntették a nyomokat. Mivel csak Szahat tudta elolvasni a talált iratokat, ő fedezte fel az első Próféciatöredéket a Férgek Koráról, és a Kyuss élőholtak teremtésének titkát. Kratos cor Marak először karrn kémeknek akarta eladni ezt a titkot, de végül egyre inkább a Szahat által lefordított iratok megszállottjává vált. A feljegyzések útmutatásával, a Kompániát felhasználva keresztül-kasul utazta a Háború által szétforgácsolt Galifár Birodalmat, hogy újabb, a Férgek Korához köthető töredékeket, információkat és ereklyéket kutasson fel. Szahat szívét eltöltötte a rettegés, amint egyre többet tudott meg a bukott istenség eljöveteléről, de mivel féltette az életét, nem mert nyíltan szembeszállni Kratos-szal. A vonakodásából cyr nemes is megsejthetett valamit, mert ezentúl már csak a legszükségesebb fordításoknál kérte a segítségét, minden más feladatot a bizalmasaira bízott. Amikor Kratos a Kompánia pusztulása után kámforrá vált, Szahat úgy döntött, hogy a birtokában lévő információk alapján megpróbálja megakadályozni a Prófécia beteljesülését.

A hirtelen jött vallomás után újra a Sharni Viadalokra terelődött a szó, így Amon és Szahat megosztotta az ezzel kapcsolatos tudását a többiekkel. Loris Raknian (képen, jobbra) valaha kalandozó volt, de miután állítólag társaival legyőzött egy sárkányt, visszavonult és tizenkét évvel ezelőtt a zsákmány rá eső részéből felépíttette a sharni Arénát. Felküzdötte magát a város tíz legbefolyásosabb családja közé, és elvette az Orien Ház egy kisebb lányát, aki három évvel ezelőtt kétes körülmények között elhunyt. A Viadalokra huszonnégy csapat nevezett, melyek közül a tíz legesélyesebb a következő:

- Arkán Auriga: öt elf íjásznő egy Xen'drikhez közeli kis szigetről (5-ös rang)
- a Vadon Haragja: ork druida, öt shifter harcossal (5-ös rang)
- Csontmorzsoló: egy dombi óriás a két fiával (8-as rang)
- a Sivatag Lehelete: egy janni nemes és három valenár lovas zsoldos (4-es rang)
- a Négyek: ikerharcot folytató törpe négyesikerpár, Raknian védencei (6-os rang)
- Auric Zászlósai: a két éve veretlen Bajnok, Auric csapata, rajta kívül még Khellek, egy élő varázslat (Gyilkos felhő) és még két csapattag (Vordon és Belial), akiről nem tudni semmit (9-es rang)
- az Üzenet: a Pengék Ura által küldött, kizárólag csatagólemekből álló csapat, egy csodaműves, két harcos és két ismeretlen csapattag (6-os rang)
- Farkasok: a Rekkenmarki Katonai Akadémia növendékei, hatan vannak (5-ös rang)
- Szürke Révészek: a Morgrave Egyetem anatómia tanszékének vezetője, Kalen Tonerr, két asszisztense és három teremtményük (6-os rang)
- Feketeköpenyesek: Lothar Bornemann, karrn vendégprofesszor, egy csontlovag, egy karrn élőhalott és három ismeretlen tényező (6-os rang)

A csapat az Ulgurshtasa Végzete név mellett döntött, a Kapitánynak Abut nevezték ki, a szponzor Delta és Amon lett, az Aréna porondjára lépő gladiátorok pedig: Maloranna, Gorin, Abu, Pilum, Zodeár Ovion, Hakim Szahat és (inkognitóban) Amon ir'Durshan, aki jóslatot kért a Mennyei Seregtől, hogy mi fog történni, ha személyesen is részt vesz a Viadalon. A jóslat a következőképpen szól:

Ha Sötétség hull a Tőr Markolatára, névtelenül ereszkedsz alá,
Ha az Álarc lehull, Kígyószív és Aranykulcs lesz az osztályrészed.

A Játékokat megelőző estén adott banketten összefutottak Yngvaar-ral, aki Szahat utasítására beépült egy kis esélyekkel iduló csapatba, Amon pedig döbbenten fedezte fel, hogy a Bornemannt kísérő egyik élőhalott testőr a több éve halott fia, Meaton, aki most már Karrnath érdekeit szolgálja.

Age of Worms - Korranbergi Krónika 2

TIZEDIK ALKALOMMAL IS MEGRENDEZÉSRE KERÜLNEK A SHARNI GLADIÁTORJÁTÉKOK - SHARN, BRELAND

A Breland szerte ismert Loris Raknian, a Sharni Aréna igazgatója ezúttal tizedik alkalommal rendezi meg a Sharni Gladiátorjátékokat, melynek győztesének markát valóságos vagyon üti, egy hercegség éves bevételével felérő összeg, kettőszázezer ezüst és besöpörheti a dicsőséget, ami a sharni Dol Dorn székesegyház nagyhatalmú ereklyéjének, a Bajnokok Övének hordozójának jár. A visszavonult kalandozóból befolyásos üzletemberré vált Loris Rakniant kérdeztük az előkészületekről.

LR: - Természetesen ezúttal is a sharniak kedvében szerettünk volna járni, ezért egy egzotikus szörnyet hozattunk a Viadalra, amiről, erről biztosíthatom, még soha nem hallottak, és még évek múlva is beszélni fognak róla.
KK: - Mit szól az idén jelentkező csapatok felkészültségéhez?
LR: - Nem panaszkodom, több ígéretes csapatot is láttam, közülük talán a Csontmorzsolón és az Üzeneten lesz érdemes rajta tartani a szemünket.
KK: - Köztudott, hogy a Négyeket maga patronálja. Gondolja, hogy eséllyel szállhatnak szembe a tavalyi két év győztesével?
LR: - Meggyőződésem, hogy az ikerharcot folytató gladiátoraim szolgálnak majd meglepetéssel még az olyannyira elbizakodott Auric számára is…

A rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Bajnok, Auric mindössze csak ennyit fűzött hozzá Raknian csípős megjegyzéséhez: „Khellek barátommal sokat készültünk az ezévi Viadalra és semmi kétségem, hogy ezúttal is mi nyerjük el a fődíjat. Raknian mondhat, amit akar, de az utóbbi két év Gladiátorjátékainak eredményéből is csak azt szűrhetjük le: a tisztelt igazgató úr mindig is keserű vesztes volt.”

KARRNATH TÁMADÁSNAK ÉRZI A TALENTA SÍKSÁGON ÉPÜLŐ VALENÁR ERŐDÖT - VULYATH, KARRNATH

Xeria ir’Borutau bárónő a Vulyartól délkeletre emelkedő erőd építésének azonnal félbeszakítására szólította fel a valenári elfeket, olyan provokációnak nevezve az építményt, „amit a hatalmas Karrrnath nem hagyhat figyelmen kívül”. A tegnap tartott katonai gyűlésen a bárónő bejelentette, hogy indítványozni fogja a Korthban állomásozó karrn csapatok parancsnokának a katonai válaszlépés azonnali foganatosítását. „Nincs egyetlen elf település sem két nap lovaglásnyi távolságon belül, így nem bújhatnak a szokásos „önvédelmi okokból” érvük mögé. Ha az erőd felépül, Kelet-Karrnath szívének irányított tőr válik belőle.”

Shulach Miritarn hadifőnök véleménye szerint amit ir’Boratau művel, az nem több provinciális kardcsörgetésnél. „A Valaes Tairnnak nincsenek Karrnathal kapcsolatos tervei. Ami az erődnél történik, azt legfeljebb a leromlott állapotából történő helyreállításnak lehet nevezni, semmiképpen sem építkezésnek. Ezek az erődök – mi taernek hívjuk őket – már jóval azelőtt őrizték a határainkat, mielőtt az emberek Khorvaire, nemhogy Karrnath földjére tették a lábukat. Ha valaki, akkor itt a karrnok a betolakodók, nem pedig a Valaes Tairn.” „Kelet-Karrnath és a Talenta Síkság ember és félszerzet lakosságának semmi félnivalója sincs Valenar elf nemzetségeitől. Abban az esetben azonban ha a karrnok fegyverrel zavarják meg az építkezést, csak annyit mondhatok, hogy a síkság földjét vér fogja áztatni. És nem a nemes Valaes Tairné, abban biztosak lehetnek.” – zárta le a beszélgetést Miritarn.

REPÜLŐ ERŐD ÉPÜL FAIRHAVEN FELETT - FAIRHAVEN, AUNDAIR

Az Utolsó Háború óta nem látott építkezés kezdődik Fairhaven mellett: egy mágikus erőd munkálataiba kezdtek, melyet Delta Tastír, Aurala királynő udvari főmágusának, Raudgir Tastírnak a lánya kezdeményezett. Az Arkán Tanács fiatal tagja egyenesen a város kormányzójához, a királynő öccséhez fordult a különös kéréssel, melyet a Tanács is jóváhagyott, így remélhetőleg pár hónapon belül az eredményt is láthatjuk majd

2009. március 15., vasárnap

Age of Worms 21. felvonás - EBERRON D&D


Miután Hakim Szahat megoldotta a mágikusan lekövethető tetoválások problémáját, indítványozta, hogy látogassák meg néhány egyetemi kollágáját, akik a Férgek Korának újabb részleteit fedhetik fel a csapat számára. Az elf mágus irodájába érkezve Szahat mesélt az Árnymocsarakban tett látogatásáról, ahol egy határerődből kapott jelentések alapján, Kyuss Fattyak felbukkanását gyanította. Mint kiderült, az eddig az erőd közelében élő gyíkember törzs ismételt támadásokat intézett a brel helyőrség ellen, amire egy Ilthane nevű fekete sárkány bujtotta fel őket. A sárkány elhitette a gyíkemberek sámánjával, hogy a zöld férgekkel fertőzött tojásaik legyőzhetetlen harcosokat fialnak, biztosítékul sárkánytojásokat is helyezett a fészekbe. Miután észérvekkel nem lehetett hatni a törzsre, Hakim Szahat brel katonákkal felégette a mocsár fertőzött részét az ellenálló gyíkemberekkel együtt. Az újabb ismeretlen elem bekerülése a történetbe, ami ráadásul egy nagyhatalmú sárkány, aggodalommal töltötte el a tudóst.

Kalen Tonerr, az Anatómia tanszék vezetője a visszahozott Kyuss férgekkel (képen, balra) folytatott kísérleteiről számolt be: a magukat húsba belefúrt férgek 10-20 szívdobbanás alatt jutnak el az agyba, majd elpusztítva azt, aszexuálisan elkezdenek szaporodni. Az így született és teljes mértékben a féreg irányítása alatt álló élőhalott rendkívül ellenálló a fizikai sérülésekkel szemben és mágikus félelmet gerjeszt, valamint a köpete is rendkívül veszélyes. Az ezüst érintése elpusztítja a férgeket, bizonyos varázslatok (mint a Betegség gyógyítása és az Átok feloldása) azonnal megölik, míg mások (Méreg semlegesítése, Gonosz elűzése) lassítják az útját az agy felé.

Delta és Zodeár utánajártak az alakváltók papírjai alapján a Morgrave Egyetem Polimorfológia tanszékére beférkőzött doppelganger ügyének, de a tanszék vezetője, Ildrad, maga is alakváltó, bár nyíltan csak annyit mondott, hogy elbocsátották, de úgy tűnt már megszabadult az imposztortól. Örökre.

Szahat bemutatta a csapatnak egy Xendrikről visszatérő expedíció vezetőjét, az Ősi Civilizációk tárgy egyik elismert koponyáját, a félszerzet Lymor Helms-et, aki egy Kyussnak emelt piramisról számolt be, amire a titokzatos kontinens dzsungeleiben bukkantak rá. A valaha virágzó civilizáció leszármazottai nem közelítik meg a piramist, a tiltott terület határvonalát férgektől hemzsegő koponyát ábrázoló kőoszlopokkal jelölik, mert aki ezen átlép, utoléri a goro-umongo, azaz a Smarad Végzet vagy más néven a Zöld Halál. A Kyuss Fattyak, amik a templomot őrzik, nem lépik át a kijelölt határt, csak így sikerült Lymor csapatának kijutnia a komplexumból. Az ősi kincsek között találtak egy kőkorongot, ami valójában egy naptár, mely szerint ennek a Ciklusnak a vége ebben az évben, egy napfogyatkozás során bekövetkezni. A feljegyzések alapján a piramisok népe már megidézett egy Apostolt masszív emberáldozatokkal kísért több napos ünnepség során.

A megbeszélés alatt egy Kendra által szignózott csomagot nyújtottak át Zodeárnak, ami a megbeszélteknek megfelelően információkat tartalmazott a kért témákban. Mint kiderült, Eligos Yurev a Hollók Kompániájának Első Öklében szolgált (aminek beszivárgás és kémkedés volt a feladata), míg öccse, Okoral Yurev (képen, jobbra) a Második Ökölben (orgyilkosság és kulcspozícióban lévő személyek eliminálása), mindkét csapat Kratos cor Marak személyes felügyelete alá tartozott, tagjait csak egy belső kör ismerte. Eligos jelenleg Sharnban tartózkodik, egy Argos Kormak nevű cyr nemes szolgálatában, aki eléggé befolyásos személy: eljegyezte Sofia d'Orient, az egyik Sárkányjeles Ház tagját, komoly szálak fűzik a Xendrikről behozott ereklyékkel folytatott kereskedelemhez és azt rebesgetik, hogy részt fog venni a Békehozó első útján. Argost két kalashtar követi éjjel-nappal, Eligos öccse, Okoral pedig Loris Raknian, a Sharni Aréna igazgatója személyes testőrségének a parancsnoka. A cyr nemesről kapott skicc alapján majdnem biztosra vehető, hogy magával Kratos cor Marakkal áll szemben a csapat.

Mivel az agyszívó Zyrxog jobbkezének, az alakváltó Telakinnak a csizmáján talált sárgásan foszforeszkáló moha a Sharni Aréna alatti barlangrendszerben is megtalálható, valamint több, más szál, mint például az Apostoli Tekercsek is oda vezet, Hakim Szahat találkozót javasolt egy barátjával, aki talán szolgálhatna egy kézenfekvő megoldással az Arénába való bejutáshoz. Aznap este 11-kor így a csapat találkozhatott Amon ir'Durshan-nal, a Teológia tanszék vezetőjével, aki eltűnt húgának ügyében folytatott nyomozása miatt szeretne bejutni Raknian palotájába és ennek érdekében szívesen lenne egy a Sharni Gladiátorjátékokon induló csapat mecénása. A megbeszélést három keselyűszerű démon, azaz Vrock szakította félbe, a hősök azonban meghátrálásra kényszerítették őket, a legutolsó azonban így is átadhatta üzenetét: "Karl üdvözletét küldi!"

2009. március 9., hétfő

Az űr a legvégső határ

Évek óta ugyanazzal a szerkezettel futott a blog, ám most a közelmúltban történt néhány változás. Eddig kizárólag én írtam minden játékülés bejegyzését saját játékosi szemszögemből követve,  ám mostantól közösségünk bármelyik tagja kaphat/kapott szerkesztői hozzáférést, hogy saját meséjének eseményeit maga dokumentálhassa, pontosan annyi információt megosztva  a játékosokkal amennyit szeretne. 

Eme szerkezeti változást sugallja a blog címének változása és az új külcsíny is ezt hívatott közvetíteni...és még valami mást. A szerepjátékot a köztudat legtöbbször a fantasy-val párosítja, ami eddig a blog mintáján is látszott, ám most ezzel a sztereotíp azonosítással szembemenve a második leggyakoribb játékműfajt próbáltam meg külsőségeiben reprezentálni.

Egy kisebb technikai nehézség és a korábbi blog minta általam rosszul kezelt elemei miatt a 2007-es és az annál régebbi bejegyzések egyelőre nem olvashatók, de apránként dolgozom a helyreállításukon. Ha valaki ebben a babra munkában  szívesen vállalna részt az szóljon bátran.

Emellett a jelenlegi állapot is tovább bővíthető, amit meg is teszek majd szépen lépésenként. Ha bármelyikőtöknek volna bármilyen ötlete vagy javaslata szóljon bátran és megnézzük, hogy a mindenható Blogger lehetővé teszi-e.

Használjuk egészséggel!

2009. március 8., vasárnap

Eenheid Neegen - TS [U]-[U]

Libor Rouchek igazgató elérkezettnek látta az időt, hogy összehívja a csapatát és kiterítsen pár lapot. A 2-es Részleg megalakítására őt legelső sorban személyes indokok vezették. Meggyőződése szerint idősebb Fenris Svartendal 2096 június 9-én bekövetkezett halála nem baleset, hanem egy összeesküvés része volt. Sajnos semmilyen, akkor a rendelkezésére álló törvényes eszközzel nem tudta ezt bebizonyítani, így alapos aknamunkába kezdett hogy megalakítsa ezt a részleget mellyel végre betekintést nyerhet a függönyök mögé. Sajnos mint kiderült ezen szálak sokkal mélyebbre, a hadsereg és katonai hírszerzés berkeibe vezetnek melyek továbbra is elérhetetlennek bizonyultak. Ezirányú nyomozások erőltetését Rouchek nemigen szorgalmazta, ám azt az egy szálat mely eme függönyök mögé vezet mindenáron fel kell gombolyítani: ez pedig nem más mint Pierre Transier, a Francia Katonai hírszerzés ügynöke, aki az is lehet hogy kettős vagy rogue ügynök. Megelőzési lépésként létrehozott egy anyagi bázist, melyet a csapatnak arra kell fordítania, hogy szükség esetén meghamisíthassák a halálukat és eltűnhessenek a föld színéről. Ennek megszervezését az ügynökökre bízta.

Mira Lagendijk kapott egy névtelen hívást, mely szerint másnap délben "aszimmetrikus haművelet" veszi kezdetét a francia illetőségű Belafonte Industrie párizsi székháza ellen. Ügynökeink rögvest értesítették kapcsolataikat a francia titkosszolgálatnál, és miután a munka oroszlánrészét rájuk és a terrorista elhárítókra bízták, ráérősen elkezdtek foglalkozni az üggyel. Utánanéztek a cég múltjának, számbavették azokat az ellenségeket akik terrorakcióra vetemednének. Kapcsolataiknak köszönhetően sikerült a két cégvezető közül a könnyebbik esethez, Henri Belafontehoz (jobb oldali kép) bejutni. A hóbortos fiatal vezetőmérnök hamar megnyílt Svartendal (Dávid) őrnagy előtt, miután az készségesen beszélgetett vele a Puli egységekről melyek iránt a mérnök láthatóan gyermeki lelkesedéssel viseltetett. Henri megerősítette a gyanút, hogy a július 16-án történt robotrepülő meghibásodás külső beavatkozás műve volt és bizonyosságot szereztek affelől, hogy valamilyen módon érintett benne az az infomorf, melynek másolatai májusban átvették az irányítást a Simulacra OG felett.

Utánanéztek a titokzatos telefonálónak is, akit csak azért sikerült rögzítenie egy közterületi kamerának, mert azt néhány órával azelőtt állították üzembe egy korábbi karbantartási munkát követően. Az illető körvonalai nehezen voltak kivehetők, némileg takarásban is volt, de egy képjavító eljárással sikerült valamelyest feljavítani az eredményt (fenti kép). Kiderült, hogy egy nyomtatott eldobható webfonról telefonált és hamisított hitelkártya adatokkal vette igénybe a szolgáltatást. Semmilyen adatbázisban sem találták nyomát az illetőnek.

Kövi János (Máté) megtudta hogy a megjelölt időpontra nyílt napot szervezett a Belafonte Industrie (bal oldali kép), melynek meghívott vendégei között szerepelt a francia védelmi miniszter és két magasrangú katonai vezető is. Mindkettő lemondta a meghívást, miután a terrorista fenyegetés híre eljutott hozzájuk, így a cég biztonsági embereinek és a terrorista elhárítóknak már csak a nyílt napra érkező civil vendégek biztonságára kellett koncentrálniuk. Ennek megszervezését a Belafonte Industrie biztonsági főnöke, Florence Yves már a 2-es Részleg ügynökeinek bevonásával tette meg. A támadás nem sokkal dél után el is kezdődött, de nem a vendégek és a kiállított harci eszközök által zsúfolt látogató térben hanem a 24-dik emeleti üzemi étkezőben.

Kilenc dolgozó ragadott fegyvert melyek az ételpultba kihelyezett tárolóedényekben voltak elrejtve. Rögvest összeterelték a többi 34 dolgozót és a zárt láncú kommunikáción kapcsolatba léptek Florance Yves-el és rajta keresztül a 2-es Részleg embereivel is. Beolvasták követeléseiket melyet szépen be is illesztek ide, bár megjegyzem nincs túl nagy gyakorlatom terrorista kiáltványok írásában:

Mi vagyunk az Eenheid Neegen és fogságba ejtettünk 34 alkalmazottat a Belafonte Industrie dolgozói közül. Terrorakciónk nem a társadalom egésze vagy az ártatlan egyén ellen, hanem az Uniót vezető testület és az azon belül működő érdekcsoportok ellen irányul! A bioroid felszabadítási politika mögött meghúzódó hazugságok végre utolérik azokat akik kreálták őket! Mi vagyunk azok a bioroid menekültek, akik miatt több a terhetek, akik miatt magasabb adót kell fizetnetek, hogy végül integrálódás után végre elvehessük az állásaitokat és betölthessük a munkahelyeiteket. Mi vagyunk az Eenheid Neegen és nem tűrjük tovább, hogy mi a kirakatbábjai ti pedig teherviselői legyetek egy olyan politikának, mely a legamorálisabb és legetikátlanabb eszközöktől sem riad vissza, hogy magát a megváltó szerepében tüntethesse fel.

Követeléseink a következők:
Az EU Parlament szóvivője a Teralogos rendkívüli híradásban hozza nyilvánosságra a Marcatoni jegyzőkönyvet, ugyanígy a Belafonte Industrie a Sarokkő-projekt részleteit! Ha legkésőbb az 1 órási hírekben egyik követelésünk sem teljesül, úgy 1/2 óránként kivégzünk egyet a túszul ejtett Belafonte alkalmazottak közül. Ne próbálkozzanak túszmentéssel, a vérontás elkerülhető! Amint teljesülnek a kívánságaink, letesszük a fegyvert és megadjuk magunkat!

Mi vagyunk az Eenheid Neegen, nincsenek vezetőink, nincsenek katonáink és nincs több türelmünk ! Egyetlen eszme vagyunk ami ellen nem lehet harcolni vagy fegyverrel legyőzni, kiáltásunk hangját egyedül az igazság némíthatja el! Ezért a halál fenyegetése semmit sem jelent nekünk, még ha elbukunk is a mai küldetésünkben, ti és testvéreink folytatni fogjátok közös akaratunkat! Csapást-csapásra mérünk amíg a mostani parlament nyilvánosságra nem hozza a Delgado-kabinet irányítása alatt megszületett Marcatoni jegyzőkönyvet illetve a Sarokkő-projekt részleteit!


Nagyjából ezzel egyidőben úgynevezett memetikus aknák robbantak az Európai Unió infoszférájában: közösségi portálok, blogok, nyílt hírszolgáltatók illetve a teljes parlamenti személyzet el lett árasztva az Eenheid Neegen követeléseivel és akciójuk részleteivel, teljesen ellehetetlenítve az ügy titokbantartását. Rouchek kiderítette, hogy a kérdéses jegyzőkönyv állam- a projekt pedig hadititok besorolás alatt van és mint ilyen nem fog napvilágot látni terroristák kedvéért. Megtudta, hogy már dolgoznak egy hamisítványon melyet hajlandóak lennének közzétenni, ha egy esetleges túszmentés nem lenne megoldható. A 2-es Részleg tehát akcióba kezdett és 2-3 másodperc alatt kivonták a forgalomból a kilenc túszejtőt és mindössze egyetlen túsz vesztette életét: Harald Boering a Belafonte Industrie Biofegyver részlegének igazgatója.

Az elfogott terroristák kihallgatása során különös felismerést tettek. Mindnyájan a cég dolgozói és egytől-egyig bioroidok, némelyikük rehabilitált menekült némelyikük azonban tősgyökeres. Mindegyikük több éve dolgozott a cégnél, a legkülönbözőbb beosztásokban. Cselekedetükre nem igazán tudtak kielégítő magyarázatot adni, állítólag maguk sem tudják, hogy a kérdéses jegyzőkönyv illetve projekt pontosan mit is tartalmaz. Néhány mélyebb kérdéssel könnyen zavarba lehetett hozni őket, de hazugságra vagy félrevezetésre utaló magatartást nem tanúsítottak.

Svartendal kérésére Gaál Kinga utánanézett a Marcatoni jegyzőkönyvnek, mely mint kiderült a Külügyi Bizottság egyik okmánya. Tartalma államtitok, ám témáját sikerült megállapítani: A bioroid felszabadítási és integrációs folyamatok külpolitikai irányelvei. Henri Belonte pedig utánanézett a Sarokkő-projektnek, melyet a SEDE rendelt meg 2091 júliusában, majd 2093 áprilisában le is állíttatott és minden erre vonatkozó adatot megsemmisíttetett.

Csapatunk végül úgy döntött, hogy felkeresi az Anaparnassiss-lakóparkot és alaposan átkutatja. Útban oda megérkezett Fekete Sándor (Zsolt) nyomozásának eredménye a francia titkoszolgálattól: eszerint 2099 június 16-án - tehát azon a napon amikor ők egy rakétabaleset áldozatai lettek - Pierre Transier őrnagy a francia haditengerészet Encore nevű rombolóján teljesített szolgálatot, mely akkor rutin hadgyakorlatot hajtott végre a Földközi-tengeren, Marseillestől 170 kilométerre. Hogy kinek a parancsából tartózkodott ott és milyen jellegű szolgálatot teljesített az nem ismert.

2009. február 28., szombat

Master of Orion: Honvédő Kalózok - GURPS

A bulrathi háború során történt, hogy a csendes Kakata naprendszer kolóniáján hiperűr kapu nyílását érzékelték. Mivel az érkezők nem vették fel a rádió kapcsolatot az űrállomásokkal a lakosság ellenséges flotta érkezésétől tartott, ráadásul a naprendszerbe irányított csatahajók a Kakata III felett és az aszteroida övben járőröztek, így a naprendszer központjának számító Kakata II (más néven Ókeánosz) bolygó védelmére csak a helyi kormányzat néhány járőrhajója maradt. A kolónia felett bombázás illetve idegen invázió fenyegetése tornyosult...

Ezen baljós időkben döntött úgy a vízvilág egy félreeső szegletét uraló kalózhadúr, Duncir Orhuzd, hogy hazafias érzületből az eddig kalózkodásra használt négy űrhajóját felajánlja a bolygó védelméhez. Akármennyire is fűtötte azonban a hazaszeretet, azért úgy gondolta, hogy önzetlen tettéből némi aprócska előnyt is kovácsolhat magának. Régóta szerette volna visszaszerezni befolyását Zhan City alvilága felett, amit jelenleg "A marsi" nevű maffiafőnök uralt, egy gátlástalan gazember.

Orhuzd úgy számított, hogy felajánlásával megnyeri magának a legtöbb politikus támogatását a maffiafőnök elleni fellépéshez. Ha ezen kívül félre tudja állítani azokat a korrupt magisztrátusokat, akiket lefizetett a marsi, akkor nyert ügye van. A gond az, hogy a korrupt magisztrátusok ellen tanúkat a maffiafőnök szolgálatában álló Hidemoto Aya, egy információ bróker zsarolással sakkban tartotta. Aya hollétét pedig nem sikerült felfedeznie...egészen a közelmúltig, mikor is egy a maffiától a kalózokhoz átállt áruló beszámolt arról, hogy egzotikus ételeket és drága holmikat küldtek fel rendszeresen az egyik űrállomásra egy japán nőnek a főnök parancsára, de nem szeretője az illető.

A terv ezzel összeállt, a feladat adva volt. Eljuttatni Orhuzd ajánlatát a politikusokhoz, megtudni Hidemoto Aya pontos tartózkodási helyét, majd felmenni az űrállomásra és likvidálni. A bevetésre küldött csapat kissée szedett-vedett volt:

Holand Sebastano Epirey, a nemes (Krisztián)
Nagy Li, az áruló ex-maffiózó (Dávid)
Adman Shait, az elbocsátott gyárimunkásból lett kalóz (Mihály)

A csapat Zhan Citybe érkezve egy kellemes, kanális partján épített négy csillagos szállodában rendezkedett be, a komolyabb fegyvereket hajójukon hagyva. Míg Holand az ex-szenátornő Ambri Kel Ashthoz kért időpontot, akinek át egy titkosító kódot hoztak az Orhuzddal való biztonságos tárgyaláshoz, addig Li a hotel bárjának alkoholkészletével ismerkedett, nagy intenzitással.

Mivel a tettek emberei voltak, nem várták meg a politikai helyzet változását, hanem még aznap felkeresték Wuang lebuját, ahol Li nem könnyen, de végül sikeresen beetette, hogy még mindig A marsi szolgálatában áll és Aya elleni mérgezési kísérlet ügyében nyomoz - így megszerezte a nő pontos címét. "Addig kell ütni a vasat, amíg meleg" jeligével Holand is tárgyalni kezdett a lebuj főnökével, már a marsi végső bukását készítve elő.

Másnap, miután a magisztrástus-asszonynál végeztek a tennivalókkal az előre elkészített személyazonosságokkal felmentek az űrállomásra, ahol a kísérleti jelleggel működő mesterséges-gravitációs blokkban lakott Aya. Míg Adman áramingadozásokkal kísérletezett, hogy majd a kellő időben elterelést tudjon létrehozni, Holand űrbetegségére hivatkozva sikeresen szállást szerzett a mesterséges-gravitációs blokkban, miután összehaverkodott egy biztonságissal.

Mindent egy lapra téve fel az akciót visszaindulásuk előtti órára időzítették. Adman áramkimaradást idézett elő, amitől a biztonsági rendszerek és a mesterséges gravitáció is lekapcsolt. Feltörte Hidemoto lakosztályának zárját, majd átengedte a terepet Linek. Ahogy mondani szokás: egyetlen terv se éli túl a találkozást az ellenséggel, kiderült, hogy a nővel egy testőr is van. Li egy hirtelen előadott blöffel elterelte a testőr figyelmét, csak reflexpáncélzata mentette meg életét. Mindkét fél gyakorlatlan volt a zéró-Gben való mozgásban, így a szobában fel-le repkedve eredménytelenül lődözték egymást. Li átlendült a másik szobába, ahol az igazi célpont volt, és egy jól célzott lövéssel kivégezte. A testőrt hiába próbálta leszerelni azzal, hogy már nincs kit védelmeznie, az dühödten vergődött át a belső szobába, ahol azonban Li, aki egy lecsavarozott bútorba kapaszkodva rögzítette pozícióját, fejbelőtte a még mindig esetlenül lebegő testőrt.

A lövöldözés ugyan nem kevés riadalmat keltett az állomáson, de Adman által jól beidőzített áramkimaradás miatt sikerült gond nélkül elhagyniuk az állomást és visszatérniük Ókeánoszra.

Két nap múlva kompromitáló anyagok áradata lett szétküldve a kolónia vezetőinek - Aya poszthumusz ajándéka. Valószínűleg ezzel próbálta eltántorítani áldozatait attól, hogy megpróbálják kivégezni, de ez mégse védte meg. Lehet, hogy Orhuzd nem pont így tervezte a dolgokat, de jól sültek el. A napfényre került adatok a maffia jópár emberét és támogatóját börtönbe juttatták, akik, hogy enyhítsék büntetésüket, lelkesen vallomást tettek társaik ellen. A marsi bukása elkerülhetetlen volt. Állítólag saját testőrei is elárulták a végén, és hagyták, hogy egy régi, ámde jelentéktelennek vélt ellensége, egy bosszúszomjas tönkretett dzsentri, szemük láttára lője le.

A nyilvánosságra került anyagok közt azonban nem mind a marsi maffiájával volt kapcsolatos, voltak köztük más, aggasztó anyagok is...

2009. február 21., szombat

Age of Worms - EBERRON D&D

Az alakváltók rejtekhelyéről visszaérkező kalandozókat friss hírek várták a felszínen: két hét múlva kezdődik a Bajnokok Próbája, a híres-neves, évente meghrendezett sharni gladiátorviadal; furcsa eltűnések kezdődtek egy hete, és az egyetlen összefüggés az áldozatok között, hogy mind tapasztalt fegyverforgató volt; a Morgrave Egyetem Anatómia Tanszékének vezetője meghívta vendégelőadóként az Utolsó Háborúban vitatott szerepet játszó, a nekromancia hadi alkalmazásában úttörő karrn professzort, Lothar Bornemannt, ami az élőholt katonává alakított civil áldozatok hozzátartozóinak heves tiltakozását váltotta ki; valamint az Öt Nemzet összefogásával épített és a béketárgyalások részleteinek kidolgozásául szolgáló égi hajó, a Békehozó, hamarosan készen áll a felszállásra, melyet természetesen több szakadár frakció is megpróbál szabotálni.

A csapat első útja az aukción elárverezett tárgyakért kapott vaskos váltót lobogtatva Kletus Könnyébe vezetett. A mágikus kereskedés előterében varázsrúnákkal megerősített csatagólemek fogadták őket, biztonságba helyezve minden támadásra használható mundén és mágikus tárgyukat a vásárlás idejére. Legnagyobb meglepetésükre régi fegyvertársuk, Pilum vezette őket Kestia (képen, balra), a bolt fél-elf tulajdonosa elé, aki valamiféle óriási, konzervált szemgolyóból kifacsart könnyek segítségével, egy jóstálkából mutatta meg nekik portékáját. Némi sikeres alkudozás után még Pilumot is rávették, hogy fontolja meg szolgálatainak áruba bocsátását, így végül találkozót adott nekik a Fehér és Arany ivóban, ami a városi őrség kedvelt helye.

Amint kiléptek az épületből, az utcán fura szédülés lett úrrá rajtuk és hirtelen egy éjszakai, erdei tisztáson találták magukat (kivéve Malorannát), melynek közepén egy tábortüzet és egy jurtát pillantottak meg. Gorinnak sikerült felismernie, hogy a rajta lévő törzsi jelek egy Démonpusztákon élő törzsre utalnak. Az erdőből vörösen izzó szemű, fekete bundájú farkasok rontottak elő, mint kiderült törzsi totemszellemek, amik csak próbaként szolgáltak a csapatot a jurtában váró shifter sámán, Szürke Agyar utasítására. A sámán elmesélte nekik, hogy a Prófécia szerint a Démonpuszták 23 törzse az Utolsó Napon fog szembeszállni az újra megtestesült Kyuss-al, ehhez azonban egyesíteni kell őket és ez a kelashva'ar, azaz Gorin feladata. Ő azonban nem ért egyet azzal, hogy ölbe tett kézzel figyeljék a Prófécia beteljesülését, hanem tenni is akar érte, ezért hívta ide a Kiválasztottakat, mert át szeretné nekik adni a tudását, mely hasznukra válhat. Megtaníthatja nekik a módszert, amellyel erre a Máshol lévő helyre juthatnak, ami az időn kívül létezik és így az Anyagi Síkon eközben nem telik az idő. Kiderült azonban, hogy Szürke Agyar mégsem teljesen önzetlenül ajánlotta fel a segítségét, hiszen azt kérte tőlük, hogy kutassák fel az unokáját, a törzséből száműzött, heves mérsékletű shifter harcost, Mordekai-t. Delta kérdésére, miszerint Maloranna miért nincs itt, az öreg sámán csak annyit válaszolt: "Nem tiszta sem a lelke, sem a teste."

A furcsa találkozás után újabb két bűbájos tárgyakkal kereskedő boltot látogattak meg, először az Arkán Tanács által ellenőrzött, elementálokkal védett és extradimenzionális térbelsővel rendelkező Alabástromtornyot, ahol Delta egy régi akadémiai társával, a nekromanta Asszimmal futott össze, valamint a Sárkány Álmát, ahol Tessius, az állítólagos sárkánykincsre alapozott vállalkozás tulajdonosa valamiféle, az öreg sámánéra hasonlító Álomsíkon folytatta kétes üzelmeit.Miután Yngvar átadta nekik Hakim Szahat (képen, jobbra) meghívását, úgy döntöttek tiszteletüket teszik nála is. A rég várt beszélgetés majdnem összecsapásba torkollt, amikor az elf mágus első varázslatát Delta mágikusan szétoszlatta, majd csendvarázst idézett rá. Rövid mentális beszélgetés, és a tény, hogy Kratos cor Marak a városban tartózkodik, valamint hogy Hakim Szahat ismeri a lenyomozható tetoválásaik ellenszerét, újabb törékeny szövetséget eredményezett. A sámán tanította módszerrel az elf tudós az Álomtisztás jurtájában bomlasztotta szét a mágikus tetoválások szövedékét.

2009. február 15., vasárnap

Hunger - The Savage World of Solomon Kane

Zsolt által a két hete bemutatott The Savage World of Solomon Kane RPG-t most az első éles kalandunk követte, saját karakterekkel megspékelve, melyek a következők voltak:

Wilhelm Krakkenstein - (Gábor) hatalmas németalföldi, utazó gyógyító és utazó ítéletvégrehajtó.
Lachlainn Thorne - (Dávid) egyházellenes rókaképű gael, önkéntes templomos lovag.

A karaktereket az Armtownból Torkertown felé vezető útról lekanyarodó, egyenesen a Repedt kupa fogadóba tartó nyomvonalon hozta össze a sors. Mind a ketten Torkertownba, a bűnbe süppedt városba igyekeztek, de a hideg téli napon hamar rájuk esteledett, így kénytelenek voltak betérni az útmenti fogadóba. Rövid iszogatás és kérdezősködés után kiderült, hogy érkezésük oka jóval túlmutat a város határain: büdös sörükbe erős mérget kevert a fogadós kutya. Az egy mázsát is meghalaló, hatalmas testű Wilhelm egy egész korsóval bevedelt, míg Lachlainnek néhány korty is elég volt ahhoz, hogy erős fáradtság eredszkedjen tudatukra. Szerencsére a fogadós, a gaz William Bull és öt mocskos cinkosa kellően türelmetlenek voltak (vagy csak ostobán bíztak képességeikben) és még a beígért vacsora előtt lerohanták az utazókat. Pillanatok alatt véres öldöklés vette kezdetét. Wilhelm, széles pallosának három gyors csapásával pokolra küldött egy támadót, miközben Lachlainn csak tántorogva csapdosta a levegőt hatalmas zweihanderjével. A következő pillanatban előmerészkedett Bull is, aki halált megvető bátorsággal rávetette magát Wilhelmre és hegyesre reszelt fogaival egy borzalmas sebet ejtett ellenfele zsíros nyakán. Wilmhelmnek patakokban folyt a vére, a rajta csimpaszkodó ellenfelével, egyensúlyát elveszítve elvágódott, feldöntve egy készülő vacsorától füstölgő bográcsot, amiből megfőzőtt emberi végtagok és egyéb bensőségek borultak ki a fogadó padlójára. Ekkor hátborzongató dolog történt: a szanaszét heverő emberi "dolgok" közül két levágott kézfej hirtelen megmozdult és egy-egy támadónak estek. Hangos reccsenéssel roppantották össze torkukat, mielőtt végleg elernyedtek volna. Lachlainn ezután a földön fekvő Bullt egy hatalmas csapással kettéhasította. A két életben maradt támadó a társaik halálát okozó kezek láttán motyogtak valami egy legutóbb elkapott varázslóról, majd amikor maglátták, hogy Lachlainn elvégezte a véres munkáját, inkább a menekülés mellett döntöttek. Végül a saját csapdájukba estek, mert még a rajtaütés előtt elreteszelték a kijáratot, így a vérszomjas gael hátúlról könnyedén lemészárolta őket. A két utazó ezután összeszedte magát és átkutatta a fogadót, ahol rengeteg felhalmozott holmit találtak, amit vélhetően hosszú honapok során, az itt megszállt utazóktól tulajdoníthattak el. Wilhelm keze ügyébe került egy ősi tekercs is, melyen minenféle ördögi rítusok voltak olvashatóak. Azonnal elégették a bűnös feljegyzéseket. Hajnalban a fogadó is hasonló sorsra jutott, majd a két utazó folyatta útját Torkertown felé, hogy hasonló gonoszságoknak álljanak útjába...

2009. február 14., szombat

Age of Worms - EBERRON D&D

Jelen beszámoló az Eberron kampány 20. jubileumi játékülésének összefoglalója:

A csapat a Delta által létrehozott extradimenzionális térben gyűjtötte az erőt a raktárépület mélyén lapuló megmaradt alakváltók és az agyszívó kipucolásához, de közben elküldték Abut némi varázskomponens beszerzésére. Abu egy levéllel (melyben az aukción eladott tárgyakból befolyt 65.000 ezüstről szóló váltó lapult) és legnagyobb meglepetésre Gorinnal tért vissza. Az ork nomád épp belekezdett volna a beszámolójába, amikor mellkasából kékes fény tört ki és egy kis kék kristály repült Zodear Ovion torkába, aki ezúttal hárítva a mentális sokk java részét, nem esett össze ájultan, mint a legutóbbi hasonló eseménykor. Kiderült, hogy Gorin egy Zor nevű démon által megszállt lányból űzte ki a gonoszt, Yurev útmutatásai alapján (ezért cserébe játszotta a kezére a Szélherceg jogarának darabját), és ennek során került a testébe a kristály. Az is napvilágra került, hogy mit keresett annyi ork és shifter a Kakas és Órában: az összegyűlt sámánok szerint Gorin egy kelashva’ar, azaz Próféta, aki majd egyesíti a Démonpuszták egymással torzsalkodó huszonhárom törzsét, midőn elérkezik Khorvaire kontinensének legsötétebb órája és szembe kell nézniük az újjászületett Féreggel. A Labirintus egyik szent helyén látomásokat erősítő főzetet itattak vele és ő víziójában a Sharni Arénából előtörő wight-ok hadát látta, akik végigdúlták a várost a tehetetlenül szemlélődő brel hadsereg gyűrűjében, majd egy gigászi csontváz tornyosult föléjük és a szájából előtörő zöld férgek hada elmosott mindent és mindenkit. Ezzel a figyelmeztetéssel tért vissza hát és azzal az információval, hogy a kék kristályt a szerencsevadász Syb (mielőtt a kő átvette felette az irányítást) egy kalashtar írásjelekkel megjelölt barlangban találta egy, a Morgrave Egyetemen dolgozó professzor megbízásából.

Miután mindenki felkészült, a csapat megkezdte a behatolást az alakváltók rejtekhelyére, és a vízzel feltöltött teremből nyíló folyosón hat Holló Kompániás egyenruhát viselő zsoldosba futottak bele, akik úgy tűntek, hogy az agyszívó közvetlen irányítása alatt vannak. Itt debütált Zodear megidézett teremtménye, egy mérgező harapású árnyéklény, mely elég hatékonynak bizonyult, míg Maloranna fel nem fedezte, hogy valami nem stimmel az ellenfelekkel: merő illúzió volt az egész, melyet Zyrxog az ő agyuk felszínes letapogatása alapján alkotott! Ez nem az utolsó játék volt a fejekkel, mert pár perccel később Abu egy duplán mágikusan álcázott karóverembe zuhant, amiből kötéllel kellett kimenteni, majd az is kiderült, hogy a doppelgangerek pihenőszobáinak az ajtajait is bűbájjal fedték el. A dolgozószoba, ahol a beszivárgások tervei készültek, valóságos információs kincsesbányának bizonyult: részletes feljegyzések az áldozatok szokásairól, barátokról, ismerősökről, a már alakváltóval helyettesített személyek listája és részletes térképek a várost áthálózó titkos járatokról. Az innen továbbvezető út csapdát rejtett, a hatalmas bálterem tükörfalainak láthatóvá válásakor minden csapattagnak négy tükörmása lépett elő, hogy a személyiségüket (vélhetően) a tükrök másik oldalára szívó üvegszilánkok zápora alá temessék őket. Szerencsére Zodear Ovion egy hirtelen jött ötlettel magukat a tükröket támadta meg egy hangalapú pszionikus hatással, példáját pedig Gorin is követte a mágikus kardjából előtörő szélviharral. Az imígyen megtizedelt tükörképeket azután Maloranna és Abu viszonylag könnyedén szilánkokra zúzták. Egy kötelező jellegű pihenés után a Kötéltrükk védelmében, a trónteremben hőseink végre szembekerültek az alakváltók tevékenységének irányítójával, aki nem volt más, mint... Allustan, Gyémánt-tó visszavonult mágusa (Delta alakváltók valódi formáját felfedő varázslata igazolta ezt a tényt)!

A mágus megpróbálta meggyőzni a csapatot, hogy dolgozzanak a gazdájának és cserébe jó zsoldos módjára busás fizetséget kapnak, de ez megbukott a kérdezettek bizalmatlanságán. A habozás láttán az eseményeket követő agyszívó a már túl sok információval bíró csapat haladéktalan eliminálását rendelte el, melynek a teremben lévő faládákból előtörő Kyuss fattyak (képen, jobbra fent) adtak nyomatékot. Az élőholtakból sugárzó mágikus félelem hatalmába kerítette Malorannát, de ezt Gorin egy semmiből előkerült mágikus bot segítségével hatástalanította, ugyanúgy, ahogy a Zodear Ovion elméjét megbomlasztó varázslatot is. Delta egy harctéri taktikai lépéssel Hálóvarázzsal tette mozgásképtelenné a férgeket felöklendező élőholtakat, egyúttal kétfelé szakítva a csapatot is. Míg a két fegyverforgató a fattyakkal viaskodott, addig Zodear, Delta és Abu a magát Tűzfallal körülvevő és Kőbőrrel, valamint egyéb védekező mágiákkal felvértezett Allustant puhította. Maloranna meglepő felfedezést tett, amikor ezüsttőrével szúrta meg az egyik Kyuss teremtményt, mert az ezüst érintésére megfeketedtek és összepöndörödtek a lény húsában hemzsegő férgek és a seb sem forrt be, mint eleddig.

Megtörtént a kampány első sikeres ellenvarázslata, amikor Delta szétoszlatta a mágus kezében formálódó Tűzgolyót, amivel a gyorsan regenerálódó élőholtakat akarta kiszabadítani, majd pedig Zodear hántotta le ellenfelük védővarázslatainak 90%-át egy sikeres pszionikus támadással. A mindeközben Abuval birkózó Allustan végül levetette álcáját, fél-ork barbárrá alakult és őrjöngve próbált kiszabadulni a szorításából. A túlerővel viaskodó mágussal végül Varázslövedékek végeztek és a visszaalakult tetem, a nála talált zöld kristályok (a tetem rutinszerűen lefolytatott kifosztása után) és a teremben lévő furcsa gépezet magyarázatot adott arra miért nem jelezte alakváltóként az erre kifejlesztett varázslat Telakint. Fajának ritka példányaként (greater doppelganger) Telakin (képen, balra) egy olyan egyedi mágikus szerkezetet használt, mely hosszadalmas mentális tortúra után teljes és mindenre kiterjedő másolatot készít az áldozat elméjéről az előre preparált és rendkívül költséges kristályba. Az így szerzett másolattal azután nem csak a külsőt és az összes emléket, hanem minden képességet, legyen az mágiahasználat, pszionika vagy barbár őrjöngés, alkalmazni lehet a hozzáértőnek. A terem átnézése során egy rejtekhelyről előkerült egy rendkívül fontos dokumentum is, melyet Telakin szervezete kiadásairól és bevételeiről folytatott: zsarolási és védelmi pénzek, sikkasztásból befolyó összegek, valamint megbízásra ellopott és leszállított áruk, mint például számos a Férgek Korához kapcsolódó relikvia, többek között az Apostoli Tekercsek, melynek megrendelője Loris Raknian, a Sharni Aréna igazgatója és tulajdonosa, a város tíz legbefolyásosabb családjának tagja. Telakin margóra rótt megjegyzéseiből kiderül, hogy a tekercsek egy ulgurshtasa (Maloranna szabadfordításában brel nyelven a Seregek Atyja) nevű lény, Kyuss Második Apostola megidézésének útmutatója, melynek legfontosabb eleme egy bajnok szíve és tömeges emberáldozat.